Árus Zsolt

Siculicidium

Közzétéve 2016. január 7. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Ez áll az emlékmûvön, s ezen a néven emlegetik a történelemkönyvek is. Történt 1764-ben, január hetedikén. Ma volt tehát az emléknapja, ahol magam is jelen voltam, a Gyergyószéki Székely Tanács képviseletében.
Minderrõl nem is írnék, mert távol áll tõlem az a mentalitás, hogy nyakra-fõre közzéteszem, hogy hol fordultam meg, ellenben van két dolog ami nem hagy nyugodni, amit el kell mondjak.
Nem sok olyan történelmi esemény van, ami egész Székelyföld emlékezetében ilyen élénken él, ami olyan egyértelmûen és határozottan nem gyergyói, csíki vagy sepsiszéki hanem egyetemesen székely, ezek közül az egyik kétségtelenül a “madéfalvi veszedelem”. Ha pedig ez így van, akkor bennem nagy hiányérzetet hagy, számomra felfoghatatlan, hogy:
1. Miért nem volt látható egy fia székely zászló sem az emlékmû mellett a megemlékezés alatt. Igazság szerint ez egy olyan hely, ahol joggal elvárható hogy ott lobogjon az év minden napján egy magas árbocon, de hogy bár ma, bár arra a másfél órára se legyen, az abszurd.
2. Miért nem kap szót a megemlékezésen minden évben, hivatalból a Székely Nemzeti Tanács képviselõje. A pártok a közélet fontos szereplõi, ellenben ezer helyen és alkalommal módjuk van megszólalni, illetve jogos elvárás velük szemben, hogy a megfelelõ helyeken (pl. parlament) szólaljanak is meg. De ekkor és itt szerintem elsõsorban – ha nem a pártok helyett, akkor bár mellettük – az kellene szót kapjon, aki a székely szabadság eszményének leghitelesebb mai éltetõje.

Kategória: Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Így állunk

Közzétéve 2016. január 6. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Ismétlés a tudás anyja alapon mondom újra és újra: jogsértések ellen jogi eszközökkel kell harcolni. A pontosság kedvéért pedig hadd tegyem hozzá – még akkor is ha közismert – hogy nem csak mondom, de teszem is, évek óta.
Pereim száma 2012 óta exponenciálisan növekszik, miközben jellegük is átment némi változáson, hisz 2012 nyarán azért indítottam pert, mert személyesen engem ért jogsértés, míg az utóbbi idõben indított perek esetében ugyan magam is áldozata vagyok a jogsértéseknek, de azok ezen messze túlmutatnak, majd mindegyikben az egész magyar közösség a “sértett fél”.
Jelen írás célja kettõs: egyrészt megpróbálok egy áttekintést adni ezekrõl a perekrõl, másrészt pedig ezek tapasztalatai alapján megengedem magamnak azt is, hogy levonjak néhány konklúziót a romániai igazságszolgáltatás mûködésérõl.

Az ügyek…

… szám szerint huszonhaton vannak, ami elsõ látásra nagynak tûnõ szám, ezért célszerû õket az áttekinthetõség kedvéért rendszerezni.

