Székely ima, 2019

Székely ima, 2019
(Hat könnyű fohász – I.)

„Te, aki rendezed ezt a nagyvilágot,
Juttass nekünk is egy kicsi boldogságot.”
Széllyes Sándor: Székely karácsony

Uram! Ha lesz egy kis időd,
(sűrű évszázadok vannak, nemde?)
ne hagyj minket cserbe’!
Ne feledkezz rólunk: vedd elő az aktánk,
bár egy fokkal, jobb sorsot szabj ránk!
Nem amerikás, pezsgős gazdagságot,
de örömöt, nyugalmat s dolgos szabadságot.
Mert szorított a cipő száz éve is, de másként,
mi nem akarjuk a másét, de a magunkét nem adnánk,
sokunk megszaladott, de mi már nem szaladnánk.
Anyánk nyelvét pedig tépik, apánk nevét pedig vinnék,
kaszálót, erdőt, szántót, bölcsők helyét s temetőkét;
égetnék az arcunk: szégyelljük, hogy vagyunk;
utunkat sározzák, vadásszák csillagunk.
Hordták már a búzát csűrből, gabonásból,
kilopták az igét, a pappal, a palástból,
lökték fiainkat sortüzek elébe,
vágták koporsónkat – gyújtósnak, miszlikbe.
Mondtak hazátlannak, ki idegen a tájon,
mit több száz éve verssel – szerelmesen, áldón.
Sűrű évszázadok voltak: csaltak, csalogattak.
Uram! Segíts, segélj a székely-magyarnak,
ne hagyj minket cserben, ne hagyj minket veszni!
Szeress meg egy kicsit, mert mi

nagyon tudunk szeretni!

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

hat könnyű panasz

hat könnyű panasz
*Házadat tatarozd s töltsd meg gyermekkacajjal!

ezer idegenbe mért futsz el anyátlan
rablók vernek tanyát elhagyott házadban
temetőd szántják már s bontják a templomot
lázas a sóhajtás: volt s nincs már otthonod

ezer idegenbe nagy gép viszen téged
markolj az éjjelbe ez a fizetséged
nagy gépek csillognak kifakul a képed
lépre csalnak komám koldus ki így lézeng

*Az ingyentől pedig féljetek, mert drága lészen!

mintha ostorozna minket úgy esik ránk
vizes korbács vessző husáng égi fullánk
most kapjuk a leckét amit érdemeltünk
ingyen cirkuszba hogy belekeveredtünk

mintha ostorozna bőrünket szedi le
Isten báránya balga teremtettje te
ráfizetsz hogy meg nem izzadsz hogy nem fizetsz
az ördög rád mézes keresztet mereszt

*Elvek nem győzedelmeskedhetnek szablyákon.

mert fehér vászonból van a legtöbb zászló
mert az igazságban alig akad gázló
alig akad hely hogy megfürödjünk benne
hogy ne lenne gyászos az igazak kedve

ha a Góliátok markában a nyakunk
látszatra hűségre alig-alig adunk
fehér inget vásznat lobogtatunk bénán
s lovazunk kicsit a szégyen széles hátán

*Miért vársz másra boldogság ügyében?

kimaradt egy járat talán az utolsó
kevés az ölelés annál több a zokszó
melyik utcán menjek út közepén menjek
siratom és áldom átkozott szerelmed

kimarad egy járat ki az összes többi
torkomat a szeszek gyilkos lángja gyötri
sivatagban járok nagy a szomjúságom
átkozott szerelmed siratom és áldom

*Ne félj az ördögtől s ne paktálj vele!

úgy meghízott a gyávaságunk egykomám
már nem is nyílik szólásra a szád a szám
ülve maradtunk színes képernyők előtt
s az ördög itt van rég a nagykapun bejött

gyávaságunk csak félszet zabál szétfolyik
s biz’ gazember lesz ki a rosszra rászokik
szítjuk mi is a hitványságnak tüzeit
hűség hit méltóság nemigen melegít

*Isten nem lehet egyházfik, papok, pápák inasa; politikusok ajtónállója.

