Az alábbi szövegek egy része már megszólalt (de egyeztetés után feldolgozható) másik részük még várja a zenét és az énekest. Természetesen a szövegek (ha kell) alakulnak majd, amikor a munka elkezdődik! Az anyag nem teljes, sok egyéb szöveg, kezdemény van! Kapcsolat: csikiandras1980@gmail.com
Kinyírsz
Mi ütött beléd?
Nincs egy jó szavad,
átrobogsz rajtam,
mint egy gyorsvonat.
Rossz ízű csókok
gyilkos mondatok,
ólmos gyönyör:
beleroskadok
Kinyírsz, kinyírsz,
kegyetlenük kinyírsz!
Kinyírsz, kinyírsz,
csak háborúzni bírsz!
Mi ütött beléd?
Rántod a válladat,
ellenem fogadsz,
nem is fű alatt.
Köszönöm helyett
csak a lobbanás,
ágyékomon
kígyó-marás.
Kinyírsz, kinyírsz,
kegyetlenük kinyírsz!
Kinyírsz, kinyírsz,
csak háborúzni bírsz!
Mi ütött beléd?
Szívod a véremet.
Mi ütött beléd?
A szívem szétszeded.
Mi ütött beléd?
Felettem pálcát törsz.
Mi ütött beléd?
az ördög hátán jössz!
Zenekar: Éva Presszó
Ne most!
Üres a fejem, nem járja semmi,
kilöktem mindent egy hajnali ablakon,
nem tudtam sehogy se összeszerelni
veled magamat, hogy tovább tartson.
Utánad dobtam a lejárt lemezeket,
megvág a kéj, mint egy törött borospohár,
a cím is valami szennylapból szedett,
a háttér is, amit mögénk huzattál.
ref:
Kék-zöld, sárga-piros,
kopott fekete, kérlek ne most!
Már ne tegyél a kedvemért semmit,
nincs az a műsor, ami visszalendít.
Sok volt a zárójel, a „nem tudom m’ért”,
arcomra kiült a nem tudom mi lesz,
nem nézem tovább, de csak válogasd még
a felesleget: mindenkinek jut kereszt.
Baromi érdekes a műanyag könnyed,
de a céllövésbe belehibáztál,
a töltényeket jobb lenne már visszatenned
a játékdobozba, nincs tovább már.
Jó, hogy itt vagy
Az éjszaka sötét,
mint rúzsod a poháron,
a boromat iszod,
enyhül a hiányom.
Fekete felhő
úszik a Hold felé,
a csókodból is adsz,
desszert a csend mellé.
Végre, végre, végre eljöttél,
csavarj megint az ujjad köré!
Végig, végig, végig vártalak,
hátha a zár most bekattan!
Ref:
De jó, hogy itt vagy,
de jó, hogy itt vagy,
nem szabadulsz az ölelésből!
De jó, hogy itt vagy,
de jó, hogy itt vagy,
eleget tanultam egy tévedésből!
Az ágy nagyon rövid,
hajnalig, mint az éj,
a kedvem, az erőm,
a szimatom is visszatér.
Fekete felhő,
sötét az éjszaka,
csak a tested világít:
a csillagfény maga.
Végre, végre, végre eljöttél,
csavarj megint az ujjad köré!
Végig, végig, végig vártalak,
hátha a zár most bekattan!
Ref:
De jó, hogy itt vagy,
de jó, hogy itt vagy,
nem szabadulsz az ölelésből!
De jó, hogy itt vagy,
de jó, hogy itt vagy,
eleget tanultam egy tévedésből!
Fekete március
A tavasz vitte szemünk világát,
a kísértet makacsul visszaszállt,
új csók, sok új szerelem maradt el,
megláttuk a szabadság, hogy szelel!
Az álmunkba beleüvöltöttek,
csak gyűltek a jelszavak, ütlegek,
és mi könyvvel s gyertyafény-jelekkel,
már nem hittük a hihetőt se el.
Vásárhely! A Maros jámbor magyar vára* vagy!
Vásárhely! Ugye nem adod soha fel magad?
Vásárhely! Oly közel van a homálynak partja*!
Vásárhely! Ugye nem gyulladsz többet ily haragra?!
Bottal akartak beszélni velünk,
fontosat, melyet meg nem értettünk,
hogy idegenként tekintenek ránk,
ameddig csak nyelvet nem vált a szánk.
S a vért, a káoszt őrző hadsereg,
mert a parancs az sérthetetlen, szent,
zöld zubbonyába bújt a szép remény,
maradt a fal s a börtönágy kemény.
• Csokonai Vitéz Mihály – Marosvásárhelyi gondolatok
Előadó: Ferencz Csaba
Velem álmodsz?
Elindulok a hátadon,
két ujjal a jobb vállad felé.
A holnap nem tisztázott még
láp és lugas nő köré.
Kint az eső rojtjai,
elázott nyári éjszaka.
Hajaddal játszom, borzolom:
az élet sok egyszerű csoda.
Ref: Ugye velem álmodsz?
Ugye velem álmodsz?
Jobb a jó és szebb a szép veled!
Ugye velem álmodsz?
Ugye velem álmodsz?
Mellém szól a végzet-helyjegyed?
Velem álmodsz,
vagy a múltad bújtatod?
Velem álmodj!
Nekem mind elmondhatod
a sok-sok szót:
a rosszat, a jót,
ami szívbe szorult,
s ami elszabadult!
Elindulok a hátadon,
két ujjal a bal vállad felé,
kísért a félelmes magány,
nem térdelnék többet elé.
Annyi eső áztatott,
melletted megszárítkozom,
hajaddal játszom: simogat,
élet a legfelső fokon!
Zenekar: Szinte
Megvan még a dal
Csúszik még a jó bor, ha van hozzá barát,
átölelem néha még a csapzott éjszakát,
bűnbe esnék veled, mint húszévesen,
a vészkijáratot még most is keresem!
ref:
Megvan még a dal, játszom neked édes!
Megvan még a dal, megvan még!
Megvan még a dal, játszom amíg élek,
Megvan még a dal, játszom, hogyha kéred!
Gyógyít még a csókod, ha jó helyre adod,
ami jár, az jár, azt tőlem megkapod,
rajzol még az agyam színes álmokat,
a szerencse is van még, hogy néha rám mutat!
ref:
Megvan még a dal, játszom amíg élek,
Megvan még a dal, játszom, hogyha kéred!
És van már vereség, ami igazán jól esik,
tudom már a győzelem nem mindig segít,
nem szégyen a könny, folyjon, hogyha kell,
nem baj, ha a szomorúság néha tönkre ver!
ref:
Megvan még a dal, játszom amíg élek,
Megvan még a dal, játszom, hogyha kéred!
Blúz kell
Hideg a hajnal,
indul a napi menet,
számon a dallal,
a jókedv felé megyek.
Menekül tőlem,
a könnyű, laza idő,
úgy vagyok szabva,
blúz kell, az búfelejtő.
Fagyott a kezem,
amivel fogtalak,
felolvadok vagy
csontjaimban marad
a tél, ami tőled szökött
s amitől reszketek,
de lesz, ami lesz azért is
a jókedv felé megyek.
ref:
A lámpa rég zöldre váltott,
állok a város közepén,
nem tudom, hogy merre menjek,
lennék már túl a nehezén.
Vissza még, vjssza hozzád,
vagy keressek új kárhozást,
hagyjalak emléknek téged,
vagy maradsz egy súlyos palást.
Dermed a szavam,
kínoz a szabadság,
mérges a szél:
össze-vissza vág!
De elérem a jókedv táját,
legyen úgy, hogy jár,
veled, tán nélküled
csak a blúz, ami muszáj!
ref:
A lámpa rég zöldre váltott,
állok a város közepén,
nem tudom, hogy merre menjek,
lennék már túl a nehezén.
Vissza még, vissza hozzád,
vagy keressek új kárhozást,
szökjek meg, mint egy rossz fogoly,
vagy bízzam az életem rád?!
Pardon!
Itt állok, ruhában a zuhany alatt.
Támaszt a fal, támasztom a falat.
Forró a víz, hideg minden tagom,
habzik a szappan, zsebre rakom.
Tíz perc, egy óra – mit tudom én.
Mit adtam el, s mi az enyém?
Ömlik a víz, már úszni lehet;
megúszni sehogy sem lehetett.
Ref:
Pardon! Kinek is tartozom?
Nem tudom, nem tudom!
Elvesztettem a fonalamat,
És elvesztettem a forradalmakat!
Pardon! Mivel is tartozom?
Nem tudom, nem tudom!
Elvesztettem a fogalmakat!
És elvesztettem a forradalmamat!
Itt állok ruhában a zuhany alatt,
még a sapka is rajtam maradt.
Forró a víz, hideg minden tagom,
habzik a szappan, zsebre rakom.
Tíz perc, egy óra – mennyi telik?
Úgy vagy szabad, ahogy megengedik!
Ömlik a víz, nincs levegő:
Rossz a rosszból bújik elő!
El! El! A biztos fórokat!
El! El! A megnyert pontokat!
Na és, elvesztettem a forradalmakat!
El! El! A végső kódokat!
El! El! A hozzá kulcsokat!
Igen, elvesztettem a forradalmakat!
El! El! A folytatásokat!
El! El! A fontosságokat!
Na és elvesztettem a forradalmakat!
El! El! A fontolásokat!
El! El! A foglalásokat!
Igen, elvesztettem a forradalmakat!
Hajnali járaton
Félig csukva a szemem,
még az éjszaka velem,
lassan enged el.
Nyakamon fojt a sál,
egy fazon mögém áll,
túlontúl közel!
Lehúz a nagykabát,
a kamera mindent lát,
szívemet veszi!
Nincsen több állomás,
még sincsen megállás
adja a gázt neki!
ref:
Hajnali járaton
az agyamat járatom
rajtad.
Talán nem is csoda,
hogy nem tudom hova
tartok.
2.
Lehet vagy nem lehet,
de lassan ébredek
a város sűrű kép!
Lüktet és egybefolyt,
a tegnap tintafolt:
az, aztán végképp!
A fazon mögöttem,
az idő törötten,
megkapaszkodok!
Árnyéka körbevesz,
mi lesz, ha megszerez?
Nem bújhatok!
ref:
Hajnali járaton
az agyamat járatom
rajtad.
Talán nem is csoda,
hogy nem tudom hova
tartok.
3.
Nem szól csak hátba vág,
utazik velem tovább
akármerre is.
Nem tágít, nem kopik,
egyszer majd leszedik,
ahogy majd engem is.
Lehúz a nagykabát,
a kamera mindent lát,
szívemet veszi!
Nincsen több állomás,
még sincsen megállás
adja a gázt neki!
ref:
Hajnali járaton
az agyamat járatom
rajtad.
Talán nem is csoda,
hogy nem tudom hova
tartok.
Hogy aludtál?
1.
Kiszökött az álom,
nem nagyon látom
az éjjeli ösvényeket.
Kimarad egy csillag,
nincs meg az illat,
ülök a lehet felett.
Már megint egyre
gyűlik a sebbe,
gyűlik a fekete por.
Kiveszem a részem,
a kimerülésben,
pislogok egy szikla alól.
Ref:
Hogy aludtál az éjjel,
hogy aludtál?
Itt a képed
az ágyamnál.
s én nem vagyok magamnál.
2.
Lemerül az élet,
közhelybe léptet,
van-e még dobásom?
A pofára esésben
jó vagyok éppen,
a színen nem, a fonákon.
Kavarog a gyomrom,
a bűnjeleket fogom,
van, aki így akar?
Kiveszem a részem,
a kimerülésben,
rám dől, mint egy sápadt fal.
Kívül a formán,
kívül a testen:
nem vagyok
nem vagyok
nem vagyok egyben
Valami üldöz,
valami rombol,
kellene valaki,
aki újragondol!
Egész más vagyok
Kellene egy, ki munkába megy reggel,
kávézgat és dolgozni se resttel.
Kellene egy, ki folyton úton van,
és rendbe tesz a hivatalokban.
Egy kellene, ki egész másmilyen,
aki rajta van azon a bizonyos sínen.
