kerengő

kerengő

túlsokadik próbálkozásraspiral-820349_960_720
vesztünk végtére egyezik
a káromoltak s a káromlóké
a maróké s a maradóké
ahogy a gyönyör a könyörület
s a fájás háromszögébe
kifeszítve lepedővékony
lelkünkön orosz artisták
román prefektusok német
cégvezérek amerikás tőzsdeguruk
szerb milicisták cigány tyúktolvajok
bitang betyárok küldöttek
vedlettek követek el-meg- lekövetők
no és a lábatlan hiszékenység
tornáztatják örömünket
szégyenünket golyóütütte
megszállottságunkat melyet
visszategez a tilalom hogy
darabokra hullik mosolyunk
kiszárad szavaink közül a jóság
hamu és honvágy alá lapulunk
de né! elő- előkerülnek azért
a remény utolsóforma molekulái
és túlsokadik próbálkozásunk
még nem az utolsó még nem

egynémely elcsábuló(t) tollforgatóhoz

egynémely elcsábuló(t) tollforgatóhoz

vers papiruszra és .doc-fájlba

kegyet vesztett sápadt képpel
savanyú szőlők ecetes levével
számszélén gyomorgörccsel Papirusztekercs
fülzúgással fakadással
fekéllyel vakulással sietek
hogy el ne meg ne nehogy késsek
értsek ha már meg nem térek
dicső…ítő mondatok közt
jelszókhoz igét kötöz
szónokok szíjas szerelme
nekem is de mégis kellene
ez a költő fonákja fegyvere
a szó a vékony a gyalázatos gyenge
mi mégis kavarta keverte
bódította harangozta fejem
kiszúrt kitolt kiált velem
hogy értsek ha már meg nem térek
el ne meg ne nehogy késsek
most újráznak most találnak
hasonlót a hasonmásnak
s ki kegyet vesztett most próbálja
vesszejét pontját felajánlja
Á-ját B-jét igeragját
legelsők elé hogy rakják
s a szó a vékony a gyalázatos gyenge
költők fonala fonákja fegyvere
bejárat mégis be a mennybe
mégis bejárat a mennybe
fülzúgással fakadással
fekéllyel vakulással
kegyet vesztett sápadt képpel
savanyú szőlők ecetes levével
sietek hogy nehogy késsek
megtérjek ha már meg nem értek

Kr. e./u. 2016

 

Vesszen Trianon? – egy fenntartott vélemény…

“Ámbár papa savanyú maradt, és legszívesebben nem is ment volna, annyira bántotta, hogy csak fél Erdély került vissza. Mindent kifogásolt. Még az indulót is, melyet mindenfelé recsegett a rádió: Édes Erdély… Úgy kezdődött: Őseink nyomán, fenn a Hargitán……

– Szittya fergeteg – mondta megvetően.- Ültek a fenekükön és várták Hitler elhatározását…Majomszínház. De, ha mindenkit díszmagyarban hívtak nekünk is úgy kellett mennünk – hogyne!, óriási örömömre. Tizenhat éves voltam – csoda-e, hogy csak az örömre, a pompára és a diadalra gondoltam , melyben részem lesz, s nem a nemzetközi, politikai következményekre, melyet, mint nehéz uszályt, maga után vont a döntés.” (Gróf Bánffy Katalin: Ének az életből)

A szeretet furcsa dolog, a rajongás még különösebb: az objektivitás, a racionális érvek, a logikus gondolkodás alig-alig érvényesül. Trianon és az elszakított országrészek kapcsán “szeretetből, rajongásból” megfogalmazott vélemények ezt tökéletesen megmutatják… Én pediglen fenntartom véleményemet…


 

Magyar az, akinek fáj Trianon – idézheti az Olvasó! Versailles utcáin tehát felvonultak, Morvai Krisztinát piedesztálra emelik és megakadt lemezként ismételgetik, hogy vesszen Trianon! Hetet-havat, zöldséget-blődséget összehordanak, szezont és fazont kevernek.

