Nagy az a bizonyos állatkert!

Közzétéve 2016. július 12. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Az idén nyáron megértük mi is, hogy végeztek az utcánkban a víz- és csatornahálózat lefektetésével. Üröm az örömben az, hogy itt is olyan aknákat használtak, amik nem úttestre vannak tervezve, így a víz-akna már oválisra torzult, a csatorna-akna körüli betonozás pedig immár darabokban van, hála annak, hogy az utcában kamionok is járnak, a vezetõk pedig néha a fellegekben.
Mondom magamnak ennek fele se tréfa, valamit tenni kell, hogy bár tovább ne romoljon a helyzet, ezért két méretes betontömböt tettem az aknák külsõ széléhez, hogy elvegyem a sofõrök kedvét, hogy azokon áthajtsanak. Én, naiv! Nem telt bele két nap, s mit látnak szemeim? Hát ezt:

betontomb-eltaszitva

Ejsze került valaki aki itt akarta kipróbálni az autója erejét, hát vett egy jó nagy lendületet és durr neki egyenesen a betontömbnek. Még szerencse, hogy csak egy méterrel bírta odébb taszítani, s nem az utca végérõl kell visszahozzam. De tény, hogy komoly gond kell legyen annak a látásával, aki nem vesz észre az út szélén egy 20x20x60 centis betontömböt.

Kategória: Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

Román logika

Közzétéve 2016. július 12. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Ma sztrájkolnak az önkormányzatnál, nekem pedig postázni kell egy fellebbezést, ahhoz pedig ki kell fizetnem a bélyegilletéket. Szerencsére van megoldás, mert egy ideje városunkban is lehetõség van interneten keresztül fizetni adókat és illetékeket. Ennek az a feltétele, hogy létezzen az embernek egy érvényes bank-kártyája és regisztráljon a ghiseul.ro oldalon.
Bankkártya van, rajta, regisztráljunk.
Megadom a személyi számomat, majd még pár adatot, s így jutok el oda, hogy a rendszer kéri a bankkártyám számát. Netes kifizetéseknél a feleségem kártyáját szoktuk használni, írom most is annak a számát. Az eredmény hibajelzés: a kártyának kell legyen 3D biztonsági jelszava. Tudom hogy van, tehát nem értem mi a gond. Írok hát az ügyfélszolgálatnak, ahol szerencsére nem sztrájkolnak, így hamarosan érkezik a válasz: a kártya az én nevemen kell legyen. Fogjuk rá hogy logikus, habár az adók jelentõs része családra van megállapítva, tehát éppen elfogadhatnák bármelyik családtag kártyáját. De túl ezen: ha az a gond, hogy a kártya nincs a nevemen, annyira nagy dolog volna, ha a hibaüzenet errõl szólna? Vagy túl nagyok az elvárásaim?
No de ezzel nem ér véget a történet. Újra nekilátok a regisztrációnak, sikeresen végigcsinálom, az eredmény az, hogy levélben kapok egy felhasználó-nevet és egy jelszót. Mindkettõ kis és nagybetûkbõl meg számjegyekbõl generált lecsó, gondolom mindenki örömmel tanulja meg az ilyet. Ugyanis késõbb jelszót még meg lehet változtatni, de a nevet már nem, az úgy marad.
S hátra van még a csattanó: kiválasztom a fizetni szándékozott illetéket, beírom az összeget, majd a fizetés gombra kattintok. Lehet találgatni, hogy mi történik. Ha valaki arra gondol, hogy a kártyámról a rendszer leveszi a fizetendõ összeget, s ezt valamiképpen visszaigazolja, azt ki kell ábrándítsam, mert nem talált. A következõ lépés ugyanis az, hogy adjam meg a kártyám számát. Ezek után gondolom senki nem lepõdik meg ha azt is elárulom, hogy végül nem saját kártyámmal fizettem, hanem a feleségemével. Mert a rendszer ezt szó nélkül elfogadta.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

A (román) nép ügyvédje

Közzétéve 2016. július 11. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Minekutána áprilisban iktatták az Alkotmánybíróságon az újabb kérésemet (melynek tárgya az a törvényes elõírás, hogy ha a peres felek közül valamelyik magyar nyelvû dokumentumot akar benyújtani a bíróságon, ahhoz köteles mellékelni annak hivatásos fordító által készített, hitelesített fordítását is), írtam egy levelet a nép ügyvédje azon helyettesének, aki kisebbségi ügyekben illetékes. Tettem ezt abból a meggondolásból, hogy az Alkotmánybíróság hivatalból kikéri a Nép Ügyvédje álláspontját is, s nem mindegy, hogy az mi lesz. Elküldtem tehát még április 28.-án ezt a levelet:

Tisztelt asszonyom!

Az alábbi levelet már a hónap közepén elküldtem önnek email-ben a hivatala címére, de élek a gyanúperrel, hogy nem jutott el önhöz, ezért újraküldöm ebben a formában, hátha így célt érek.
Szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy az Alkotmánybíróságon folyó hó 13-án iktatták a beadványomat (456D/2016-os számmal, csatolva), amiben azt kérem hogy állapítsák meg, hogy Polgári Eljárási Törvénykönyv 150. cikkelyének (4) bekezdése alkotmányellenes.
Bízom benne, hogy amikor az Alkotmánybíróság ebben e kérdésben kikéri a Nép Ügyvédje véleményét, akkor azt – illetékesként – ön fogja megfogalmazni, a valós tényállást figyelembe véve, s nem az fog történni mint az elõzõ beadványom esetében, amikor az oktatási törvénynek egyes cikkelyei miatt tettem panaszt, s az intézményük (már elnézést) összefüggéstelen, zagyva válaszát (nem lepõdnék meg ha ön mint illetékes tudta nélkül) Victor Ciorbea úr adta meg (azt is csatolom).
Ez a törvénycikkely számos hazai magyarnak okoz fejfájást és plusz kiadásokat, jómagam is már egyszer arra kényszerültem, hogy 100 lejt fizessek fordításokra majd újból benyújtsak egy keresetet, mert elsõbõl elutasították azt a fordítások hiányára hivatkozva.
Amennyiben szükség lesz rá, szívesen állok rendelkezésére további adatokkal.
Jelzem ugyanakkor, hogy jövõ pénteken (május 6) Bukarestben leszek, s amennyiben ezt hasznosnak gondolja, szívesen felkeresem a hivatalában. A vonatom 10,21-kor ér Bukarestbe és 13,30-kor van kihallgatásom a Legfelsõbb Ügyészségen, a két idõpont között szabad vagyok.
Gyergyószentmiklós, 2016.IV.28.

