Hogy lehetne szebb?

Hogy lehetne szebb?

Sötét szobában fekszünk meztelen,
se ágy, se szék, se függöny, semmilyen
kellék, kacat, díszlet, csak elnagyolt
falak közt szívunk nehéz téglaport.

S a huzat, mint álmot seperne ki,
míg az éjszaka szurkos lapjai
alánk terülnek, rajtuk csillagok:
öledben fényük örvényként forog.

Élet ez, élet? Csóré ideák
tartják a létezés fő- s közfalát.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?

Élet ez! Szép szívedből lobban át:
kezdet, köz és a végezet gyanánt.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?

How could it be more dazzling?

Lying naked in the dark hall,
no bed, no chair, no curtain, at all
props, tripe, no sets, surrounded by just
rough walls we breathe thick brick dust.

And the draught would sweep us like a dream
while the pitch leaves of the night
unfolding below us, stars on them beam
swirling on your lap their lights.

Is this life, really? Bare ideas
sustain the main and partition walls of being
Still, how could our love be more dazzling?

This is life! Flaming from your fair heart:
as beginning, intermission and to the end
Still, how could our love be more dazzling?

Fordította: Cseke Judit

Fenékig!

1.
Mit mind időzzünk a
mellkast hevítő pálinkák
dédelgetésével s a
beszámíthatóság eszmefuttatásait
miért adjuk közre?
Mit dicsérjük, szeretgessük
a naiv tézisek s a racionális álmok
kirakatkompozícióit,
a lényeg másodperce
előtt? Eleget csaholtunk
a tekervényes gondolatok után,
udvaroltunk s nyelvet lógatva
ugyanvalóst kutyáztunk nekik,
elég volt, elég,
eddig s ne tovább!
Mit mind méricskéljük,
hogy kellően pontos-e
az időzítés vagy
hibahatáron belül-e
az elhatározás? Az eltökéltség
stációit miért kellene
végig járni minduntalan?
Fenékig! Ennyi s jól van így!

2.

Időzzünk el a
mellkast hevítő pálinkák
dédelgetésével s a
beszámíthatóság eszmefuttatásait
adjuk csak közre!
Dicsérjük, szeretgessük
a naiv tézisek s a racionális álmok
kirakatkompozícióit
a lényeg másodperce
előtt! Még nem csaholtunk eleget
a tekervényes gondolatok
után, nem udvaroltunk
s ugyanvalóst nem kutyáztunk
eleget nyelvet s Nyelvet
lógatva nekik! Még nem elég,
csak így és így tovább!
Méricskéljük, vizsgálgassuk
hogy kellően pontos-e
az időzítés, hibahatáron
belül-e az elhatározás?
Az eltökéltség stációit
mindiglen végig kell járnunk!
S azután: fenékig! Így van jól!

Selye

„Az esőzéseket követő sorozatos földcsuszamlások miatt Maros megyében két falut teljesen el kell költöztetni jelenlegi helyéről és más, biztonságosabb helyen kell újraépíteni.” (Romániai Magyar Szó, 2001.03.16.)

Ha megindul, felindul a föld is,
arrébb rak házat, kertet, templomot,
magunk maradékai, maradunk,
Isten biza minket itt megszokott.

Nem es szidjuk (?), ismerjük a kedvét,
hogy szigorú s olykor könyörtelen:
azt is veri, akit nagyon szeret,
hogy ehül a remény a Bekecsen.

*

Száz évet, kétszázat léptem,
házak között, miket istállók,
csűrök szerettek s titkon
ma is, megroskadva s általdöfve
emlékkel s felejtéssel,
csak azt a réges-régen
gyakorolt szerelmet
szeretnék szerelmeskedni,
itt a szegletben, a szélyin,
a Bekecs ölén faragott
s kidíszített bölcsőben.

