Hogy lehetne szebb?

Sötét szobában fekszünk meztelen,
se ágy, se szék, se függöny, semmilyen
kellék, kacat, díszlet, csak elnagyolt
falak közt szívunk nehéz téglaport.

S a huzat, mint álmot seperne ki,
míg az éjszaka szurkos lapjai
alánk terülnek, rajtuk csillagok:
öledben fényük örvényként forog.

Élet ez, élet? Csóré ideák
tartják a létezés fő- s közfalát.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?

Élet ez! Szép szívedből lobban át:
kezdet, köz és a végezet gyanánt.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?

How could it be more dazzling?

Lying naked in the dark hall,
no bed, no chair, no curtain, at all
props, tripe, no sets, surrounded by just
rough walls we breathe thick brick dust.

And the draught would sweep us like a dream
while the pitch leaves of the night
unfolding below us, stars on them beam
swirling on your lap their lights.

Is this life, really? Bare ideas
sustain the main and partition walls of being
Still, how could our love be more dazzling?

This is life! Flaming from your fair heart:
as beginning, intermission and to the end
Still, how could our love be more dazzling?

Fordította: Cseke Judit