Üdvözlettel,
Árus Zsolt

Elvileg 30 napon belül kellett volna választ kapjak, de ne feledjük, hogy Romániában élünk, ezért én se lepõdtem meg azon, hogy a válasz késik. Magán a válaszon – ami ma érkezett – már igen. De csak azért, mert nem a címzett válaszolt, hanem valaki más. Ezt:

7799
7799 2
7799 3
7799 4
7799 5
7799 6

A félreértések elkerülése végett mondom, hogy ezt így kaptam, oldalanként szkennelve, úgy néz eddig hord az intézmény szakembereinek a tudása.
De lényeg a lényeg: az aláíró kifejti benne, hogy márpedig az alkotmányossági kifogás nem állja meg a helyét, mert bizony teljesen szabályos ez az elõírás. Indoklásként pedig felhozza a Nyelvi Chartát, annak is azt az elõírását, hogy a felek számára biztosítani kell a lehetõséget, hogy szóban használják az anyanyelvüket a bíróságon, úgy, hogy az ne okozzon számukra plusz kiadást. Ha pedig a szövegben az szerepel, hogy ez az anyanyelv szóban való használatára vonatkozik, akkor nyilván nem érvényes a benyújtott iratokra.
A kérdés az, hogy most akkor szégyelljem meg magam, mert olyasmit akarok, aminek semmi alapja? Ezt eldöntendõ nézzük meg egy aprócska részt a Nyelvi Chartát ratifikáló 282/2007-es törvény 5. cikkelyébõl (ami azt tartalmazza, hogy a Charta mely elõírásainak a betartását vállalja Románia):

… e) limba maghiara:
…
• articolul 9 – Justitia:
– paragraful 1 subparagrafele a) (ii), a) (iii), b) (ii), b) (iii), c) (ii), c) (iii), d);

Ezt hála Istennek fordítani sem kell, érti mindenki: ezeknek az elõírásoknak a betartását vállalta Románia a magyar nyelv és azon belül az igazságszolgáltatás viszonylatában. Közülük esetünkben kettõ releváns. A 9. cikk 1. paragrafusának a d) pontja így szól:
Intézkednek, hogy a fenti b)-c) bekezdések (i) és (iii) pontjainak végrehajtása, valamint a tolmácsok és fordítások esetleges alkalmazása az érdekeltek számára ne jelentsen többletköltséget.
A hivatkozott “fenti c) bekezdés (iii) pontja” pedig így: Megengedik regionális vagy kisebbségi nyelveken készült dokumentumok és bizonyítékok benyújtását, ha szükséges, tolmácsok és fordítások segítségével.

Nyilván Románia ezeken kívül még több mindent vállalt, azokat is, amikre a Nép Ügyvédje hivatkozik, bátran, mert azok nem támasztják alá az én kérésem jogosságát, de ilyen alapon ugye további jogszabályok egész sorát idézhetné. De bizony vállalta azt is, amit az általam kifogásolt elõírás megszeg. Ugyanakkor nehéz lenne azt feltételezni, hogy holmi jóhiszemû tévedéssel van dolgunk, hogy azok a derék népügyvédek alaposan áttanulmányozták a Nyelvi Chartát, de ez valahogy elkerülte a figyelmüket. Nem, nem! Itt ismét azzal állunk szemben, hogy magát a Nyelvi Chartát használják a céljaival ellentétes módon arra, hogy egy jogsértést indokoljanak. Ami – valljuk meg – igen nagy gazemberség. S akkor még finoman fogalmaztam.

Aztán azt se hagyhatom szó nélkül, hogy ugyan egy ideje magyar nyelven is lehet fordulni a Nép Ügyvédjéhez, ez inkább egy elméleti lehetõség, ugyanis a válaszból egyértelmûen kiderül, hogy aki azt írta, az nem értette a levelemet. Én ugyanis egyáltalán nem azt kértem, hogy a Nép Ügyvédje forduljon az Alkotmánybírósághoz, miközben a válasz arról szól, hogy ennek a kérésnek miért nem tesz eleget. Persze fennál az a lehetõség is, hogy szándékosan értették félre, csak azért, hogy elvegyék a kedvét a hozzám hasonlóknak, hogy máskor is magyar nyelven próbálkozzanak. Hogy arról ne beszéljünk, hogy immár két éve létezik ez a lehetõség, s az azt lehetõvé tevõ kormányrendelet azt is elõírja, hogy a magyar beadványra magyarul kell válaszolni.

Végezetül hogy mondjak egy plusz indokot arra, hogy miért ragadtattam el magam és neveztem gazemberségnek az eljárást: nem bizonyítható, de joggal feltételezhetõ, hogy azért késlekedtek ennyit a válasszal, mert megvárták míg megérkezett az Alkotmánybíróságtól a vélemény-kérés, s arra elküldték azt az okfejtést, ami ebben a válaszban is olvasható. Ha ugyanis ezt a levelet én hamarabb megkapom, akkor veszem a telefont, s valahogy csak elérem a levelem címzettjét akinek úgy módja lett volna odafigyelni a témára, s illetékesként elérte volna azt, hogy õ válaszoljon az Alkotmánybíróság kérésére.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Bírói logika, eljárás

Közzétéve 2016. július 10. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Egy Székelyföldön közismert személy által Bukarestben bejegyzett egyesület azzal a kérdéssel fordul X település polgármesteréhez, hogy távolítsa el a hivatalára kitûzött ilyen meg ilyen csíkos zászlót. A polgármester a kérésnek nem tesz eleget, azzal az indoklással, hogy az a település zászlaja.
Az egyesület ezért a megyei törvényszékhez fordul, s azt kéri a bírótól, hogy kötelezze a polgármestert a zászló eltávolítására, hisz az nem is a település zászlaja.
A polgármester válasziratában leírja, hogy az bizony az N évben elfogadott M számú határozat szerint a település zászlaja.
Lehet tippelni, mit ítél ebben az esetben a bíró.
Logikusan gondolkozva van két, egymásnak ellentmondó állítás, bizonyíték egyik mellett sincs. Ha a bírónak nincs a témára vonatkozó saját és biztos információja, akkor ésszerû az lenne, hogy azt kérje mindkét féltõl, hogy valamiképp bizonyítsa az állítását.
Ha ezt valamiért nem teszi (nem mellékesen: törvény kötelezi arra, hogy így járjon el), akkor pénzt dob fel, vagy némi mérlegelés után azt mondja, hogy itt mégis csak XY állítása áll szemben egy közhivatalnok állításával, aki még egy határozat számát is megadta, ésszerû feltételezni, hogy nem blöfföl.
A valóság persze teljesen más: a bíró úgy dönt, hogy a polgármester nem bizonyította be, hogy az a település zászlaja, tehát kötelezi, hogy távolítsa el. S hogy a felperes sem bizonyította a maga állítását? Az egy jó román bírót csöppent sem zavar, ha a felperes román, a helyszín pedig Székelyföl.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Önként. Dalolva?

Közzétéve 2016. július 9. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Mindig elszomorít, amikor azt látom, hogy nemzettársaim senki által nem kényszerítve, a csoda tudja milyen meggondolásból mellõzik anyanyelvüket. Azt megértem, hogy – mivel Romániában élünk -, akár gazdasági megfontolásból kétnyelvû feliratokat használnak ott, ahol románok csak mutatóban vannak. Tehetik ezt ugyanakkor azért is, hogy elejét vegyék a hatóságok zaklatásainak.
Arra ellenben már nem találok magyarázatot, amikor szinte színmagyar közegben megjelenik egy székely (?) vállalkozó, az autóján kizárólag román felirattal:

roman-kovacs-2

roman-kovacs-1

S amirõl már nincs fényképem: az autó másik oldalán zajlik a sütés-fõzés, ínycsiklandó ételek készülnek, felettük pedig hosszan az egyes étkek nevei. Szintén románul. Mikor pedig célzatosan megjegyeztem, hogy nem értem a feliratokat akkor azzal fizettek ki, hogy valahol oldalt, egy lapon fel vannak tüntetve a magyar nevek is.
Mit mondhatnék? Egy ilyennel nekem el lehet rontani a napomat.

Kategória: megáll az ész!, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!