Kellene a szigorú s az önfeledt,
kellene, ki kijavít, ha tévedek,
kellene, ki hisz és hinni hagy,
kellene, ki ösztönből él csak.
Ref:
Mert annyi minden kellene, hogy én legyek,
a végén egész más vagyok magam helyett.
Kellene egy, ki könnyű pénzt keres,
aki szemtelen és nagyon sikeres.
Kellene egy, ki príma szerető,
aki gyengéd, mégis maga az őserő.
Egy kellene, ki egész másmilyen,
aki rajta van azon a bizonyos sínen.
Kellene, ki bolond boldogan,
kellene, ki megfoghatatlan,
kellene, ki számító és nyers,
kellene, ki fesztelen és fess.
Ref:
Mert annyi minden kellene, hogy én legyek,
a végén egész más vagyok magam helyett.
Pedig igyekszem
Már induláskor el vagyok késve,
s mire odaérek kevés az „ÉS?”,
felülről és alulról nézve:
ugyanaz a nagyon kevés,
de hiányzik és hiányzom onnan,
ahova még magamat küldtem,
s a tízperceket hiába loptam
éppen csak, hogy meg nem szűntem!
br.
Valamit megpróbálok kitalálni
csak nem érem magam utol,
pedig igyekszem,
pedig igyekszem!
Valamit megpróbálok kiabálni
csak nem jön ki hang a torkomon!
Ref:
Nagyon lassan haladok,
nem érem magamat utol
sokkal gyorsabb vagyok,
mint én, mint én,
a világ a feje tetején
forgok a káosz közepén!
Magam előtt én!
Magam mögött is én!
2.
Lemaradok, gurul már a vonat,
hiába, hogy régóta vártál,
kevésből is vesztettem már sokat,
talán ez még jobb is a vártnál,
kifakulok, lesápadok, tudom
háromfelé szakít a menet,
a köröket oda-vissza futom,
és átugrom az árnyékom felett!
nem érem magamat utol
olyan lassan futok
nem érem magamat utol
sokkal gyorsabb vagyok
mint én, mint én, mint én,
a világ a feje tetején
s ott vagyok magam előtt én!
mégis lemaradva
Kihagy
Mennyi titkosírás,
fuldokló nevetve sírás,
béna beállítás
sok-sok tekerés, vágás,
banális ütés, fúrás
konok kulcsra zárás,
csendes csodavárás,
kéjes szabadrablás,
világos meg nem váltás,
sötétben sárdobálás!
br.
Ez van, ez van,
biztos a bizonytalan,
forog a piramis,
minden is hamis!
ref:
Kicsit kihagy a gép,
kicsit megakad a kép,
kicsit ugrál a hang,
nem nagy kaland,
bolondját járatják velünk
merünk vagy nem merünk,
ugyanoda megyünk!
Ugyanoda jutunk,
ugyanoda megyünk!
Mennyi árokásás,
lelketlen lélekszántás,
viccből halálugrás,
görbe vigyázzállás,
volt, nincs már a gátlás,
izzasztó hidegrázás,
párzás és beparázás,
pofátlan rápofázás,
fogatlan kavics-rágás,
hajtépés, rongyot rázás!
Mit vagy úgy oda?!
Hozom a formám,
hiába hát a fény,
laza a korlát,
a fejem túl kemény!
Ülök a képben,
ülök és tapsolom,,
pedig már régen
nincsen rá okom!
Kopott a díszlet,
úgy látszik semmi új,
enged a helyzet,
mint máskor, álnokul!
Nem szököm innen,
minek és hova,
a sztori billen,
mit vagy úgy oda?
Mit vagy úgy oda? Guillotine, kaloda.
Rumlis szívszoba. Duda és zongora!
Te vagy a fegyver is, a golyó is te vagy,
te vagy az áldozat: azonosítsd magad!
Te vagy a kukkoló, te vagy a kulcslyuk is,
te vagy a pőreség, te vagy a bamba giccs.
Te vagy a rágalom, te vagy a korhatár,
a kivétel és a főszabály!
Mit vagy úgy oda?
Most mit vagy úgy oda?
Hozod a formád,
hiába hát a fény,
laza a korlát,
a fejed túl kemény!
Ülsz a képben,
csak ülsz és tapsolod,,
pedig már régen
nincsen rá okod!
Kopott a díszlet,
úgy látszik semmi új,
enged a helyzet,
mint máskor, álnokul!
Nem szöksz meg innen,
minek és hova,
a sztori billen,
mit vagy úgy oda?
Mit vagy úgy oda? IQ és babona.
Vesztes tombola. Tövis és korona!
Te vagy a program is, a vírus is te vagy,
te vagy a tűzfalon: semlegesítsd magad!
Te vagy a nevetés, te vagy a poén is,
te vagy a pengeél, te vagy a kis hamis.
Te vagy a szorongás, te vagy a féktelen,
a filter s ami átüt a filteren.
Mit vagy úgy oda?
Most mit vagy úgy oda?
Válaszul hagytad a csendet
Ugyanúgy esik, sűrű cseppekben,
az ősz, az ősz nem fér meg velem,
hiába képzelem magamat melléd,
emlék vagy, nem lehetsz gyengéd,
nem lehetsz kedves és nem ölelhetsz át,
hiába hát a vágy, hiába hát ez az őrült vágy…
Eső és hó, novemberi végzet,
kényszerű mosoly, a szívem is tépett,
és tépett a dal és szakadtak a holnapok,
szanaszét van minden, szanaszét vagyok,
ha még vagyok bármi is, akármi is,
árnyék a járdán, letörött tövis…
ref:
Merre mentél? Miért mentél?
Válaszul hagytad a csendet,
s hogy abba temesselek,
mély csendbe, nagyon mély csendbe
koporsód eresszem le,
oda zárjalak, oda zárjalak be,
s ez nem felejtés, véletlen se,
sosem lesz az, sosem lesz az!
Ugyanúgy, mindig úgy, sűrű cseppekben,
nem maradtál, nem fértél meg velem,
próbálom felfogni, megfogni, bár
mosolyom alig van már,
és esik és hull az ég is zuhan,
maradtam, maradok vigasztalan.
Éjjel 1
Éjjel egy van, éjjel egy,
ez a nap is tönkre megy,
éjjel egy, sötéten üt az éjjel egy.
Hideg a hely, a szív beteg,
nem élem túl, az is lehet,
vége van, vége, vége, vége van veled.
Rám dől a fal, lesújt az ég,
a rövidből nagyon elég,
de a fájdalom csak a szesztől fél!
Éjjel egy van, éjjel egy,
a gyóntatópap jegyet szed,
rajta kívül ki hallgatna meg?
ref.
Kidobtál, kiraktál,
csak a sör, a bor, a pálinka használ,
kirúgtál, kiszórtál,
a józanság most biztos nem talál!
Elvarázsol
A fényre a plakátról lép,
körötte vékonyra nyúlik a végesség.
Megtelt az üres kép,
lassul a sietség.
Láthatod, ahogy a tűzzel játszik,
köddé vált s megjelent!
Eltüntet, megteremt!
Nézed: nem tudod, hol van…
Megbújt a gondolatban.
Az ujjával emel fel,
mindenre megfelel!
ref:
Elvarázsol, tudja a titkod,
életre kelnek az árnyékok, rajzok,
a függöny a meredek mélybe leomlott,
táncol a tükörképed az asztalon.
ref2:
Elvarázsol, nem látszik s látod,
életre kelnek az árnyékok, rajzok,
a valóság fala már régen beomlott,
táncol a tükörképed az asztalon.
Az arca fekete jég,
izzik a zene a képtelentől.
A színpad is esik szét –
rezzen az ijedtség:
felugrik az, aki könnyben ázik,
áttűnik a Mester testén,
kést ránt és döf vele!
Ott vagy helyette!
Nézed: föléd zuhannak,
aranyszín vért hullatnak…
És megfagy, meggyúl a csend,
majd robban és rian az ámulattól.
Tűzzel!
Köddé!
Megbújt egy gondolatban!
Izzik!
Ázik!
Aranyszín vért hullatnak!
Mi ez?
Mi lesz?
Mi ez?
Mi lesz?
Rosszat szerettem!
Mit látsz, milyen a színem ?
Egyedül állok a színen.
S volt már nyugtatóbb érzés,
mint ez a gyötrő nehézlégzés.
Fel nem foghatlak téged,
folyton a képtelent léped.
Homályos, bújtatott helyzet:
élvezi minden sejted!
ref:
Nem, nem, nem tudok rólad,
nem, nem, nem tudom ki vagy!
Megéltem, megfejtettem:
rosszul s rosszat szerettem!
Amit mondtam, lepergett rólad,
a szerelmemet is visszadobtad,
nem túl bonyolult, vettem:
rosszul s rosszat szerettem!
Mit vártál, hova forogjak?
A frászt is magaddal hoztad.
Nem megy a terelés, látod?!
A haknit már egyedül játszod!
Nincs idő
Fáradt vagy már megint, megint rossz a kedved,
azt mondod a munkahelyed… nem érthetem meg!
A főnököd egy ficsúr, folyton lenyomja a vállad,
beragasztják, bevarrják, befogják a szádat!
Nincs, nincs, nincs idő!
Még a jóra sincs idő!
Nincs, nincs, nincs idő!
Nem jön össze semmi, nagyon savanyú a szőlő,
meredek a gúny és meredek a lejtő!
Nem találod magadat, nem találsz meg engem,
a zokszavakat, látod, magamra vettem!
ref:
Nincs idő a szerelemre,
nincs idő a jóra,
hetek óta nem
fér bele pásztoróra
Túllőjük és túlpörgetjük,
maximumra vesszük,
addig, hogy az ölelésben:
ott sem vagyunk együtt!
Nincs, nincs, nincs idő!
Nincs, nincs, nincs idő!
A szerelemre sincsen elég idő!
Fáj a fejed megint, megint nincsen gyógyszer,
markoltad a tüzet, újfent puszta kézzel.
Rád mordult az anyád, most is máshogy látja,
nyoma sincs a megértésnek, nem vagy a barátja!
Nincs, nincs, nincs idő!
Még a jóra sincs idő!
Nincs, nincs, nincs idő!
Nem jön össze semmi, nagyon savanyú a szőlő,
meredek a és meredek a lejtő!
Nem találod magadat, nem találsz meg engem,
a zokszavakat, látod, magamra vettem!
Ahogy akarod
Kéred, hogy ne szóljak bele,
minden úgy jó, ahogy van,
ahogy most csinálod velem,
ne legyek nyugtalan!
Kéred, hogy bízzak benned én,
tudod jól, mi a helyzet,
lehet az öröm nehezék,
s a túl szép lesz a veszted!
ref:
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Kéred, hogy mondjam, gyónjam el,
ami a fejemben lopva jár,
felveszed, bírod a harcot,
mindent is megoldanál!
Kéred, hogy cseppet se féljek tőled,
veled leszek igazán boldog,
hogy bízzam rád magam,
rendben lesznek a dolgok!
Velem álmodsz?
Elindulok a hátadon,
két ujjal a jobb vállad felé.
A holnap nem tisztázott még
láp és lugas nő köré.
Kint az eső rojtjai,
elázott nyári éjszaka.
Hajaddal játszom, borzolom:
az élet sok egyszerű csoda.
Ref: Ugye velem álmodsz?
Ugye velem álmodsz?
Jobb a jó és szebb a szép veled!
Ugye velem álmodsz?
Ugye velem álmodsz?
Mellém szól a végzet-helyjegyed?
Velem álmodsz,
vagy a múltad bújtatod?
Velem álmodj!
Nekem mind elmondhatod
a sok-sok szót:
a rosszat, a jót,
ami szívbe szorult,
s ami elszabadult!
Elindulok a hátadon,
két ujjal a bal vállad felé,
kísért a félelmes magány,
nem térdelnék többet elé.
Annyi eső áztatott,
melletted megszárítkozom,
hajaddal játszom: simogat,
élet a legfelső fokon!
Zenekar: Szinte
Megvan még a dal
Csúszik még a jó bor, ha van hozzá barát,
átölelem néha még a csapzott éjszakát,
bűnbe esnék veled, mint húszévesen,
a vészkijáratot még most is keresem!
ref:
Megvan még a dal, játszom neked édes!
