Adrenalin

Közzétéve 2016. május 19. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Több mint egy hónapja kaptam meg az idézést a holnapi napra, amikor tárgyalásom lesz Maros megye prefektusával, aki – több kollégájához hasonlóan – igen részrehajlóan végzi hivatali teendõit. A dokumentumnak volt egy apró szépséghibája, amirõl akkor már írtam is itt: nem szerepel rajta, hogy pontosan hol lesz a tárgyalás. Ilyen téren a Maros megyei törvényszék országos unikum (legalábbis ilyet nem tapasztaltam máshol, pedig voltam már egy-két bíróságon): a tárgyalás elõtt fél órával lehet megtudni azt, hogy melyik teremben kerül sor arra. S hogy a feladat még kicsit bonyolultabb legyen, a törvényszék két épületben mûködik, még szerencse, hogy ezek egymáshoz közel találhatóak.
No de honnan és hogyan lehet majd fél órával a tárgyalás elõtt megtudni, hogy melyik épület melyik termében lesz az? Ez az a kérdés, amit már akkor feltettem a törvényszék jegyzõjének, s mivel választ nem kaptam, ezért tegnap megismételtem. S akkor láss csodát: válasz ma sem jött. Holnap tehát hajnalban kelek, hogy fél kilenckor legyek ott Vásárhelyen, s onnan kezdve lesz egy fél órám, hogy megtalálja a tárgyalótermet. S mivel semmi további támpontot nem voltak hajlandóak megadni azok, akik amúgy az állampolgárok adóiból kapják nem kis fizetésüket, ezért egyetlen lehetõségem lesz: sorra járni az összes tárgyalótermet, s végigböngészni az ajtók mellé kifüggesztett listákat. Tekintve hogy fogalmam nincs, hány tárgyalóterme van a törvényszéknek, illetve hogy adott teremben akár 40-50 ügyet is tárgyalnak egy nap, ez semmiképp nem ígérkezik egy pofonegyszerû feladatnak.
Persze a bíróknak sem lehet könnyû, gondoljunk csak bele, hogy minden reggel összegyûlnek a titkárságon, s kockadobással vagy valamilyen más módon elosztják a tárgyalótermeket, majd ki-ki lohol a számára aznapra kijelölt terembe. Semmi megszokottság, semmi otthonosság, mindig egy másik terem. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy minden bírónak megvan a maga állandó terme, s már az idézés kiküldésekor tudni lehetett a termet is, épp csak kiszúrásból titkolják azt az utolsó pillanatig. Amilyen korrekt és állampolgár-barát a román igazságszolgáltatás, ilyen garantáltan nem fordulhat elõ!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Párhuzamos

Közzétéve 2016. május 11. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Klasszikus abszurd vicc: Mi a különbség egy tyúk között? Az, hogy két lába párhuzamos, fõleg a bal.
Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a legfelsõbb ügyészség esetében is valami hasonló áll fenn: párhuzamos önmagával, de nagyon. Legalábbis ezt bizonyítja az alábbi történet.
Tavaly június elején küldtem el nekik egy panaszt, amiben azt tettem szóvá, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi irodájában valaki kiszivárogtatta a sajtónak azt a rész-információt, hogy beidéztek engem kihallgatásra (azt már nem árulták el, hogy milyen ügyben, s fõleg milyen minõségben), aminek az lett az eredménye, hogy a sajtóban vadabbnál vadabb mesék jelentek meg arról, hogy miféle gyanús ügyekbe keveredtem.
A panaszt iktatták, kapott egy számot (338/P/2015), majd kiadták egy ügyésznek, aki – mint késõbb kiderült – lázas semmittevésbe kezdett.
Telt múlt az idõ, s mivel fél év után se kaptam semmiféle visszajelzést, levélben érdeklõdtem, hogy mi lett a panaszom sorsa. Hangsúlyozom, hogy nem újraküldtem a panaszt, csak egy pár mondatos levében érdeklõdtem felõle. A levelemre választ ugyan nem kaptam, ellenben mégis lett eredménye, elõkeresték a panaszomat, adtak neki egy számot (643/P/2015), s kiadták egy ügyésznek, hogy foglalkozzon vele. Hogy milyen a szervezettsége egy ilyen fontos intézménynek azt nem tudhatom, de az, hogy ez megtörténhetett, sokat elmond róla.
Aztán jöttek és elmúltak az ünnepek, új évbe léptünk, s mivel amúgy is utam volt Bukarestbe, ezért február kilencedikén személyesen vittem be egy újabb levelet, amiben a panaszom sorsa felõl érdeklõdtem. Ezt egy õszülõ halántékú úriember akkurátusan beiktatta egy vaskos iktatókönyvbe, majd közölte, hogy ugyan írásban válaszolni fognak rá, de ha már itt vagyok várjak kicsit, utánanéznek. Ezzel felhívott valakit, s elmondta neki, hogy mi a kérdés. Aztán vártam. Vártunk. Egy idõ után (volt az úgy tíz perc) azt mondja, hogy úgy látszik kicsit több idõbe telik, várjak kint az elõtérben. Kimentem és vártam. Vagy 20 percet minimum. Aztán behívott, s közölte, hogy megtalálták a panaszomat, a kijelölt ügyész dolgozik rajta. De ezt majd írásban is közlik.
Megkönnyebbülve tértem haza és vártam az írást, ami természetesen nem jött. Illetve jött, csak nem válasz a törvényes harminc napon belül a levelemre. Hanem egy értesítés (küldték március tizennegyedikén), hogy a december tizennyolcadikán kelt panaszomat megvizsgálták, s alaptalanként ejtették.
Ezzel nyilván nem voltam elégedett (hisz még annyit sem tettek meg, hogy sértett félként kihallgassanak, pedig ez kötelezõ, nem beszélve arról, hogy a panaszt nem decemberben küldtem el, mit trükközik egy ilyen fontos intézmény a dátumokkal?), ezért fellebbeztem az ügyész rendelete ellen, ezt postáztam április ötödikén.
Idõközben a 338/P/2015-ös számú ügycsomót átvette egy másik ügyész (csak a rend kedvéért: attól, aki mintegy kilenc hónapon keresztül semmit nem dolgozott rajta), s április 15-én kiküldött nekem egy idézést (április 21-én kaptam kézhez), hogy május hatodikán jelenjek meg Bukarestbe kihallgatásra. Tudva, hogy az ügyem száma 643/P/2015, nem igazán értettem mirõl is van szó, ezért próbáltam telefonon érdeklõdni, majd miután közölték hogy telefonon nem adhatnak tájékoztatást, még aznap írtam egy levelet (email) az ügyészségnek, amiben rákérdeztem, hogy mi akar ez lenni. Talán mondanom sem kell, hogy arra máig nem kaptam választ.
Így jött el május harmadika, amikor a részlegvezetõ fõügyész megfogalmazta a 643/P/2015-ös ügyben benyújtott fellebbezésemet elutasító rendeletet, amit másnap egy átirat kíséretében postáztak nekem, a borítékon a postabélyegzõ dátuma 2016 május 6. Ugyanaz a nap, amikor én némi izgalmak után (a Korona fél órát késett) megjelentem a fõügyészségen, ahol sértett félként kihallgattak a 338/P/2015-ös ügyben. Akkor és ott derült ki számomra, hogy a két kivizsgálás egy és ugyanazon panasz nyomán indult, aminek az ügyében egymásról mit sem tudva két külön ügyész nyomoz, ki ilyen, ki olyan lelkiismeretességgel.
S akkor most gondoljunk bele: ha ilyesmi megtörténhet a legmagasabb szinteken, akkor mi lehet lennebb?
Ezek után az már egyáltalán nem meglepõ, hogy a panaszomra (hogy jogtalanul kiszivárogtattak a sajtónak információkat) az a válasz, hogy a vásárhelyi ügyészség a beidézésemrõl semmiféle sajtóközleményt nem adott ki, tehát õk nem vétkesek abban, hogy a sajtó miket írt le a beidézésem kapcsán. Kommentár nélkül!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Megbuktak az ellenõrzésen