Elkeseredett küzdelem

Közzétéve 2016. július 2. szombat | Szerző: Árus Zsolt

A jogvédelem úgy általában nem fáklyásmenet, s ez hatványozottan így van kies hazánkban, ahol az állam minden intézménye, hatósága és funkcionáriusa azon ügyködik napestig, hogy elvegye az életkedvünket, legyen már tele a hócipõnk s távozzunk innen. De ezt bár megszoktuk lassan száz év alatt, olyan nagy meglepetések nem érnek.
Nem érnek? Biza néha érnek! Például akkor, amikor magyar nevet viselõ, “magyar érdekvédelmi szervezet” politikai támogatását élvezõ illetõk ügyködnek teljes erõbedobással azon, hogy a jogainkat csorbítsák. Amikor ezek harsogva bíztatják a medvét és fülig ér a szájuk, ha az gyõz. Az ember el se hinné, de vannak ilyenek, ráadásul igen magas polcon. Jómagam is három ilyennel harcolok lassan négy éve, a nevük az alábbi dokumentum elsõ bekezdésében olvasható. Ezek azok az emberek, akik Székelyföldet építik, de közben a pokolba kívánnak minden olyan székelyt, akik nem esnek hasra a nagyságuk elõtt, s a leghalványabb lelkiismeretfurdalás nélkül csorbítják azt a nem sok megszerzett jogunkat is, ha az által jól keresztbe tehetnek egy ilyen renitensnek. Jelen esetben például azon nem létezõ kötelezettség mellett érvelnek már sokadszor, hogy egy magyar ember a megyei önkormányzathoz román nyelven kell benyújtsa a vagyonbevallását. Errõl már beszéltem korábban is, amiért ismét elõhozom a témát az az, hogy immár azt is megértem, hogy ezek a jó magyar emberek, akik akkurátusan odafigyelnek, hogy a román szövegbe az összes ékezetet pontosan kitegyék, a nevemet csak az alább látható két oldalon hét alkalommal írják le helytelenül, ékezetek nélkül. Ezt már megszoktam a román hatóságok részérõl, de esetükben is mindig szóvá teszem és felszólítom õket, hogy ne ûzzenek csúfot a nevembõl, írják helyesen. Velük most kivételt teszek, s a felszólítást ezúton nyilvánosan teszem meg: a személyi igazolványomban az áll, hogy Árus Zsolt, lesznek olyan kedvesek ezt jól megjegyezni, s ugyanígy írni a jövõben.

valaszirat-bcs-es-tarsai-reszlet

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Megyei ügyek, RMDSZ | Hozzászólás most!

Ami az övék az övék

Közzétéve 2016. július 2. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Habár látszólag ellentmond az elõzõ bejegyzésemnek, de el kell ismerjem hogy vannak dolgok, amikben a román politika valóban profi. Ezek közé tartozik a kreativitás meg a sumákolás. Ez utóbbit csúcsszuper szinte mûvelik, amint mindjárt be fogom bizonyítani.

Az szinten az utóbbi napok egyik fontos híre volt, hogy a Ciolos kormány hadat üzent a bürokráciának, a számos olyan módosítást eszközölt jogszabályokban, amelyek nyomán egyszerûbb lesz az állampolgárok élete. E célból 19 sürgõsségi kormányrendeletet fogadtak el június utolsó napjaiban, s ezek már meg is jelentek a Hivatalos Közlönyben. Ezek között van a 42/2016-os számú is, ami így kezdõdik:

Ordonanta de urgentã nr. 42/2016 privind stabilirea unor mãsuri financiare si pentru modificarea si completarea unor acte normative
Publicat în Monitorul Oficial nr. 492 – 30/06/2016

Art. 1. – (1) Se autorizeazã Ministerul Dezvoltãrii Regionale si Administratiei Publice sã achizitioneze în anul 2016 un numãr de 100 de microbuze în vederea donãrii acestora, în conditiile legii, Guvernului Republicii Moldova.
(2) Pentru asigurarea sumelor necesare achizitionãrii microbuzelor prevazute la alin. (1) se autorizeazã Ministerul Dezvoltãrii Regionale si Administratiei Publice sã efectueze virari de credite bugetare în tot timpul anului, prin derogare de la prevederile art. 47 alin. (9) din Legea nr. 500/2002 privind finantele publice, cu modificãrile si completãrile ulterioare.
(3) Se autorizeazã Ministerul Dezvoltãrii Regionale si Administratiei Publice sã introducã modificãrile corespunzãtoare în anexa la buget.
Art. 2. – La data intrãrii în vigoare a prezentei ordonante de urgentã, urmãtoarele acte normative se modificã si se completeazã dupã cum urmeazã:
…

A román nyelvet ismerõk gondolom már elismerõen csettintettek, de akik nem tartoznak abba a csoportba, azok számára hadd álljon itt a magyarázat.
A kormányrendelet a címe szerint bizonyos pénzügyi intézkedésekrõl, illetve jogszabályok módosításáról és kiegészítésérõl szól. S a második cikkely pedig valóban így kezdõdik: Jelen sürgõsségi kormányrendelet érvénybe lépésétõl kezdve a következõ jogszabályok módosulnak az alább módon: … s következnek olyan módosítások, amikrõl a sajtóban olvasni lehetett.
De mirõl szól az elsõ cikkely? Na ez az, amirõl a bevezetõben beszéltem! Az elsõ cikkelyben ugyanis az van, hogy a kormány felhatalmazza a Regionális Fejlesztési és Közigazgatási minisztériumot, hogy 2016 folyamán vásároljon 100 mikrobuszt, s azokat adományozza Moldova Köztársaság kormányának. E célból a minisztérium egész évben végezhet mindenféle hitelutalványozási meg egyéb mûveletteleket, módosíthatja az állami költségvetést, figyelmen kívül hagyva a közpénzügyi törvény elõírásait.
Hát nem zseniális?! Ha évek múltán valaki azt akarja feltérképezni, hogy Románia mikor mivel segítette a kisebbik testvért, erre a tételre garantáltan nem fog rábukkanni! Ugyanis épeszû ember ha törvénytárban kutakodik, akkor a jogszabályok címe alapján keres. Ez a példa azonban azt mutatja, hogy Románia esetében célszerû körültekintõbbnek lenni. Az ember soha nem tudhatja, hogy melyik jogszabályban milyen meglepetés van elrejtve!

S mielõtt valaki megróna, hogy a jó dolgokról nem írok, hadd adjak egy példát arra, hogy az intézkedések nem olyan fényesek, mint ahogy azokat beharangozták. Például azt írta az újság hogy ahol eddig erkölcsi bizonyítványt is kellett valamely kéréshez mellékelni, ott ezután már nem kell, mert az illetõ hatóság a bizonyítványt megkéri maga a bûnügyi nyilvántartótól. A gyakorlatban azért ez nem ilyen egyszerû. Eddig az ember el kellett menjen és ki kellett váltsa ezt a bizonyítványt, majd mellékelje a beadványához. Ez a lehetõség továbbra is megmarad, épp csak nyílik egy másik is: az illetõ írásban meghatalmazza azt a hatóságot ahova a beadvánnyal fordul, hogy az kikérheti a bizonyítványt a nyilvántartótól. Egyik papírt tehát felváltja egy másik. Az ember pedig törheti a fejét, hogy ha valahova kötelezõen be kell nyújtsa a bizonyítványt, akkor mi értelme van annak, hogy írásban nyilatkozzon arról, hogy egyetért azzal, hogy az illetõ hatóság azt beszerezze? Mennyivel egyszerûbb és kézenfekvõbb lett volna a jogszabályokat úgy módosítani, ahogy a hír a sajtóban megjelent! De a román debürokratizálás erre a szintre még nem jutott el. Gondolom ilyen az, amikor megrögzött bürokratákra bízzák ezt a folyamatot.