Megvan még a dal, megvan még!
Megvan még a dal, játszom amíg élek,
Megvan még a dal, játszom, hogyha kéred!
Gyógyít még a csókod, ha jó helyre adod,
ami jár, az jár, azt tőlem megkapod,
rajzol még az agyam színes álmokat,
a szerencse is van még, hogy néha rám mutat!
ref:
Megvan még a dal, játszom amíg élek,
Megvan még a dal, játszom, hogyha kéred!
És van már vereség, ami igazán jól esik,
tudom már a győzelem nem mindig segít,
nem szégyen a könny, folyjon, hogyha kell,
nem baj, ha a szomorúság néha tönkre ver!
ref:
Megvan még a dal, játszom amíg élek,
Megvan még a dal, játszom, hogyha kéred!
Blúz kell
Hideg a hajnal,
indul a napi menet,
számon a dallal,
a jókedv felé megyek.
Menekül tőlem,
a könnyű, laza idő,
úgy vagyok szabva,
blúz kell, az búfelejtő.
Fagyott a kezem,
amivel fogtalak,
felolvadok vagy
csontjaimban marad
a tél, ami tőled szökött
s amitől reszketek,
de lesz, ami lesz azért is
a jókedv felé megyek.
ref:
A lámpa rég zöldre váltott,
állok a város közepén,
nem tudom, hogy merre menjek,
lennék már túl a nehezén.
Vissza még, vjssza hozzád,
vagy keressek új kárhozást,
hagyjalak emléknek téged,
vagy maradsz egy súlyos palást.
Dermed a szavam,
kínoz a szabadság,
mérges a szél:
össze-vissza vág!
De elérem a jókedv táját,
legyen úgy, hogy jár,
veled, tán nélküled
csak a blúz, ami muszáj!
ref:
A lámpa rég zöldre váltott,
állok a város közepén,
nem tudom, hogy merre menjek,
lennék már túl a nehezén.
Vissza még, vissza hozzád,
vagy keressek új kárhozást,
szökjek meg, mint egy rossz fogoly,
vagy bízzam az életem rád?!
Pardon!
Itt állok, ruhában a zuhany alatt.
Támaszt a fal, támasztom a falat.
Forró a víz, hideg minden tagom,
habzik a szappan, zsebre rakom.
Tíz perc, egy óra – mit tudom én.
Mit adtam el, s mi az enyém?
Ömlik a víz, már úszni lehet;
megúszni sehogy sem lehetett.
Ref:
Pardon! Kinek is tartozom?
Nem tudom, nem tudom!
Elvesztettem a fonalamat,
És elvesztettem a forradalmakat!
Pardon! Mivel is tartozom?
Nem tudom, nem tudom!
Elvesztettem a fogalmakat!
És elvesztettem a forradalmamat!
Itt állok ruhában a zuhany alatt,
még a sapka is rajtam maradt.
Forró a víz, hideg minden tagom,
habzik a szappan, zsebre rakom.
Tíz perc, egy óra – mennyi telik?
Úgy vagy szabad, ahogy megengedik!
Ömlik a víz, nincs levegő:
Rossz a rosszból bújik elő!
El! El! A biztos fórokat!
El! El! A megnyert pontokat!
Na és, elvesztettem a forradalmakat!
El! El! A végső kódokat!
El! El! A hozzá kulcsokat!
Igen, elvesztettem a forradalmakat!
El! El! A folytatásokat!
El! El! A fontosságokat!
Na és elvesztettem a forradalmakat!
El! El! A fontolásokat!
El! El! A foglalásokat!
Igen, elvesztettem a forradalmakat!
Hajnali járaton
Félig csukva a szemem,
még az éjszaka velem,
lassan enged el.
Nyakamon fojt a sál,
egy fazon mögém áll,
túlontúl közel!
Lehúz a nagykabát,
a kamera mindent lát,
szívemet veszi!
Nincsen több állomás,
még sincsen megállás
adja a gázt neki!
ref:
Hajnali járaton
az agyamat járatom
rajtad.
Talán nem is csoda,
hogy nem tudom hova
tartok.
2.
Lehet vagy nem lehet,
de lassan ébredek
a város sűrű kép!
Lüktet és egybefolyt,
a tegnap tintafolt:
az, aztán végképp!
A fazon mögöttem,
az idő törötten,
megkapaszkodok!
Árnyéka körbevesz,
mi lesz, ha megszerez?
Nem bújhatok!
ref:
Hajnali járaton
az agyamat járatom
rajtad.
Talán nem is csoda,
hogy nem tudom hova
tartok.
3.
Nem szól csak hátba vág,
utazik velem tovább
akármerre is.
Nem tágít, nem kopik,
egyszer majd leszedik,
ahogy majd engem is.
Lehúz a nagykabát,
a kamera mindent lát,
szívemet veszi!
Nincsen több állomás,
még sincsen megállás
adja a gázt neki!
ref:
Hajnali járaton
az agyamat járatom
rajtad.
Talán nem is csoda,
hogy nem tudom hova
tartok.
Hogy aludtál?
1.
Kiszökött az álom,
nem nagyon látom
az éjjeli ösvényeket.
Kimarad egy csillag,
nincs meg az illat,
ülök a lehet felett.
Már megint egyre
gyűlik a sebbe,
gyűlik a fekete por.
Kiveszem a részem,
a kimerülésben,
pislogok egy szikla alól.
Ref:
Hogy aludtál az éjjel,
hogy aludtál?
Itt a képed
az ágyamnál.
s én nem vagyok magamnál.
2.
Lemerül az élet,
közhelybe léptet,
van-e még dobásom?
A pofára esésben
jó vagyok éppen,
a színen nem, a fonákon.
Kavarog a gyomrom,
a bűnjeleket fogom,
van, aki így akar?
Kiveszem a részem,
a kimerülésben,
rám dől, mint egy sápadt fal.
Kívül a formán,
kívül a testen:
nem vagyok
nem vagyok
nem vagyok egyben
Valami üldöz,
valami rombol,
kellene valaki,
aki újragondol!
Egész más vagyok
Kellene egy, ki munkába megy reggel,
kávézgat és dolgozni se resttel.
Kellene egy, ki folyton úton van,
és rendbe tesz a hivatalokban.
Egy kellene, ki egész másmilyen,
aki rajta van azon a bizonyos sínen.
Kellene a szigorú s az önfeledt,
kellene, ki kijavít, ha tévedek,
kellene, ki hisz és hinni hagy,
kellene, ki ösztönből él csak.
Ref:
Mert annyi minden kellene, hogy én legyek,
a végén egész más vagyok magam helyett.
Kellene egy, ki könnyű pénzt keres,
aki szemtelen és nagyon sikeres.
Kellene egy, ki príma szerető,
aki gyengéd, mégis maga az őserő.
Egy kellene, ki egész másmilyen,
aki rajta van azon a bizonyos sínen.
Kellene, ki bolond boldogan,
kellene, ki megfoghatatlan,
kellene, ki számító és nyers,
kellene, ki fesztelen és fess.
Ref:
Mert annyi minden kellene, hogy én legyek,
a végén egész más vagyok magam helyett.
Pedig igyekszem
Már induláskor el vagyok késve,
s mire odaérek kevés az „ÉS?”,
felülről és alulról nézve:
ugyanaz a nagyon kevés,
de hiányzik és hiányzom onnan,
ahova még magamat küldtem,
s a tízperceket hiába loptam
éppen csak, hogy meg nem szűntem!
br.
Valamit megpróbálok kitalálni
csak nem érem magam utol,
pedig igyekszem,
pedig igyekszem!
Valamit megpróbálok kiabálni
csak nem jön ki hang a torkomon!
Ref:
Nagyon lassan haladok,
nem érem magamat utol
sokkal gyorsabb vagyok,
mint én, mint én,
a világ a feje tetején
forgok a káosz közepén!
Magam előtt én!
Magam mögött is én!
2.
Lemaradok, gurul már a vonat,
hiába, hogy régóta vártál,
kevésből is vesztettem már sokat,
talán ez még jobb is a vártnál,
kifakulok, lesápadok, tudom
háromfelé szakít a menet,
a köröket oda-vissza futom,
és átugrom az árnyékom felett!
nem érem magamat utol
olyan lassan futok
nem érem magamat utol
sokkal gyorsabb vagyok
mint én, mint én, mint én,
a világ a feje tetején
s ott vagyok magam előtt én!
mégis lemaradva
Kihagy
Mennyi titkosírás,
fuldokló nevetve sírás,
béna beállítás
sok-sok tekerés, vágás,
banális ütés, fúrás
konok kulcsra zárás,
csendes csodavárás,
kéjes szabadrablás,
világos meg nem váltás,
sötétben sárdobálás!
br.
Ez van, ez van,
biztos a bizonytalan,
forog a piramis,
minden is hamis!
ref:
Kicsit kihagy a gép,
kicsit megakad a kép,
kicsit ugrál a hang,
nem nagy kaland,
bolondját járatják velünk
merünk vagy nem merünk,
ugyanoda megyünk!
Ugyanoda jutunk,
ugyanoda megyünk!
Mennyi árokásás,
lelketlen lélekszántás,
viccből halálugrás,
görbe vigyázzállás,
volt, nincs már a gátlás,
izzasztó hidegrázás,
párzás és beparázás,
pofátlan rápofázás,
fogatlan kavics-rágás,
hajtépés, rongyot rázás!
Mit vagy úgy oda?!
Hozom a formám,
hiába hát a fény,
laza a korlát,
a fejem túl kemény!
Ülök a képben,
ülök és tapsolom,,
pedig már régen
nincsen rá okom!
Kopott a díszlet,
úgy látszik semmi új,
enged a helyzet,
mint máskor, álnokul!
Nem szököm innen,
minek és hova,
a sztori billen,
mit vagy úgy oda?
Mit vagy úgy oda? Guillotine, kaloda.
Rumlis szívszoba. Duda és zongora!
Te vagy a fegyver is, a golyó is te vagy,
te vagy az áldozat: azonosítsd magad!
Te vagy a kukkoló, te vagy a kulcslyuk is,
te vagy a pőreség, te vagy a bamba giccs.
Te vagy a rágalom, te vagy a korhatár,
a kivétel és a főszabály!
Mit vagy úgy oda?
Most mit vagy úgy oda?
Hozod a formád,
hiába hát a fény,
laza a korlát,
a fejed túl kemény!
Ülsz a képben,
csak ülsz és tapsolod,,
pedig már régen
nincsen rá okod!
Kopott a díszlet,
úgy látszik semmi új,
enged a helyzet,
mint máskor, álnokul!
Nem szöksz meg innen,
minek és hova,
a sztori billen,
mit vagy úgy oda?
Mit vagy úgy oda? IQ és babona.
Vesztes tombola. Tövis és korona!
Te vagy a program is, a vírus is te vagy,
te vagy a tűzfalon: semlegesítsd magad!
Te vagy a nevetés, te vagy a poén is,
te vagy a pengeél, te vagy a kis hamis.
Te vagy a szorongás, te vagy a féktelen,
a filter s ami átüt a filteren.
Mit vagy úgy oda?
Most mit vagy úgy oda?
Válaszul hagytad a csendet
Ugyanúgy esik, sűrű cseppekben,
az ősz, az ősz nem fér meg velem,
hiába képzelem magamat melléd,
emlék vagy, nem lehetsz gyengéd,
nem lehetsz kedves és nem ölelhetsz át,
hiába hát a vágy, hiába hát ez az őrült vágy…
Eső és hó, novemberi végzet,
kényszerű mosoly, a szívem is tépett,
és tépett a dal és szakadtak a holnapok,
szanaszét van minden, szanaszét vagyok,
ha még vagyok bármi is, akármi is,
árnyék a járdán, letörött tövis…
ref:
Merre mentél? Miért mentél?
Válaszul hagytad a csendet,
s hogy abba temesselek,
mély csendbe, nagyon mély csendbe
koporsód eresszem le,
oda zárjalak, oda zárjalak be,
s ez nem felejtés, véletlen se,
sosem lesz az, sosem lesz az!