*

S ameddig elérjük
e rossz fenekű lélekvesztőn
az igazságosság partjait
Istennel tartva,
megüvöltve olykor,
hány templomot
kell megácsolnunk,
hány harangot kell
újra megöntenünk,
hogy helye legyen
az ünnepek imáinak,
mert reng, reped, roskad
a föld s a Veszélymezőn
tatárok kaszabolnak
s töltik a fegyvert
titkos szerződésekkel
megbabonázott népek ?!

*

A szénégető arca,
mint fekete tükör:
hazamenvén
nem ismeri meg
se asszony, se gyermek,
de látják magukat
benne, ahogy
kúrálnak, takarnak,
kenyeret szelnek,
ahogy ritkásan, de
mosolyra is futja,
ahogy a paptanító elé
béülnek a kisebbek,
s melegedik a szívük,
ahogy a vásárhelyi
kemencék is melegednek.

*

Tovább! Ki a határba,
merre a lovak dobogása
hallszik, merre a szuronyok
szegeződnek s győztesek
veszítenek hont és háborút.
Menni, míg a templomtornyok
arasznyira majd ponttá
kicsinyednek, míg
fölébed érsz és
megnyílik a távol,
egészen Fogarasig.
Száz méterenként
visszanézni és belehajolni
a tájba, pászítani magad,
és számba venni
az ellenségek jóindulatát
s a barátok árulásait!

*
Bolondulhat, aki hogy,
boldoguljon, aki tud,
kéz a munkájába fog,
láb a hegynek nekifut.

Széllye, széle, szeglete,
telét a nép temesse,
őrizze meg a határt,
istványozzon csak tovább.

Tatárul és románul,
bolond, aki elárul,
verje meg a Fennvaló,
jól tapossa meg a ló!

Magyarósnak, Kendőnek,
Mikházára ’ Tetőnek,
ne szökjél te szépecske,
(sze) itt is jőnek elődbe.

smart

Megérkezés

Megérkezés

“Állj meg, ember! Hát csak így, ajtóstul, tokostul?” Sütő András – Advent a Hargitán

Halkan a városi zajban,
észrevétlen a kikiáltók között,
mégis útjában sok sietségnek,
felülve mennyi tévesztésnek.
Csontokból, húsból, vérből,
magabiztos léptekkel míg
döng a fejlődés és döngöl.

Halkan a városi zajban,
észrevétlen a kikiáltók között,
míg toronydaruk villognak,
s a vásárosok neonmécsesei
felett benzinszag nyomja
el a nyugalom illatát,
megvilágíthatatlan estéken.

Halkan a városi zajban,
észrevétlen a kikiáltók között,
a szmogfelhőn, vaksötéten,
nemtörődömségen túli fényt,
de várva. Békéjével,
csendjével, szeretetével, hogy
meglegyen a megérkezés.

Halkan a városi zajban,
észrevétlen a kikiáltók között,
híresztelések, ócska masinériák,
guvadt szemű nyálcsorgatók,
pénzzel fűtött ragály fészkelte
melegedők népe között, drótkefe-
simogatások alatt, hogy meglegyen.

Hogy meglegyen!

        

4:0 (főhajtás Hobo munkássága előtt)

“A mi hazánk nevét zengik szerte a világon”(Hobo – 6:3)*

Négyet rúgtunk Angliának, elhiszem, mert láttam!
Ria, ria Hungária, zeng büszkén, vidáman!
Hajdú B.-vel csodát éltünk, s hiába fütyültek,
a vendégszektor biztatta a piros-fehér-zöldet!

Gazdag, Nagy Zsolt, Sallai is bevette a kaput,
tizenegyszer többet érő csapat! Neked kaput!
Dibusz Dénes, Schäfer, Orbán lehúzták a rolót,
nem rezdült a magyar háló, aki tudott blokkolt!

Sej-haj, túl a szerb-magyaron, Andorrán, Mexikón,
ez szép volt Fiúk! Szép volt! Az oroszlán pórázon!
Egy ide a félidőben, a végén négy-nulla!

