Nem ér egy verset

Nem írok.
Hadd látom: mi lesz veletek
reggeli méredzkedések, éjszaki, éjközi leletek?

Nem írok.
Lázam, ha méred, ne mondjuk senkinek –
tegnapi halálom nem ér egy verset meg.

Nem írok.
Üres képernyőn – higgyék csak – rejtjelek,
ándergrand, szamizdat:hogy mindenre felelek.

Nem írok.
A tagadás türelme sötét sziesztám;
túl vagyok – nem vagyok? – életem legjaván?

Nem írok.
Nyeletlen késem pengéjét pengetem,
kimeredt égbolt közönye felettem.

Nem írok.
Hadd látom: mi lesz veletek?
Kell-e vers, vagy versestül, verstelen egyre megy?

Reggeli sirám

Az értelem erdejéből űzve,
előttem szavak, számok, rejtjelek.
Magyarázni nem vagyok képes az
utat: egyszerre mély és meredek.

Téveszmék bolygatnak. S jaj, agyamat
koldus, kántor,  kupec is zörgeti.
Eljátszom sikolyom egy sípon, mi
hangom törött karónak hegyezi.

Az értelem erdejéből űzve.
Soha nem lenni más csak puszta dal!
Ábrándom agancsán himbál a szél,
és nincsen, semmi nincs mi eltakar.