Ki volt igaz híve az Magyarországnak*?
ki nem áll ellen a Szeretet szavának
jelöld meg Istenem tégy rendet közöttünk
tikkadunk tépetünk tévedünk törődünk

ki az igaz híve és ki nem áll ellen
sok dolgunk mehetne éppenséggel rendben
mutasd meg Istenem tégy rendet közöttünk
értelmes jövendőt évezredet töltsünk

*Két szegénylegény beszélgetése (1706)

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

egyenként minden magyarnak

egyenként minden magyarnak

áll egy férfi fehér ingben
állva maradt rezzenetlen
Galambfalva határában
Debrecenből oda láttam

láttam ahogy Udvarhelynek
Kolozsvárnak Budapestnek
egyenként minden magyarnak
verset gondol épp a Napnak

szólani már nincs ereje
örökléte legeleje
roppant késő ezen órán
háromszoros hajnal partján

áll a vártán fehér ingben
fehérebb minél már nincsen
verset gondol épp a Napnak
egyenként minden magyarnak

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

már ült is mellém

már ült is mellém

Sprechen sie Deutsch?
s már ült is mellém
nem tudva kiféle-miféle
vagyok kalapján pöccintett
egyet s marokra fogta
hózentrógerét szakálla
foltjait s az összevissza
ráncokat homlokán bekormozta
a júliusi napfény
English?
napszemüvege a szökőkutat
tükrözte s a déli felleget
mi felettem körözött kitartón
beszédes remegések míg kísértek
s szószátyár kihallgató tisztek
vörös ordítással züllesztették
magányomat
Just a little bit…
s a szakálla foltjaiba belekent
nyár s a citromfagylalt színű
hózentróger érdeklődve
figyelte szaggatott
válaszaim s nem volt
se megkísértés se bűnbocsánat
csak egyszerű pofonegyszerű
turistaszezon

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

kiöltött nyelvvel

kiöltött nyelvvel


“Most megmarad a hit, a remény, a szeretet,
– ez a három,
de köztük a legnagyobb a szeretet.”
Pál Apostol első levele a korintusiakhoz, 13. rész


kutyafuttában szeretünk
mintha merész húzás
volna mind a csók
mintha búvni kellene
kapkodni összecsapni
fuzsitos szerelmeink

lóhalálában ölelünk
kiöltött nyelvvel
szemérmetlen közhelyek
mantrái alatt
strapás mutatványok
nem szoknak hozzánk

csak úgy mintha
lenne más dolog millió
mi leginkább Istentől való
s erre nézvést a fene
vinné nem átallunk
ügyködni magunk ellen

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

talppal az ég felé

talppal az ég felé

„Berlioz ügyet sem vetett a kérencsélő, nyegle karnagyra, odaszaladt az utat elzáró forgókerékhez, megragadta, megforgatta, és már ki akart lépni a sínekre, amikor vörös-fehér felirat fröccsent az arcába: „Vigyázz, ha jön a villamos!”

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

mikor a villamos nem állt meg
nem is fékezett nem is csengetett
száguldott kéken s mélysárga
örvényt kavart a városon

mikor a villamos nem állt meg
A. ..LÓ utasok fejen álltak és kézen
cipők és emlékek cseréltek gazdát
s alattuk szikrákat vetett a sín

mikor a villamos nem állt meg
nyurga lángra lobbant az ellenőr
s az ülések átadták helyüket
a háborgó zaklatott nyugalomnak

mikor a villamos nem állt meg
szemem mögött is láttam mi folyik
s ördög bújta bőröm alatt
játszottak szelíd fenevadak

mikor a villamos nem állt meg
s alattunk szikrákat vetett a sín
mások emlékével összerázva
utaztam talppal az ég felé