Míg a labda gömbölyű és nem papíron játszunk,
amíg zöld a gyep, még való lehet álmunk!
Bizony így kellene élni minden egyes napot:
négyre juthatsz kettőről, ha hited el nem hagyod!

Milyen gyönyörű lövések és azok a passzok!
Biz’ a Szepesi s az egész Égi Csapat tapsolt!
Nagyon boldog mind a gyermek, övék lesz a jövő --
ha nem ismerik(?), nem fáj, az ötvennégyes döntő!

Sej-haj, túl a szerb-magyaron, Andorrán, Mexikón,
ez szép volt Fiúk! Szép volt! Az oroszlán pórázon!
Egy ide a félidőben, a végén négy-nulla!

Mert lehet itten woke, jöhet BLM-mozgalom,
vagy a szivárvány végénél aranykor, jutalom,
csúnya olajembargó és háború, hogy féljünk…
Ezt a másfél órát nem, nem, nem veszik el tőlünk!

Mennyi kisfiú és kislány válogatott mezben,
Szalai és Szoboszlai, nem csak Philip Foden!
A tévé és a sok srác, mint Tutti újra játssza**,
legyen végre Magyarország az öröm országa! 

* A Hobo Blues Band Esztrád (1986) című albumának negyedik dala: 6:3
**6:3 avagy, Játszd újra Tutti (film, 1998, rendezte: Tímár Péter)
Hungary’s striker Adam Szalai (C) leads the celebrations as Hungary’s players celebrate in front of their supporters after the UEFA Nations League, league A group 3 football match between England and Hungary at Molineux Stadium in Wolverhampton, central England on June 14, 2022. – Hungary won the game 4-0. (Photo by Adrian DENNIS / AFP) / NOT FOR MARKETING OR ADVERTISING USE / RESTRICTED TO EDITORIAL USE

Feltámadás előtt

„Nem kell nagy zsákokat cipelni, és belegörbülni a boldogság előkészítésébe. Nem kell megenni a kásafalat, és elrontott bendővel érkezni a röpködő sült kacsák közé…”
Karácsony Benő – Napos oldal

Meglestük. Arasznyira nyitva maradt
a tűrhetetlen/tűrhető boldogság, szája
eszelősen/gusztusosan habzott fel.
Megpróbáljuk csapdába ejteni,
magunk alá gyűrni, megkötözni,
szóra bírni, tettekre sarkallni –
hátha sikerülne. Mi fel nem adjuk!

#nemadjukmifel! Hiába rondít rajtunk,

tapad ránk a kór, hiába olvad ki
a gyorsfagyasztott félelem, a frekvenciák,
megabitek, osztott képernyők hiába
hintik a kárhozat és kegyelem
együttállását, napi huszonöt órában,
óránként huszonöt napra elég dózissal,
hogy denevérekként csapódunk wuhani
felhőkarcolóknak, legális kábulatban.

Csak lesünk. Istennek ennyi szolgáját/gályáját
még nem látta a nép ríltájm (sic!), nem
ennyi fogadkozást és félkegyelmű
megfejtést, összecsapott esküvést,
elmért elméletet, színpompás magánszámot,
oda-vissza linkelt videóörömöt. A gyász,
a keserv s a téboly túlcifrázott gyutacsai
között hiába csókoljuk a Megváltót
feleannyiért, mint a karióti. Húsvét
letelt és a feltámadás elhalasztva,
mint a bolgár-magyar, a tokiói
lánggyújtás vagy Rebiék esküvője,
RESURRECTION* POSTPONED,
de megpróbájuk erőszakkal,
ha másképp nem megy, erőszakkal
de megfogdosni a boldogságot – hátha sikerülne.