Az elsõ csoportba lehet sorolni azokat, amelyekben már jogerõs ítélet is született, legalábbis idehaza. Ilyen négy van.
Elsõ volt a már említett, 2012 nyarán indított eljárás, amikor a Feddhetetlenségi Ügynökség azt állapította meg, hogy megsértettem az összeférhetetlenségre vonatkozó elõírásokat, én pedig azt kértem a bíróságtól, hogy semmisítse meg ezt a jelentést és kötelezze az Ügynökséget egy új, a valós helyzetet tükrözõ jelentés elkészítésére. Alapfokon viszonylag gyorsan, még azon év decemberében ítélet született, ráadásul kedvezõ, mert a bíró kérésemre még azt is megállapította, hogy az Ügynökség megsértette a jó hírnevemet, ezért kártérítés fizetésére kötelezte. Az Ügynökség természetesen fellebbezett, s onnan egy közel kétéves türelemjáték kezdõdött, aminek a vége az lett, hogy a jogerõs ítéletben már csak az áll, hogy megsemmisíti az Ügynökség jelentését, mert az abban megállapítottak nem fellelnek meg a valóságnak. Ez jóval kevesebb mint az eredeti, de legalább elmondható, hogy azt sikerült ily módon tisztázni, hogy nem sértettem törvényt.
A második pert szintén 2012-ben indítottam, s az alperes is ugyanaz volt, témája az Ügynökség által kiállított büntetõ jegyzõkönyv megsemmisítése. Ez a “vagyonnyilatkozat-ügyeknek” nevezhetõ csoport egyetlen olyan tagja, amelyben már jogerõs ítélet született, mégpedig 2013 végén. A pert elvesztettem, s annak következtében az adóhatóság le is tiltotta a bankszámlámat, hogy így próbálja meg behajtani a 2000 lejes büntetést. Ennél kellemetlenebb azonban az, hogy a jogerõs ítéletet több mint egy év késéssel, tavaly februárban kaptam meg, (akkor is szinte véletlenül, egy másik per kapcsán), így csak akkor tudtam postázni az Európai Emberjogi Bírósághoz az arra vonatkozó panaszomat.
A harmadik per igen gyors lefolyású volt, s a “prefektusok” csoportba sorolható. Idén március közepén indítottam, nem egészen két hónap múlva már meg is született a jogerõs ítélet (hogy a kérést nem is tárgyalja a törvényszék, mert nem mellékeltem a benyújtott dokumentumok hitelesített román fordítását), s június elején már el is küldtem Strasbourgba az erre vonatkozó panaszt, amit az Emberjogi Bíróság szintén befogadott (ugyanis ott is mûködik egy elõzetes szûrés, s csak olyan kéréseket fogadnak be, amelyekben a bíróság illetékes eljárni). Így jelenleg két perem van folyamatban Románia ellen az Emberjogi Bíróságon.
Végül a negyedik ilyen ügy egyben az elsõ perem volt az Alkotmánybíróságon, s egyben egy leágazása az “érettségi-ügynek”. Ebben azt kértem, hogy állapítsák meg hogy diszkriminatívak, ezért alkotmányellenesek az oktatási törvény azon elõírásai, amelyek több vizsgát írnak elõ a tanulmányaikat magyarul folytató tanulóknak. A döntés pedig az volt, hogy a kérésem megalapozatlan, mert az egyenjogúság nem jelent egyformaságot, a magyar nyelven tanulás egy plusz jog, stb, stb. S mivel az Alkotmánybíróság döntései ellen fellebbezni nem lehet, ez egyben a jogerõs ítélet is.

Az ügyek második csoportjába sorolhatjuk azokat, amelyek még folyamatban vannak. S egyúttal hadd jegyezzem meg itt azt is, hogy azért beszélek ügyekrõl és nem perekrõl, mert vannak köztük perek, bûnvádi panaszok, petíciók, illetve a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszok.

Ezen a csoporton belül is lehetséges egy rendszerezés (amire utaltam is már fennebb), kezdjük tehát az “érettségi-üggyel“.
Ez a Diszkriminációellenes Tanácsnál indult, s minekutána az megállapította, hogy nem diszkrimináció az, hogy tanulók egy csoportja hat, másik meg nyolc vizsgát kell letegyen azért hogy megkapja ugyanazt az érettségi diplomát, a Bukaresti Táblabíróságon folyatódott. Ez ugyanarra a következtetésre jutott, így – mert természetesen fellebbeztem – tavaly február óta a Legfelsõ Ítélõ- és Semmitõszéken van, azt pedig még sejteni sem lehet, hogy mikorra fogják kitûzni a tárgyalását.