Közzétéve 2016. május 9. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Jó ideje tart már a fertõtlenítõszer-botrány, s jó hazai szokás szerint a kép nem tisztul, hanem egyre zavarosabb lesz. Ebben pedig – tetszik vagy nem – jelentõs szerepe van a sajtónak is, hisz sokmindenrõl beszámolnak, de igen lényeges információk máig is ismeretlenek, így az olvasó sokszor csak tippelhet, hogy ez vagy az a vád mennyire helytálló.
Itt van például ez az elég hosszú írás
amibõl megtudhatjuk, hogy számos kórház “bukott meg az ellenõrzésen”. Az ember azonban felteszi magának a kérdést, hogy mennyiben helytálló megbukásról beszélni, tekintve hogy az elsõ hírek arról szóltak, hogy egy bizonyos cég – amelyik kórházak garmadájának szállít fertõtlenítõ szereket – túlhígított, gyakorlatilag hatástalan terméket adott el jó pénzért. Ha pedig ez igaz, akkor a kórházak amelyek ettõl a cégtõl vásároltak nem megbuktak, hanem átverték õket. Megbukásról akkor lehetne beszélni, ha kétféle termékbõl (normál koncentrációjú és túlhígított) tudatosan az utóbbit vásárolták volna, ráadásul a reálisnál magasabb áron. Ilyesmit azonban eddig senki nem állított. Joggal feltételezhetõ tehát, hogy a kórházak jóhiszemû vásárlók voltak, akik ráadásul nem is tehettek mást, mert a szigorú közbeszerzési szabályok miatt – no meg lévén állandó pénzszûkében – kötelesek voltak a legolcsóbb terméket vásárolni, ami – legalábbis papíron – megfelelt az elvárt paramétereknek.
Ilyen körülmények között válik még érthetetlenebbé a kórházak hozzáállása is. Logikusan ugyanis maguk kellett volna kérjék a hatósági ellenõrzést, azért, hogy ha az azt mutatja ki, hogy ama cég õket is becsapta, akkor kártérítési igénnyel tudjanak fellépni, vagy egyszerûen azért hogy elérjék, hogy a náluk még raktáron levõ haszontalan fertõtlenítõ szereket mihamarabb cseréljék le megfelelõre. Ezzel szemben pánikba estek, próbálják eltussolni, hogy gond van náluk, s amikor tudomást szereznek arról, hogy hamarosan ellenõrzés lesz náluk (az is egy bájos vonása a történetnek, hogy mit ér egy ilyen ellenõrzés, de most hagyjuk), akkor kezüket-lábukat törik hogy eltüntessék a nyomokat, minden rendben legyen. Ez egy esetben logikus, ha tudatában voltak a csalásnak, tehát részesei a betegek veszélyeztetésének. Ha pedig voltak ilyenek, na azokat kellene elsõsorban azonosítani, s örökre eltávolítani az egészségügybõl.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Nagy siker!

Közzétéve 2016. május 5. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Lassan két éve módosult a Nép Ügyvédje hivataláról szóló törvény, amibe akkor – az RMDSZ közleménye szerint a párt kezdeményezésére – új cikkely került.
A Nép Ügyvédje egy állami intézmény, székhelye Bukarestben van, de mûködnek területi irodái több városban, illetve néha tart kihelyezett fogadóórákat is itt-ott. A szóban forgó új cikkely pedig így szól:

(2/1) Cetãtenii apartinând minoritãtilor nationale, cu domiciliul sau resedinta în unitãti administrativ-teritoriale în care au o pondere de peste 20% din numãrul locuitorilor, pot prezenta petitii în limba maternã si primesc rãspuns în limba româna si în limba maternã.
(Azon kisebbségi állampolgárok, akiknek állandó vagy ideiglenes lakhelye olyan közigazgatási egységben van, ahol azon kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, anyanyelvükön fogalmazhatnak meg petíciókat és azokra anyanyelvükön és románul kapnak választ.)

A módosulást annak idején nagy megvalósításként tálalták, amivel legalább két gond van:
1. Lehetséges, hogy más országokban ez másképp van, de itt ez egy tipikus sóhivatal, a kutya se hallott arról, hogy valami látványos dolgot ért volna el, mióta létezik. Ez úgy általában érvényes, s attól kezdve szinte mindegy, hogy az ember milyen nyelven fordul hozzá.
2. Ami ellenben az anyanyelv-használat szempontjából kérdéses, az a lakhelyre meg a 20%-ra való hivatkozás. Hogy a sablonos, korlátolt gondolkodás, vagy valami más áll-e ennek a hátterében az lényegtelen, de az tény, hogy mondjuk a kolozsvári magyarok (hogy csak egy példát mondjak) igencsak sértve érezheti magukat azért, hogy nekik nem jár egy olyan jog, ami megillet egy csomó olyan embert, akik pár száz lakost számláló székelyföldi falvakban laknak. Lévén szó központi intézményrõl, az ember fel nem foghatja, hogy mi az értelme ennek a korlátozásnak, s minekutána elég sokat gondolkozik rajta, bizonyára más is ugyanarra a következtetésre fog jutni mint én: semmi de semmi. Ha pedig ez így van, akkor ez egy jónak indult kezdeményezés, ami balul sült el, mert nyilvánvaló módon diszkriminálja a hazai magyarság jelentõs részét.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Ha nehezen is, de tanulnak

Közzétéve 2016. május 4. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Azt már többször említettem, hogy számos perem van folyamatban, s ezek jelentõs része a Bukaresti Ítélõtáblánál indult, mert a perbe hívottak állami intézmények (Diszkriminációellenes Tanács, Korrupcióellenes Ügyészség, egy parlamenti állandó bizottság, stb.). A keresetekben természetesen a nevemet helyesen írom, ennek ellenére a táblabíróság honlapján következetesen hibásan, ékezetek nélkül jelenik meg. Erre a reakcióm minden esetben az, hogy az elsõ adódó alkalommal írásban kérem, hogy használják helyesen a nevemet. Ezt általában simán elengedik a fülük mellett, de van már pozitív példa is, amint itt látható:

perek-listaja

Az ötbõl ugyan csak egy esetben szívlelték meg a kérésemet, de természetesen nem adom fel, s addig fogom mondani, amíg megunják és inkább kijavítják.
S hogy ez nem reménytelen, azt bizonyítja ez a boríték is:

boritek-fougyeszseg

Ugyan a Zsoltból Zoltan lett, de a két ékezet a nevemben a helyén van, sõt, még Gábor Áron is helyesen van leírva.
Lehet erre azt mondani, hogy apróság, felesleges kötekedni hatóságokkal pár ékezetért, s kockáztatni azt, hogy cserébe megharagszanak és rosszindulatúan fognak viszonyulni az általam felvetett problémákhoz, de a véleményem az, hogy rég rossz, ha valaki a nevéhez se ragaszkodik kellõképpen.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