*Rob Halfordnak (Judas Priest) az Úr 2000. esztendejében megjelent szólóalbuma

Hat könnyű fohász

I. Székely ima, 2019

„Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Juttass nekünk is egy kicsi boldogságot.”
Széllyes Sándor: Székely karácsony

Uram! Ha lesz egy kis időd,
(sűrű évszázadok vannak, nemde?)
ne hagyj minket cserbe’!
Ne feledkezz rólunk: vedd elő az aktánk,
bár egy fokkal, jobb sorsot szabj ránk!
Nem amerikás, pezsgős gazdagságot,
de örömöt, nyugalmat s dolgos szabadságot.
Mert szorított a cipő száz éve is, de másként,
mi nem akarjuk a másét, de a magunkét nem adnánk,
sokunk megszaladott, de mi már nem szaladnánk.
Anyánk nyelvét pedig tépik, apánk nevét pedig vinnék,
kaszálót, erdőt, szántót, bölcsők helyét s temetőkét,
égetnék az arcunk: szégyelljük, hogy vagyunk;
utunkat sározzák, vadásszák csillagunk.
Hordták már a búzát csűrből, gabonásból,
kilopták az igét, a pappal, a palástból,
lökték fiainkat sortüzek elébe,
vágták koporsónkat – gyújtósnak, miszlikbe.
Mondtak hazátlannak, ki idegen a tájon,
mit több száz éve verssel – szerelmesen, áldón.
Sűrű évszázadok voltak: csaltak, csalogattak.
Uram! Segíts, segélj a székely-magyarnak,
ne hagyj minket cserben, ne hagyj minket veszni!
Szeress meg egy kicsit, mert mi nagyon tudunk szeretni!

II. Lyukad a szívem Istenem!

Lyukad a szívem Istenem!
Tán csak a helye tátong?
Falta valami éhesen,
vadul, veszettül rágott.
Lyukad a szívem Istenem!
Nem tudom miért történt:
valami szép volt s igaz volt,
s most rútul összetörték.
Lyukas a szívem Istenem!
Csak állnak félhomályban,
kikben elhalt a szeretet,
kikben csak gonoszság van.
Lyukas a szívem Istenem!
Hívnak, hogy közéjük álljak,
az életem, ne hagyd,
még közébük szárad!

III. Uram! Legyél te irgalmas…

Uram! Legyél te irgalmas, de igazságos
is legyél. Sok az árus és vegyes a portéka,
s ki mérgező gondolatát csodaszerként adja,
ne szánd meg te azt: bűnhődje
mit bűne ér, ne engedd a gyónás
csodaszerét hatni! Uram! Te végetlenül vagy
irgalmas, de vagy-e milliomod annyira igazságos,
hogy kik a jóságot éjnappal köszörülik, magad elé
vedd azokat s tanítsd a szívüket a szép
szerelmére, buta kezüket a jót megfaragni,
szemüket törvényed szerint látni?! Uram!
Kik a rosszal fajtalankodnak, kiknek sötétszobák
labirintusa a lelkük, hallásukat ne hagyd
te azoknak a hazugság hullámhosszán,
egyenesítsd ki az ő járásukat, tövéig de
nyírd a hitványságot és az ármányt.
Uram! Irgalmad nem nyomoríthatja
az igazság számadóját: tenmagad.
Ha más nem használ, hát verd meg,
verd meg bottal a barmokat!

IV. Nem egyforma biz’ a vétek

Jóistenem, én Istenem!
Behunyom a gyermekszemem,
becsukom a felnőttet is:
nézz meg engem így is, úgy is!
Én is nézem, én is látom,
annyi pompás szamárságom,
szinteszép balfékségem,
savanyúra maszkolt képem,
a hogyismondjam szántszándékot,
hogy már a jószívem is sokat kopott.
De mégis, hisz tudlak annyi jelben,
megoldom a gyermeknyelvem,
megoldom a felnőttet is,
az ember ahogy van, úgy vét is.
De mérhetnéd kiben több az ármány,
jegyezhetnéd, ki fut meg gyáván,
ki ha esküszik azt meg is szegi,
ki a szépet rommá teszi.
Nem egyforma biz’ a vétek,
én csak egy kis súly’zást kérek,
s kulcsolom a gyermekkezem,
szorítom én felnőttelen,
szorítom a felnőttkezem,
s kulcsolja a gyermek velem.