Naiv kérdésemre, hogy mit jelent a címben is szereplő jelmondat, nemes egyszerűséggel azt válaszolják, hogy „határrevíziót”.  A 18-as határok revízióját? Atyavilág, meddig bír13343134_879134538875441_18295150053518676_ntad a történelemórák nehéz levegőjét, a feleltetés előtti nyugtalan csendet? S most, ki az, aki történelmi továbbképzésben részesít? Tudod, hogy mi történt az elszakított területeken azóta? Tudod, hogy a „nem, nem soha” és a németek által alkalmazott „oszd meg és uralkodj” sikere révén Dél-Erdélyből mintegy kétszázezer magyar menekült el, és szép Erdélyünk ezen részén a magyarság végleg szórványba szorult. Tudod, hogy az erdélyi politikusok (Bethlen, Teleki, Bánffy, Kós stb.) pontosan tisztába voltak azzal, hogy a „mindent vissza” politikája nem fog jót hozni, s hogy az erdélyi bevonulásnak nem lesz jó vége – no a felhőtlen boldogság hamar el is múlt…

Tudod, hogy a ránk erőltetett béke következtében elrabolt területeken alig-alig maradt olyan rész, ahol egy tömbben él a magyarság. Tudod, hogy a kisantant baráti szövetségében egyesült államok mindent, de mindent elkövettek annak érdekében, hogy a lehető legkevesebb magyar zavarja a mindennapjaikat – no nem csak minket nem kíméltek. Magyar tudat, magyar néptömeg nélkül igen nehéz bármit is elérni. Az anyaországban is fogy a magyar; sok esetben azok, akik magyarnak vallják magukat, azok is – így vagy úgy – hazájuk érdekei ellen cselekednek; ezer év alatt nem tudtuk megoldani a cigánykérdést; a gazdasági bevándorlás, a menekültügy kérdését sem fogjuk tudni egyhamar kipipálni.

Az EU az őshonos nemzeti kisebbségek önrendelkezésének megadására sem ad kötelezvényt a tagállamoknak, sőt minden lehetséges úton-módon hárítja a felelősséget a probléma kapcsán. Miért áltatjátok egymást azzal, hogy a trianoni döntést felül fogják vizsgálni, pláne azzal, hogy visszarendezik az országhatárokat?

Jut eszembe: Horvátországot is szeretnétek? Ez gyerekes, felelőtlen és nem több, mint érzelmi manipuláció.
03.6159.1.67.1920_junius_4_95_eve_irtak_ala_trianoni_bekediktatumot_tn
Miért nem dolgoztok azért, hogy a határon túli magyarok területi és kulturális önrendelkezését elismerjék, hogy a magyar nemzet tényleg megerősödjön. Aztán, ha kilencvenöt év múlva úgy megduzzad a határon túli magyarság, hogy jogaik bővítésére sor kerülhet, akkor lehet új megoldásokban gondolkodni. Hála Istennek ezt Ti sem és én sem érem meg, de addig jó lenne, ha két lábbal a földön állva, a jelen kihívásaira válaszolva a holnapért dolgoznánk, nem a múlt dagályába fullasztanánk magunkat! A Simándy-féle mártírokból (Elnémult harangok) éppen elegendő gyűlt össze és semmit  sem tevő nagymagyarokból is jól állunk…

“Lerohant a templomához. A nagy vaspántos kapu állította meg. Fölemelte két
összeszorított öklét és megdöngette a kaput, könyörögvén:
– Hatalmas Isten, adj erőt a te szolgádnak, hogy útjából el ne tántorodjék.
Az üres templom visszhangja komor dübörgéssel felelt neki vissza.
Igen, ti várvédő ősök, ti funtinelli árnyak, ti hitetvédő papok, s ti fönt
az égen, Csaba királyfi fehér vitézei: nem hulltatok el hiába, a késő utód szívé-
ben ég tovább a ti lángotok. 

Ő is védi hazája földjét az árulás ellen; azét a szent földét, mely megtermette
bölcsője fáját és megtermi koporsójának fáját is.” (Rákosi Viktor – Elnémult harangok)

Csíki András

A legjobb az, hogy a székelyföldi autonómia kapcsán, miután szóvá tettem, hogy azok, akik támogatják a kezdeményezést jövedelmük 1%-át utalják a Székelyföldi Autonómia Alapba, egyvalaki lezsidózott, másvalaki kioktatott, hogy a magyar nem koldul…

Írtam volt 2015-ben.