Kategória: Államérdek, Ez Románia | Hozzászólás most!

A félelmetes román politika

Közzétéve 2016. július 2. szombat | Szerző: Árus Zsolt

(sokadik folytatás)

Második napja a Hargita megyei prefektus bejelentésétõl hangos a hazai magyar sajtó. Õ kiállt és eldicsekedett a hõstetteivel, a magyar újságírók pedig írásban, szóban és képben hûségesen beszámoltak errõl, mintha az lenne a fõ feladatuk, hogy a prefektus üzeneteit eljuttassák a magyarokhoz. Mondom ezt azért, mert a hírrel számos helyen találkoztam, de annak valamiféle értékelésével ez idáig sehol. Akkor pedig hadd mondjam el, miképpen látom ezt a témát:
Egészen röviden úgy lehet összefoglalni a történetet, hogy néha mindenki követ el hibákat, de kevesen vannak, akik erre annyira büszkék, hogy újra és újra kiállnak a sajtó elé és eldicsekszenek vele. Mert ebben az esetben ez a helyzet. Ugyanis a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére megszületett egy petíció, ami nemzetközi dokumentumokból vett jogi érvek alapján fogalmazza meg azt, hogy adott település választott vezetõi miképpen képzelik el az ország területi-közigazgatási átszervezését. A dokumentum mûfaja pedig világossá teszi, hogy szó nincs arról, hogy hatáskörüket áthágva az önkormányzatok bármiféle olyan kérdésben döntöttek volna, ami mások privilégiuma. Ez egy kérés azok felé (kormány, parlament) akik majd meghozzák az átszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket. Ráadásul olyan kérések, amelyek jelentõs részének teljesítésére Románia korábban kötelezettséget vállalt. S hogy legyek kicsit konkrétabb: a petíciók arról szólnak, hogy amikor majd az arra illetékes központi hatóságok hozzálátnak az ország átszervezéséhez, akkor azt oly módon tegyék, hogy az ne sértse az adott település lakóinak az érdekeit. S akkor jön a prefektus, s mint aki nem érti a román nyelvet (pedig annak ismerete kizáró feltétele a tisztség elfoglalásának), azt mondja, hogy az önkormányzatoknak nincs joguk közigazgatási régiók létrehozásáról dönteni. Majd folytatódnak a vádak ebben a stílusban. S hogy a színjátéknak méltó betetõzése legyen, a csíkszeredai meg marosvásárhelyi bírók is bekapcsolódnak a kórusba, s komoly arccal (vagy esetenként akár szent borzadállyal) bólogatnak, hogy igen, ez így van, hallatlan merészség és súlyosan törvény- meg alkotmánysértõ az önkormányzatok részérõl ilyet tenni.
Teszik mindezt olyan körülmények között, hogy tudva tudják: a petíciók ott vannak az Európa Tanács különbözõ tisztségviselõinek és testületeinek az asztalán, azok egészen pontosan témában vannak, s nyilván elkerekedett szemmel nézik, hogy miket hord itt össze prefektus és bíró. A civilizált világ olyat még nem látott, hogy közösségek egész sorától bírói úton akarják megvonni a vélemény-nyilvánítás, a kérés megfogalmazásának a jogát. Ami már önmagában nonszensz, mert ha valakinek van egy véleménye, akkor a világ összes bírója nem fogja hatalmi szóval annak megváltoztatására kényszeríteni. Hatalmas butaság tehát, amit a román hatóságok tesznek, s ráadásul kiválóan alkalmas arra, hogy lejárassák magukat egy olyan intézmény elõtt, amivel szemben igen sok kötelezettséget vállaltak. S teszik ezt pont akkor, amikor épp az elszámoltatás idejét éljük, amikor ha annyira profi volna a román politika, akkor a legszebb arcát próbálná mutatni. Mert mondja meg valaki, leesett volna a karikagyûrû a bukaresti urak kezérõl, ha az összes petícióra egyenként azt válaszolják, hogy tisztelt címzett, levelét megkaptuk, biztosítjuk, hogy az abban foglaltakat igen komoly mérlegelés tárgyává tesszük, s ha jogosnak találjuk, akkor majd a közigazgatási átszervezés idején figyelembe fogjuk venni? Ez ellen senkinek egy szava nem lehetne, miközben semmire nem kötelezné õket, s mézes-mázas mosollyal folytathatnák az elpusztításunkra vonatkozó terveik gyakorlatba ültetését. S akkor nekifognak keménykedni, vicsorogni, eltorzult arccal csapkodni az asztalt, munkára fogni bírók tucatjait és butaságokkal teleírt papírhalmokat gyártani. Mindezt olyan körülmények között, hogy májusban járt itt az egyik ellenõrzõ küldöttség, az év végén jön a következõ, s jövõben a harmadik, s mindegyik azt vizsgálja, hogy Románia betartja-e a vállalásait. Akkor majd mosolyogni fognak és lelkesen bólogatni, de azok a fránya tények (amikrõl a küldöttség tagjai is tudni fognak, arról kezeskedhetek) mást mutatnak.
Mit lehet erre mondani? Köszönjük szépen, csak így tovább, mutogassátok a fogatok fehérjét, mert azzal nagy szolgálatot tesztek nekünk. Lassan csak kinyílnak a szemei azoknak is, akiket hosszú ideje szép mesékkel szenderítetek álomba.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