Ugyanúgy, mindig úgy, sűrű cseppekben,
nem maradtál, nem fértél meg velem,
próbálom felfogni, megfogni, bár
mosolyom alig van már,
és esik és hull az ég is zuhan,
maradtam, maradok vigasztalan.
Éjjel 1
Éjjel egy van, éjjel egy,
ez a nap is tönkre megy,
éjjel egy, sötéten üt az éjjel egy.
Hideg a hely, a szív beteg,
nem élem túl, az is lehet,
vége van, vége, vége, vége van veled.
Rám dől a fal, lesújt az ég,
a rövidből nagyon elég,
de a fájdalom csak a szesztől fél!
Éjjel egy van, éjjel egy,
a gyóntatópap jegyet szed,
rajta kívül ki hallgatna meg?
ref.
Kidobtál, kiraktál,
csak a sör, a bor, a pálinka használ,
kirúgtál, kiszórtál,
a józanság most biztos nem talál!
Elvarázsol
A fényre a plakátról lép,
körötte vékonyra nyúlik a végesség.
Megtelt az üres kép,
lassul a sietség.
Láthatod, ahogy a tűzzel játszik,
köddé vált s megjelent!
Eltüntet, megteremt!
Nézed: nem tudod, hol van…
Megbújt a gondolatban.
Az ujjával emel fel,
mindenre megfelel!
ref:
Elvarázsol, tudja a titkod,
életre kelnek az árnyékok, rajzok,
a függöny a meredek mélybe leomlott,
táncol a tükörképed az asztalon.
ref2:
Elvarázsol, nem látszik s látod,
életre kelnek az árnyékok, rajzok,
a valóság fala már régen beomlott,
táncol a tükörképed az asztalon.
Az arca fekete jég,
izzik a zene a képtelentől.
A színpad is esik szét –
rezzen az ijedtség:
felugrik az, aki könnyben ázik,
áttűnik a Mester testén,
kést ránt és döf vele!
Ott vagy helyette!
Nézed: föléd zuhannak,
aranyszín vért hullatnak…
És megfagy, meggyúl a csend,
majd robban és rian az ámulattól.
Tűzzel!
Köddé!
Megbújt egy gondolatban!
Izzik!
Ázik!
Aranyszín vért hullatnak!
Mi ez?
Mi lesz?
Mi ez?
Mi lesz?
Rosszat szerettem!
Mit látsz, milyen a színem ?
Egyedül állok a színen.
S volt már nyugtatóbb érzés,
mint ez a gyötrő nehézlégzés.
Fel nem foghatlak téged,
folyton a képtelent léped.
Homályos, bújtatott helyzet:
élvezi minden sejted!
ref:
Nem, nem, nem tudok rólad,
nem, nem, nem tudom ki vagy!
Megéltem, megfejtettem:
rosszul s rosszat szerettem!
Amit mondtam, lepergett rólad,
a szerelmemet is visszadobtad,
nem túl bonyolult, vettem:
rosszul s rosszat szerettem!
Mit vártál, hova forogjak?
A frászt is magaddal hoztad.
Nem megy a terelés, látod?!
A haknit már egyedül játszod!
Nincs idő
Fáradt vagy már megint, megint rossz a kedved,
azt mondod a munkahelyed… nem érthetem meg!
A főnököd egy ficsúr, folyton lenyomja a vállad,
beragasztják, bevarrják, befogják a szádat!
Nincs, nincs, nincs idő!
Még a jóra sincs idő!
Nincs, nincs, nincs idő!
Nem jön össze semmi, nagyon savanyú a szőlő,
meredek a gúny és meredek a lejtő!
Nem találod magadat, nem találsz meg engem,
a zokszavakat, látod, magamra vettem!
ref:
Nincs idő a szerelemre,
nincs idő a jóra,
hetek óta nem
fér bele pásztoróra
Túllőjük és túlpörgetjük,
maximumra vesszük,
addig, hogy az ölelésben:
ott sem vagyunk együtt!
Nincs, nincs, nincs idő!
Nincs, nincs, nincs idő!
A szerelemre sincsen elég idő!
Fáj a fejed megint, megint nincsen gyógyszer,
markoltad a tüzet, újfent puszta kézzel.
Rád mordult az anyád, most is máshogy látja,
nyoma sincs a megértésnek, nem vagy a barátja!
Nincs, nincs, nincs idő!
Még a jóra sincs idő!
Nincs, nincs, nincs idő!
Nem jön össze semmi, nagyon savanyú a szőlő,
meredek a és meredek a lejtő!
Nem találod magadat, nem találsz meg engem,
a zokszavakat, látod, magamra vettem!
Ahogy akarod
Kéred, hogy ne szóljak bele,
minden úgy jó, ahogy van,
ahogy most csinálod velem,
ne legyek nyugtalan!
Kéred, hogy bízzak benned én,
tudod jól, mi a helyzet,
lehet az öröm nehezék,
s a túl szép lesz a veszted!
ref:
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Kéred, hogy mondjam, gyónjam el,
ami a fejemben lopva jár,
felveszed, bírod a harcot,
mindent is megoldanál!
Kéred, hogy cseppet se féljek tőled,
veled leszek igazán boldog,
hogy bízzam rád magam,
rendben lesznek a dolgok!
ref:
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
ref:
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Ahogy akarod, úgy lesz, ahogy akarod, úgy lesz!
De a fal előtt, azért a fal előtt fékezz!
Még egy kortyot!
Sok szépet láttam már,
de ettől kiver a víz,
nem kell, hogy biztassál,
a mámor máris visz!
Micsoda alkotás,
az ágy végéhez állsz,
nem ócska látomás,
csókolj meg és játssz!
Csókolj meg és játssz!
ref:
A melleden folyik a sör,
földöntúli kör,
csak a habját hagyom neked,
a többit nem szereted!
A melleden folyik a sör,
szomjúság gyötör,
hát oltom, ahogy lehet,
a többit észreveszed!
Sok szépet láttam már,
de ez a legszebb eddig,
csillan a domboknál,
patakká növekszik.
Siet a völgybe le,
áztatja a combod,
a szerelem leve:
még, még egy kortyot!
Még, még egy kortyot!
Nem jó a vétel
Elhagy az erőm, nincs ami töltsön,
felrobban az ér, támad az ösztön,
nem segít a sör, nem jó a gyógyszer,
keserű a szám, nem jó a vétel:
nem hallom a blúzt, zörög a gépem,
a nevemet is (valahogy) félrebeszélem,
árva vagyok, lézengek, lehajtott fejjel,
várom, hogy a szomorúság mikor ereszt el?!
ref:
Elég! Hangosítsd a zenét!
Szeretném újra hallani!
Elég! Mi ez a csendes, kába lét?
Szeretnék ütemet váltani:
Játsszunk újra!
Játsszunk újra!
Elhagy az erőm, nincs, ami töltsön,
a számon a mosoly egy uzsorakölcsön,
nem segít a bor, nem segít a doktor,
nem segít a nő…tudom csak irgalomból!
Nem hallom a blúzt, zörög a gépem,
a nevemet is (valahogy) félrebeszélem,
árva vagyok, lézengek, lehajtott fejjel,
várom, hogy a szomorúság mikor ereszt el?!
Ördög jár
Lebújt, elfáradt a Nap,
fényt a szíved drágán ad,
nincsen párna, takaró,
kemény az ágyam: koporsó.
Aludnék, de ördög jár,
rólam mindent kitalál,
hozzád rossz, de máshoz jó,
hűtlen vagyok széltoló.
ref. Agyamra megy,
mit rólam gondolsz, végleg tönkre tesz,
a végzet vagy, hatalmas kereszt.
Agyamra megy,
a számom nem nyer nem a huszonegy,
mit rólam gondolsz, végleg tönkre tesz,
a végzet vagy, hatalmas kereszt.
Hazudok, ha mondom: nem,
nem érdekel az idegen!
Mit kenne rám: szurkos szó,
lenulláz a vén csaló.
Sötét az álom, most s megint,
a hírem rossz pályán kering,
cudar a helyzet, semmi biztató,
alávaló vagyok, nem rád való!
Blúzból nem árt …
Nincsen lottó-nyeremény,
csak egy különvélemény .
Nincsen mesés örökség,
remélem vár az öregség.
Nincsen hírnév, nagy siker,
csak, hogy robotolni kell.
Nincs a megváltásról szó,
de a zene hasonló!
Nincsen kacsalábon ház,
többet ér, hogy este vársz.
Nincsen felhőtlen mosoly,
zúg az agyam, zakatol.
Nincs a kezemben az ász,
farkas vagyok, nem vadász.
Nincs a megváltásról szó,
de a zene hasonló!
Nincsen jóljön-hátszelem,
nem járok vörös szőnyegen.
Nincsen vérmes lázadás,
sok volt a kutyaharapás.
Nincsen nagy arc, nagy pofa,
de nem is bújok sarokba.
Nincs a megváltásról szó,
de a zene hasonló!
ref:
Blúzból nem árt a sok,
játszom, amíg el nem fogyok.
Lehet a sors kegyes hozzám,
ömölhet, hullhat, szakadhat rám:
játszom és boldog vagyok,
a blúzból nem árt a sok!
Szájber-tánc
Várom, hogy kiázzon a
lelkemből a bánat,
levigye valami
ezt a bénító lázat.
Hozza meg a kedvemet
egy szoros ölelésre,
nemhogy nem lépek,
nem is nézek félre.
A tévéből, a rádióból
ömlik a szenny rám,
internetes csatornában
mászik az ármány!
Négy fal között egyedül,
mi segíthet, mondd?!
nem vagyok magamnál,
de nem vagyok bolond!
ref:
A hülyeség, a hülyeség árad,
csápolunk a gruppen-magánynak,
bután mozizzuk a kirakatot,
a rendszergazda bemutatott!
Szájber-tánc!
Szájber-tánc!
Várom, hogy valaki
ajtót nyisson végre,
töltsön egy pohárral,
legyen ő a béke!
Fején áll a világ,
félni kell a jótól,
ki akarok szállni,
nem kérek a kórból!
Nem akarom online,
nem akarok venni,
nem akarok lyukas
guminőt szeretni!
Négy fal között egyedül,
mi segíthet, mondd?!
nem vagyok magamnál,
de nem vagyok bolond!
Gyere!
Gyere! Elviszlek egy hosszú útra,
lehet száz évünk is még talonba’!
Gyere! Hallgassunk a szívünkre,
úgy se győzhetünk felette.
Gyere! Nem hívtam még senkit így,
másnak bébi, már ne higgy!
Gyere! Hallgasd, ahogy szólít a dal,
nehogy megfogja egy magas fal!
Gyere! Énekeld is együtt velem,
túlmegyünk a képzeleten!
Gyere! Tisztán, vadul, őszintén,
legyen boldog élet már az elején.
Ref:
Az idő nem számít,
akarhatsz bármit,
van rá jó esély,
ha van egy jó útitárs,
kell egy jó útitárs,
fontosabb, mint bármi más!
Gyere! Dobd el, ami felesleges,
nálam, megtalál majd, aki keres.
Gyere! Nézzük meg, mi várhat még ránk,
mit tartogat még ez a világ?!
Gyere! Így ahogy vagy, egyszerűen,
járd az utat együtt velem!
Gyere! Elviszlek egy hosszú útra,
mindegy hány év lehet hátra!
Gyere! Hallgassunk a szívünkre,
úgy se győzhetünk felette.
Gyere! Nem hívtam még senkit így,
másnak bébi, már ne higgy!
December
Az ajtónak van nálad kulcsa,
csengetés nélkül jöhetsz,
talán elindulsz újra,
hogy meglepetést szerezz.
Hányszor, hányszor képzelődtem,
hallottalak s láttalak,
a vak sötétben falnak dőltem,
s meg is válaszoltalak!
Díszbe öltözik most a város,
a fákon, házakon füzér,
az ember eljuthat magához
Ha szeret s hűséggel remél.
Lesznek-e lábnyomok a hóban?
Fehér lesz-e az ünnepünk?
Türelmet eleget tanultam?
Lesz-e a jóság az ékszerünk?
ref: December, végre december,
várjuk a jelet, az égi fényt,
gyermeki hitünk felemel,
ugye idén se lesz sötét?