 

ki mondaná el ezt a verset

ki mondaná el ezt a verset?ki mondaná el

ki mondaná el ezt a verset
ki tűzné szívére a megadás
fagyosfehér zászlait
ki feküdne végig harmincöt
évemen tanácstalanságom
megnyugvásával
szánná rá Isten kegyelmét
gyermekvigyázó tekintetére
végtére is ki mondhatná el
a lassú folyók körbefolyását
a visszabontott eget szerelmeim felett
az eltékozolt maradásokat
sáros arcú szentek szitkait
ugyan ki tűzné szívére
a küzdelem éjfekete zászlaját
ki feküdne végig harmincöt
évemen a megnyugvás
tanácstalanságával

A költő, lévén maga is teremtő – OJD

A költő, lévén maga is teremtő – OJD

„Törd össze lantod, szarj rá, s magadat szembeköpd,
a költészet számodra ezennel véget ért.
Áthágtad egyik alaptörvényét: az önkényt.
A költő, lévén maga is teremtő,
nem hajt főt és nem süti le büszke szemét,
sem égi, sem földi hatalom előtt.„*

Igazán vagány és könnyed költészet Orbán JánOJDos Dénesé, olyan, amelyet irigyelni szoktak lezserségéért, féktelenségéért azok, akik nem fogadják el azt az alápállást, hogy az író/költő szabadsága akkora, amekkorát kiszakít magának. Igazi, született lírikus, egész mellszélességgel az – nem véletlen, hogy Faludy korszakos tehetséget látott benne, még annak idején, amikor viszonylag szűk körben ismerték a transzilván Villont és DrBZ sem irkafirkált róla. Az erdélyi szellem mindig tudott és meggyőződésem, hogy az eljövendő időben is tud új és új, az egyetemes magyar kultúra viszonylatában kiemelkedő egyéniségeket kiemelni, kiérlelni és útjukra bocsátani.

A magyar Faust igazi remekmű nagyon büszke voltam, hogy egy erdélyi, ráadásul unitárius szerző művének így tapsoltak Méliusz Juhász Péter városában. Verseit nagy kedvvel olvasom jó ideje, már első verstalálkozásunk óta furcsa gyönyörűség tölt el köteteit lapozva, vagy írásait görgetve. Sok szívemnek kedves szerző van, de miből áll az OJD-hatás? Egyfelől egészen biztos, hogy ellenpontozza saját költészetem szemérmességét, másfelől abban, hogy amit papírra vet az izgalmas, friss, széles spektrumú, bohém s mindemellett pedig a klasszikus ízeket is érezzük.

Én szeretem ezt a lírát, szeretem a Janus Pannonius-átiratokat, mint ahogy a Rejtő-vonal is kedvemre való volt, ahogy a Verecke útján döcögő almazöld Trabant is. Mondom ezt annak ellenére, hogy jó néhány globetrotterként hánykódott tollforgató, ideológiák és pártdemagógok kereszttüzében imbolygó, balosnak jobbos és jobbosnak eléggé balos, liberálisnak maradi (vice versa), nem eléggé vagy túlságosan is magyar szerző mellett számomra a „messianisztikus transzilvanizmus” – melyet OJD nagyon nem szeret – is fontos és nem megkerülhető, mint ahogy a transzközepes írónemzedék sem. Nosza hát olvassanak, mert én is „… érzem az iszonyú magányt, / ó, mindenki ír, nem olvas senki sem”.

Csíki András

*[Kigúnyolja Galeotto zarándoklását]
Orbán János Dénes: A költő, a ringyó és a király. Janus Pannonius apokrif versei. Magyar Pen Club, Budapest, 2014

 

NYÖGVENYELÉS

NYÖGVENYELÉS

„Elkéstem, mégis itt vagy,
korábban láttad meg,
hogy a test a lábak nélkül
már sehová sem megy.”

Halandzsa, zagyva, mindenki kötészete, költészete, közérzete… legyen szó a nagyonkisGrófóról, vagy a reppelős, retrózó tinédzserbálványokról. Vers mindegy kinek! Dal mindegy miről. A dadaisták és a póz- és/vagy posztmodernek – ha van egy kis öniróniájuk és szeretik az olcsó gyönyöröket – a gatyájukba nyúlnak és élvezik ahogy a divat, az együgyűség, no és az önbizalomtól duzzadó tehetségtelenség  tankönyvbe illő példái gyarapodnak. Vagy csak a szőlő savanyú és rothadt? Lehet. Majd nyögve nyelem és jajgatva iszom én is eme mesterművek szavait, mert elbújni úgy sem tudok, az orgia és a szadista extázis itt zajlik, itt tombol körülöttem!