Abszurd zászlóvita

Közzétéve 2016. június 25. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Nyolc nap telt el azóta, hogy a hazai magyar politikai szervezetek kiadtak egy közös állásfoglalást (ami némi veszélyeket rejt magában, azért nem szöktem tõle a plafonig, de most nem errõl akarok szólni). Abban olvasható ez a mondat:
“Kijelentették: támogatják a gyergyószentmiklósi, a gyergyóújfalui, a makfalvai és a székelyderzsi polgármesterek azon beadványát, amelyben felhívják az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Monitoring Bizottságának a figyelmét a romániai helyi önkormányzatiság és regionalizmus visszásságaira.”
A tévedés veszélye nélkül elmondhatom, hogy az állásfoglalás aláíróin meg a négy polgármesteren kívül szinte senki nem értett ebbõl semmit, hisz a témáról ez idáig a sajtóban nem esett tudtommal szó. (Sõt, megkockáztatom, hogy az aláírók közül se mindenki volt témában, mint alább kiderül.) Tehát akkor röviden:
Márciusban a négy polgármester közös beadványban fordult ama ellenõrzõ (monitoring) bizottsághoz, s abban azt kérik, hogy vizsgálja meg, hogy összhangban van-e a parlament által tavaly elfogadott hely zászlókra vonatkozó törvény a Helyi Autonómia Európai Chartájával, s ha õk is úgy találják hogy sérti azt, akkor szólítsák fel Romániát, hogy vonja vissza a törvényt. A bizottság annak rendje módja szerint iktatta a kérést és a jövõ keddi ülés napirendjére tûzte. Következésképpen az állásfoglalás azon mondata arról szól, hogy az aláírók mind (köztük az RMDSZ is) egyetért a polgármesterek lépésével, s implicite azzal is, hogy a törvény rossz, káros.
Tudva azt, hogy az RMDSZ-nek nem egy képviselõje tagja vagy pót-tagja a Kongresszusnak, jogos elvárás az, hogy ezek ott legyenek a bizottság ülésén és szót kérjenek, fenntartandó ezt a közös álláspontot. (Arról nem beszélve, hogy két éve téma az, hogy bár egyikük kérje a felvételét a bizottságba, hogy annak ülésein hivatalból részt vehessen. Ebben az ügyben semmi látható elõrehaladás nincs.)
Azt már csak sejteni lehet, hogy a téma fontosságára való tekintettek a szóban forgó képviselõket személyesen is megkereste a Székely Nemzeti Tanács, de elutasításban részesült. Logikusan gondolkozva ugyanis ez eredményezhette azt, hogy a Tanács elnöke két napja Kelemen Hunorhoz intézett nyílt levelet tett közzé, ezzel – nem elõször – igen éles és barátságtalan reakciót váltva ki.
A történet felvet pár jogos kérdést, illetve módot ad néhány megállapítás megfogalmazására.
Itt van mindjárt az, hogy sokadszor bizonyosodik be, hogy az RMDSZ nem egy homogén szervezet, számos esetben nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. Székely István aláír egy közleményt Kolozsváron, de annak a tartalmával egyáltalán nem ért egyet Klárik Attila Sepsiszentgyörgyön. Már amennyiben Székely István tudta, hogy mit ír alá…
Aztán elmondható az is, hogy az újratervezés egy hangzatos jelszó volt a párt kongresszusán, de a mindennapokban nem mûködik, a jelek szerint erre képtelenek. Ha egyszer letették a voksukat e mellett a törvény mellett, akkor az álláspontukon nem változtatnak, akkor sem, ha a gyakorlatban bebizonyosodik, hogy az igencsak rossz, káros.
Az is sejthetõ a Klárik Attila megszólalásából, hogy igencsak bízik az RMDSZ tekintélyében, úgy gondolja, hogy az embereknek elég az, ha a párt egy tisztségviselõje mond valamit, azt kritika nélkül elfogadják. Mindenesetre kíváncsi lettem volna, hogy mit válaszol akkor, ha az újságíró megkérdezi, hogy mire alapozza azt a kijelentését, hogy a törvény rendezi a helyi és megyei zászlók kérdését? Ezt roppant könnyû ugyanis számszerûsíteni: egy év alatt hány zászló kérdését oldotta meg? Ugyanis arról lehet tudni, hogy vannak székelyföldi megyék meg települések, amelyek felterjesztették a kormánynak a zászlajuk tervezetét, ellenben az eredmény mindmáig nulla: egyetlen ilyen tervezetet sem hagyott jóvá a kormány. (Az már maga a nagybetûs ROMÁNIA, hogy a kormány mostanig egyetlen település, Cernavodã zászlaját hagyta jóvá, ami – tessék megfogózni – nem felel meg a törvény elõírásainak, mert szerepel rajta a város neve, de az országé és a megyéé nem, pedig ez kötelezõ lenne!) Tegyük mellé a törvény azon elõírását, hogy a kormány által jóvá nem hagyott zászlót használni tilos, majd fogalmazzuk meg a kérdést: mit oldott meg ez a törvény? S ez a kérdés nem költõi, mert válasz is van rá: azt, hogy jelen pillanatban számos település zászlaját tilos használni, ha pedig ezt valaki megszegi, akkor számíthat a 10.000 lejes büntetésre. Ideje volna tehát, hogy az RMDSZ (s annak minden ága és boga) lássa be, hogy ez a törvény bizonyítottan rossz, s hagyják abba a dicsõítését.
Az RMDSZ 1996-ban feladta az önálló külpolitikát, s ugyan az utóbbi években állítólag ezen változtattak, de igencsak felemás módon. Erre utaltam már fennebb (az ET testületeiben láthatatlanok), de az is jellemzõ ilyen téren, amit Klárik Attila most mond: nem vesz részt a bizottság ülésén azért, mert meghívó hiányában nem kaphat szót és érdemi véleményt sem mondhat, „csak a hátsó sorban ülve jegyzetelhetnék”. Az ember joggal kérdezi: mit tett azért, hogy meghívót kapjon? Jelezte a bizottság elnökének, hogy érintettként szeretne ott lenni és szót kapni? De ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor kiderül, hogy Klárik Attila nem ismeri a szabályzatát annak a testületnek, aminek tagja. Az ugyanis azt mondja, hogy aki a Kongresszus küldötte (például õ), az részt vehet a bizottság ülésén, nincs tehát szüksége meghívóra. Ha pedig szólni akar, azt ott helyben is jelezheti, s az elnök szót adhat neki. De még ha nem is kap szót (ugyan miért ne kapna?), azzal hogy ott van és szót kér már jelzi a bizottságnak, hogy egy fontos témáról van szó. Arról nem beszélve, hogy írott anyagot vihet magával, azt az ülés elõtt kioszthatja, a tagokkal szünetben beszélhet, stb, stb. Magyarán: ha akarná, számos módon hozzájárulhatna ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, de õ egyszerûen nem akarja. Mert szerinte a törvény jó és kész.
Éppen ezért haragszik is a négy polgármesterre, akik azt merészelték kérni, hogy egy tényfeltáró bizottság látogasson el Romániába, hiszen „nevetségessé válunk, ha egy ilyen delegáció elõtt különbözõ álláspontot képviselünk”. Ezt látszólag a magyar közösség érdekében mondja, attól fél, hogy az válik nevetségessé, de gondoljunk csak bele, mi történik akkor, ha a delegáció idejön, s véleményt kér arról a törvényrõl, amelyik nyilvánvalóan sérti a helyi autonómiát, s olyan visszaélésékre ad alkalmat, mint ami a hónap elején történt Csíkszeredában. Az lesz a nevetséges, hogy errõl nem egységes az álláspontunk, vagy pedig azok lesznek nevetségesek, akik szerint a törvény jó?
A bizottság üléséig van közel három nap, elegendõ arra, hogy valaki Székelyföldrõl Strasbourgba utazzon. Nem késõ tehát még változtatni a téves hozzáálláson és megtenni a gyakorlatban azt, amire az RMDSZ múlt pénteken Székely István aláírásával elkötelezte magát.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

A mézeshetek vége?