December, csoda december,
megannyi régi-régi kép,
szeretni nem felejthetsz el,
van úgy, hogy nem is kell egyéb!
Szeretnélek
szeretnélek szeretnélek
de a csókodtól úgy félek
félek hogy a halálba tesz
csóktalan is halálom lesz
odabúvok hozzád bújok
tűznek közepébe nyúlok
amit fogok nem eresztem
haljak inkább szerelemben
inkább haljak szerelemben
testemet már megvetettem
megvetettem ágyad leszek
halálommal sem eresztlek
nem eresztlek a halállal
égetlek egy örök lánggal
örök lánggal örök élet
csókodtól már nem is félek
Hogy aludtál?
Kiszökött az álom,
nem nagyon látom
az éjjeli ösvényeket.
Kimarad egy csillag,
nincs meg az illat,
ülök a lehet felett.
Már megint egyre
gyűlik a sebbe,
gyűlik a fekete por.
Kiveszem a részem,
a kimerülésben,
pislogok egy szikla alól.
Hogy aludtál az éjjel,
hogy aludtál?
Itt van a képed
az ágyamnál.
nem vagyok magamnál.
Kívül a formán,
kívül a testen:
nem vagyok
nem vagyok
nem vagyok egyben
Valami üldöz,
valami rombol,
kellene valaki,
aki újragondol!
Lemerül az élet,
közhelybe léptet,
van-e még dobásom?
A pofára esésben
jó vagyok éppen,
a színen nem, a fonákon.
Kavarog a gyomrom,
a bűnjeleket fogom,
van, aki így akar?
Kiveszem a részem,
a kimerülésben,
rám dől, mint egy sápadt fal.
Hogy aludtál az éjjel,
hogy aludtál?
Itt van a képed
az ágyamnál.
nem vagyok magamnál.
A legjobb vagy!
Jöttek az arcok, új felszállók, mennyi stopos akart vallani…
Volt, aki magát imádta bennem, nem is akart mást hallani,
csak a szívén ülő zenészt, ahogy a kottájából játszik;
csak a nyakára ült hóhért, ahogy a vérén vitorlázik.
Volt aki bódult s nem lett tiszta, lila hangulatban hallgatott,
feje búbján nyitott ernyő, nem volt egyenes csak szaggatott;
és a kést a kérdésbe vágta: még valaminek lenni kell,
és katapultban ébredt; cukros felhők között aludt el.
Mind közül a legjobb vagy,
tudom, hogy rád bízhatom magam,
a veszett körökből veled szállok ki,
téged nekem találtak ki!
Messze a legjobb vagy,
ötféle íz, a legfinomabb falat,
a veszett körökből veled szállok ki,
téged nekem találtak ki!
Voltak a kimért, komoly formák, testhezálló kereszttel,
s az akkor megbocsátók, ha az áldozatuk te leszel.
Akik itták minden szavam, ha fényeztem a tükrüket,
de savazták a kedvem, ha átláttam a trükköket.
Akik bólogattak mindig, nem találtak jó fogást,
csak kivonni tudtak, nem próbálták a lázadást,
Gyorsan égő gyertyák s az egoista kéjencek,
morbid mutatványok: már a nevetéstől szenvedek.
Tanulok élni
Tavaszi napsugár a hátamon,
két kézzel a reményt ölelem.
Túl vagyok egy gyenge átlagon,
magamat az új felé léptetem.
Mi mellől, miért nyújtózom?
Kirajzolódik a körvonal,
s annyi hatalmas pofon
már egyre kevésbé zavar.
Megtanulok élni,
sorrendet cserélni,
tanulok élni:
jobban ünnepelni egy szép napot!
Már tanulok élni,
más utcába térni,
tanulok élni:
felfedezni sok öttalálatot!
Tavaszi napsugár a hátamon,
elkötöm a szerencse Barkasát,
s egy keskeny keréknyomon,
elhagyom a keserűség honát.
Tudom már miért nyújtózom!
Lekevertem a zajt az énekről,
átugrok a sóhajok-soron,
kilépek a félek-gödörből!
Szeressetek
Holnap majd színesebb lesz a kép,
Mosolyodból, örömből lesz elég,
Nem maradsz le, indul még vonat,
Leesik a jóról a csúf lakat.
Holnap majd édesebb lesz a csók,
Könnyünkből nem lesznek nagy folyók,
Játszik tovább a boldogság,
Nem hagyja legyőzni magát.
Szeressetek, szeressetek:
nincs ki szeressen helyettetek!
Szeressetek, szeressetek:
szerelemből lettetek!
Szeressetek, szeressetek:
Míg a tart a most keressetek!
Szeressetek, szeressetek:
reményből, tűzből lettetek!
Holnap majd vidámabb lesz a dal,
Kétszerte jobban ölel a kar,
A parkban önfeledt gyermekek,
Szivárvány a város felett.
Holnap majd bátrabban nézünk szét,
Megfogjuk a barátunk kezét,
A béke talál meg: nincs veszély,
Nem kell, hogy félelemmel élj!
Nem jó!
Most le kell tennem, más is hív,
végre valaki talán felvidít!
Úgy kivagyok már, ki vagyok égve,
a szomorúsággal a töksötétben
ülünk és hallgatunk,
ülünk és hallgatunk.
Szórakozz mással, szórakozz,
nem vagyok kopott kirakós!
Ne forgass, pörgess, hajtogass,
nem papír, a szívem miért hiszed azt?
Ne fordíts fejjel lefelé,
ne húzz függönyt a szemem elé!
Ne gondold ki, hogy gondolom!
Nem jó a szieszta a kínpadon.
Nem jó, nem jó, nem jó,
ez kocsmazaj, nem altató!
Nem jó, nem jó, nem jó,
ez idegrángás, nem tangó!
Nem jó, nem jó, nem jó,
ez vizesárok, nem folyó!
Nem jó, nem jó, nem jó,
ajzószer ez, nem nyugtató!
Most le kell tennem, más is hív.
A cipőm a bőröm is szorít.
Hiába várod, adjam fel magam,
nem leszek rab, lyukad az oldalam:
miért jó így neked?
Miért jó így neked?
Szórakozz mással, szórakozz,
nem vagyok kopott kirakós!
Ne forgass, pörgess, hajtogass,
nem papír, a szívem miért hiszed azt?
Ne fordíts fejjel lefelé,
ne húzz függönyt a szemem elé!
Ne gondold ki, hogy gondolom!
Nem jó a szieszta a kínpadon.
Nem jó, nem jó, nem jó,
ez kocsmazaj, nem altató!
Nem jó, nem jó, nem jó,
ez idegrángás, nem tangó!
Nem jó, nem jó, nem jó,
ez vizesárok, nem folyó!
Nem jó, nem jó, nem jó,
ajzószer ez, nem nyugtató!
Semmi se biztos
Semmi se biztos,
az egyszer biztos.
Ebben a szerelemben
semmi se biztos.
Még a csók se,
még a volt se.
Az ölelés?
Egy éles konyhakés
vágta rés a szenvedésen,
a szenvedélyen.
Hirtelen átváltozni kész
ez a prűd szárnyalás,
ez a vad hallgatás.
Nincs menekülés, nincs menekülés.
Nincs menekülés, nincs menekülés.
Semmi, semmi, semmi, semmi se biztos
az I-n a pont, több, mint kínos:
messze, messze, messze, messze vége,
s lehet EZ egy, kettőbe tépve!
Igen! Ez már biztos,
ez egyszer biztos:
ebben a szerelemben
semmi se biztos.
Kiöntött lelkek
szennyvize forr,
megfő az élet –
milyen igézet,
s milyen veszettül mélyre
kúsznak az éjszakák.
Az emlék is fonák,
egy elsüllyesztett
papírhajóba zárt.
Jobb már nem
Hajnali három
és nem jön az álom,
körül a fekete óceán.
Lehet az óra késik,
lehet siet a vér –
néha megérthetnél.
Süllyed az ágyam,
hiába vártam
a csendes pihenést.
Két kezem hideg,
a lábam is hideg,
nincs, ami melegít.
Jobb már nem tudok lenni,
rakd vissza a párnát a fejem alá,
jobban, ha nem tudsz szeretni,
ne tedd a kezed erre is rá!
Jobb már nem tudok lenni,
s jobban te nem tudsz szeretni,
Jobb már nem tudok lenni,
s jobban te nem tudsz szeretni.
Hajnali fél négy
és tudom a végét,
maradok magamnak idegen.
Csupa ránc már a tükör,
össze is töröm,
nem vagyunk egy körön.
Lüktet az agyam,
keserű íze van
a hosszú éjszakának.
Lehúz a mély,
belebeszél
egy fáradt hang a tájba.
Egy kört
Tényleg olcsó ez a hely,
és nincs kedvem még menni,
a borospohár alján a csend,
ami önmagát jelenti.
Nagyon kevés van,
nagyon kevés van
ebből a csendből.
Nagyon kevés van,
nagyon kevés van.
Nyitás, záróra egyből.
Innen úgy tűnik,
hogy tényleg rövid az élet,
aligha készül el
a valódi képed.
S már megint csak késik,
már megint késik
az igazi vendég.
Megvárom itt,
megvárom itt,
és fizetek még:
egy kört, egy kört,
az elszánás fölött,
hogy lesz, ahogy lesz,
még a rossz is rendben lesz,
nem borul sötétbe az ég.
Egy kört, egy kört,
annyi tagadás gyötört,
de lesz, ahogy lesz,
még a rossz is rendben lesz,
nem borul sötétbe az ég.
Hozod elém
Kicsit erős talán, de
nem hiszem, hogy
lehetne nagyon másként:
ez az egész olyan
fékezhetetlenül egyszerű.
Hajamban lobog a tűz,
durva és őrült a játék,
de nekünk nem áll jól
a langyos érzelem,
a vérszegény románc.
És akkor hozod elém
a gátlásaidat, tépett prédaként.
És akkor hozod elém,
a félelmeidet égő fáklyaként.
Hozod elém!
Szép, ahogy a vérvörös bor
a szánk szélén csorog.
Minek tagadni, hogy
tönkre tettünk már jó
pár holnapot.
A tűhegyes szó s a
harci díszlet nálunk
régen megszokott,
valahogy nem áll jól
nekünk a langyos érzelem.
És akkor viszem eléd
a gátlásaimat tépett prédaként.
És akkor viszem eléd
a félelmeimet égő fáklyaként.
Hozod elém!
Felderíthetnél
Rosszul állnak a dolgok:
a hosszú üvegek mind-mind üresek.
Mitől is lehetnék boldog?
Megittam az utolsó kortyot,
és nem találom el ezen a lottón
a nyertes számokat,
és nem viszi semmi le
a lámpalázamat.
Olyan bizonytalan vagyok
vagy mégsem,
bizonytalan vagyok
vagy mégsem, mégsem.
Kicsit felderíthetnél,
kicsit felderíthetnél,
ha ráérsz, kicsit felderíthetnél!
Rosszul állnak a dolgok:
záróra van már nincs kiszolgálás.
Kivonok, osztok és szorzok,
körbe vágom az összes foltot
de nincs találatom, ezen az úton
én célba nem jutok,
csak találgatok,
de semmit nem tudok.
Olyan elveszett vagyok,
vagy mégsem,
elveszett vagyok,
vagy mégsem, mégsem.
Kicsit felderíthetnél,
kicsit felderíthetnél,
ha ráérsz, kicsit felderíthetnél!
Holnaptól
Legyen egy holnaptól másik arc,
amit a tükröktől már nem takarsz.
Legyen a munka könnyű hobbi csak,
a szerelem, szex a címszavak.
Ahogy eddig, na egész máshogyan,
hogy nincs para, mert hasztalan,
csak a boldogságból szedni még,
legyen a türelemhez jó fenék.
Nevess! Nevess és bolondozz!
Az élet úgyis felpofoz,
de lesz, hogy mégis rendbe hoz:
ne légy túl szigorú változat!
Nevess! Kell a jókedv az imákhoz,
ami a széppel megszoroz,
amitől ritkul majd a rossz,
még ha most gyakran átkutat.