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

Versek – eirodalom.ro, 2013.szeptember

gyanúsan gyanútlanul

Anyám le­te­szi a kávét,
nem tud a délután
sza­ru­so­dott bőréből kitalálni:
csak várni, csak készülni
bármi­re, végképp min­den­re;
idült fájások­kal cse­veg,
rossz­kedvével zsonglőrködik és
traktálja magát, szívszakító hi­degrázással,
teg­na­pi, teg­napelőtti el­ma­radással,
találkozások­kal hol­nap, hol­nap­után,
fe­lejtéssel, mi már a fe­ledést sötétíti,
nem tud, nem akar megbékülni,
nem akar, nem tud elkészülni,

a ko­lonc nélküli most­ra:
kín előtti, kínnal teli must­ra;
forró fe­ke­te tejcsíkjai köröznek
re­me­te­magányú időben,
anyám le­te­szi a kávét
mert megjöttem;
le­te­szi s hozzábil­len az asz­tal,
feláll és átölel,
a me­rengés, a készenlét,
a vára­kozás jön közel,
a sze­re­tet képle­tei fut­nak végig,
meg­old­va mind hibátla­nul,
gyanúsan gyanútla­nul
féltjük egymást,
míg a kávé hi­de­gen bőrözik,
migrén és ag­go­da­lom őrködik,
ke­ring a lélek so­ka­dal­ma:
rik­kan­csok és kufárok hada,
li­ba­sor­ban, tor­na­sor­ban, bárhogy,
ülünk a nap délutáni rom­ja­in,
s azt az utolsó kor­tyot is felhörpint­ve,
várja hozzábil­len­ni a sza­va­i­mat.

 

koromfekete kávékkal
“eltintatengeredem” – Far­kas Árpád: Nyi­tott égbolt

el­fe­ke­tekávéso­dom

ko­rom­fe­ke­te kávékkal
mérge­zed ma­gad
gyom­rod­ban szur­kos
éjszínű ta­vak
és ke­serű haj­nalíz:
az alig-fények
s a félig búto­rok
szi­lu­ett-íze
a meg nem ébredt
fa­lak s az elnyújtózott
ka­napék mo­za­ik-íze
élsz-e?
da­rab­ja­id­ban
egy-egy hosszú in­dulás
s a tanácsta­lanság
féke­zet­len iz­gal­ma
egy te­nye­red felén
forró csésze­alj s a
köte­lesség tűzgömbje
élsz-e?
élsz-e?
élsz-e?
nógat­ni csip­ked­ni
kell téged míg
véred nyomása
le­felé száll
mon­dod meg­szok­tad
hozzád ez így talál:
már-már mérhe­tet­len
mint­ha meg akar­na
szűnni mint­ha
vörössével együtt
akar­na eltűnni:
kell a ko­rom­fe­ke­te
kávék mérge
gyom­rod­ban a szur­kos
éjszínű ta­vak
a ke­serű haj­nalíz
az alig-dol­gok
s a félig-va­la­mik
kitalálása nem éppen
csep­pet sem
de­hogy is
éppenséggel
hogy gon­do­lod
egyáltalán nem egy­szerű!
tanulságképpen

ho­va­tovább
osz­toz­nunk kel­le­ne
osz­toz­nunk
az ájulások közelségén
a sóvár ábrándok
fe­ke­te vákuumán
a se­besült emléke­ken
a nagyszülők s a
szüle­ink kény­szerképzetén
leg­alább az el­fo­gadásban leg­alább
az el­fo­gadással
sors-összeszíjazó hámok
gének ko­csirúdja
cse­csemősírás
a szülőföld nehéz története
ólomléptek és -könnyek
is­me­ret­lenség a meg­szokásban
itt ma­tat­nak kabátuj­jun­kat
gomb­ja­in­kat babrálják
öreg körmű ke­zek
néha meg­si­mo­gat­nak
ar­cun­kon smirg­liz­nek egyet
s ahogy szőlőfürt-időnkből
sze­mez­getünk
mind­egy­re mor­molják
gya­lu­lat­lan rögeszméiket
az okos fi­lozófiát
bo­ga­ras ideáikat
miből azt vo­nom le
ta­nulságképpen
hogy osz­toz­nunk kel­le­ne
osz­toz­nunk feltétlenül
mi­nekutána min­ket is
las­san ki­ka­nyarít’nak
a világból és két
be­vi­zelés közt mi is
szöszmötölni fo­gunk
hiába fészkelődve
kényel­met­lenül