Közzétéve 2016. június 20. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Alig jártak le a választások, s úgy néz ki máris vége van annak a nagy békességnek, összefogásnak és együttmûködésnek, amivel a kampányban az RMDSZ szédítette a gyergyószentmiklósiakat. Legalábbis errõl tanúskodik ez a sajtóhír, amiben egy felavatás kapcsán Borboly Csaba újból felhoz egy jó tíz éves témát, az egységes megyei vízszolgáltatót. Az ember azt hitte volna hogy a Harviz már egy lerágott csont, ki-ki mérlegelt és meghozta a maga döntését, s azt mindenki elfogadta, de most kiderült hogy ez nem így van. Borboly Csabát nem hagyja nyugodni, hogy Szentmiklós és Székelyudvarhely annak idején nem állt be a nagy “ernyõ” alá, hanem ragaszkodtak ahhoz, hogy a vízszolgáltatást megtartsák saját kezükben. Tette ezt Udvarhely azért, mert már korábban felújította a rendszerét, nem volt szüksége újabb beruházásokra, Szentmiklós pedig azért, mert az itteni konkrét körülményeknek megfelelõen jóval alacsonyabb szinten lehet tartani a szolgáltatás árát mint máshol, ráadásul már korábban elkötelezte magát a hálózatfejlesztés terén, hiszen a most még mindig zajló munkálatokra vonatkozó egyeztetések már Pál Árpád polgármestersége idején elkezdõdtek (a híres SAMTID program), az egymást követõ kormányok azóta húzzák-halasztják a munkálatokat.
Hogy mi jár a fejében Borboly Csabának azt csak õ tudja (ha tudja), de az több mint tisztességtelen, hogy most azzal áll elõ, hogy lett volna lehetõség uniós forrásból fejleszteni ebben a két városban, de azok vezetõi nem éltek a lehetõséggel, inkább a lakókat nyúzzák. Hogy csak egy elgondolkoztató tényt említsek: Gyergyószékrõl egyetlen település sem csatlakozott a 2008 õszén bejegyzett Harvizhez, Remete, Ditró és Szárhegy például kicsivel késõbb hozta létre a közös szolgáltató cégét. Jogos a kérdés, hogy Borboly Csaba miért nem kritizálja most ezt a három községet is?
Amúgy nem mellékes az, hogy míg a Redisza esetében tavaly a bevételek pontosan egyeztek a kiadásokkal, addig a Harviz tavaly 11.547.935 lejes forgalom mellett 1.780.199 lej profitot termelt (ez 15,4%, közszolgáltatásról lévén szó igencsak magas). Az ember ezek után felteszi a kérdést, hogy ki is az, aki a lakókat nyúzza? Az, aki ha lassan és körülményesen is, de kormánytámogatással fejleszti a hálózatát, vagy az, aki ezt európai pénzekbõl teszi, majd jól megfeji a fogyasztókat?
Ezen túlmenõen annak sem árt utánanézni, hogy mibe kerül egy köbméter ivóvíz Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. Mert a lakók szempontjából ez a legfontosabb információ.

Kategória: Kampány-ügyek, Megyei ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Szövegértési gondok?

Közzétéve 2016. június 15. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Lassan három éve annak, hogy a bukaresti törvényszék három bírája elfogadta azt az ítéletet, amibõl itt van egy jellemzõ részlet:

decizie-2512-2013-2

A pirossal aláhúzott részek szépen példázzák azt a meggyõzõdést, hogy van államnyelv meg holmi alacsonyabbrendû nyelvek, melyek puszta használata megvetendõ, sõt büntetendõ dolog, amiért méltán róják ki a lehetõ legnagyobb büntetést.
Látva ezt a viszonyulást panaszt tettem a Diszkriminációellenes Tanácsnál, azt kérve, hogy állapítsák meg, hogy a bírók diszkrimináltak és büntessék meg õket.
A Tanács amint megkapta a panaszt rögvest felvetette, hogy illetéktelen ebben az ügyben eljárni, mert bírói ítéleteket csak egy fellebbviteli bíróság változtathat meg. Leírtam nekik szépen, alaposan, közérthetõen, hogy nem az ítélet megváltoztatását kérem, hanem azt, hogy büntessék meg azokat, akik diszkriminálnak. S mi lett az eredmény: a Tanács úgy döntött, hogy illetéktelen, mert a bíróság ítéletét csak egy fellebbviteli bíróság változtathatja meg.
Ezt nyilván nem fogadhattam el, s a Tanács határozatát megtámadtam a bíróságon, azt kérve, hogy a bíróság érvénytelenítse a határozatot, tárgyalja le érdemben a panaszt és büntesse meg a diszkriminációt elkövetõket. A keresetben külön kihangsúlyoztam, hogy felfoghatatlan módon a Tanács félreértette a kérésemet, s ugyan egyértelmûen kihangsúlyoztam, hogy nem az ítélet megváltoztatását kérem, mégis úgy határozott, hogy nem illetékes az ítéletet megváltoztatni.
Ugyanezeket szóban is elõadtam a bíróságon, ott is külön kitérve arra, hogy tudom, hogy egy ítéletet csak egy fellebbviteli bíróság változtathat meg, de én nem is ezt kérem, hanem azt, hogy a bírókat büntessék meg, azért, mert diszkrimináltak.
A tárgyalás április negyedikén volt, tehát legkésõbb május (30 napon belül) negyedikén kézhez kellett volna kapjam az ítéletet. Ez nem pont így esett, beletelt 70 napba, míg a postás meghozta. Kibontom, olvasom. Románia témájában edzettebb olvasóim gondolom egybõl kitalálták, hogy miképpen szól: hiába kértem a Diszkriminációellenes Tanácstól hogy változtassa meg a bukaresti törvényszék ítéletét, mert egy bírói ítéletet csak egy fellebbviteli bíróság változtathat meg. Tehát a Diszkriminációellenes Tanács helyesen döntött, amikor illetékesség hiányában is tárgyalta a panaszomat.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Ezt is megértük

Közzétéve 2016. június 4. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Tegnap Csíkszeredában a rendõrség elkobozott egy székely zászlót. Az esetrõl beszámolt a sajtó és nyilván igen nagy visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon is. Nyilván felháborító ami történt, de ugyanakkor ez egy premier is, ugyanis a rendõrség szóvivõje ezt nyilatkozta:
“a 2015/141-es jogszabály értelmében kihágásnak minõsül a zászlófelvonás”.
Ha valaki nem tudná, ez a sokat és méltán vitatott zászlótörvény, amirõl még tervezet korában az RMDSZ képviselõi azt állították, hogy majd megoldja a székely zászló használatának a problémáját, amit testületileg megszavaztak, s aminek az elfogadását nagy üdvrivalgással fogadták.
Tették ezt annak ellenére, hogy a Székely Nemzeti Tanács idõben figyelmeztetett a veszélyre, amit ez a kezdeményezés jelent közösségünk számára: Nem is egyszer, hanem kétszer is, ekkor meg ekkor.

Egy év sem telt el a törvény kihirdetése óta, s máris ilyen csattanós bizonyítékkal álltak elõ a hatóságok. Ugyanis a törvény eleve zavaros és általános megfogalmazás kiválóan alkalmas arra, hogy visszaéléseket legitimáljanak vele. Kifejezetten árulkodó ilyen téren az, hogy a törvény elõírásainak nem megfelelõ (így általában; hogy miben nem felel meg, azt az intézkedõ hatóság majd eldönti) zászlókat elkobozzák.

S hogy a kép teljes legyen, túl a törvény általános és homályos voltán, a tegnapi rendõrségi akció legitimálásához még kellett egy dolog, amit a megye mindenható Elnöke kínált tálcán: hogy lehessen a székely zászlót a törvény elõírásainak nem megfelelõ önkormányzati zászlónak tekinteni. Hogy értse mindenki jól: az RMDSZ aktív szerepet játszott abban, hogy megszülessen a helyi zászlók törvénye. Aztán Borboly Csaba elõterjesztésére Hargita megye önkormányzata azt javasolta a kormánynak, hogy legyen a megye zászlaja a székely zászló. A kormány ezt a kezdeményezést tudomásul vette, de nem hozott róla határozatot. S nem is fog, mert ez így tökéletes állapot, mert általa a székely zászló egy olyan önkormányzati zászló lett, ami nem felel meg a törvény elõírásainak (mert a kormány még nem hagyta jóvá). Ettõl a perctõl kezdve bárhol és bármikor fel lehet lépni ellene, hivatkozva a helyi zászlók törvényére. Lehet osztogatni a büntetéseket, illetve lehet elkobozni a zászlókat. Közintézményrõl, közterületrõl, magánházról, bárhonnan. Köszönjük RMDSZ, köszönjük Elnök Úr! Ez önmagában megér egy újabb mandátumot a megye élén, hisz csak az teremti meg e lehetõségét annak, hogy további hasonló “eredményeket” lehessen elérni. Még csodálkozik valaki, hogy ama hivatali visszaélési per egy helyben topog? Bolondok lennének a román hatóságok, hogy rácsok mögé dugjanak egy olyan embert, aki ekkora szolgálatokat tesz nekik!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Kettõs mérce

Közzétéve 2016. június 4. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Adott egy román állampolgár, aki Marosvásárhelyen született, s most ugyan Hargita megyében lakik, de kiterjedt rokonsága él ma is Maros megyében és maga is rendszeresen fordul meg ott. Látva azt, hogy a megyében nem tartják be a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, panaszt tesz a megyei törvényszéken a prefektus ellen, mert annak lenne a kötelessége ezen törvények betartatása (is). A törvényszék hosszas mérlegelés után így dönt.
Vagyis elutasítja a keresetet, mert a bíró álláspontja szerint a panaszosnak semmiféle személyes érdekeltsége nincs ebben az ügyben. Rövidebben s direktebben fogalmazva semmi köze hozzá.