Legyen egy jó állvány a szív alá,
sok torta és sok hab is rá,
hogy ami eltört, széttört megragad,
örömtől arany díszszalag.
Új szem, új száj, új szokás,
nem ámítás és nem csalás,
széles mosoly, sok hosszú csók,
ölelkezésben lángoló.
Éjjeli járat után
Futok egy éjjeli járat után,
ami nem vesz fel utast,
csak száguld a városon át –
minden közhelynél tovább.
Megvan az örök bérletem,
de mit kezdjek vele?
Porzik a szó s a szám,
nem visz el sehová.
Benne vagyok nyakig,
benne vagyok nyakig,
ebben az álomban,
benne vagyok nyakig.
Futok a véres víz alatt,
köd mögött, ég felett.
Az elkent tinta-táj:
örvény és spirál.
Megvan az örök bérletem,
de mit kezdjek vele?
Elhúz, meg nem áll,
nem visz el sehová.
Nagyon idegen
Amikor már reggel elfog a hév:
nincs megállás: új szakadék.
Zuhansz, zuhansz, zuhansz, és nincs, ki elkap,
amikor már reggel durvul a nap.
Érzem, hogy robbanok,
ég a kanóc, őrült állapot.
Vigyázz, mert robbanok!
Nagyon ideges,
nagyon idegen lény vagyok.
Amikor már reggel éget a szesz,
a szédület kemény riffbe kezd.
Zuhansz, zuhansz, zuhansz, és nincs, ki elkap,
amikor már reggel durvul a nap.
Nagyon lassan
Már nem volt miről beszélni,
próbálom: el ne felejtselek!
Nagyon tudtunk a semmin tökölni,
nehezek a statiszta szerepek.
Piti háborúk változó vonalon,
nem szabadulunk a vád-szalonból.
Elég lesz a saját csomagom:
többet rám ne pakolj!
Lassan esett le a tantusz és a hó,
mintha megállt volna félúton
a menet. Programhiba a boldogság,
az is lehet: csak az lehet.
Olyan lassan esett le, hogy őrület,
a tablettákból marékszám eszek,
nem marad bor az asztalon,
lassan hull a hó nagyon, nagyon.
Magasra a kényszer felakaszt,
elemzem a rontott taktikát,
tépdesem a tucatnyi sebtapaszt,
úgy vagyok: a józanság csak árt.
A hajtűkanyar visszafordított,
lekéstük rég az édent,
a marhasággal korzóztunk nagyot,
bevettük a legjobb mérget.
Súlyos feladvány
Ki fekszik mellettem?
Nincs meg, nem ismerem –
ez súlyos feladvány.
Nem láttam még soha,
kormos az éjszaka.
Úgy lehet: mindent eltakart.
Utolsó emléknyom:
az a tánc az asztalon
s az a fojtó, gyilkos szomjúság.
Takart az éjszaka leple,
csőbe bújtam, be a verembe.
S most hogy lépek le, hogy,
észrevétlen? Hogy ne legyek rongy.
Takart az éjszaka leple,
bele hamuztam az elevenembe,
s most le kéne lépnem innen,
észrevétlen.
Utolsó emléknyom:
az a tánc az asztalon
s az a fojtó, gyilkos szomjúság.
Nem láttam még soha,
kormos az éjszaka.
Úgy lehet: mindent eltakart.
Ki fekszik mellettem?
Nincs meg, nem ismerem –
ez súlyos feladvány.
Kié vagyok?
Különös helyzet:
nem vesz le az állomás.
Megyek tovább,
megyek tovább.
Különös helyzet,
hiányzik egy arcvonás.
Kié vagyok?
Kié vagyok?
Igen! Elfelejtettél
szólni róla,
hogy a történet
más irányt vehet.
Mindig kialvatlanul
s ez az utója.
Hova érkezem s mi lesz,
mi ráncba szed?
Kié vagyok?
Kié vagyok?
A szorzónk változott!
Kié vagyok?
Kié vagyok?
Nem bumeráng, könnyű bot.
Különös helyzet:
másolatban érlek el.
Csodálkozom.
Csodálkozom.
Különös helyzet:
egy idegen szétszerel.
Kié vagyok?
Kié vagyok?
Igen! Elfelejtettél
szólni róla,
hogy a történet
más irányt vehet.
Mindig kialvatlanul
s ez az utója.
Hova érkezem s mi lesz,
mi ráncba szed?
Kié vagyok?
Kié vagyok?
Utcazenész
Fejemben egy sikátor,
ott énekel
egy magányos utcazenész.
Mind józanabb a piától,
két jó szemmel
az életemre néz.
Játssza az egy balladát,
szól végtelen,
hogy a hűségem nehéz.
Hogy megcsal egy-egy jóbarát,
hogy nincs velem,
sok részre hullt egész.
És énekel, énekel, énekel,
ha nem hallják, akkor is énekel.
Énekel, énekel, énekel,
ha a kalapba nem teszel, akkor is.
Fejemben a sikátor,
és énekel
a magányos utcazenész.
Esőben, hóban zakatol,
hogy mondja el,
ha nem vagyok merész.
A fájdalmat a gyász alatt,
a vicceket,
hogy hajt a feledés.
A boldogság ha rám szakad,
ha szoros lett
egy rég várt ölelés.
A zene mond el
Játssz egy súlyos dallamot,
játszd, hogy túl boldog vagyok.
Játssz egy ismeretlen részt,
játszd el azt, hogy túl nehéz.
Játssz egy első éjszakát,
játszd, hogy igaztalan vád.
Játssz egy tiszta, új lapot,
játszd, hogy az éjjel vallatott.
Játssz mindent el nekem,
ami nem lesz s képtelen,
ami mégis meglehet,
ha az ember így szeret.
A zene mond el,
engem a zene mond el.
A zene mond el,
engem a zene mond el.
Játssz egy lebontott falat,
játszd, hogy az életem szabad.
Játssz egy drága gyermeket,
játszd, hogy a képzelet felvett.
Játssz varázst, mi nem csalás,
játszd, hogy nem számít már más.
Játssz egy nekem szóló blúzt,
játszd, hogy nem vagyok gyanús.
Játssz mindent el nekem,
ami nem lesz s képtelen,
ami mégis meglehet,
ha az ember így szeret.
A zene mond el,
engem a zene mond el.
A zene mond el,
engem a zene mond el.
Megvezetsz
Megvezetsz,
megint csak megvezetsz,
és látod: elhiszem neked
a hiányzó részletet.
Megvezetsz,
megint csak megvezetsz,
és diktálod nekem
az egyszerű képletet.
Megvezetsz,
megint csak megvezetsz,
kiálhatatlan vagy és
szemenszedett.
Olyan utolsó,
nálam még is első!
Olyan utolsó,
hitvány és megejtő!
Megvezetsz,
megint csak megvezetsz,
bámulhatom a
gyerekes képedet.
Megvezetsz,
megint csak megvezetsz,
mind bájologsz,
fair játék helyett.
Fekete péntek
Fekete péntek van a szívekben,
mindent megvesznek a szünetben,
mikor a józan ész nem figyel,
mikor az értelem elszelel.
Fekete péntek van a divatban:
magamat is becsomagoltam,
de nem postázom el!
Engem helyben fogyassz el!
Ülj, mert ülnek!
Táncolj, mert fütyülnek!
Állj fel, mert állnak!
Vigyázz! A kasszák zárnak.
ref:
Mínusz 100%,
padlógáz, nincs takarék,
ennyi az ördögnek elég!
Fekete péntek, fekete vásár,
legyen a bűnöd, amire vágytál,
felpróbálhatod, megkívánhatod,
az egész világ-kirakatot.
Fekete pláza, fekete láza,
mérgező mannát nyomnak a szádba.
Vegyél egy bónusz életet!
Most, most meg is nyerheted!
Szerelemmel
Gyönyörű, szép, fényes reggel,
isszuk a kávét, még borzosan.
Milyen egy lusta, lezser helyzet,
legyen a rosszkedv ma tárgytalan.
Gyönyörű, szép, fényes reggel,
csókolózunk, jó álmosan.
Az örömünk így szabad száron
legyen, az élet ma gondtalan.
Szerelemmel!
Ne felejtsd el!
Ne veszítsd el!
Szerelemmel!
Gyönyörű, szép, fényes reggel,
szerelmes vagyok, halálosan.
Tanulunk mosollyal élni,
velünk az Ég is ma jóban van.
Gyönyörű, szép, fényes reggel,
beszél a szemed, világosan.
Az örömünk így szabad száron
legyen, az élet ma gondtalan.
Eltűnik
Nézem, ahogy a város eltűnik a ködben.
Sápadt angyalok előttem.
Figyelem az ismerős padot,
ahol a magány cigizni szokott.
Nézem a várost egy giccses képben.
Árva részegek előttem.
ref:
Nézem s talán eltűnök nyomtalan,
a szerelem őszi zsákba van,
a boldogság a holt avarba van,
az önbizalmam is zavarba van,
csomagolva.
Nézem, ahogy a város bújik fehéren.
Ázott koldusok előttem.
Figyelem az ismerős tagot,
kivel a magány cigizni szokott.
Nézem a várost egy giccses képben.
Kaján gyilkosok előttem.
Nézem s talán eltűnök nyomtalan,
a szerelem őszi zsákba van,
a boldogság a holt avarba van,
az önbizalmam is zavarba van,
csomagolva.
Táncolok
Alattam ég a szék,
lassan az asztal is
lángra kap.
Parázslik, izzik már a fal,
és a mennyezet rám szakad.
Kezemben olvad a pohár,
milyen egy ördögi lokál,
felforr a pezsgő és bor,
vöröslő láva-zene szól.
És táncolok,
vég nélkül táncolok,
vég nélkül táncolok,
magam körül.
A függöny elfolyik
vállamra cseppen a
műanyag.
Kormos kint a ruhatár,
a füstje kéken feldagad.
Kezemben olvad a pohár,
milyen egy ördögi lokál,
villámlik, szikrázik a szív,
vöröslő láva-zene hív.
Egész más
Kellene egy, ki munkába megy reggel,
kávézgat és dolgozni se resttel.
Kellene egy, ki folyton úton van,
és rendbe tesz a hivatalokban.
Egy kellene, ki egész másmilyen,
aki rajta van azon a bizonyos sínen.
Kellene a szigorú s az önfeledt,
kellene, ki kijavít, ha tévedek,
kellene, ki hisz és hinni hagy,
kellene, ki ösztönből él csak.
Mert annyi minden kellene, hogy én legyek,
a végén egész más vagyok magam helyett.
Kellene egy, ki könnyű pénzt keres,
aki szemtelen és nagyon sikeres.
Kellene egy, ki príma szerető,
aki gyengéd, mégis maga az őserő.
Egy kellene, ki egész másmilyen,
aki rajta van azon a bizonyos sínen.
Kellene, ki bolond boldogan,
kellene, ki megfoghatatlan,
kellene, ki számító és nyers,
kellene, ki fesztelen és fess.
Mert annyi minden kellene, hogy én legyek,
a végén egész más vagyok magam helyett.
Ha vége lesz
Csúnya vége lesz, ha vége lesz,
s ha nem lesz vége az lesz csak a fesz – tivál.
Mikor minden lapom kiterítve már,
mikor minden cseled bevetetted már.
Csúnya vége lesz, ha vége lesz,
s ha nem lesz vége, birkózunk majd mez-telen.
Mikor elvetted a levegőt tőlem,
mikor nem tudom, hogy haza miért jöttem.
Megkísértettél és most itt kísértesz,
megkísértettél, hogy a mámorral mérgezz.
Csak lenne még, ha volna még,
valami jó ebben az egészben,
repülhetnénk, elrepülnénk, ezen a pléden.
Csak valami jó, csak valami még,
valami titkos tartalék ,
repülhetnénk, elrepülnénk, ebben a részben.
Csúnya vége lesz, ha vége lesz,
s ha nem lesz vége az eszünk fogjuk vesz-teni.
Mikor a szemünket az őrület festi,
mikor a csontunkról a húsunk lefejti.
Csúnya vége lesz, ha vége lesz,
s ha nem lesz vége az lesz csak a fesz – tivál.
Mikor nem lesz, mivel takarózhatnál,
mikor sok muszájból lesz vége nincs uszály.