A hatóságok az állampolgárok szolgálatában

Közzétéve 2016. május 1. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Legalábbis elvileg. De azért vannak kivételek. Pl. hazaérkezek kedd délután Csíkszeredából, ahol tárgyalásom volt a prefektussal, s idehaza a következõ értesítõ fogad:

postai-ertesito

Ebben a postásunk értesít, hogy itt volt aznap 12 órakor, s mivel nem talált itthon, azért nem tudta átadni a Kolozsvári Katonai Ügyészség küldeményét. Értesít ugyanakkor, hogy eme küldemény másnap déltõl arrafele, tíz napon keresztül átvehetõ a Katonai Ügyészség kolozsvári székhelyén. Nyilván ott is csak személyesen.
Mielõtt valaki a postát kezdené szidni vegye észre, hogy ez az értesítõ az ügyészség fejlécét viseli, a posta csak kiszállítja az ilyen küldeményeket, majd ha nem sikerült személyesen átadni, akkor visszaviszi a feladóhoz. A hunyó tehát az ügyészség, ahol valaki kitalálta ezt a fantasztikus módszert, amivel emberek tömegeit lehet szívatni, elvégre annak igen jó az esélye, hogy a postás munkaidõben ne találjon otthon valakit. Egyéb ajánlott (tehát aláírás esetében átvehetõ) küldeményeknél ilyen esetben értesítést hagy, s a címzett a következõ pár napban átveheti a küldeményt a postán, ami egy teljesen tisztességes, rendjén való eljárás. Ezzel szemben az ügyészség állam az államban, s kitalálta ezt a minõsíthetetlen módszert, amivel mintha az lenne a célja, hogy az embereket minél nehezebb helyzetbe hozza. Teszi ezt egy közhatóság, ami az állampolgárok pénzén mûködik és elméletileg azokat kellene szolgálja.
Az pedig már a csúcs, hogy ha a következõ tíz napban a címzett valamiért nem tudna elugrani Kolozsvárig (mi az a kétszáz kilométer?), akkor úgy tekintik, hogy átvette a küldeményt, aztán onnan kezdve magára vessen ha kíváncsi a tartalmára. Ha valaki netán szabadságon van s csak a 11. nap ér haza, akkor ott pukkadjon meg, nincs mód arra, hogy a küldemény tartalmáról tudomást szerezzen. S ezt a román igazságszolgáltatás mûveli az állampolgárokkal!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

A kormány a fellegekben jár, az államtitkár ólomlábakon követi

Közzétéve 2016. április 29. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Valóságos forradalom készül a hazai közigazgatásban, ezzel a fontos információval lettem gazdagabb szinte véletlenül, hála a Kovászna megye prefektusa elleni pernek. Ugyanis a petíciómban azt találtam kérni, hogy az intézmény honlapján tegyenek közzé néhány, a magyar közösség jogait rögzítõ jogszabályt, hadd lássák az emberek, hogy mik a jogaik. Erre válaszképpen a prefektura jogásza a kezembe nyomott egy halom papírt, amelyek – mint kiderült – egy kormányzati memorandumot tartalmaznak. Ennek témája pedig az átláthatóság, a közérdekû információknak egységes formában való megjelenítése az intézmények honlapján.
Maga a szándék természetesen dicséretes, még akkor is ha sejteni lehet, hogy mi fog belõle megvalósulni. Ami miatt itt ezt most szóba hozom az az operativitás és a realitásérzék. Vagy még inkább azok a hiánya.
Itt van ugyanis az a levél, amivel egy államtitkár küldte ki a kormány által elfogadott memorandumot március kilencedikén Kovászna megye prefektusának:

az-allamtitkar-levele

Ebbõl azt lehet megtudni, hogy egy héttel korábban, március másodikán fogadta el a kormány a memorandumot. Ezt rá egy héttel továbbítani az érintetteknek önmagában még nem volna olyan nagy gond, de vegyük azt is figyelembe, hogy a kormány elvárása az, hogy az intézmények honlapját két hét alatt alakítsák át a memorandumban foglaltak szerint. Ilyen körülmények között az egy hét késlekedés lényegében azt jelenti, hogy a feladat megoldására szánt idõnek a fele már el is telt addig, míg az érintettek egyáltalán tudomást szereztek a feladatról. Arról nem beszélve, hogy akinek van bár halvány fogalma arról, hogy mibõl áll egy honlap elkészítése avagy módosítása, az garantáltan nagyot néz amikor azt látja, hogy a kormány erre két hetes határidõt szabott. Nem kell tehát azon csodálkozni, hogy a gyakorlatban még sehol sem tart a honlapok egységesítése. (Hogy arról ne beszéljünk, hogy mennyiben tesznek eleget a prefektusi honlapok a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásoknak.)

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

A pénz nem számít!