Udvarhelyi temetőben

Udvarhelyi temetőben

„Utas vagyok. És már lement a nap,
Fölöttem éj, egy kő fejem alatt.
Álmomban is híven hozzád vágyik szívem,
Hozzád vágyik szívem, Hozzád közel.”
(Unitárius ének)

Szabályos körben, kétszáznál is többen,
S közbül nő a sírhalom, egy örökké rakott
Csend-falon átszivárog a megbuggyant idő.
Egy-kettő-három-négy lapát,
Öt-hat-hét-sok lapát, rögök zenéje,
Rögök zenéje akasztja embernek szavát,
Ahogy a puha, agyagos, sárga földnek,
Mi e zöld fű alá nem illik sehogy,
Visszaadják a fáradt testet,
Csak a lélek ne pusztuljon,
Csak a lélek ne pusztuljon, nehogy!
Valaminek, Isten, mert maradni kell!-
A férfikar új és új énekbe kezd…
Engedd akkor magad megtalálni,
Életünk is benned, ekképpen zárni,
S ehhez pár holnapot, e mai naphoz,
Még számunkra följegyezz!

Gyönyörű, mély férfihanggal énekelték: “Utas vagyok. És már lement a nap…” -s az énekhang lefutott a völgybe, lassú, magasztos tánccal és visszhang formájában vissza-visszatért, néhol a szél is belecsípett kicsit, s az ily módon ismétlődő, egymásba fonódó szavak egyenesen a szívembe röpültek és onnan is visszhangként kellene továbbszálljanak…

Markó Béla esete a maghiar kártyával

Markó Béla esete a maghiar kártyával*

„Lebeg a vizek fölött,
a hegyek, a dombok, a mezők fölött,
a zörgő pléhtányérok fölött
az erdélyi macskahűség,
a testétől elválasztott macskalélek.”

(Markó Béla: Erdélyi utazások, 1991)

Markó jó költő, ezt talán leszögezhetjük (figyelmükbe ajánlom, egyik legújabb, Elölnézet című, szonetteket tartalmazó kötetét), bár politikai ellenfelei, a magyar ügy „kárvallottjai”, vagy a Szövetséggel nem szimpatizálóknak bizonygathatná az ember napestig és körmeszakadtáig akkor sem hinnének neki, köteteibe pedig bizonnyal nem lapoznának.
Valamikor régen mikor megírtam az Ütközés és folytonosság című dolgozatomat, az erdélyi magyar irodalmi sajtóról,  egy fontos kutatási területként jelöltem meg a politikai szerepvállalás és kisebbségi irodalmi élet kapcsolódási pontjainak felfejtését. Ennek ugyanis Erdélyben komoly hagyományai vannak és történecovers_257349lmi csapdahelyzetekben irodalmárok, költők vették át azokat szervezési funkciókat, melyeket a hivatásos pártpolitikusoknak kellett volna – de azok ilyen vagy olyan okokból nem tudták, nem akarták, nem akarhatták a szerepet felvállalni.

Markó is. Költőből politikus, párhuzamosság, együttlét, azután visszavedlés… Átváltozások, megváltozások, zárkózások és kitárulkozások: váltott lovakon vágtázzuk az életet… No hiszen, mennyi, de mennyi közös vonása van a versfaragó és a politikusi szakmának. Ideális esetben, „ethoszi értelemben”, klasszikus poétai funkciókra fókuszálva a közért, a közös jóért, az eszményekhez való közeledésért dolgoznak, faragnak rímet és állanak a nép elé, programmal, magasztossággal, hasonlatokkal, költői és politikusi képekkel? Őrizők, váteszek, tudók, cselekvésre buzdítók. De egy bizonyos Attila keresztnevű tollat forgató, akinek szerencséje volt a magyar költészet napján megszületni, képes volt leírni a következőket, miközben Thomas Mannt üdvözölte: „Te jól tudod, a költő sose lódit :/ az igazat mondd, ne csak a valódit” . Innentől kezdve bajos a dolog.