Igen népes csoportot alkotnak a “vagyonnyilatkozat-ügyek“, folyamatban jelenleg hat darab van, ezekben a következõket kértem a bíróktól:
– állapítsák meg, hogy Borboly Csaba, Egyed Árpád és Romfeld Mária-Magdolna diszkrimináltak, amikor nem iktatták a vagyonnyilatkozatomat, illetve kötelezzék õket arra, hogy iktassák azt;
– állapítsák meg, hogy a Bukaresti Elsõ Kerületi Bíróság diszkriminált amikor nem érvénytelenítette a büntetésre vonatkozó jegyzõkönyvet, s érvénytelenítsék azt;
– semmisítsék meg a Diszkriminációellenes Tanács azon határozatát, amiben azt állapítják meg, hogy az elõzõ két pontban említettek nem diszkrimináltak, s állapítsák meg, hogy igenis diszkrimináltak;
– állapítsák meg, hogy a Bukaresti Elsõ Kerületi Bíróság bírája diszkriminált s ezért büntessék meg;
– állapítsák meg, hogy a Bukaresti Törvényszék bírái (akik a jegyzõkönyv ügyében másodfokon ítélkeztek) diszkrimináltak, s ezért büntessék meg õket;
– állapítsák meg, hogy a Feddhetetlenségi Ügynökség diszkriminált, s ezért büntessék meg.
Ezeket az ügyeket öt különféle bíróság tárgyalja, van amelyikben még egy tárgyalás sem volt, s van olyan, amit már másodfokon is letárgyaltak, ellenben jogerõs ítélet meghozatala helyett az a döntés született, hogy visszaküldik újratárgyalásra alapfokra. Az egész lavina 2012 nyarán indult, amikor megyénk három vezetõje úgy döntött, hogy ugyan ilyen törvényes kötelezettség nem létezik, õk csak akkor iktatják be a vagyonnyilatkozatomat, ha azt román nyelven nyújtom be. Eltelt három és fél év, lett belõle hét per, azt pedig még saccolni sem lehet, hogy mikor érünk az egésznek a végére.

Egy másik csoportot alkotnak a “prefektus-ügyek“, ezekbõl is van már hét, kezdve azzal, ami már Strasbourgban van, folytatva a Hargita megyei prefektus ellen újból benyújtott keresettel, amit követett a Maros és Kovászna megye prefektusaihoz intézett petíció (csak emlékeztetésképpen: mindhárom esetben a kérésem az, hogy a törvényesség õreiként figyeljenek arra is, hogy a magyarok jogait betartják-e a különféle hivatalok és intézmények, s ahol mulasztást tapasztalnak, ott avatkozzanak be, akár büntessék is meg a törvénysértõket), s a sor a Maros megyei prefektus ellen a Diszkriminációellenes Tanácshoz december végén benyújtott panasszal folytatódik. Hargita megye esetében elsõ fokon kedvezõ ítélet született, s még az sem kizárt, hogy az jogerõre emelkedik, mert december közepén közölték ki és még nincs nyoma fellebbezésnek. A másik két prefektus esetében a második körnél tartunk, felszólítottam õket, hogy tegyenek eleget a petíciómban kérteknek, mert ellenkezõ esetben bírósághoz fogok fordulni. Az ötödik ügyben pedig azt kértem a Diszkriminációellenes Tanácstól, hogy állapítsa meg hogy a prefektus diszkriminál, hisz ha egy román ember tesz nála panaszt egy polgármester ellen, akkor a prefektus ugrik és be is pereli azt a polgármestert, ha ellenben egy magyar ember fordul hozzá hasonló kéréssel annak azt válaszolja, hogy nem tehet semmit, mert a polgármester nem alárendeltje.
Végül a hatodik és hetedik pert ebben a csoportban azért indítottam, mert panaszt tettem a Jogi Felügyeleten (ez az az intézmény, amelyik a bírók és ügyészek vétségei ügyében illetékes eljárni) az ellen a két bíró ellen, akik Csíkszeredában elutasították az elsõ keresetemet. A Jogi Felügyelet mindkét esetben azt állapította meg, hogy a bírók nem követtek el semmiféle vétséget, így mindkét esetben bírósághoz kellett forduljak.