V. Istenem! De megcsúfolnak.

Mert mindenben, mindenhol, mindenkor ott vagy
Istenem, de megcsúfolnak. Veszik mocskos szájakra
a neved, csontozzák a szereteted, foltozgatják szennyes
módjuk, bujtogatják sok bolondjuk, mutatják a hit
fonákját, kerülik a hűség táját. Istenem! De megcsúfolnak.
Mondják maguk szabadabbnak, szent törvényid, mint, hogy égi,
mennyi félős mégse féli, csak a pénzért remeg nagyon,
érte anyját veri agyon, s mennyi döngeti a mellét,
adna becsületből leckét, s mikor nem látják elorozza,
mások álmát s bútorozza. Istenem! De megcsúfolnak.
Istenem! De megcsúfolnak. Törpe-félék magasodnak,
árnyékuk messze nyúlik, borulunk, mint a kuglik, s már
nem tudom, hogy kit sajnáljak (s hogy jó szó erre a sajnálat?),
Téged, akit nem keresnek, vagy minket, akit megkerestek,
s tömik belénk, ami hazug, fejünkön a nehéz satuk.
És mert mindenben, mindenhol, mindenkor ott vagy,
ezért ugyan, kit okoljak (s vajon jó szó erre, hogy okollak?)
Téged, akit nem találnak, vagy magunk, kiket megtaláltak,
annyi retkes, rühös rosszal, de meg nem küzdünk a gonosszal,
csak hajtjuk fejünk térden alól, karám való nekünk s akol.

Nem sajnállak, nem okollak, Veled vagyok: nem panaszollak,
egyszer-egyszer, de nyújtsd a kezem, néhanapján nyisd a szemem,
hízlald meg a türelmemet, erősítsd a szerelmemet,
egy-egy kicsit: csak biztatónak, s tarts meg engem jónak!

VI. Érveink fogyatkoznak

Érveink fogyatkoznak Istenem,
gyermekeink feleselnek szemtelen,
nevetik az üggyel-bajjal dolgaink,
válogatják féltő-óvó szavaink.
Repülnének esztelenül, szárnyatlan,
a kísértés, én Istenem, számtalan,
hívja őket nem létező csodatáj,
sok plasztik ábránd kis szívükbe betalál.
Adj Istenem szép életet ő nekik,
s legyen úgy, hogy szép életük szeretik,
add, hogy lássák, melyik is a tiszta sor,
hogy a jószándék is gellert kaphat valahol!
Adj Istenem, sok mosolyt az arcukra,
mert komolytalan, ki a mosolyt nem tudja,
hogy teremjenek, tudjanak s ha lázadnak,
tudják helyét büszkeségnek s alázatnak!

Székely ima, 2019

Székely ima, 2019
(Hat könnyű fohász – I.)

„Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Juttass nekünk is egy kicsi boldogságot.”
Széllyes Sándor: Székely karácsony

Uram! Ha lesz egy kis időd,
(sűrű évszázadok vannak, nemde?)
ne hagyj minket cserbe’!
Ne feledkezz rólunk: vedd elő az aktánk,
bár egy fokkal, jobb sorsot szabj ránk!
Nem amerikás, pezsgős gazdagságot,
de örömöt, nyugalmat s dolgos szabadságot.
Mert szorított a cipő száz éve is, de másként,
mi nem akarjuk a másét, de a magunkét nem adnánk,
sokunk megszaladott, de mi már nem szaladnánk.
Anyánk nyelvét pedig tépik, apánk nevét pedig vinnék,
kaszálót, erdőt, szántót, bölcsők helyét s temetőkét;
égetnék az arcunk: szégyelljük, hogy vagyunk;
utunkat sározzák, vadásszák csillagunk.
Hordták már a búzát csűrből, gabonásból,
kilopták az igét, a pappal, a palástból,
lökték fiainkat sortüzek elébe,
vágták koporsónkat – gyújtósnak, miszlikbe.
Mondtak hazátlannak, ki idegen a tájon,
mit több száz éve verssel – szerelmesen, áldón.
Sűrű évszázadok voltak: csaltak, csalogattak.
Uram! Segíts, segélj a székely-magyarnak,
ne hagyj minket cserben, ne hagyj minket veszni!
Szeress meg egy kicsit, mert mi

nagyon tudunk szeretni!