A költő, amennyiben nem megrendelésre dolgozik, kénytelen lesz igazat írni és eszmék, elvek, ideák szerint élni, különben igen hamar felnyiszálná az ereit, vagy álló nap köpködné a tükörképét, amíg csepp nyála sem marad és nem jut ideje egy nyúlfarknyi verssorra sem. Tehát amennyiben az Olvasó elfogadja (elhiszi, olvas és meggyőződik, megkérdez másokat stb.), hogy MB jó költő, aki hosszú ideje ír jó verseket, akkor ki kell mondani, hogy politikusi cselekedeteit nem érzi összeférhetetlennek a Parnasszus szentségével. Aki elolvassa Kőrössi P. József MB -vel készített kitűnő „beszélgetőkönyvét” az megtalálja ennek az elméletnek a bizonyítékait. Kérem ez az ember meggyőződéses.

Igen, ő européer, igen ő nagy tudású, igen sok szempontból vezetésre termett, de rossz időben, rossz helyen. A Szövetség politikai alkui minden további nélkül összeegyeztethetőek a saját lelkiismeretével – kicsit olyan, mint KM, aki annyira demokrata volt, hogy simán leszerelte a hadseregünket, mert imádta a franciákat és semmi rosszat nem tudott róluk elképzelni… Nos nem mondom, hogy MB ennyire naiv lenne, de az erdélyi magyarságot Isten megverte vele és az RMDSZ jó néhány vezetőjével, akik szépen meggazdagodtak, megvetették lábukat a román elitben és lelkiismeret-furdalás nélkül élik meg sajátjaik pusztulását – mert azt tagadni botorság lenne, hogy ne lettek volna kicsi és sovánka eredmények, melyeket úgy adtak el, hogy az adott helyzetben ez a legtöbb, ami elérhető.

Tisztelt MB! A munkásságát nem a hajszálvékony, elmálló sikerek alapján fogják minősíteni 20-25 év múlva, hanem az elszalasztott lehetőségeket, a ki nem mondott szavakat, a meg nem tett lépéseket fogja számon kérni a történelem és az Erdélyből menekülő magyarság egy része évente egyszer majd hazanéz, egy-két generáció múlva pedig már csak egy-egy fotó marad a nagypapáról, amit aztán ki lehet selejtezni, vagy továbbköltözésnél elhagyni. Pedig milyen szépen mondja, lelkemből beszélve: „Nem tehetek róla nem állhatok a Koppány oldalára. Ennek ma már kulturális kliséje az István a király. Ez az alapszembenállás. Számomra ez ma arról szól, hogy vannak, akik Erdélyből skanzent akarnak csinálni. Ami azonkívül, hogy idegenforgalmi látványosság – mondjuk úgy: magyarságforgalmi-, másra nem alkalmas, és akik ezt akarják, nem is látnak benne mást.” (163. o.)

Ezen kívül van még számos gondolatkezdemény, rész-egész, amiben egyet kell értenem, sokszor kitűnő helyzetértékelés, csak a válaszok …Istenem a válaszok és a tettek, de ki vagyok én…ki vagyok…a staféta pedig átadva KH-nak: költőből politikus, párhuzamosság, együttlét, azután visszavedlés? Az ezredesi rang, az marad végül!

*Markó Béla – Kőrössi P. József: A magyar kártya (Kossuth Kiadó, Budapest, 2013)


 

a szabadság jajszava

a szabadság jajszava

ellenmottó:

EURÓPA ELRABLÁSA OROSZ ALKOTÁS
EURÓPA ELRABLÁSA
OROSZ ALKOTÁS

„s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk új ordas eszmék,
fő-e új méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?…”
József Attila: Thomas Mann üdvözlése

 

rángákkal imákkal mozgatják a földet
vajon kié az (i)Isten ki elévett?

örvénylik E(e)urópa fekete lyukká válik
taposd meg Picassot és töröld le Vivaldit

felfedezők mögött konkvisztádor had jön
hogy akarva-akaratlan vagy tévedésből öljön

akasztófaárnyak gyűlnek és sikátorszerelmek
ami felvett és megtartott éppen az elejtett

a szabadság jajszava szopránosul íme
nemzetté mi nemzett vakulva végzi be

s mi gyóntatjuk a bábát pedig hitetlenné lettünk
felgyújtottuk magunk tehettük? nem/igen. de tettük.

sötétedik ez a kor is s mit rendelünk végül
a talapzat elkorhad a (Gy)gyilkos megbékül

hórihor(o)gas keresztek sarlók kalapácsok
nem intéztek ennyit nem ástak ily árkot

mely fölött imákkal rángákkal mozgatják az eget
vajon kié az (I)isten a bűn s a büntetés megett?