Markó Béla esete a maghiar kártyával*
„Lebeg a vizek fölött,
a hegyek, a dombok, a mezők fölött,
a zörgő pléhtányérok fölött
az erdélyi macskahűség,
a testétől elválasztott macskalélek.”
(Markó Béla: Erdélyi utazások, 1991)
Markó jó költő, ezt talán leszögezhetjük (figyelmükbe ajánlom, egyik legújabb, Elölnézet című, szonetteket tartalmazó kötetét), bár politikai ellenfelei, a magyar ügy „kárvallottjai”, vagy a Szövetséggel nem szimpatizálóknak bizonygathatná az ember napestig és körmeszakadtáig akkor sem hinnének neki, köteteibe pedig bizonnyal nem lapoznának.
Valamikor régen mikor megírtam az Ütközés és folytonosság című dolgozatomat, az erdélyi magyar irodalmi sajtóról, egy fontos kutatási területként jelöltem meg a politikai szerepvállalás és kisebbségi irodalmi élet kapcsolódási pontjainak felfejtését. Ennek ugyanis Erdélyben komoly hagyományai vannak és történe
lmi csapdahelyzetekben irodalmárok, költők vették át azokat szervezési funkciókat, melyeket a hivatásos pártpolitikusoknak kellett volna – de azok ilyen vagy olyan okokból nem tudták, nem akarták, nem akarhatták a szerepet felvállalni.
Markó is. Költőből politikus, párhuzamosság, együttlét, azután visszavedlés… Átváltozások, megváltozások, zárkózások és kitárulkozások: váltott lovakon vágtázzuk az életet… No hiszen, mennyi, de mennyi közös vonása van a versfaragó és a politikusi szakmának. Ideális esetben, „ethoszi értelemben”, klasszikus poétai funkciókra fókuszálva a közért, a közös jóért, az eszményekhez való közeledésért dolgoznak, faragnak rímet és állanak a nép elé, programmal, magasztossággal, hasonlatokkal, költői és politikusi képekkel? Őrizők, váteszek, tudók, cselekvésre buzdítók. De egy bizonyos Attila keresztnevű tollat forgató, akinek szerencséje volt a magyar költészet napján megszületni, képes volt leírni a következőket, miközben Thomas Mannt üdvözölte: „Te jól tudod, a költő sose lódit :/ az igazat mondd, ne csak a valódit” . Innentől kezdve bajos a dolog.
A költő, amennyiben nem megrendelésre dolgozik, kénytelen lesz igazat írni és eszmék, elvek, ideák szerint élni, különben igen hamar felnyiszálná az ereit, vagy álló nap köpködné a tükörképét, amíg csepp nyála sem marad és nem jut ideje egy nyúlfarknyi verssorra sem. Tehát amennyiben az Olvasó elfogadja (elhiszi, olvas és meggyőződik, megkérdez másokat stb.), hogy MB jó költő, aki hosszú ideje ír jó verseket, akkor ki kell mondani, hogy politikusi cselekedeteit nem érzi összeférhetetlennek a Parnasszus szentségével. Aki elolvassa Kőrössi P. József MB -vel készített kitűnő „beszélgetőkönyvét” az megtalálja ennek az elméletnek a bizonyítékait. Kérem ez az ember meggyőződéses.
Igen, ő européer, igen ő nagy tudású, igen sok szempontból vezetésre termett, de rossz időben, rossz helyen. A Szövetség politikai alkui minden további nélkül összeegyeztethetőek a saját lelkiismeretével – kicsit olyan, mint KM, aki annyira demokrata volt, hogy simán leszerelte a hadseregünket, mert imádta a franciákat és semmi rosszat nem tudott róluk elképzelni… Nos nem mondom, hogy MB ennyire naiv lenne, de az erdélyi magyarságot Isten megverte vele és az RMDSZ jó néhány vezetőjével, akik szépen meggazdagodtak, megvetették lábukat a román elitben és lelkiismeret-furdalás nélkül élik meg sajátjaik pusztulását – mert azt tagadni botorság lenne, hogy ne lettek volna kicsi és sovánka eredmények, melyeket úgy adtak el, hogy az adott helyzetben ez a legtöbb, ami elérhető.
Tisztelt MB! A munkásságát nem a hajszálvékony, elmálló sikerek alapján fogják minősíteni 20-25 év múlva, hanem az elszalasztott lehetőségeket, a ki nem mondott szavakat, a meg nem tett lépéseket fogja számon kérni a történelem és az Erdélyből menekülő magyarság egy része évente egyszer majd hazanéz, egy-két generáció múlva pedig már csak egy-egy fotó marad a nagypapáról, amit aztán ki lehet selejtezni, vagy továbbköltözésnél elhagyni. Pedig milyen szépen mondja, lelkemből beszélve: „Nem tehetek róla nem állhatok a Koppány oldalára. Ennek ma már kulturális kliséje az István a király. Ez az alapszembenállás. Számomra ez ma arról szól, hogy vannak, akik Erdélyből skanzent akarnak csinálni. Ami azonkívül, hogy idegenforgalmi látványosság – mondjuk úgy: magyarságforgalmi-, másra nem alkalmas, és akik ezt akarják, nem is látnak benne mást.” (163. o.)
Ezen kívül van még számos gondolatkezdemény, rész-egész, amiben egyet kell értenem, sokszor kitűnő helyzetértékelés, csak a válaszok …Istenem a válaszok és a tettek, de ki vagyok én…ki vagyok…a staféta pedig átadva KH-nak: költőből politikus, párhuzamosság, együttlét, azután visszavedlés? Az ezredesi rang, az marad végül!
*Markó Béla – Kőrössi P. József: A magyar kártya (Kossuth Kiadó, Budapest, 2013)
tad a történelemórák nehéz levegőjét, a feleltetés előtti nyugtalan csendet? S most, ki az, aki történelmi továbbképzésben részesít? Tudod, hogy mi történt az elszakított területeken azóta? Tudod, hogy a „nem, nem soha” és a németek által alkalmazott „oszd meg és uralkodj” sikere révén Dél-Erdélyből mintegy kétszázezer magyar menekült el, és szép Erdélyünk ezen részén a magyarság végleg szórványba szorult. Tudod, hogy az erdélyi politikusok (Bethlen, Teleki, Bánffy, Kós stb.) pontosan tisztába voltak azzal, hogy a „mindent vissza” politikája nem fog jót hozni, s hogy az erdélyi bevonulásnak nem lesz jó vége – no a felhőtlen boldogság hamar el is múlt…
os Dénesé, olyan, amelyet irigyelni szoktak lezserségéért, féktelenségéért azok, akik nem fogadják el azt az alápállást, hogy az író/költő szabadsága akkora, amekkorát kiszakít magának. Igazi, született lírikus, egész mellszélességgel az – nem véletlen, hogy Faludy korszakos tehetséget látott benne, még annak idején, amikor viszonylag szűk körben ismerték a transzilván Villont és DrBZ sem irkafirkált róla. Az erdélyi szellem mindig tudott és meggyőződésem, hogy az eljövendő időben is tud új és új, az egyetemes magyar kultúra viszonylatában kiemelkedő egyéniségeket kiemelni, kiérlelni és útjukra bocsátani.