 

addig-addig

ad­dig-ad­dig
sza­vunk se lesz a rossz­ra
ta­gad­ha­tat­lan és tart­ha­tat­lan
köve­sed­nek a tévedések
a ha­zugság hírnökei
hevítik alat­tunk a
hétközna­pok dózsa­trónját

beszélhetünk mi
s számba ve­hetjük
mind­egy­re tanácsta­lanságunk
és szélbe kiált­hat­juk
Is­tent nem tartó imáin­kat

szokások és kény­sze­rek
körútja­in csa­tan­go­lunk
hol az esze­ve­szett ideák
kar­ha­tal­ma továbbot int
míg be­le­resz­ketünk a vádba
vers­be val­lomásba

s tal­punk alól a szülőföldet
a mezőt a várost ta­licskázzák
s fölülünk az eget húzzák
vagy me­sze­lik színte­len­re

ad­dig-ad­dig
sza­vunk se lesz a rossz­ra
bárki sa­rat ta­pos­hat ránk
hitvány szem– és gyo­mor­for­gatók
színváltók és színtévesztők
uzsoráját nyögjük

caf­ran­gos eszmék és
meg­bok­ro­so­dott ítészek
haj­ta­nak be nálunk
pos­hadt erényről szóno­kol­nak
s a fertőzött ke­gyen­cek
szintúgy és még inkább

s a halál biza kívül s belül
le­sel­ke­dik

 

tanuld meg ezt a versemet

„Ráébredsz, hogy csak az maradt
tiéd, mit homlokod megett
viselsz. Ott adj nekem helyet.
Tanuld meg ezt a versemet.”

Faludy György: Tanuld meg ezt a versemet

„Ne érdekeljen rím, se múlt.
A metafora rettenet.
Minek kellene vers? Kinek?
Felejtsd el ezt a versemet”

Bogdán László: Felejtsd el ezt a versemet

ta­nuld meg ezt a ver­se­met
nem is kel­le­ne el­fe­ledd
még szolgálhat e néhány sor
ha ma­gad­hoz térsz ma­gadtól
és körben mint az éjszakát
látod az eszmélet falát
és gőzöd nincs hogy hová lett
mind aki em­ber számba vett
üvölte­nek rád nem­te­len
mind is­me­ret­len nyel­ve­ken
s ke­ze­det szíve­det töröd
vak múltad kékre meg­ve­ret
mi lesz mi em­berséggel föd
ta­nuld meg ezt a ver­se­met

ta­nuld meg ezt a ver­se­met
tépj is a könyv­be éle­tet
zse­bed­ben min­dig ott le­gyen
míg ríme magától te­rem
s ha nem kell már hogy bele less
lesz mit a gyen­ge tűzbe vess
nézd el ahogy a rossz betűk
kor­moz­nak elbántál velük
így nézlek látod téged is
sze­mem­ben tört fény és tövis
s ben­ne vagy utolsó köröd
nem más nem va­la­kik he­lyett
mi lesz mi em­berséggel föd
ta­nuld meg ezt a ver­se­met

ta­nuld meg ezt a ver­se­met
mert het­ven éved le­pe­reg
a sírásó munkára vár
a pénz felél és meg­zabál
úgy lesz hogy nem voltál soha
pojáca szájhős os­to­ba
mid van csak bóvli rossz ka­cat
az nemléted­ben meg­ta­gad
te­remtés raj­tad nem veszít
idea erkölcs nem feszít
s már érdes te­nyerébe köp
ki földet húz fe­jed fe­lett
mi lesz mi em­berséggel föd
ta­nuld meg ezt a ver­se­met