A harmadik csoportban öt ügy van, ezt nevezhetjük “Mezei-ügyeknek“, mert kiindulópontjuk a tavaly január végén indult hatósági hajsza városunk polgármestere ellen. Ezek sorát két petíció nyitotta, amelyekben a Korrupcióellenes Ügyészség fõügyészének, illetve az államelnöknek jeleztem az eljárás során tapasztalható visszásságokat, ezekbõl lett aztán három per, egy azért, mert a fõügyész nem válaszolt érdemben semmit a petíciómra, a második azért, mert az államelnök ugyanezt tette (több levelet váltottunk, az õ válasza minden érvre és jogszabályi hivatkozásra ugyanaz volt: nem illetékes ilyen ügyben bármit tenni), a harmadik meg azért, mert a fõügyész ellen is panaszt tettem a Jogi Felügyeleten, szintén eredménytelenül, tehát újabb pert indítottam a Felügyelet ellen.
Tekintettel arra, hogy ismételt kérésemre sem tett semmit a fõügyész a beosztottai jogsértõ gyakorlata ellen (tisztázatlan forrásból szereznek be telefonszámokat és telefonon idéznek meg tanúkat), ismét az államelnökhöz fordultam azzal a kéréssel, hogy az alkotmányos kötelessége értelmében (miszerint õrködik a felett, hogy az állami intézmények tartsák be a törvényeket) lépjen közbe, ezt ellenben õ ismét hárította, s a petíciómat továbbította – ki nem találják hova! – a Jogi Felügyeletre. Onnan pár hét gondolkozás után kaptam egy elutasító végzést (mert a petícióm – amit elektronikusan küldtem – nem volt aláírva!!), de nyilván újraküldtem aláírással együtt, kivizsgálása folyamatban van.
Végezetül ennek a csoportnak az ötödik ügye egy bûnügyi panasz, amit azok ellen az ügyészek ellen tettem, akik kiszivárogtatták a sajtónak azt az információt, hogy beidéztek a polgármester perében, ráadásul azt elmulasztották kiszivárogtatni, hogy csak tanúként, így a sajtó napokig azzal volt tele, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét kihallgatták, s ezt itt-ott azzal is megspékelték, hogy vádlottként, illetve hogy be kellett kísérni, mert önként nem volt hajlandó megjelenni az ügyészségen. Ez tavaly június elején történt, azóta teljes csend övezi, hozzám mindmáig még bár egy visszaigazolás sem jutott el amibõl kiderülne, hogy a panaszt megkapták, iktatták, foglalkoznak vele. S mindez annak ellenére, hogy december 11-én elküldött levélben kértem az ügyészséget, hogy tájékoztasson az ügy állásáról.

Végül, de nem utolsósorban vannak a “névtelen-levelek ügyek“, szám szerint négyen.
Ezek közül az elsõ tavaly májusi, akkor tettem panaszt számos bûncselekmény miatt azon ismeretlen tettes ellen, aki március és április folyamán több rendben rágalmazó leveleket terjesztett rólam, illetve a Székely Nemzeti Tanács elnökérõl meg városunk polgármesterérõl. Ellentétben az elõbbi bûnügyi panasszal itt vannak fejlemények is, az ügynek van egy száma, s ha kacskaringós úton is, de eljutott a Kolozsvári Katonai Ügyészségre, az vizsgálja ki. Ennek során engem már kihallgattak, így módomban állt részletezni az álláspontomat, illetve tájékoztatni az ügyészt késõbbi fejleményekrõl is, amelyek csak megerõsítették bennem azt a gyanút, hogy az ügyben érintett a Román Hírszerzõ Szolgálat. A kihallgatás során az is kiderült, hogy ha jót akarok akkor célszerû románra fordítanom a magyar meg angol nyelvû leveleket (ez azóta meg is történt), mert semmi garancia nincs arra, hogy az ügyészség ezt a munkát elvégzi vagy elvégezteti másokkal, márpedig e nélkül az ügyész nagy dolgokat nem fog megállapítani. Ugyanakkor az kimondottan jó hír, hogy ebben az ügyben kivizsgálás indult, mert az ügyészségnek joga van a Google-tól meg a Clicknet-tõl kikérni (s azok kötelesek kiadni) olyan információkat, amelyek akár perdöntõek is lehetnek.
Szintén a levelek kapcsán fordultam petícióval a Román Hírszerzõ Szolgálthoz, illetve az azt felügyelõ parlamenti bizottsághoz, s mindkettõtõl azt kértem, hogy vizsgálják ki az esetet és tájékoztassanak engem arról, hogy maga a Szolgálat, illetve annak jelenlegi vagy egykori alkalmazottai érintettek-e ebben az ügyben? S mivel mindkét helyrõl kitérõ választ kaptam, eme két intézmény ellen is pert indítottam, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezze õket arra, hogy adjanak egyértelmû választ a kérdésre.
Végezetül eme két per egyikében kaptam a Bukaresti Táblabíróságtól egy ugyanolyan levelet, mint korábban a Megyei Törvényszéktõl: hogy küldjem be a kereset mellékletében szereplõ magyar nyelvû levelek hiteles román fordítását. A válaszom ebben az esetben is ugyanaz volt, a folytatás azonban különbözött, mert ez lett az alapja a második ügyemnek az Alkotmánybíróságon. Ennek során a talárosok azt kell majd eldöntsék, hogy alkotmányos-e a Polgári Eljárási Törvénykönyv azon elõírása, ami a feleket arra kötelezi, hogy saját költségükre készíttessenek román fordítást idegen nyelvû iratokról. (Ehhez csak annyit fûzök hozzá, hogy számomra felfoghatatlan, hogy ezt az alkotmányossági kifogást miért nem vetette fel már sokkal korábban valaki más.)