Közzétéve 2016. április 28. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Tegnapelõtt újabb halasztást rendelt el a Hargita megyei törvényszék abban a perben, amiben azt kérem, hogy büntessék meg a megye prefektusát azért, mert nem hajtott még végre egy tavaly decemberben jogerõre emelkedett ítéletet. Maga a halasztás ténye nem lenne olyan meglepõ, hisz a hazai igazságszolgáltatás eleve nem az operativitása miatt híres, de maga a konkrét eset megér pár mondatot.
Ugyanis a pert március elején indítottam, s az elsõ tárgyalásra (ami a hónap közepén volt) a prefektus képviselõje letett egy vastag köteg dokumentumot, többek között egy összesítõ táblázatot is, amiben az van feltüntetve, hogy mely önkormányzatoknak küldött ki egy körlevet, amiben azt kérte, hogy számoljanak be neki, hogy miképpen tartják be a magyar nyelv használatára vonatkozó szabályokat a tevékenységük egyes területein, illetve hogy az egyes önkormányzatoktól milyen válaszok érkeztek a körlevélre.
Ez után további bizonyítékokat nem tettek le, ellenben az április tizenkettedikei tárgyaláson megjelent a prefektura jogásza és halasztást kért azért, hogy további dokumentumokat tudjanak letenni. S a bíró a kérést jóváhagyta, így újabb tárgyalásra került sor két hét múlva, ahol egy vaskos iratköteggel jelent meg a prefektus jogásza, aki ugyan pontosan tudja, hogy minden iratot annyi példányban kell letenni, hogy abból jusson mindenkinek, ezeket mégis csak egy példányban hozta. Azt készségesen megígérte, hogy másnap letesz még egy példányt mindenbõl, hogy azokat a törvényszék tudja nekem is kiközölni, de arra a kérdésre, hogy miért nem tartja be a szabályt, miért nem hozott eleve szükséges mennyiséget csak a vállát vonogatta. Nyilván a törvényt mindenki be kell tartsa, kivéve az, akinek eleve hivatali feladata a betartatás (mármint a prefektus). A bírónõ pedig sûrû bocsánatkérések közepette újabb két hét halasztást rendelt el.
S akkor jöjjön a csattanó: február folyamán a prefektus kiküldte a korábban említett körlevelet a polgármestereknek, arra egyesek válaszoltak mások nem, s a beérkezett válaszok alapján elkészítette azt az összesítõt, amit március közepén letett a törvényszékre. Az ügyet akár március végén le is lehetett volna tárgyalni, de további bizonyítékok benyújtására hivatkozva a prefektus újabb és újabb halasztást kért, így az érdemi tárgyalás – legalábbis remélem – május közepén lesz. S mik azok a további bizonyítékok, amiket törvénytelen módon csak egy példányban nyújtott be a törvények szigorú õre e hét keddjén? Azok a polgármesteri válaszok, amelyeket március elején kapott, s amelyekbõl a március közepén már letett összesítõt készítette! Csupa olyan dokumentum, amit szintén letehetett volna még akkor! Igen nehéz ezt jóhiszemû viselkedésnek nevezni, a helyes megnevezés sokkal inkább a packázás a bíróval és a felperessel. S ugyan a prefektus jogásza újra és újra elmondja, hogy nekik is érdekük a per mihamarabbi lezárása, mert minden nap késlekedéssel nõ a prefektus által esetleg fizetendõ büntetés (ugyanis a per tárgya az, hogy napi büntetést fizessen mindadig, míg a decemberi ítéletet végre nem hajtja), a vak is láthatja, hogy itt a pénz nem számít, a prefektus készséggel fizet akármennyit, csak ne ültesse gyakorlatba a bírói határozatot, vagyis ne tegyen határozott lépéseket (büntetések kirovásáig el) azon intézmények ellen, ahol nem tartják tiszteletben a magyarok nyelvi jogait.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Megyei ügyek, Politika | Hozzászólás most!

Akkor és most

Közzétéve 2016. április 27. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Ha szóba kerül a kommunista rendszer, akkor azt illik kapásból szidni, mert ilyen meg olyan rossz és elnyomó volt. Ami úgy általában igaz is. Ugyanakkor az is igaz, hogy Romániáról lévén szó akkor is érvényes volt az, hogy az elmélet és gyakorlat között néha igen nagy szakadék tátongott. Ennek ellenére érdemes egy pillantást vetni arra, hogy miképpen változtak az alkotmányban rögzített jogaink.
1968-ra amúgy nem jó szívvel emlékszünk vissza, mert akkor számolták fel az elvileg autonóm tartományunkat, de ugyanakkor született egy új alkotmány is, amiben ezt olvashatjuk:

ARTICOLUL 22
În Republica Socialista România, nationalitatilor conlocuitoare li se asigura folosirea libera a limbii materne, precum si carti, ziare, reviste, teatre, învatamîntul de toate gradele, în limba proprie. În unitatile administrativ-teritoriale locuite si de populatie de alta nationalitate decît cea româna, toate organele si institutiile folosesc oral si scris si limba nationalitatii respective si fac numiri de functionari din rîndul acesteia sau al altor cetateni care cunosc limba si felul de trai al populatiei locale.
(Románia Szocialista Köztársaságban az együttélõ nemzetiségeknek biztosított az saját nyelvük szabad használata, illetve könyvek, újságok, folyóiratok, színházak és minden szintû oktatás a saját nyelvükön. Azokban a területi-közigazgatási egységekben amelyekben a romántól eltérõ nemzetiségû lakosság is él, minden szerv és intézmény használja szóban és írásban az illetõ nemzetiség nyelvét és hivatalnokokat azon kisebbség soraiból neveznek ki, illetve olyan más nemzetiségûeket akik ismerik a helyi lakosság nyelvét és életformáját.)

S akkor most ugorjuk 35 évet, a ma is hatályos alkotmányig. Itt már szétszórtabban lehet fellelni hasonló elõírásokat, s azok megfogalmazása se olyan világos és egyértelmû:

ARTICOLUL 32
…
(3) Dreptul persoanelor apartinând minoritatilor nationale de a învata limba lor materna si dreptul de a putea fi instruite în aceasta limba sunt garantate; modalitatile de exercitare a acestor drepturi se stabilesc prin lege.
(Garantált a kisebbségekhez tartozó személyeknek azon joga hogy az anyanyelvüket tanulják és hogy azon végezzék a tanulmányaikat; ezen jogok gyakorlásának a módját törvény szabályozza.)
Szó nincs már minden szintû oktatásról, ellenben megjelenik a kiskapu: a jog gyakorlásának a módját törvény szabályozza, márpedig törvényt hozni meg változtatni egyszerû, azt hetente lehet (meg is teszik, a jelenleg érvényben levõ oktatási törvényt 2011 óta pontosan 46-szor módosították), következésképpen ilyen téren jogbiztonságról beszélni nem lehet.

ARTICOLUL 120
…
(2) În unitatile administrativ-teritoriale în care cetatenii apartinând unei minoritati nationale au o pondere semnificativa se asigura folosirea limbii minoritatii nationale respective în scris si oral în relatiile cu autoritatile administratiei publice locale si cu serviciile publice deconcentrate, în conditiile prevazute de legea organica.
(Azon területi-közigazgatási egységekben amelyekben valamely kisebbséghez tartózó állampolgárok a lakosság jelentõs arányát teszik ki, biztosított az adott kisebbség nyelvének a használata írásban és szóban a helyi hatóságokkal illetve a dekoncentrált közszolgáltatásokkal való viszonylatban, a szerves törvényben elõírt körülmények között.)
Megjelenik tehát a küszöb, a jelentõs arány, illetve itt is törvény szabályozza a részleteket, aminek a veszélyét fennebb már említettem. Eltûnik ugyanakkor a helyi szokások ismeretének a feltétele, ellenben már az alkotmányos szövegben megjelenik a korlátozás: nem mindenféle közhatóságban lehet használni az anyanyelvet, csak egyesekben.
S hogy a kép még világosabb legyen, az összes vonatkozó törvényben az a semmit nem garantáló elõírás szerepel, hogy a közhivatalokban alkalmazni kell olyan személyeket is, akik ismerik az adott kisebbség nyelvét. Aki lehet pl. a takarítónõ vagy az éjjeliõr is, lényeg hogy ha János bácsi bemegy a hivatalba, akkor nincs arra semmi garancia, hogy találkozik olyan emberrel, akivel magyarul megérteti magát. S hogy ez mennyire nem véletlen baleset, azt jól mutatja az, hogy számos esetben nyilvánítottak diszkriminatívnak olyan álláshirdetéseket, amelyekben feltételként szerepelt a magyar nyelv ismerete, s történt ez nem egy olyan esetben amikor olyan állásról volt szó, aminek a betöltõje napi kapcsolatban kell legyen az ügyfelekkel. Van tehát egy nem eléggé egyértelmû alkotmányos elõírás, amit törvénnyel már maszatolnak, a gyakorlatban pedig csak módjával alkalmaznak.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

Szakmaiság!