ta­nuld meg ezt a ver­se­met
egy hol­ly­woo­di film he­lyett
ha­szon­kulcs ranglétra he­lyett
a mul­titőke-bumm he­lyett
fo­gyasztó lettél fékte­len
li­berál-lóden szing­li-nem
kin nem fog érv és közte­her
egot s nem nem­ze­tet ne­vel
tu­laj­don képe tőzsde­krach
a sza­badságtól nem sza­bad
hi­tel-kötéllel megkötött
reklámmal rútul rásze­dett
mi lesz mi em­berséggel föd
ta­nuld meg ezt a ver­se­met

ta­nuld meg ezt a ver­se­met
nem írok többet s mást ne­ked
azt mon­dod lyu­kas vészha­rang
unott a stílus és a hang
irigy és sa­vanyú a szám
mo­dernből nem hullt sem­mi rám
inflálták egész nyel­ve­met
ábrándom füstbe vers­be ment
tücsökzenék táncos Bóbiták
fe­ke­te-pi­ros száraz szóvirág
hom­lo­kod mögött sárga köd
elárve­rez a gyer­me­ked
mi lesz mi em­berséggel föd
ta­nuld csak ezt a ver­se­met

 

 

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

Úzvölgyi katonadal

Úzvölgyi katonadal

„De se lőszer nem volt, se semmi egyéb. Az aknavetőkhöz is csak ködgránát maradt, mindent ellőtünk már. Egy (…) tartalékos zászlós, Erőss Dénes tanító volt a parancsnokunk. Azt mondta: »Székelyek ne hagyjátok!« De nem nem volt mivel lőni. A ködgránátokat is az oroszok közé lőttük.”
Keresztes Andor, a 32/1. erődszázad (1944)

Fekete-piros, fekete-piros az ég,
rongyos a zubbony, a szív hasad szét.
Fekete-piros, fekete-piros muszáj,
csorba szuronyt döf a sáros halál.
Fekete-piros, fekete-piros mező,
vérpatak hátán a könnyes eső.

Fekete-piros, fekete-piros a hegy,
rabsorsnál itt hullni sokkalta szebb.
Fekete-piros, fekete-piros a sánc,
sírunkon perdül a győzelmi tánc.
Fekete-piros, fekete-piros a köd,
árulók, tolvajok ideje jött.

Fekete-piros, fekete-piros torony,
őrködik lelkünk a vég-ormokon.
Fekete-piros, fekete-piros a csend,
csontunk nehéz, székely porrá leend.
Fekete-piros, fekete-piros Igék,
unokák vigyétek holtak hitét!

 

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

Nagypénteken

Nagypénteken

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?
(Mt 27,46; Mk 16,34)

Halálkék szájból buggyan ki az ima,
halántékban, ím, felrobban az ér,
már hűlt helyére nézget a szem vissza.
Atyám miért? Atyám! Mondd, mit tevél!?

Álom törik tűhegyes, száz szilánkra,
mellkasra omlik, lezuhan az áll –
s hogy mind vágynak a fogak is utána!
Atyám miért? Miért, hogy így hagytál?

Agyban és csontban forrni kezd a velő,
poshad a vér az erek kőfalán,
himnuszba, versbe a burján belenő,
hát, hogy lesz így feltámadás, Atyám?

és kézen fog akkor a gyermek
és csókol és magához ölel
és nem lehet nem hinnem benned
ha romokban hagysz is
ha pernyének hagysz is
ha senkinek hagysz is
ha jóságod magadhoz fel nem is emel

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!

Való s igaz

Való s igaz

„A rétek, útak csendesen
úsznak a hűvös vizeken
sejhaj
úsznak a hűvös vizeken – -„
József Attila: Dúdoló

A vers, a Vers
legyen veled!
A jót, a jót
elviheted,
ha jársz, jársz a
világon át:
a rím, a rím
igaz barát.

A dal, a dal:
szép dúdoló;
s a súly, a súly:
súlyos a szó!
Ha kell, mert kell,
mint a madár,
csak száll, csak száll:
hét a határ.

Magyar, magyar:
édes a nyelv,
amely, íme,
emberré tett.
S a vers, a vers:
ékszere, az!
Legyen, legyen
való s igaz.

Kategória: Egyéb | Szóljon hozzá most!