Aztán adott egy bukaresti egyesület, amelyik valamilyen okból kifolyólag Székelyföldre fordítja teljes figyelmét, s többek közt az zavarja, hogy Korondon a községházára magyarul is felírták az intézmény nevét. Panaszt tesz tehát a megyei törvényszéken, s azt kéri, hogy az kötelezze a polgármestert, hogy távolítsa el a magyar feliratot. A polgármester felveti azt a jogos kifogást, hogy egy bukaresti egyesületnek ehhez semmi köze. S miképpen dönt a bíró? Így.
Vagyis visszautasítja ezt a felvetést, letárgyalja az ügyet és a felirat eltávolítására kötelezi a polgármestert.

Van tehát ez a feltétel, hogy pert az indíthat, aki adott kérdésben személyesen is érintett, vagyis nem elég az, hogy valaki(k) törvényt sért(enek), ez ellen panaszt csak az emelhet a bíróságon, aki személyesen érintett. (Ha pedig az érintett ezt valamilyen okból nem teszi, pl. mert nincs pénze ügyvédre és õ maga nem rendelkezik kellõ jogi ismeretekkel, vagy mert úgy gondolja, hogy a bíróság elfogult és úgysem fog neki igazat adni, akkor a törvénysértõ megússza, bátran folytathatja törvénytelen ténykedését.) Lehet azt vitatni, hogy ez az elõírás mennyiben helyes, fogadjuk el, hogy ez van. De azért az engedtessék meg nekünk hogy megállapítsuk, hogy egy igazi kétélû kard a “pártatlan” román bírók kezében, amivel mindig pont oda tudnak vágni, ahova “kell”.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

A román hatóságok és Székelyföld autonómiája

Közzétéve 2016. május 31. kedd | Szerző: Árus Zsolt

2014 nyarán egy interjúban a Román Hírszerzõ Szolgálat igazgatója kertelés nélkül kimondja, hogy feladatuknak tekintik az autonómia – ahogy õ monda erõltetett – megvalósulásának a megakadályozása. Tekintve hogy nehéz lenne elképzelni azt, hogy saját kezdeményezésbõl megadják, ezzel lényegében azt mondta, hogy márpedig autonómia itt nem lesz.
S hogy ezt értse meg jól mindenki, arról az állam különbözõ intézményei és vezetõi gondoskodnak szorgosan az azóta eltelt idõben. Ilyen megközelítésben lehet elsõsorban értelmezni 2015 számos eseményét, kezdve a székelyföldi polgármesterek elleni hadjárattal, folytatva a Székely Szabadság Napjára tervezett tüntetés betiltásával meg Dan Tãnasã elszaporodott pereivel (illetve az azokban születõ ítéletekkel), s befejezve az októberi “eseményekkel”, amikor rendõrök koboztak el tûzifát, majd a pénzmosás elleni hivatal csapott le a határ-kivilágítást szervezõkre.
Ez a harc zajlik városunkban is, változatos eszközökkel, s ebbe a folyamatba illeszkedik annak a két büntetõ panasznak a sorsa, amiket egy évvel ezelõtt tettem. Hogy ez mennyire így van, azt jól szemlélteti ez a kronológia:
– Tavaly február 25-én (szerdán) levelet írtam az V. Kerület polgármesterének, amiben arra kértem, hogy hívják össze a Monturist kft. közgyûlését, tisztázzák azokat a félreértéseket, amelyeket a cég ügyvezetõje gerjesztett, illetve ezen “érdemeire” való tekintettel menesszék az ügyvezetõt.
– Nem telt el két nap, s 27-én (pénteken) reggel már csengett a telefonom, s Postolache biztos közölte velem, hogy hétfõ délelõtt jelenjek meg kihallgatáson Marosvásárhelyen.
– Ennek híre valamiképp eljutott a sajtóhoz is, így március másodikán olyan fogadtatásban volt részem, amilyet csak a tévében lehet látni az ügyészség bukaresti székházánál, s már aznap este tele volt a sajtó a képtelenebbnél képtelenebb “tudósításokkal”, amelyekbõl az olvasók megtudhatták, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnöke szörnyû bûnöket követett el, ezért bilincsbe verve állították elõ a hatóságok.
– Másnap, március harmadikán reggel pedig a város utcáin meg számos ember internetes postaládájában megjelent az elsõ névtelen levél, ami arról szólt, hogy Mezei János, Izsák Balázs meg Árus Zsolt miket követett el, miképpen gazdagodtak meg a közpénzekbõl meg adományokból.
– Ezt követték újabb levelek, mindaddig, míg április végén az interneten terjesztett rágalmazó levélre válaszként jeleztem az összes címzettnek, hogy minden valószínûség szerint egy titkosszolgálati manipuláció áldozatai.
Némi tanakodás után tavaly május végén úgy döntöttem, hogy ha már Á-t mondtam, ki kell mondani a B-t is, tehát két panaszt postáztam az ügyészségnek: egyikben a névtelen feljelentõk ellen tettem panaszt többrendbéli bûncselekmények miatt, a másikban pedig az ügyészség ellen, azért, mert minden ok nélkül idéztek be, majd kiszivárogtatták a sajtónak a beidézésemre vonatkozó információt, s ez által közvetlen okozói a sajtóban való lejáratásomnak.
Hogy érezzem megtisztelve magam, a két panasz nyomán három eljárás indult, ugyanis a másodikat valami rendszerhiba folytán két ügyésznek is kiadták, akik egymásról mit sem tudva kezdtek “nyomozni”. A három eljárásnak három fontos közös eleme van: igen lassan haladtak, az ügyészek 60-as IQ-val rendelkezõ lusta és rosszindulatú emberek módjára végezték a munkájukat, majd szinte egy idõben ugyanarra a következtetésre jutottak: bûncselekmény nem történt. Ezért mindhárom esetben kénytelen voltam az ügyészség vezetõjéhez fellebbezni, két esetben ezt már el is utasították, így június elsõ felében két tárgyalásnak nézek elébe, ahol arról kell meggyõzzem a bírókat, hogy a kivizsgálás felületes volt s a következtetések ellentmondanak a tényeknek. Ha ez netán sikerülne (hadd ne mutatkozzam naivnak: ennek az esélye gyakorlatilag nulla), akkor a bírók vissza fogják küldeni az ügycsomókat az ügyészségre további nyomozás végett, s ha nem, akkor valószínûleg az Emberjogi Bíróságon fogom az igazamat tovább keresni. Az pedig borítékolható, hogy a harmadik iratcsomó sorsa is ugyanúgy fog alakulni, mint a másik kettõé.
S hogy miért jellemeztem olyan kemény szavakkal az ügyészeket? Csak néhány példa:
– Az eljárás kötelezõ része a sértett kihallgatása. Egyik esetben még bár erre sem kerített sort az ügyész.
– Tulajdonképpeni kivizsgálásról egyik esetben sem beszélhetünk, ugyanis az feltételez olyasmiket hogy emberek kihallgatása, dokumentumok tanulmányozása, meg hasonló cselekedetek. Ilyenekre azonban nem került sor, az ügyészek asztaluk mellett ülve, semmiféle tények által nem zavartatva, pusztán gondolati úton fogalmazták meg a következtetéseiket.
– A névtelen levelek ügyében én magam jeleztem írásban az ügyésznek, hogy bûnvádi eljárás esetén a Google (mert a levelek gmail-es címrõl érkeztek) kiadja a postafiók létrehozására és használatára vonatkozó adatokat, azok alapján ki lehet deríteni, hogy melyik internet-szolgáltató ügyfele a levél küldõje, s adott esetben akár az is egyértelmûen kimutatható, hogy melyik település melyik lakásából küldték a levelet. Ennek ellenére az ügyész semmit nem tett.
– Azt is elmondtam ugyanannak az ügyésznek, hogy a Hírszerzõ Szolgálat egy intézmény, aminek belsõ szabályai vannak, ha tehát megfigyeltek engem, akkor annak számtalan írott nyoma van az intézményen belül (parancsok, jelentések, feljegyzések, stb.), ezeket pedig bûncselekmény esetén kötelesek kiadni, nem hivatkozhatnak arra, hogy államtitkok. Ezt meg elintézte azzal, hogy a Román Hírszerzõ Szolgálat egy törvény alapján mûködik, tehát ki van zárva, hogy a törvényt megsértse, nincs ott semmi kutatnivaló.
– A másik ügyben a “kivizsgálást” végzõ ügyész megállapítja, hogy az a mód, ahogyan az újságírók a beidézésemre vonatkozó információ birtokába jutottak majd arról tájékoztattak nem tartozik a marosvásárhelyi ügyészekre! Hát nem édes? Kiszivárogtatnak (nyilván teljesen véletlenül és ártatlanul) a sajtónak egy információt, majd amikor emiatt – joggal – panaszt teszek, akkor a bukaresti “kolléga” angyali ártatlansággal megállapítja, hogy nem az ügyészek dolga az, hogy miképpen kerül ki a hivatalukból mindenféle információ, s az által milyen erkölcsi károkat szenved valaki. Jó hogy azt nem mondja, hogy ha nem tudtam megakadályozni, hogy az ügyészek a kihallgatásomra vonatkozó információt kiadják a sajtónak, akkor magamra vessek. S teszi ezt olyan körülmények között, hogy az ügyészek törvényes kötelessége az állampolgárok jogainak a védelme és a bûncselekmények felderítése, a vétkesek törvény elé állítása.
S ha már itt tartunk, akkor engedtessék meg nekem egy megjegyzés a Mezei János elleni perben eljáró ügyészek ténykedésével kapcsolatban is. Ugyanis amint azt tapasztalták, hogy lépéseket teszek azért, hogy a két városvezetés közötti konfliktust békés úton oldják meg (ami a feljelentés visszavonásával is járt volna, nehéz helyzetbe hozva õket, mert mégis hogy néz ki az, hogy a panaszos visszavonta a feljelentést, s õk továbbra is fenntartják a vádakat és nem engedik vissza a hivatalába a polgármestert), azonnal beidéztek. S hogy értsem meg jól az “üzenetet”, a kihallgatás során nem kérdeztek a földterület eladásáról, csak arról, hogy mit tettem azért, hogy az ügy minél hamarabb lezáruljon:

arus-zsolt-jegyzokonyv

Mintha az valami elítélendõ dolog lenni. Mintha a védelemhez való jog nem lenne törvényben rögzítve. Nem mellékesen ez már önmagában hivatali visszaélés, ugyanis tanúként megidézni olyan személyeket lehet, akik rendelkeznek információkkal a kivizsgált üggyel kapcsolatban, a kivizsgálás során pedig arról és csak arról kell a tanút kérdezni. S furamód – habár a büntetõ panaszom egyik tárgya pont ez a hivatali visszaélés volt, arról az ügy lezárásáról döntõ ügyész említést sem tesz. Más szavakkal: panaszt teszek egy hivatali visszaélés miatt, az ügyész a panaszt nem vizsgálja ki, nem állapít meg róla semmit (még bár azt a fáradságot se veszi, hogy csak úgy hasból leírja, hogy kivizsgáltam s nem igaz), csak egyszerûen lezárja az ügyet.
Persze az ember azt is gondolhatná, hogy ilyen a román ügyészség. Lusta, felületes, buta emberek, akik képtelenek rendes munkát végezni. Igen ám, de ott van az ellenpélda, Mezei János ügye. Na ott még máig is kutatnak, alpolgármestertõl lefele a városháza kapusáig kihallgattak mindenkit, s bizonyítékokat ugyan nem találtak, de azért összeállítottak egy 150 oldalas vádiratot, a per pedig csigalassúsággal (mert ez a cél) halad, s ki tudja mikor ér véget. Az összefüggéseket csak az nem látja, aki nem akarja. (A Monturist-per részleteirõl amúgy itt lehet olvasni, ajánlom mindenki figyelmébe.)

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

Ez már a csúcs!

Közzétéve 2016. május 24. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Nemrég tettem szóvá, hogy milyen eredeti, állampolgár-barát módon küldözgetnek ügyészségek különféle hivatalos iratokat. Alig három hét múltán meg kell mondjam, hogy úgy jártam mint Pelikán elvtárs: akkor még nem tudtam, hogy békaemberekkel is fogok találkozni. Nemsokára ugyanis újabb hasonló ajándékot kaptam a postásunktól:

postai-ertesito-2

Ez is 10 nap haladékot adott a küldemény átvételére, ellenben ahhoz 400 helyett már több mint 650 kilométert kellett volna utaznom.
S ha valaki azt gondolná, hogy ezt nem lehet fokozni, az természetesen téved, mert ma érkezett ez:

postai-ertesito-3

Bárki beláthatja, hogy ez mindkettõt magasan veri. Kezdve azzal, hogy a legfelsõbb bíróságról, a rendszer csúcsáról érkezett, ahol – mint az elsõ aláhúzás tanúsítja – vagy nem ismerik az állam nyelvét, vagy csúfot ûznek belõle. (…joga van megjelenni ezen irat kifüggesztésétõl számított belül… – azt kifelejtették, hogy hány órán, napon, stb. belül).
Az igazi csúfot ûzés azonban még csak ez után következi: ha a címzett nem jelentkezik a küldeményért Bukarestben 1 napon belül, akkor a szeme világa, úgy tekintik hogy már átvette, s kész! S ez nem valami tévedés, hiányosan kitöltött ûrlap, ez maga az elõre nyomtatott értesítõ!
Innen kezdve már bármi elképzelhetõ. Azon sem lepõdnék meg, ha egy nap olyan értesítést kapnék, hogy mivel múlt héten nem jelentem meg az ügyészségen, ezért még az elõzõ hónapban kiállítottak a nevemre egy büntetõ jegyzõkönyvet, a büntetést pedig fizessem be tavaly, ellenkezõ esetben megnézhetem magam.
Mit mondhatnék, nagy öröm számomra, hogy az adóimmal én is hozzá tudok járulni ilyen intézmények fenntartásához!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!