Következtetések, tanulságok

Mivel ez az írás eleve hosszúra sikeredett, illetve tekintettel arra is, hogy az egyes ügyekrõl külön-külön korábban is beszámoltam, s akkor fogalmaztam meg konklúziókat is, itt most ezt a részt rövidebbre fogom. Sõt, szinte azt is megtehetném, hogy csak annyit mondok, hogy Románia egyáltalán nem jogállam, hisz ezt támasztja alá konkrét esetek hosszú sora, kezdve azzal, hogy a bíró nem a törvényt alkalmazza, hanem belemagyarázza azt, ami a szívének kedves (amikor leírja azt, hogy ha a vagyonnyilatkozat magyar nyelven van benyújtva, azt úgy kell tekinteni, hogy nincs benyújtva).
Folytathatom azzal, hogy a Jogi Felügyelet a bírók és ügyészek indokolt esetben való büntetése helyett azok tisztára mosásával foglalatoskodik akkor is, amikor a jogsértést még egy elemista is észleli. Ilyen téren igen érdekes helyzet alakult ki a magyar fordítások ügyében, amikor egy bíró azok hiánya miatt visszautasít egy keresetet, a Jogi Felügyelet szerint ezzel nem követett el kihágást, majd rá pár hónapra ugyanolyan esetben egy másik bíró valóban szabályosan jár el, s a problémát az Alkotmánybíróság elé viszi. Ilyen elõzmények után kíváncsi vagyok mit fog eme második bíró kollégája (mindketten a Bukaresti Táblabíróság bírái) dönteni abban a perben, amiben azt kérem, hogy állapítsa meg, hogy a Jogi Felügyelet nem járt el jogszerûen, amikor felmentette az elsõ bírót.
Azt is ki lehet jelenteni, hogy ebben az országban nagy elõszeretettel sértik meg a törvényeket pont azok, akiktõl ezt a legkevésbé várná el az ember, kezdve bírókkal, ügyészekkel, folytatva legfelsõbb ügyésszel és a Jogi Felügyelettel, s bezárva az államelnökkel. Ez pedig nagyon rossz hír, lássuk be.
No de ha kicsit belegondolunk, rájövünk hogy a román diplomácia ugyan mindig erõs volt a látszatkeltésben, de a tökéletestõl azért távol áll. Talán ennek tudható be, hogy az országot ugyan felvették az Európai Unióba, de az igazságszolgáltatás azóta is megfigyelés alatt áll, az Európai Bizottság rendszeresen készít annak állapotáról jelentést, ami ajánlásokat, tennivalókat is tartalmaz.
Hasonlóképpen az is köztudott, hogy nem kevés per indul Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, s ezek jellemzõ módon nem az ország javára szoktak eldõlni.
Ezek ismeretében már könnyû választ adni arra a kérdésre, hogy érdemes-e folytatni ezt a “szélmalomharcot”, hisz tucatnyi ítéletbõl kedvezõt és jogerõset nagyítóval kell keresni? Igen, érdemes. Érdemes már csak azért is, mert ha az embernek igaza van, akkor ne hagyja magát. De érdemes azért is, mert ahhoz, hogy egy ügyben pozitív döntés születhessen Strasbourgban, ahhoz végig kell menni idehaza akár több fokozaton is, s mindenhol sztoikusan tudomásul venni hogy veszítettem, de fellebbezni és menni tovább. Végül érdemes azért is, mert rengeteg olyan helyzetet lehet elõidézni, amikor a román igazságszolgáltatás kimutatja a foga fehérjét, majd ezekrõl tájékoztatni lehet többek közt az Európai Bizottságot is, hadd legyen minél pontosabb, árnyaltabb ama országjelentés.
Nem nehéz kitalálni, hogy ezeket nem csak azért mondom hogy magamat bíztassam, vagy hogy tippeket adjak másoknak. De nem ám! Nem csak mondom, hanem teszem is, immár jó ideje. Amint egy perben jogerõs ítélet születik, már készítem is a strasbourgi keresetet, s ha nem lenne annyira lassú a Legfelsõ Ítélõ- és Semmítõszék, akkor megelõlegezném, hogy az év végén a kettõnél jóval több ügyem lesz az Emberjogi Bíróságon. Ugyanakkor jó ideje már tájékoztatást küldök az Európai Bizottságnak minden olyan esetrõl, amikor bírók meg ügyészek megsértik a törvényeket, legyen szó a saját pereimrõl, vagy például a prefektusoknak az önkormányzatok ellen indított pereirõl.

