“Ámbár papa savanyú maradt, és legszívesebben nem is ment volna, annyira bántotta, hogy csak fél Erdély került vissza. Mindent kifogásolt. Még az indulót is, melyet mindenfelé recsegett a rádió: Édes Erdély… Úgy kezdődött: Őseink nyomán, fenn a Hargitán……
– Szittya fergeteg – mondta megvetően.- Ültek a fenekükön és várták Hitler elhatározását…Majomszínház. De, ha mindenkit díszmagyarban hívtak nekünk is úgy kellett mennünk – hogyne!, óriási örömömre. Tizenhat éves voltam – csoda-e, hogy csak az örömre, a pompára és a diadalra gondoltam , melyben részem lesz, s nem a nemzetközi, politikai következményekre, melyet, mint nehéz uszályt, maga után vont a döntés.” (Gróf Bánffy Katalin: Ének az életből)
A szeretet furcsa dolog, a rajongás még különösebb: az objektivitás, a racionális érvek, a logikus gondolkodás alig-alig érvényesül. Trianon és az elszakított országrészek kapcsán “szeretetből, rajongásból” megfogalmazott vélemények ezt tökéletesen megmutatják… Én pediglen fenntartom véleményemet…
Magyar az, akinek fáj Trianon – idézheti az Olvasó! Versailles utcáin tehát felvonultak, Morvai Krisztinát piedesztálra emelik és megakadt lemezként ismételgetik, hogy vesszen Trianon! Hetet-havat, zöldséget-blődséget összehordanak, szezont és fazont kevernek.
Naiv kérdésemre, hogy mit jelent a címben is szereplő jelmondat, nemes egyszerűséggel azt válaszolják, hogy „határrevíziót”. A 18-as határok revízióját? Atyavilág, meddig bír
tad a történelemórák nehéz levegőjét, a feleltetés előtti nyugtalan csendet? S most, ki az, aki történelmi továbbképzésben részesít? Tudod, hogy mi történt az elszakított területeken azóta? Tudod, hogy a „nem, nem soha” és a németek által alkalmazott „oszd meg és uralkodj” sikere révén Dél-Erdélyből mintegy kétszázezer magyar menekült el, és szép Erdélyünk ezen részén a magyarság végleg szórványba szorult. Tudod, hogy az erdélyi politikusok (Bethlen, Teleki, Bánffy, Kós stb.) pontosan tisztába voltak azzal, hogy a „mindent vissza” politikája nem fog jót hozni, s hogy az erdélyi bevonulásnak nem lesz jó vége – no a felhőtlen boldogság hamar el is múlt…
Tudod, hogy a ránk erőltetett béke következtében elrabolt területeken alig-alig maradt olyan rész, ahol egy tömbben él a magyarság. Tudod, hogy a kisantant baráti szövetségében egyesült államok mindent, de mindent elkövettek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb magyar zavarja a mindennapjaikat – no nem csak minket nem kíméltek. Magyar tudat, magyar néptömeg nélkül igen nehéz bármit is elérni. Az anyaországban is fogy a magyar; sok esetben azok, akik magyarnak vallják magukat, azok is – így vagy úgy – hazájuk érdekei ellen cselekednek; ezer év alatt nem tudtuk megoldani a cigánykérdést; a gazdasági bevándorlás, a menekültügy kérdését sem fogjuk tudni egyhamar kipipálni.
Az EU az őshonos nemzeti kisebbségek önrendelkezésének megadására sem ad kötelezvényt a tagállamoknak, sőt minden lehetséges úton-módon hárítja a felelősséget a probléma kapcsán. Miért áltatjátok egymást azzal, hogy a trianoni döntést felül fogják vizsgálni, pláne azzal, hogy visszarendezik az országhatárokat?
Jut eszembe: Horvátországot is szeretnétek? Ez gyerekes, felelőtlen és nem több, mint érzelmi manipuláció.
Miért nem dolgoztok azért, hogy a határon túli magyarok területi és kulturális önrendelkezését elismerjék, hogy a magyar nemzet tényleg megerősödjön. Aztán, ha kilencvenöt év múlva úgy megduzzad a határon túli magyarság, hogy jogaik bővítésére sor kerülhet, akkor lehet új megoldásokban gondolkodni. Hála Istennek ezt Ti sem és én sem érem meg, de addig jó lenne, ha két lábbal a földön állva, a jelen kihívásaira válaszolva a holnapért dolgoznánk, nem a múlt dagályába fullasztanánk magunkat! A Simándy-féle mártírokból (Elnémult harangok) éppen elegendő gyűlt össze és semmit sem tevő nagymagyarokból is jól állunk…
“Lerohant a templomához. A nagy vaspántos kapu állította meg. Fölemelte két
összeszorított öklét és megdöngette a kaput, könyörögvén:
– Hatalmas Isten, adj erőt a te szolgádnak, hogy útjából el ne tántorodjék.
Az üres templom visszhangja komor dübörgéssel felelt neki vissza.
Igen, ti várvédő ősök, ti funtinelli árnyak, ti hitetvédő papok, s ti fönt
az égen, Csaba királyfi fehér vitézei: nem hulltatok el hiába, a késő utód szívé-
ben ég tovább a ti lángotok.
Ő is védi hazája földjét az árulás ellen; azét a szent földét, mely megtermette
bölcsője fáját és megtermi koporsójának fáját is.” (Rákosi Viktor – Elnémult harangok)
Csíki András
A legjobb az, hogy a székelyföldi autonómia kapcsán, miután szóvá tettem, hogy azok, akik támogatják a kezdeményezést jövedelmük 1%-át utalják a Székelyföldi Autonómia Alapba, egyvalaki lezsidózott, másvalaki kioktatott, hogy a magyar nem koldul…
Írtam volt 2015-ben.