Közzétéve 2016. április 25. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Februárban iktatták a parlamentben azt az két cikkelybõl álló törvénytervezetecskét, miszerint július 21. a Bánság napja:

torvenytervezet-Bansag-napja

Az ember azt hinné, hogy két hónap elég egy ilyen egyszerû törvény elfogadásához, esetleg már el is felejtették rég mindkét házban, hogy volt egy ilyen napirenden. No de nem, ez itt Románia!
A szabály pedig az, hogy a kormány minden törvénytervezetet kell véleményezzen, s ráadásul van nekünk egy szakértõi kormányunk, amelyik alapos munkát végez: a fél oldalas, semmitmondó tervezethez készítettek hát egy négy oldalra rúgó “szakvélemény”:

kormany-velemeny-Bansag-napja

Ebben nem csak történelmi ismereteiket csillogtatják meg (miszerint a 18. században nem csak a Temesi bánság, hanem egyéb területek is gazdát cseréltek idõnként), de frusztrációjukat is, amikor – ugyan ennek semmi köze a törvénytervezethez – felróják, hogy Törökország olyan területekrõl mondott le anno az Ausztria javára, amelyek nem is voltak az övéi, hisz azok a Havasalföldhöz és Moldvához tartoztak, s ezért tiltakoztak is annak idején a két fejedelemség vezetõi. (Szinte látom, hogy ezzel mekkora derültséget keltettek a török meg a Habsburg udvarban.)
A legnagyobb terjedelemben azonban arról értekezik a szakvélemény (illetve az az oka annak is, hogy az negatív), hogy a kezdeményezõk nem jelölték meg, hogy milyen anyagi forrásokból fogják majd biztosítani az ünnepségek finanszírozását. Az csöppet sem zavarta a kormány szakembereit, hogy a tervezet nem ír elõ semmiféle kötelezettséget ilyen téren, mindössze azt említi, hogy amennyiben majd úgy gondolják a helyi és központi hatóságok, akkor anyagilag is támogathatják az ünnepi rendezvényeket.
Egy dolog biztos: ha ilyen alapossággal kezelnek minden apróságot, akkor egyáltalán nem csoda az, hogy érdemi kérdésekben nincs semmi elõrehaladás. Gondoljunk csak bele, hány kötetes véleményezést kell készítsen a kormány ha valaki egy több tíz cikkelybõl álló törvénytervezetet nyújt be. S ezek a huncut parlamenti képviselõk olyanok, hogy tucatjával nyújtanak be tervezeteket, szegény kormány pedig liheg utánuk, látástól vakulásig készíti a szakszerûbbnél szakszerûbb véleményezéseket.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Ugyanazt akarjuk?

Közzétéve 2016. április 24. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Miután tavaly pert nyertem Hargita megye prefektusa ellen, petícióval fordultam Kovászna és Maros megye prefektusaihoz is, arra kérvén õket, hogy ellenõrizzék megyéjükben a magyarok nyelvi jogait garantáló törvények betartását, s ahol azok megszegését tapasztalják, ott rójanak ki büntetést, azzal a céllal, hogy így rávegyék az adott intézmények vezetõit, hogy tartsák be a törvényeket. Nem meglepõ módon a kérésnek egyik prefektus sem tett eleget, ezért kénytelen voltam pereket indítani ellenük. A Kovászna megyei tart elébb, ott április 21-re volt kitûzve az elsõ tárgyalás .
Idõközben egy sajtóhírbõl szereztem tudomást, hogy az RMDSZ is hasonló célt tûzött ki, legalábbis az derül ki ebbõl a sajtóhírbõl.

Nosza egyeztessünk, s próbáljunk közösen jobb eredményt elérni, mondottam magamban, s írtam egy levelet Székely Istvánnak, amiben erre tettem javaslatot, s egyúttal azt kértem, hogy a már feldolgozott Kovászna megyei adatokat juttassa el hozzám, mert jó hasznukat tudnám venni a perben, különös tekintettel arra, hogy a kovásznai prefektus a kérésemet azzal utasította el, hogy a megyében minden a legnagyobb rendben van, a magyarok nyelvi jogait minden intézmény teljes mértékben tiszteletben tartja. (Jó munkát végeztek annak idején a kõmûvesek akik a prefektura épületén dolgoztak, mert a plafon még nem szakadt a fejére.)
Elküldtem hát a levelet, majd vártam. Eltelt két hét, már közeledett a tárgyalás napja, hát újra írtam, gondolván hogy az elsõ levelem valamiképp elkerülte a figyelmét. De továbbra is semmi.

Persze megeshet, hogy valami ördögi véletlen folytán mindkét levelem elveszett az internet útvesztõiben, de a valószínûbb mégis csak az, hogy bár az egyiket megkapta. A válasz hiányát is lehet többféleképpen értelmezni, de a lehetõségek között ott van az is, hogy szándékosan nem küldött adatokat, arra való tekintettel, hogy azokból egyértelmûen levonható az a következtetés, hogy a magyarok nyelvi jogainak a megsértésében élen járnak az RMDSZ polgármesterei. Ez igencsak valószínû, hisz a megye településeinek elsöprõ többségét ilyenek vezetik, s nagyon csodálkoznék ha lenne bár egy olyan település, ahol a nyelvi jogokat 100%-ban tiszteletben tartják. No de ha így van, akkor mennyire lehet komolyan venni a cikkben olvasható ezen kijelentést: “Azokban az esetekben, ahol az illetékes hatóságok nem kívánják alkalmazni a jogszabályok elõírásait, bírósági úton fogunk érvényt szerezni jogainknak”? Hiheti valaki komolyan azt, hogy az RMDSZ perbe hívja a saját polgármestereit? Ugye nem?
S ha netán mindaz úgy van ahogy joggal lehet feltételezni, akkor jogos az a kérdés is, hogy ugyan látszólag ugyanezért dolgozunk, de vajon ez igaz, tényleg ugyanazt akarjuk? Vagy netán csak arról van szó, hogy választási kampány van, s jól mutat ha az RMDSZ harcos jogvédõként jelenik meg a sajtóban?

