Érmindszenti sorok
„Valami nagy-nagy Sors, Ok, Cél van itt,
Valami nagy-nagy, ős tanulság,
Amely kis népeket tanít. „
Ady Endre: Szép, magyar sors

Kivel lehetne még
e pernye lepte földön rímeidet dicsérni,
megérezni szavaid lángnyelveit,
fogakat kitörő erejét;
élvezni mérgét, mézes selymét,
nyelvünket, kedvünket görcsbe rándító,
véget nem, nem érő, regélő-remélő,
szító-szakító folyamát?

Habzó számmal, csend poklával,
kivel fogok átkot mondani e fajra,
mely veszni tanul, mindég tudatlanul,
felső fokán a pusztulásnak;
szilánkokra törött éjszakákon
ki hint velem áldást e nép közé,
mely a bomlás gyönyörét zokogja,
árnyékát forogja időtlenül?

Ki fog velem egymást széttépő,
emésztő, émelyítő nászra kelni,
kaján vigyorú messiások térdéhez csúszni,
kúszni ki fog velem?
Ki siratja zokogásom, míg imát,
míg hazát felejtve búsulok,
sodró évek panaszát, halálnak halálát,
ki mondja fel velem?