Bejezéskképpen hadd fejezzem ki nagy-nagy örömömet azért, hogy decemberben beindult a Jogaink egyesület által mûködtetett, a Székely Nemzeti Tanács által teljes mellszélességgel támogatott internetes jogsegélyszolgálat. Ez ugyanis jelentõs szerepet tud játszani abban, hogy magyarokként jobban érezzük magunkat ebben az országban, illetve hogy az egész ország induljon meg azon az úton, ami a jogállam irányába vezet. Épp csak éljünk vele minél nagyobb számban.
Bíztatásképp azt el tudom mondani, hogy a szolgáltatás nem nulláról indul, már az elõkészítés szakaszában került két ügy, amiben az egyesület tagjai szakmai segítséget nyújtottak. Ezek közül az elsõnek jövõ kedden lesz a tárgyalása a Gyergyószentmiklósi Bíróságon. A fejleményekrõl természetesen majd beszámolok.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában | Hozzászólás most!

Szakmaiság

Közzétéve 2016. január 5. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Biztos lesznek még akik emlékeznek arra, hogy 2013 végén a kormány suttyomban szállót ajándékozott az ortodox egyháznak Kovásznán. Ama sürgõsségi kormányrendeletet több kovásznai polgár bíróságon támadta meg, s többek közt azt kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy a rendelet alkotmányellenes. Az ügy annak rendje és módja szerint eljutott az Alkotmánybíróságra is, ahol elutasító határozat született. Eme jeles dokumentum bárki számára hozzáférhetõ a testület honlapján, így ma én is rászántam kis idõt, hogy olvassam át. Az egész szöveg elég hosszú, csak egy bekezdést emelek most ki belõle. Nyilván nem akarok senkit megoldhatatlan feladat elé állítani, ezért bátran olvassa tovább mindenki:
23. Prin urmare, rezultã cã obiectul actiunii formulate în cauzã l-a constituit chiar constatarea neconstitutionalitãtii unei ordonante de urgentã a Guvernului. Or, prin mai multe decizii, Curtea Constitutionalã a respins, ca inadmisibile, exceptiile de neconstitutionalitate ridicate în cauze având ca obiect solutionarea unei actiuni în contencios administrativ prin care s a solicitat constatarea neconstitutionalitãtii unor ordonante sau dispozitii din acestea, în baza art.9 din Legea contenciosului administrativ nr.554/2004. Cu acele prilejuri, Curtea a retinut cã sesizarea sa este nelegalã, fiind contrarã dispozitiilor art.146 lit.d) din Constitutie si ale art.29 alin.(1) si (6) din Legea nr.47/1992.

