Udvarhelyi temetőben

Udvarhelyi temetőben

„Utas vagyok. És már lement a nap,
Fölöttem éj, egy kő fejem alatt.
Álmomban is híven hozzád vágyik szívem,
Hozzád vágyik szívem, Hozzád közel.”
(Unitárius ének)

Szabályos körben, kétszáznál is többen,
S közbül nő a sírhalom, egy örökké rakott
Csend-falon átszivárog a megbuggyant idő.
Egy-kettő-három-négy lapát,
Öt-hat-hét-sok lapát, rögök zenéje,
Rögök zenéje akasztja embernek szavát,
Ahogy a puha, agyagos, sárga földnek,
Mi e zöld fű alá nem illik sehogy,
Visszaadják a fáradt testet,
Csak a lélek ne pusztuljon,
Csak a lélek ne pusztuljon, nehogy!
Valaminek, Isten, mert maradni kell!-
A férfikar új és új énekbe kezd…
Engedd akkor magad megtalálni,
Életünk is benned, ekképpen zárni,
S ehhez pár holnapot, e mai naphoz,
Még számunkra följegyezz!

Gyönyörű, mély férfihanggal énekelték: “Utas vagyok. És már lement a nap…” -s az énekhang lefutott a völgybe, lassú, magasztos tánccal és visszhang formájában vissza-visszatért, néhol a szél is belecsípett kicsit, s az ily módon ismétlődő, egymásba fonódó szavak egyenesen a szívembe röpültek és onnan is visszhangként kellene továbbszálljanak…

Kategória: Egyéb | A közvetlen link.

Udvarhelyi temetőben bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Kiss Székely Zoltán szerint:

    Balladás, szép vers. Megkapóan őszinte. Felnő az egyediből az általánosba, ezért ölel(het) át téren és időn át mindenkit, kinek van füle a(z üzenet meg)hallás(á)ra.
    Köszönet érte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.