Nem utolsósorban hadd szögezzem le azt is, hogy nagy hiba lenne a nyelvi jogok be nem tartásáért kizárólag a polgármestereket hibáztatni. Könnyû belátni, hogy fõleg kisebb települések esetében nem (föltétlen) rosszindulatból vagy hanyagságból sértik meg ezeket a jogokat, hanem azért, mert egyszerûen képtelenek betartani, nem áll rendelkezésükre kellõ mennyiségû pénz meg szakértelem, hogy mindenben meg tudjanak felelni a törvényes elõírásoknak. S akkor hadd utaljak most ismét a Helyi Autonómia Európai Chartájára, amelyik azt mondja, hogy a helyi hatóságoknak biztosítani kell azokat az anyagiakat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a feladataikat ellássák. Ez azt is jelenti, hogy azon településeknek, ahol pl. a magyarok részaránya meghaladja a 20%-ot, központi alapokból plusz pénzt kell juttatni, azért, hogy a fordításokkal és tolmácsolásokkal kapcsolatos feladataikat tudják ellátni. Ilyenre pedig példa nem volt egyszer sem, mióta Románia a Chartát ratifikálta. Félõ azonban, hogy kérni sem kérte ezt egyik polgármester sem, s ez ismét nem elsõsorban az õ hibájuk, hisz ott van az õket indító “érdekvédelmi szervezet”, s annak nagy létszámú szakember-csapata, akik elfelejtették tájékoztatni õket, vagy megtenni helyettük ezt a lépést.
S tudva azt, hogy semmi sem oldódik meg egyik napról a másikra, hadd emlékeztessek arra, hogy maga az RMDSZ évente nem kevés pénzt kap a költségvetésbõl, mely pénz célja elvileg az, hogy a magyar közösség sajátos igényeinek a megoldását finanszírozzák belõle. Jó szándék és szervezés kérdése tehát, hogy abból a pénzbõl fizessék az önkormányzatoknál szükséges fordítókat és tolmácsokat mindaddig, míg az ország végre méltóztatik gyakorlatban ültetni a Chartát. Ami magától ismét nem fog megtörténni, ilyen téren is vannak feladataik a magyar pártoknak.

Kategória: Ez Románia, Kampány-ügyek, Politika, RMDSZ, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Minek kapkodni?

Közzétéve 2016. április 15. péntek | Szerző: Árus Zsolt

A román igazságszolgáltatásban sok minden javult az utóbbi idõben, de egy bosszantó “apróság” azért naponta mérgezi az intézményeivel kapcsolatba kerülõk mindennapjait: az a végtelen nyugalom, ráérõsség. Az új perrendtartási könyvek hatályba lépésérõl is nem gyõzték elõzetesen hangoztatni, hogy azok mennyire fel fogják gyorsítani az ügymenetet, aztán a gyakorlat nem pont azt mutatja.
Hogy csak pár friss példát mondjak:
Lassan három éves lesz az érettségi ügyében a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszom és két éve múlt, hogy az a Bukaresti Táblabíróságra került. Ott jó fél év után, 2014 novemberében született meg az alapfokú ítélet, a fellebbezésemet pedig 2015 februárjában iktatták. Azóta tehát 14 hónap telt el, de csak júniusban fog – ha fog – eldõlni az, hogy egyáltalán elfogadják-e azt, s lesz-e érdemben másodfokú tárgyalás. Mindez olyan körülmények között, hogy egyszerû és kristálytiszta ügyrõl van szó, nem kellett bonyolult kutatásokat lefolytatni, tanúk garmadáját meghallgatni, stb. Arra az egyszerû számtani kérdésre kell csak választ adjon a bíróság, hogy nyolc több-e mint 6, s ezzel is ilyen hosszan viaskodik.
De van két másik perem is, amelyek szintén 2014-ben kezdõdtek, s másodfokú tárgyalásukra még nem került sor, illetve még sejteni sem lehet, hogy lesz-e olyan, s ha igen mikor.
Vagy itt van két egészen friss példa.
Az egyik a Maros megyei törvényszékrõl, ahol a ráérõsség másik fajtájával szembesültem. Ma kaptam idézést a jövõ hónapban esedékes tárgyalásra:

ms-idezes

Mint látható, ezen elvileg két helyen is kellene szerepeljen, hogy a tárgyalásra melyik teremben kerül sor, de mindkét helyen ez olvasható: —-
Sebaj mondom, rákérdezek, elvégre a törvényszék honlapján ott van a levélcím is. Írok egy illedelmes levelet, amiben megkérdezem, hogy hol lesz a tárgyalás. A válasz meglepõ gyorsasággal, de annál is meglepõbb tartalommal érkezett:

——– Forwarded Message ——–
Subject: Re: Citatie
Date: Fri, 15 Apr 2016 15:21:44 +0300
From: Registratura Tribunalul Mures

To: Árus Zsolt

Buna ziua! Sala de sedinta pentru data de 20 mai 2016 o veti afla inainte cu
o jumatate de ora de sedinta. Grefier arhivar-Tribnalul Mures.

Csigavér tehát, a tárgyalás elõtt fél órával majd megtudom, hogy melyik tárgyalóteremben kerül majd sor rá. Ugyan bennem ez rögtön felvetette azt a kérdést, hogy vajon hogyan fogom megtudni, rá is kérdeztem, de ezúttal a válasz se gyorsan, se lassan nem érkezett, legalábbis ez idáig. Csak töröm a fejem, hogy vajon annak a szegény bírónak aki az ügyemet tárgyalni fogja nincs saját, jól megszokott tárgyalóterme? Vagy ez valamiféle helyi sajátosság, hogy minden reggel sorsot húznak, hogy melyik bíró melyik termet kapja? Avagy netán még ennél is bonyolultabb a rendszer, minden egyes ügy letárgyalása után újabb sorsolást tartanak, s mindenki fut abba a terembe, amit a sors kijelölt neki? A személyzet erõnléte szempontjából pl. egy ilyen rendszer kimondottan célszerû volna…

S nehogy azt gondoljuk, hogy az alkotmánybíróság kilóg a sorból. Ugyan, dehogy! Ott – mint korábban már jeleztem – egy igen sok ember életét keserítõ törvénycikkely tárgyalására fog sor kerülni, amint az ebbõl is kiderül:

alkotmanybirosag

A nagy kérdés az, hogy erre mikor kerül majd sor. Ha megnézzük a korábbi ügyemet (az alsó sor, 116D/2015), akkor láthatjuk, hogy ott az átfutási idõ jó tíz hónap volt. Ha sikerül tartaniuk ezt a tempót, akkor jövõ februárban talán már kiderül, hogy az alkotmánybírák belátják-e, hogy a dokumentumok fordítására és hitelesítésére kifizetett pénz az költséget jelent annak, aki kifizeti.
Hogy is mondta volt Patho Paul, az öreg bukaresti bölcs? Ei, pe acela ajungem pe acela încã.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában | Hozzászólás most!