Ebbõl is figyeljünk csak az utolsó mondatra, amiben az áll, hogy az Alkotmánybíróság megkeresése nem volt jogszerû, mert ellentmond az alkotmány 146. cikk d) pontjának, illetve a 47/1992-es törvény 29. cikk (1) és (6) bekezdésének.

Nézzük csak a hivatkozott cikkelyeket.
Az alkotmány 146. cikk d) pontja:
d) hotãrãste asupra exceptiilor de neconstitutionalitate privind legile si ordonantele, ridicate în fata instantelor judecãtoresti sau de arbitraj comercial; exceptia de neconstitutionalitate poate fi ridicatã si direct de Avocatul Poporului;
Ez tiszta dolog, azt mondja, hogy az alkotmánybíróság egyik feladata az, hogy döntsön a törvények és kormányrendeletek alkotmányossága ügyébe. Ha tehát valaki úgy értékeli, hogy egy törvény vagy kormányrendelet valamely elõírása ellenkezik az alkotmánnyal, akkor felvetheti a bíróságon ezt a kérdést, s az ügy az alkotmánybíróságra kerül. A kovásznai polgárok is ezt tették, eme elõírást tehát – joggal gondolhatják – nem sértették meg.

A 47/1992-es törvény 29. cikkelye:
Art. 29. – (1) Curtea Constitutionalã decide asupra exceptiilor ridicate în fata instantelor judecãtoresti sau de arbitraj comercial privind neconstitutionalitatea unei legi sau ordonante ori a unei dispozitii dintr-o lege sau dintr-o ordonantã în vigoare, care are legãtura cu solutionarea cauzei în orice fazã a litigiului si oricare ar fi obiectul acestuia.
(2) Exceptia poate fi ridicatã la cererea uneia dintre pãrti sau, din oficiu, de cãtre instanta de judecatã ori de arbitraj comercial. De asemenea, exceptia poate fi ridicatã de procuror în fata instantei de judecatã, în cauzele la care participã.
(3) Nu pot face obiectul exceptiei prevederile constatate ca fiind neconstitutionale printr-o decizie anterioarã a Curtii Constitutionale.
(4) Sesizarea Curtii Constitutionale se dispune de cãtre instantã în fata cãreia s-a ridicat exceptia de neconstitutionalitate, printr-o încheiere care va cuprinde punctele de vedere ale pãrtilor, opinia instantei asupra exceptiei, si va fi însotitã de dovezile depuse de pãrti. Dacã exceptia a fost ridicatã din oficiu, încheierea trebuie motivatã, cuprinzând si sustinerile pãrtilor, precum si dovezile necesare. Odatã cu încheierea de sesizare, instanta de judecatã va trimite Curtii Constitutionale si numele partilor din proces cuprinzând datele necesare pentru îndeplinirea procedurii de citare a acestora.
(5) Daca exceptia este inadmisibilã, fiind contrarã prevederilor alin. (1), (2) sau (3), instanta respinge printr-o încheiere motivatã cererea de sesizare a Curtii Constitutionale. Încheierea poate fi atacatã numai cu recurs la instanta imediat superioarã, în termen de 48 de ore de la pronuntare. Recursul se judecã în termen de 3 zile.
Ez már ismét egy hosszú és nem akárki által érthetõ cikkely, szerencse, hogy még bár el sem kell olvasni, elég ha megszámoljuk, hogy hány bekezdése van, s megállapítjuk, hogy 5, (1)-tõl (5)-ig. S mit olvastunk fennebb az alkotmánybíróság határozatában? Hát azt, hogy a megkeresés nem volt jogszerû, mert ellentmond a 47/1992-es törvény 29. cikk (1) és (6) bekezdésének.
Szegény panaszosok gondolom máig is azon törik a fejüket, hogy mi lehet abban a titokzatos (6) bekezdésben, amit hebehurgya módon nem tartottak be.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Válasz a székely Kánaán földi helytartójának

Közzétéve 2016. január 3. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Mint már jeleztem, a Kovászna megyei prefektus orcátlan válaszát sem hagyom szó nélkül, nemrég ment el a címére az alábbi viszontválasz:

Tisztelt prefektus úr!