Megkísértettelek és most itt kísértek,
megkísértettelek, de már a szíveden lépek.
Csak lenne még, ha volna még,
valami jó ebben az egészben,
repülhetnénk, elrepülnénk, ezen a pléden.
Csak valami jó, csak valami még,
valami titkos tartalék ,
repülhetnénk, elrepülnénk, ebben a részben.
Ne hívj!
Lila a félhomály,
a pultban angyal áll,
öntöm a lelkemet,
az ital túl meleg.
Csörget egy rejtett szám,
kinyomom simán,
újra és újra hív,
a játék csak letilt.
Öntöm a lelkemet,
a sztori túl kerek:
rossz helyen láttalak,
többször egy hét alatt.
Ne hívj! Én már meguntam a fogadkozást!
Ne hívj! Keress magadnak egy másik fogást!
Ne hívj! Túl sok a sallang és a vonakodás!
Ne hívj! Nem kell a színház és a marakodás!
Csak
Csak egy fél liter maradt,
csak egy fél liter,
hogy bírom ki reggelig ennyivel?
Csak egy szál cigim maradt,
csak egy szál cigi,
mi lesz, ha reggelig nem jön senki?
Csak egy válaszom maradt,
csak egy válaszom –
lehet, hogy sok is végsősoron.
Kezdek lassan lemerülni,
nincs, nincs, nincs, nincs, ami tölt
konyak és bor, vodka, viszki,
az unalommal unalmas flört.
Kezdek lassan kiterülni.
Kezdek lassan kiterülni.
Kezdek lassan kiterülni.
Csak egy másnapom maradt,
csak egy másnapom,
itt fekszem szöges paplanon.
Csak a szűk bőröm maradt,
csak a szűk bőröm,
lerágott, kopott, tíz köröm.
Csak az áldozat maradt,
csak az áldozat.
Lehet, hogy körberajzolnak.
Remek
Pokoli szerencséd van velem:
te vagy a kábítószerem.
Te vagy az ajzóm, nyugtatóm,
tanoncom vagy, az oktatóm.
Pokoli szerencséd van velem:
te vagy a nagy-nagy szerelem.
Kacér Múzsa, az Ihletés,
a révület, a reszketés.
Remek, remek, remek, remek,
hogy megkerestelek,
hogy megtaláltalak,
hogy értem félszavad.
Remek, remek, remek, remek,
hogy megfejtettelek,
megtartottalak,
tudom a kódodat.
Pokoli szerencséd van velem:
te vagy az egy-egyetlenem.
Te vagy a rímem, lázlapom,
te vagy a legjobbkor pofon.
Pokoli szerencséd van velem:
te vagy a legszebb ékszerem.
Hol pisla fény, hol máglyaláng,
Félénk, fonák, frivol, falánk!
Remek! Remek!
Elkölteni veled,
remek, remek,
ezt a cafrangos életet.
Csodás béke van
Meztelen sétálok az utcán,
az árnyékom is hófehér.
Milyen sok jéggé fagyott ember —
havazik és ölel a szél.
Talán nem is jön enyhülés,
talán majd közéjük fagyok,
talán az egész tévedés,
talán én nem is én vagyok.
Talán a sarki lámpafény,
talán egy könnyű bódulat,
talán egy túl egyszerű tény,
talán egy ritka árnyalat.
refr:
Elkever az éjjel a csenddel,
minden az égig felzuhan.
Nem marad egy szólam, egy sebhely,
nem alszom, nem ébredek fel,
tiszta sor: csodás béke van.
Meztelen, ugyanaz az utca,
csillaggal hintett téli ég.
Milyen sok jéggé fagyott ember –
havazik és ölel a szél.
Talán nem is jön enyhülés,
talán majd közéjük fagyok,
talán az egész tévedés,
talán én nem is én vagyok.
Talán a sarki lámpafény,
talán egy könnyű bódulat,
talán egy túl egyszerű tény,
talán egy ritka árnyalat.
refr:
Elkever az éjjel a csenddel,
minden az égig felzuhan.
Nem marad egy szólam, egy sebhely,
nem alszom, nem ébredek fel,
tiszta sor: csodás béke van.
Székely katonadal
Fekete-piros, fekete-piros az ég,
rongyos a zubbony, a szív hasad szét.
Fekete-piros, fekete-piros muszáj,
csorba szuronyt döf a sáros halál.
Fekete-piros, fekete-piros mező,
vérpatak hátán a könnyes eső.
Fekete-piros, fekete-piros a hegy,
rabsorsnál itt hullni sokkalta szebb.
ref:
Unokák, vigyétek holtak hitét!
Akkor is, ha vérbe fürösztötték,
akkor is, ha nehéz az örökség.
Unokák, vigyétek holtak hitét!
Fekete-piros, fekete-piros a sánc,
sírunkon perdül a győzelmi tánc.
Fekete-piros, fekete-piros a köd,
árulók, tolvajok ideje jött.
Fekete-piros, fekete-piros torony,
őrködik lelkünk a vég-ormokon.
Fekete-piros, fekete-piros a csend,
csontunk nehéz, székely porrá leend.
Összetartozunk
És ti is, kik szívem szakadékán álltok
addig míg e csendben ösvényeket vágok ,
mondjatok egy imát kérjétek ki adhat:
nehogy a szégyennel egyedül maradjak.
És ti is, kik álmom árokpartján ültök,
kígyóvér és harmat, bíbor egünk dörög,
mondjatok egy imát, könyörögve kérlek:
értsétek a nyelvem, legyen mibe higgyek.
ref:
Látod, hogy változik a világ,
De folyik a harc, folyik a bor tovább?!
S a kezdet kezdetétől erre,
a magyar a magyart, ha nem szerette,
a fekete zászlót húzták fel:
nem, nem az Isten árult el!
De, ugye ölelni is tudunk?
Akárhogy is, de összetartozunk!
És ti is, kik lelkem létrájára másztok,
mondjatok egy imát: mind akikre látok,
nehogy a bánattal magamra maradjak,
sorsommal a kétely sánta lova baktat.
És ti is, kik éltem éjszakáin sírtok,
mondjatok egy imát, jönnek boldog napok,
lesz még, ami nem volt, terem majd a holnap,
ha hittel, méltósággal, akarattal vagy.
Magyarul
Magyarul virágzik a nyári rét,
magyarul fénylik a fodros ég,
magyarul álmodom a gyermeket,
itt magyar a tél és a kikelet.
Színmagyar az édesanyám szava,
színmagyar a csillagos éjszaka,
itt magyarra fordított már a táj,
magyar a remény, a kell és muszáj.
ref.
Amerre mész,
elviszed magaddal jó anyád szavát,
apád intelmét, az otthon illatát.
Amerre jársz,
a derengésben mindig ott a ház,
mit más nyelvekben biztos nem találsz!
Amerre térsz,
hazát a boltban mindhiába kérsz,
hazát a boltban mindhiába kérsz!
Szép, magyarul írott szerelmes vers,
magyar végszó, magyar jelmez és les,
rég-hősök, utak, nyomok, rajzolat,
magyar kontúr, árnyék és árnyalat.
Magyarul tudlak s látlak nagyvilág,
magyar mosollyal nézlek, nézek rád.
Jókedvem, bőségem magyar. Magyar
borúm, bánatom, csöndem és a dal.
Erdélyi dallam
Senki ismerős, semmi ismeretlen
alvadó vérünk elkorhadt kereszten.
Sorsunkon vastag évszázados tályog
ki árult el kit, kinek adjunk számot
Kiért oltsuk el szemünk szép világát,
kire bízzuk a templomkapuk kulcsát?
Kivel üljük a tort, a lakodalmat,
kihez tartozunk s ki az ki tartóztat?
ref.
Nagyapák sírján körbevágott árnyék
kupecek, kápók: ember verte tájék.
Tíz-húsz év harminc, döglött krónikások,
vésték, véssétek be csoda halálok,
vannak voltak és lesznek rajtunk lelkem
senki ismerős, semmi ismeretlen!
Semmi ismerős, senki ismeretlen,
megalvadt vérünk korhadó kereszten.
Sorsunkon vastag, évszázados tályog
latorjainkat gyámolítottátok.
Tanácsok, bölcsek, egyezkedők bírák
rontást, pusztulást segítetek mind ránk.
S ki emel fejet, kié hullik porba,
térképek, ingek: mind, mind kibomolva.
Idegen maradsz/ Mért futsz el
ref:
Messze idegenben idegen maradsz,
elmúlhat az összes neked szánt tavasz.
Ki oldoz? Ki áld? Ki gyógyít, ha fáj?
A vándorfecske végül, ugye hazatalál?
Messze idegenbe mért futsz el, anyátlan?
Rablók parádéznak elhagyott hazádban,
szántják temetődet, bontják templomod –
lázas a sóhajtás, porfelhő kavarog!
Messze idegenbe hazugságok visznek,
a jéghideg valóság kínpadjára tesznek,
csillog a távol szépen, de kifakul a kép,
tükrödből az átkos kétség néz beléd.
ref:
Messze idegenben idegen maradsz,
elmúlhat az összes neked szánt tavasz.
Ki oldoz? Ki áld? Ki gyógyít, ha fáj?
A vándorfecske végül, ugye hazatalál?
Hű szeretőd ez a föld, ha elmész visszavár,
a Küküllő, az Olt, s a Maros-parti táj,
Feketeügy, Nyikó, s szőkén a Nyárád,
Homoród, a Tatros s a Kászon jó hozzád!
Messze idegenbe elvisznek s nem hoznak
lázálmok, úgy látod, máshol szabadabb vagy,
gyilkos kísértések, kárhozat-kábulat,
otthonból csak egy van, nincs kettő, ne szaladj!
Veszélymező
Mind üres házak, kongó templomok,
a Bekecsen sötét köd gomolyog,
port kavar a horda s amerre jár,
eljárja gyilkos táncát a Halál!
Fák lombja elrejti, megbújt a nép,
bokroknak zöldje még jó fedezék,
asszony is, gyermek is férfi karon,
betegek, öregek roskatagon!
Kardlapon csillan a Hold fénye meg,
állatnak, embernek végsorsa egy,
kit megtalálnak, mert éltét veszik,
vagy rabszíjra fűzve útra teszik!
Pusztít, mint szélvész és nincs kegyelem,
az ördögsereg tör-zúz kegyetlen,
nem egyezik, csak dúl, nyíllal beszél.
Ki a mennyekben vagy, Isten, segélj!
ref:
Véres a fű s nem jön eső,
tarolt a Halál: Veszélymező!
Mindig volt, mindig lesz áruló,
ki embernek, ki magyarnak utolsó,
ki menti bőrét s másoknak árt,
de megkapja majd jogos jussát!
Fák lombja rejti, jól elbújt a nép,
szomjazik, megehül gondja elég,
így ki bátor, kinek karja erős,
húsért szökik, sok a gyenge erőst!
S az ottmaradottak úgy védtelen
vártak a már elárult rejteken,
s a fergeteg biza rájuk talált,
az ármány – nagy ég! – sze közöttük járt.
Le is vágták őket vagy hajtották,
nem emberek ezek veszett kutyák,
de véres kézzel s nehéz zsákmánnyal,
nem értek messze, átkos diadal!
Nyárádmentén, mint tűz, terjedt a hír,
megfeszült izom s a sok székely szíj,
repült a had a gyilkosok után,
nem is maradt szégyenünk azután!
Szeretnélek
szeretnélek szeretnélek
de a csókodtól úgy félek
félek hogy a halálba tesz
csóktalan is halálom lesz
odabúvok hozzád bújok
tűznek közepébe nyúlok
amit fogok nem eresztem
haljak inkább szerelemben
inkább haljak szerelemben
testemet már megvetettem
megvetettem ágyad leszek
halálommal sem eresztlek
nem eresztlek a halállal
égetlek egy örök lánggal
örök lánggal örök élet
csókodtól már nem is félek
Mint akit pergőtűz ölel
Hasalsz, mint akit pergőtűz ölel,
fedezék, árok, bajtárs nincs közel,
hogy bújtatna, fedne és tartana –
vörös virágot bont az éjszaka.
