Készülj!

Készülj a Nagy Nevetésre!
S imádkozz, imádkozz, hogy
a meszes erek még elhordják
véred, jusson még a csavarral
fogott fogak alá szivarvég,
felsavasodott gyomrodba
olcsó, üvegalji seprő.
Készülj! A deszkák s a módszerek
már nyikorognak: konferálják
a Végső Vicceket. A demo-krácia
három évtitititiezezezezrednyi
kísérleti fázisa végéhez közeledik:
a proto-típusokat szétszerelik,
az ágyak alól kiráncigálják az
igazság kegyvesztett szanitéceit,
a bankárok s a közügyek lánglovagjai
egy utolsó, orbitális orgiába kezdenek,
s a maradék utó-piát is felvedelik.
A szétroncsolódott magasztosság?
Jó magaviselet? Szorgalom?
Szemétdombon, farkasveremben végzi –
agyvelővel, széttört szavakkal,
késhegynyi méltósággal, csipetnyi hűséggel,
anyatejszagú végrendeletekkel.
A költők? Kikínlódják még az
utolsó, el nem használt rímeket: csókra,
asszonyölre, s egy-egy mihaszna,
újsütetű hasonlatot szeretetre, békére,
tiszteletre stb. S te? Te készülj fel a Nagy Nevetésre!

Nem madárfütty

Mégis, mégis incselkedsz velem?
Ravasz vagy, fagyos és idegen,
nem madárfütty, nem rügy, nem barkaág,
nem szegődöm, nem tartozom hozzád!

Mégis, mégis játszanál velem?
Szeles vagy, dacos és hirtelen,
kék-szürke égbolt, nem rímes fény,
ne köss, ne tarts, ne bújj belém!

De mégis? Csak-csak marakodsz velem?
Kidől, mint sírkő, a türelem.
Jég tükre borítja, tartja arcomat,
fázom hazudott mondatok alatt.

Mint véres jégcsapok

Megkergült, összezavarodott évszakban,
e szitkok honolta tájon, mint véres
jégcsapok lógnak az igaztalan s a
szűziessé kovácsolt vádak és védelmek.

Gyanútlanságból font hurkokba tartják
nyakukat a szer(e)te(t)len hívek, és
senki toldotta szépségben észrevétlenül
kárhoznak, keverednek s felejtődnek el.

Unos-untalan

*

Foghíjas a múlt
és kilógunk, kínlódunk egyre.
Törtünk, beletörtünk a jóba
és nyelvünk s Nyelvünk kettéhasadt.
Egyszerre nem történünk,
egyszer-egyszer csak megtörténünk,
mind a Mind mellé ülünk,
szédülünk és megszédülünk,
míg százfelé szaggat a bizonytalanság,
mert lecövekelt a kétség,
és szuvas szavakkal háborgatjuk egymást,
unos-untalan.

**

mennyi fals duma
megtelne két Duna
ha ez a sok duma
esők vize volna

mennyi nyers zörej
nevetem kész röhej
karcos nyers zörej
azt mondja ne perelj

mennyi rossz nyivák
fordítva is fonák
dunsztolt rossz nyivák
agyunkba belerág

s mennyi álsirám
ez itt az én hazám?
sívó álsirám
túl sok a sarlatán