hat könnyű panasz

hat könnyű panasz
*Házadat tatarozd s töltsd meg gyermekkacajjal!

ezer idegenbe mért futsz el anyátlan
rablók vernek tanyát elhagyott házadban
temetőd szántják már s bontják a templomot
lázas a sóhajtás: volt s nincs már otthonod

ezer idegenbe nagy gép viszen téged
markolj az éjjelbe ez a fizetséged
nagy gépek csillognak kifakul a képed
lépre csalnak komám koldus ki így lézeng

*Az ingyentől pedig féljetek, mert drága lészen!

mintha ostorozna minket úgy esik ránk
vizes korbács vessző husáng égi fullánk
most kapjuk a leckét amit érdemeltünk
ingyen cirkuszba hogy belekeveredtünk

mintha ostorozna bőrünket szedi le
Isten báránya balga teremtettje te
ráfizetsz hogy meg nem izzadsz hogy nem fizetsz
az ördög rád mézes keresztet mereszt

*Elvek nem győzedelmeskedhetnek szablyákon.

mert fehér vászonból van a legtöbb zászló
mert az igazságban alig akad gázló
alig akad hely hogy megfürödjünk benne
hogy ne lenne gyászos az igazak kedve

ha a Góliátok markában a nyakunk
látszatra hűségre alig-alig adunk
fehér inget vásznat lobogtatunk bénán
s lovazunk kicsit a szégyen széles hátán

*Miért vársz másra boldogság ügyében?

kimaradt egy járat talán az utolsó
kevés az ölelés annál több a zokszó
melyik utcán menjek út közepén menjek
siratom és áldom átkozott szerelmed

kimarad egy járat ki az összes többi
torkomat a szeszek gyilkos lángja gyötri
sivatagban járok nagy a szomjúságom
átkozott szerelmed siratom és áldom

*Ne félj az ördögtől s ne paktálj vele!

úgy meghízott a gyávaságunk egykomám
már nem is nyílik szólásra a szád a szám
ülve maradtunk színes képernyők előtt
s az ördög itt van rég a nagykapun bejött

gyávaságunk csak félszet zabál szétfolyik
s biz’ gazember lesz ki a rosszra rászokik
szítjuk mi is a hitványságnak tüzeit
hűség hit méltóság nemigen melegít

*Isten nem lehet egyházfik, papok, pápák inasa; politikusok ajtónállója.

Ki volt igaz híve az Magyarországnak*?
ki nem áll ellen a Szeretet szavának
jelöld meg Istenem tégy rendet közöttünk
tikkadunk tépetünk tévedünk törődünk

ki az igaz híve és ki nem áll ellen
sok dolgunk mehetne éppenséggel rendben
mutasd meg Istenem tégy rendet közöttünk
értelmes jövendőt évezredet töltsünk

*Két szegénylegény beszélgetése (1706)

egyenként minden magyarnak

egyenként minden magyarnak

áll egy férfi fehér ingben
állva maradt rezzenetlen
Galambfalva határában
Debrecenből oda láttam

láttam ahogy Udvarhelynek
Kolozsvárnak Budapestnek
egyenként minden magyarnak
verset gondol épp a Napnak

szólani már nincs ereje
örökléte legeleje
roppant késő ezen órán
háromszoros hajnal partján

áll a vártán fehér ingben
fehérebb minél már nincsen
verset gondol épp a Napnak
egyenként minden magyarnak