Körmeid alatt sár és színarany;
imák felett az Isten hangtalan
angyala tépi, fosztja szárnyait –
az éjjel csak vérszínű szirmot nyit.
Mi előtt vagy még? Mi után? Miben?
A tüzérség újra tölt, nem pihen,
ki ügyeli, rendezi ezt a részt.
Mi után vagy már? Mi előtt? Miben?
Reng, döng, dühöng, dübörög, megbillen
a föld és lassan, lassan megemészt.
Mosollyal őrködsz
Szavaim alá mondod szavaid,
szűk fényárban örvénylünk fonódva,
nincsen hiányzó, félig kész, csonka
rész; nem hozzád vezető utca, híd.
Fogalmaiddal úszom az eget,
járom a hétköznap pengeélét.
Kétségeim, félszem te szóród szét,
s mosollyal őrködsz mosolyom megett.
Szavaid alá mondom szavaim,
tud még ugye nőni a szerelem,
bőrünk alá égboltnyi sejtelem,
gyönyörűség a gyönyör titkain?
Mert nem volt, nincs, nem lesz, hogy nem te jössz:
mosolyom megett mosollyal őrködsz.
Eső
nyakamon lecsorgó
pléhtetőn kopogó
kertünket éltető
bánatszín szerető
szemerkél elered
könnyesszép felelet
túlcsordul kiömlik
ég alján kibukik
csendesen csepereg
nem áll el meglehet
ideges mit akar
felbőszült zivatar
felhőkben fekete
nőttön-nő ereje
szélbe bújt viharba
ami nincs meghozza
ami van elviszi
áztatja megszedi
sározza sorozza
megveri pofozza
születtél bírnod kell
megúsztat megemel
megenyhül megbékül
meglátod kiderül
elpárlik felszárad
elsimul elszárad
esőtánc élettánc
bababőr csupa ránc
születtél bírnod kell
igenlőn igennel
elpárlik felszárad
elsimul elszárad
Hogy lehetne szebb?
Sötét szobában fekszünk meztelen,
se ágy, se szék, se függöny, semmilyen
kellék, kacat, díszlet, csak elnagyolt
falak közt szívunk nehéz téglaport.
S a huzat, mint álmot seperne ki,
míg az éjszaka szurkos lapjai
alánk terülnek, rajtuk csillagok:
öledben fényük örvényként forog.
Élet ez, élet? Csóré ideák
tartják a létezés fő- s közfalát.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?
Élet ez! Szép szívedből lobban át:
kezdet, köz és a végezet gyanánt.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?
Transzilván taktus
Senki ismerős,
semmi ismeretlen:
alvadó vérünk
elkorhadt kereszten.
Sorsunkon vastag,
évszázados tályog.
Ki árul(t) el kit
s kinek adjunk számot?
Kiért oltsuk el
szemünk szép világát,
kire bízzuk a
templomkapuk kulcsát?
Kivel üljük a
tort, a lakodalmat,
kihez tartozunk
s ki az ki tartóztat?
Semmi ismerős,
senki ismeretlen:
megalvadt vérünk
korhadó kereszten,
sorsunkon vastag,
évszázados tályog –
latorjainkat
gyámolítottátok!
Tanácsok, bölcsek,
egyezkedők, bírák!
Rontást, pusztulást
segítetek mind ránk!
S ki emel fejet,
kié hullik porba?
Térképek, ingek
mind, mind kibomolva.
Nagyapák sírján
körbevágott árnyék:
kupecek, kápók –
ember verte tájék.
S tíz-húsz év, harminc…
Döglött krónikások!
Vésték, véssétek:
be csoda halálok
vannak, voltak és
lesznek rajtunk. Lelkem,
senki ismerős,
semmi ismeretlen!
Lassan elszunnyad
Nagyanyám porfelhő,
vastag, sűrű por,
fekete fejkendő.
Volt. Van, valahol.
Nagyanyám nehéz csend,
mázsa suttogás,
lent, lent, lent, újra fent –
nem is hallja más.
Nagyanyám görbe hát,
én-te feledés.
Kit lát? Engem lát.
Szeme: szemnyi rés.
Nagyanyám félhomály,
félév, -óra csak,
köd alatt őszi táj,
lassan elszunnyad.
Lyukas a szívem Istenem!
Lyukad a szívem Istenem!
Tán csak a helye tátong?
Falta valami éhesen,
vadul, veszettül rágott.
Lyukad a szívem Istenem!
Nem tudom miért történt:
valami szép volt s igaz volt,
s most rútul összetörték.
Lyukas a szívem Istenem!
Csak állnak félhomályban,
kikben elhalt a szeretet,
kikben csak gonoszság van.
Lyukas a szívem Istenem!
Hívnak, hogy közéjük álljak,
az életem, ne hagyd,
még közébük szárad!
Ref:
mert fehér vászonból van a legtöbb zászló
mert az igazságban alig akad gázló
alig akad hely hogy megfürödjünk benne
hogy ne lenne gyászos az igazak kedve
ha a Góliátok markában a nyakunk
látszatra hűségre alig-alig adunk
fehér inget vásznat lobogtatunk bénán
s lovazunk kicsit a szégyen széles hátán
Lyukad a szívem Istenem!
Tán csak a helye tátong?
Falta valami éhesen,
vadul, veszettül rágott.
Lyukad a szívem Istenem!
Nem tudom miért történt:
valami szép volt s igaz volt,
s most rútul összetörték.
Ref:
mert fehér vászonból van a legtöbb zászló
mert az igazságban alig akad gázló
alig akad hely hogy megfürödjünk benne
hogy ne lenne gyászos az igazak kedve
ha a Góliátok markában a nyakunk
látszatra hűségre alig-alig adunk
fehér inget vásznat lobogtatunk bénán
s lovazunk kicsit a szégyen széles hátán
Hazám
Mennyi fals duma,
megtelne két Duna,
ha ez a sok duma,
esők vize volna!
Mennyi nyers zörej,
nevetem kész röhej,
karcos nyers zörej,
azt mondja ne perelj!
Ki volt igaz híve az Magyarországnak?
ki nem áll ellen a Szeretet szavának
jelöld meg Istenem
ki az igaz híve és ki nem áll ellen
sok dolgunk mehetne éppenséggel rendben
mutasd meg Istenem
Mennyi rossz nyivák,
fordítva is fonák,
dunsztolt rossz nyivák,
agyunkba belerág!
S mennyi álsirám,
ez itt az én hazám?
Sívó álsirám,
túl sok a sarlatán!
Ki volt igaz híve az Magyarországnak?
Ki nem áll ellen a Szeretet szavának:
Jelöld meg Istenem!
Ki az igaz híve és ki nem áll ellen?
Sok dolgunk mehetne éppenséggel rendben!
Mutasd meg Istenem !
Hazám, hazám
Hazám, hazám,
az égen rajzol a villám,
Hazám, hazám,
Hazám, hazám,
Romlik a súly az ingán!
Romlik a súly az ingán!
Örvény és spirál
Futok egy éjjeli járat után,
ami nem vesz fel utast,
csak száguld a városon át –
minden közhelynél tovább.
Megvan az örök bérletem,
de mit kezdjek vele?
Porzik a szó s a szám,
nem visz el sehová.
br
Benne vagyok nyakig,
benne vagyok nyakig,
ebben az álomban,
benne vagyok nyakig.
ref
Benne vagyok nyakig,
mindig holnapig,
csak örvény és spirál,
vadul elkent tinta-táj.
Rohanok faltól falig,
leszakad rólam az ing,
leesik rólam a hús,
nehogy a sorsomra juss!
Nehogy a sorsomra juss!
Futok a véres víz alatt,
köd mögött, ég felett.
Az elkent tinta-táj:
örvény és spirál.
Megvan az örök bérletem,
de mit kezdjek vele?
Elhúz, meg nem áll,
nem visz el sehová.
Esőket sírunk
tócsákban ring
a város képe
hetek óta
esőket sírunk
kosszal s magánnyal
csillog az út
mintha nem lenne
elég háborúnk
letakarsz mint
halottat szokás
rossz soraimra
rímet írsz
levegő-ruhád
vágyaim között
feleselsz s mint
egy gyermek rísz
ref
sehogy sem csendesül
sehogy sem csendesül
hiába
sehogy sem csendesül
sehogy sem csendesül
mostanában
vesztemet százszál-
díszesre fonod
ónszürke felhőkbe
csomagolsz
buja kedvem
gázolod egyre
pedig kellene
kicsit kipofozz
levegő-ruhád
köddel kevert
szememben mérges
tested bábja ül
hetek óta
esőket sírunk
és nem sehogy sem
csendesül
ref
sehogy sem csendesül
sehogy sem csendesül
hiába
sehogy sem csendesül
sehogy sem csendesül
mostanában
Örvény és spirál
Futok egy éjjeli járat után,
ami nem vesz fel utast,
csak száguld a városon át –
minden közhelynél tovább.
Megvan az örök bérletem,
de mit kezdjek vele?
Porzik a szó s a szám,
nem visz el sehová.
br
Benne vagyok nyakig,
benne vagyok nyakig,
ebben az álomban,
benne vagyok nyakig.
ref
Benne vagyok nyakig,
mindig holnapig,
csak örvény és spirál,
vadul elkent tinta-táj.
Rohanok faltól falig,
leszakad rólam az ing,
leesik rólam a hús,
nehogy a sorsomra juss!
Nehogy a sorsomra juss!
Futok a véres víz alatt,
köd mögött, ég felett.
Az elkent tinta-táj:
örvény és spirál.
Megvan az örök bérletem,
de mit kezdjek vele?
Elhúz, meg nem áll,
nem visz el sehová.
A romlás felett
A jóról barátom sok a rossz beszéd,
szentek és álszentek fordulnak feléd;
s én hogyan mutassam igaz hitem (?),
aki hátba szúr boldogul majd nélkülem!
Mondom a verset, a romlás felett,
ki ért a szóból az imát veret!
Üllőn a kérés, semmi se új,
izzik a szó, a fújtató fúj!
Régenből, részletből mind pászítunk,
örömünk féltjük s féltjük bajunk,,
hányszor de megtörik vagy elszakad,
csapjuk a reménnyel, csak még akad !
Lesz, lesz lenni kell
féltő fohász!
Üssed, üssed, csak
rímes kohász!
Lesz, lesz lenni kell
féltő fohász!
Üssed, üssed, csak
rímes kohász!
Bújjon az ördög el,
s a latrok vele:
legyen ez ügyben
Isten keze!
Bújjon az ördög el,
s a latrok vele:
legyen ez ügyben
Isten keze!
Majd elkészül, el s eljő az idő:
a félelem rettegést tovább nem sző!
Mondjuk el, mondjuk, tartsuk elénk!
Az Isten is kinyitja álmos szemét.
Már nincs hátra sok, és nem háborog,
megnyugszik lelkünk, s aki velünk szorong.
Békés lesz akkor a szívdobbanás,
tarts még ki, tarts ki, lesz folytatás!
A szíved, mint a kő
Nagyon derűs a hajnal
már nem én játszom neked,
furcsa voltál angyal,
azért is egyben leszek!
Igen beletörődtem:
a szíved, mint a kő!
Ilyen cseles az élet:
zsákutca és kerülő!
Sok a nyugtalan szellem,
megrepedt foglalat,
elég lelépek,
legalább megpróbáltalak!
Igen beletörődtem:
a szíved, mint a kő!
Ilyen cseles az élet:
zsákutca és kerülő!
ref:
Úgy a földre visszarántott
már a legelején
nem tudtam, hogy szeressek,
a frász lefefeküdt belém!
Mi volt ez, mit akart még?
Kihagyom a folytatást,
ebből a jóból nem kérek,
próbálom a bárki mást!
Nagyon derűs a nappal,
édes a szabadság,
kicsit pihenni tér,
a bolond kíváncsiság!
Igen beletörődtem:
a szíved, mint a kő!
Ilyen cseles az élet:
zsákutca és kerülő!
Sok a becsapós játék
s a hátsó gondolat,
már van, amit értek:
nem vagyok süket se vak!
Igen beletörődtem:
a szíved, mint a kő!
Ilyen cseles az élet:
zsákutca és kerülő!