A fenyegetés mint segítség

Közzétéve 2016. április 13. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Tegnap újabb forduló volt abban a perben, amit azért indítottam Hargita megye prefektusa ellen, mert a tavaly decemberben jogerõre emelkedett törvényszéki végzést vonakodik gyakorlatba ültetni. (Inkább csak érdekességként jegyzem meg errõl, hogy idézést kaptam abba a tárgyalóterembe ahol az elõzõ két tárgyalás is volt, ehhez képest a tárgyalás egy másik teremben, az épület túlsó végében volt. Miután ezt szinte véletlenül megtudtam és átmentem a másik teremhez, ott az ajtó zárva volt, de kihallatszott hogy bent már megkezdõdött a tárgyalás. Nem kevés kopogtatásomba, már-már dörömbölésembe került, míg végül a jegyzõ egy másik ajtón kiérkezett és szabadkozott hogy elromlott a zár, majd kulcsával kinyitotta az ajtót.)
De vissza a témához: a prefektust ezúttal két munkatársa is képviselte, akik elõadták, hogy úgy dolgoznak az ügyön hogy csak na, de még kérnek kis haladékot, mert további dokumentumokat akarnak letenni, amelyek ugyan már léteznek, csak ezúttal valahogy nem sikerült elhozni, de legközelebb aztán biztosan. Ugyanakkor letettek némi írott magyarázkodást is, illetve egy tavaly decemberi prefektusi körlevelet, amivel azt akarják bizonyítani, hogy lám a prefektus már akkor keményen dolgozott azon, hogy biztosítsa a magyarok nyelvi jogainak a tiszteletben tartását. Errõl a levélrõl van szó:

hr-prefektus-fenyeget

Namármost: az rendben van, hogy az ember igyekszik védekezni, kapkod fûhöz [(habár ahhoz jobb nem nyúlni… ;-)] fához, de az csak nincs rendjén, hogy egy prefektus annyira lebecsüljön bírót és ellenfelet, hogy ilyesmikkel próbálkozzon. A levél ugyanis távol áll attól, hogy arra szólítson fel bárkit, hogy tartsa tiszteletben a magyarok jogait. Ugyan felsorol néhány jogszabályt ami erre a területre vonatkozik, de a lényeg ott van az utolsó mondatban: Romániában a hivatalos nyelv a román, s vegye tudomásul mindenki, hogy ezek az elõírások kivételt képeznek, s szigorúan csak azokban az esetekben kell betartani amikre vonatkoznak, nehogy valaki törvénytelen, diszkriminatív módon, visszaélésszerûen más esetekben is megpróbálja a magyar nyelv ismeretét elvárni valamely közalkalmazottól. Magyarán ez a levél egy fenyegetés, amit azért küldött szét a prefektus, mert kapott olyan jelzéseket, hogy egyes hivatalokban alattomos és eléggé el nem ítélhetõ módon a magyar nyelv ismeretéhez kötötték valamely tisztségek betöltését. Ezek után ilyet meg ne próbáljon senki, mert a törvény éles kardja kíméletlenül le fog sújtani rá. A prefektus ugyanis árgus szemekkel figyel arra, hogy nehogy a törvény – estenként félremagyarázott – betûje által rögzítettnél egy hajszállal is több jog jusson azoknak a fránya magyaroknak.
Félreértések elkerülése végett ugyanakkor fontosnak tartom tisztázni, hogy ezek a történetek nem arról szólnak, hogy X vagy Y milyen ember, miképpen viszonyul hozzánk. A prefektus egy közhivatalnok, a kormány képviselõje a megyében. Amit tehát õ mond és tesz, az a kormány álláspontja és cselekedete. Következésképpen ezt is úgy kell érteni, hogy a kormány nyakra fõre dicséri saját magát, de a gyakorlatban minden eszközt megragad, hogy a jogainkat csorbítsa.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Megyei ügyek, Politika | Hozzászólás most!

Árnyékszakmaiság, árnyéklogika, árnyékkiállás

Közzétéve 2016. április 11. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Még mindig az árnyékjelentésnél maradva, habár az azt elkészítõ párt rendelkezésére állnak elvileg szakemberek garmadával, pénz pedig rengeteg, a munka minõsége hagy kívánnivalót maga után. Csak három példa:

I.
88.
Legea 215/2001 asigurã dreptul la folosirea limbii minoritãtii nationale la sedintele de consiliu local si judetean în cazul în care cel putin 20% din populatia unitãtii administrativ-teritoriale respective apartine minoritãtii nationale în cauza.
(Azaz: a törvény biztosítja azt a jogot, hogy ha egy közigazgatási egység lakosságának minimum 20%-a egy adott kisebbséghez tartozik, akkor annak a nyelvét használni szabad az illetõ település vagy megye képviselõtestületének ülésein.)
Ez nem igaz, a 20% más esetekre vonatkozik, a képviselõtestületi ülések viszonylatában (ne kérdezze senki, hogy milyen logika alapján) másik küszöbszám érvényes, éspedig az egy harmad.

II.
93.
Unul dintre cele mai dezbãtute cazuri cuprinse între dispozitiile aparent contradictorii ale celor douã norme este situatia municipiului Cluj-Napoca (Kolozsvár). Desi în acest municipiu populatia maghiarã nu a atins pragul minim de 20% la momentul emiterii hotarârii conform datelor de la recensãmântul din anul 2002, Cluj-Napoca apare pe lista respectivã, urmând ca denumirea ei sã fie afisatã atât în limba românã, cât si în limba maghiarã. Cu toate acestea, autoritãtile competente, invocând prevederile Legii nr. 215/2001 privind pragul minim de 20% si neluând în seamã dispozitiile Hotãrârii Guvernului 1206/2001, nu au aplicat prevederile normative, iar denumirea municipiului este inscriptionatã doar în limba românã.
(Magyarul a lényeg: ugyan a vonatkozó jogszabály – az 1206/2001-es kormányhatározat – elfogadásának a pillanatában Kolozsvár magyar lakossága – a 2002-es népszámlálás adatai szerint – nem érte el a 20%-ot, a város neve mégis szerepel a kormányhatározat melléklétében, tehát a bejáratánál ki kellene írni a nevét magyarul is, de a hatóságok a 215/2001-es törvényben rögzített 20%-os küszöbre hivatkozva ezt nem teszik meg.)
Talány, hogy mi volt a fejében annak, aki ezt a gyöngyszemet leírta (nekem például eddig nem tûnt fel, hogy az évek ilyen sorrendben követték egymást: 2000, 2002, 2001, 2003, 2004, stb.), de gond még ezzel a szövegrésszel az is, hogy a második rész is sántít, ugyanis a helyi hatóságok elsõ körben nem hogy ellenezték volna a város magyar nevének a kiírását, hanem egyenesen határozatot hoztak arról, hogy ki kell írni, épp csak a polgármester az illetõ határozatot nem hajtotta végre. Ha pedig az idõ folyásának irányát nem vonják kétségbe és megkeresik az 1992-es népszámlálás adatait, akkor talán arra is rájönnek a jelentés szerzõi, hogy nincs itt semmilyen ellentmondás, az 1206-os kormányhatározat ugyanis annak a népszámlálásnak az adataira alapozva készült és azokat a településeket listázta, amelyek magyar lakossága 1992-ben meghaladta a 20%-ot.

III.
Az ellenben már vérlázító, ahogy az oktatás kérdését kezeli a jelentés.
Képesek voltak leírni azt, hogy az elemi, általános és középiskolai oktatásban biztosított a tanulók joga anyanyelven tanulni minden tantárgyat! Mintha nem az lenne itt is a gond, hogy elvileg létezik egy jog, de azzal a gyakorlatban nem lehet élni, mert nem indítanak kis létszámú osztályt, mert számos magyar gyermek kényszerül román osztályba azért, mert elfogadható távolságban nem található magyar iskola, stb, stb. Arról a nyelvi diszkriminációról pedig egy szót sem ejtenek, aminek a magyar gyermekek áldozatai a vegyes tannyelvû iskolákban. Ennek kapcsán fel sem merül az, hogy fel kell számolni a vegyes tannyelvû iskolákat és teljes mértékben önállósítani kell a magyar oktatást.
A magánoktatás kapcsán pedig azt állapítják meg, hogy ott minden rendben, számos magyar oktatási intézmény mûködik óvodától egyetemig. Azt ugyan megemlítik, hogy az állam nem finanszírozza a magyar magánegyetemet, de ezt csak úgy mellékesen, nem problémaként.
Az anyanyelv tanulására vonatkozó részben aztán szót ejtenek az anyanyelvû oktatásról (ez is a szakmaiság csúcsa, ahogyan a két dolgot keverik), de ott is gondoskodnak arról, hogy az embernek a feje búbjára csússzon a szemöldöke, mert képesek leírni ezt:
“Prevederile noii Legi a educatiei nationale prezintã cele mai generoase drepturi pentru învãtãmântul universitar în limba maghiarã.”
(Az új oktatási törvény legmesszebbmenõen biztosítja a magyar nyelvû egyetemi oktatás jogát.)
Az oktatási problémák megoldására tett javaslatok között pedig ilyen is van: “eliberarea de diplome de absolvire simbolice (fara valoare juridica) în limba maghiara;” (szimbolikus, jogi érvény nélküli diplomák kibocsátása), szemben a logikus és elvárható megoldással, amit a kétnyelvû diplomák jelentenének.

Ez csak három kiragadott példa, de ha valaki veszi a fáradságot és végigolvassa a jelentést, akkor garantáltan nem fog csodálattal felnézni annak szerzõire. Már csak azért sem, mert egyik konklúziója az lesz, hogy attól olyan terjedelmes a jelentés (72 oldal), hogy az egyes jogsértések (nem túlzás) 4-5 alkalommal is fel vannak sorolva, néha úgy, hogy semmi közük a keretegyezmény azon cikkelyéhez, amirõl a jelentés adott része szól.

Kategória: Kampány-ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Sajátos

Közzétéve 2016. április 8. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Hogy – hogy nem, az idén az RMDSZ árnyékjelentést készített a Kisebbségi Keretegyezmény romániai alkalmazásáról. Jobb késõbb mint soha, mondhatnánk, habár azt is meg kell állapítani, hogy eddig igen nagy önmérsékletrõl tettek tanúbizonyságot, hisz Románia 1995-ben ratifikálta az egyezményt, tehát huszonegyedik éve szegi meg folyamatosan a vállalásait. Ilyen téren az újdonság (s egyben rossz hír) az, hogy ezt egyre szélesebb körben és egyre nagyobb vehemenciával teszi.
Az árnyékjelentés puszta léte is, meg annak tartalma is számos meglepetést rejteget, ezek közül hadd utaljak most csak egyre:
A jelentés tizenkilencedik oldalán szóvá teszik, hogy a polgári perekben ha a felek idegen (értsd: nem román) nyelven készült dokumentumot terjesztenek a bíróság elé, akkor ahhoz kötelesek mellékelni annak hivatásos fordító által készített hitelesített fordítását is, holott a Keretegyezmény ratifikálása révén Románia vállalta, hogy a fordításokat olymódon oldja meg, hogy az a feleknek ne jelentsen plusz költséget.
Helyes meglátás, ez valóban így van, magam is utaltam rá többször és több helyen. Sõt, azt is hozzá lehet tenni (habár az árnyékjelentés ezt elmulasztja), hogy ez a vállalás nem csak a Keretegyezményt ratifikáló 33/1995-ös törvényben szerepel, hanem – a nagyobb nyomaték kedvéért – rögzítve van az alkotmányban is.
Már itt támad az embernek némi hiányérzete, mert azt gondolná, hogy ha egy témát felvetnek, akkor azt alaposabban teszik, kibontva annak ágait és bogait. Például az sem lényegtelen információ, hogy az új Polgári Perrendtartási Törvénykönyvet 2010-ben fogadta el a parlament, hét évvel az alkotmány után. Ami rendes körülmények között azt kellene jelentse, hogy annak szigorú figyelembevételével, de – lévén Romániáról szó – az is megeshet, hogy ennyi idõ alatt ez-az már feledésbe merül.
Kicsit utána ásva a témának az a sanda gyanú is megfogalmazódott bennem, hogy az árnyékjelentés készítõi is azt remélték, hogy az általuk kárhoztatott törvénycikkely keletkezési körülményei feledésbe merülnek. Pechükre ma számos, az emlékezetet segítõ eszköz és módszer létezik! Nézzük hát:
2010-ben a második Boc kormány regnált az országban, a kormánykoalíció egyik tagját pedig úgy hívták, hogy Romániai Magyar Demokrata Szövetség. A Törvénykönyv tervezetét pedig – nem meglepõ módon – a kormány terjesztette be a parlamentbe. Ennek tagja volt miniszterelnök-helyettesként maga Markó Béla (a “voltelnök”), rajta kívül pedig volt még három magyar miniszter, Kelemen Hunor (vanelnöl), Cseke Attila és Borbély László. Plusz volt a kormánypalotában egy csokor államtitkár meg egyéb kormányzati tisztviselõ. S innen indult ez a méltán kárhoztatott törvénytervezet!
Elsõ körben a Szenátus asztalára került, azaz helyesebb azt mondani, hogy a szenátus fiókjába, ahol sikerült úgy megbújnia, hogy észrevétlen eltelt a hallgatólagos elfogadás határideje, ezért mindenféle vita és szavazás nélkül küldték tovább a Képviselõházba.
A képviselõházban egy külön szakbizottságot hoztak létre a tervezet véleményezése végett, ennek tagja volt Cseke Attila, Márton Árpád és Máté András Levente. Hogy a bizottságban milyen munka zajlott arról nem szólnak a krónikák, csak annyit lehet tudni, hogy alapos munkát végezhettek, mert a jelentésüket 2009 november 13 helyett 2010 június tizedikére készítették el, illetve hogy az kedvezõ volt, a törvény elfogadását javasolta a plénumnak. Az pedig nem sokat kérette magát, rá nyolc napra 213 támogató szavazattal, egyetlen tartózkodással el is fogadta. Nem mellékes apróság az, hogy a 213 között volt az RMDSZ-nek mind a 17 képviselõje, név szerint (mert megérdemlik, hogy ezt rögzítsük az utókor számára):
Antal István
Béres Stefan Vasile
Derzsi Ákos
Erdei Dolóczki Isván
Farago Petru
Farkas Anna-Lili
Kerekes Károly
Korodi Attila
Kötõ Iosif
Lakatos Petru
Márton Árpád-Francisc
Máté András-Levente
Olosz Gergely
Pál Árpád
Pálfi Mózes Zoltán
Petö Csilla-Mária
Seres Dénes.
Így született hát meg az a törvénykönyv, amit most az RMDSZ – ismétlem: joggal – kritizál. Csak hát nem lehet nem feltenni azt a kérdést, hogy eddig miért hallgattak? Netán most vették észre ezt a diszkriminatív elõírást, annak idején csak úgy, olvasatlanul szavazták meg a törvényt?

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Kampány-ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!