Hivatkozva a december 14-én kelt, 14836 számú válaszára a következõket szeretném a tudomására hozni:

Ön az említett válaszában azt állítja, hogy Kovászna megyében teljes mértékben biztosított a magyarok nyelvi jogainak a betartása. Ezzel szemben a valóság egészen más képet mutat. Erre példa az alábbi fénykép, amin egy kizárólag román nyelvû felirat látható, holott az illetõ objektum egy önkormányzati projekt keretében jött létre, tehát kötelezõen kellene szerepelnie rajta a magyar feliratnak is. Másik példa az önkormányzati határozatok magyar fordítása. Még a megyeszékhely honlapján is csak román nyelven vannak közzétéve a határozatok, holott a 215/2001-es törvény elõírja, hogy azokat magyarul is közzé kell tenni, az 1206/2001-es Kormányhatározattal jóváhagyott szabályok értelmében pedig ennek az elõírásnak a betartását a prefektus ellenõrzi, és szintén õ illetékes bírságot is kiróni azokra, akik ezt megszegik.

Ugyanakkor azt is szeretném leszögezni, hogy a magyar feliratokon túl a novemberi petíciómban említett jogszabályok az anyanyelv írásban és szóban való használatára vonatkozóan is számos elõírást tartalmaznak, s ezek betartása terén is számos hiányosság tapasztalható Kovászna megyében is, márpedig ön, mint a törvényesség õre köteles azokban az esetekben is fellépni.

Nem utolsó sorban hadd hívjam fel a figyelmét arra is, hogy a 340/2004-es törvény 19. cikkely (1) bekezdés c) pontja értelmében önnek hivatali kötelessége a társadalmi feszültségek megelõzése, a társadalmi béke fenntartása is. S hogy csak egy példát mondjak, a fogyasztóvédelmi hivatal túlzás nélkül magyarellenesnek nevezhetõ ténykedése állandó feszültséget okoz a megyében, ön pedig semmit nem tesz ezeknek a feszültségeknek a csökkentéséért, s a jelek szerint ezt a magatartását bíztatásként értékeli az említett hivatal vezetõje is. Kérem tehát, hogy tevékenységét pártatlanul kifejtve egyformán õrködjön a megye magyar és román lakói jogainak betartása felett, illetve lépjen fel azok ellen, akik a két közösség között feszültséget keltenek.

Mindezek figyelembevételével felszólítom, hogy haladéktalanul és hiánytalanul tegyen eleget a 2015 november 16-án kelt petíciómban foglaltaknak. Jelzem, hogy jelen levelem az 554/2004-es törvény elõírásainak megfelelõ elõzetes eljárásnak minõsül, s amennyiben nem tesz eleget az ebben foglaltaknak, úgy bírósághoz fogok fordulni.

Gyergyószentmiklós, 2016.I.3.
Üdvözlettel,

Árus Zsolt

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Bizonyítékok

Közzétéve 2015. december 30. szerda | Szerző: Árus Zsolt

A hatósági közlemények szerint október tizedikén néhány fiatal megtervezett egy véres merényletet, de hála a Fennvalónak az éber hatóságok figyelték õket, így tudomást szereztek a tervrõl. Arról ellenben mindmáig nem értesült a közvélemény, hogy rá három napra a szervezet vezére külföldre ment dolgozni. Nem Szíriába, harci kiképzésre, hanem pénzt keresni, Franciaországba. A határon pedig gond nélkül átjutott, senki nem tartóztatta. Mit bizonyít ez? Hát azt, hogy jóval késõbb döntötték el valamely bukaresti irodában, hogy fel fogják használni ama beszélgetés felvételét, “terrorista ügy” lesz belõle. Ha ugyanis abból a beszélgetésbõl egyértelmûen kiderült volna az, hogy törvénytelenség elkövetésére készülnek, akkor másnap az egész társaságot letartóztathatták volna.

Aztán november harmincadikán õrizetbe vették a “bombagyárost”. Jogos a kérdés, hogy miért, és miért pont akkor? Készített bombát? Némi tavalyról megmaradt petárdát ugyan találtak a lakásán, de nagy összegben fogadnék arra, hogy ha házkutatást tartanának szerte az országban mindenhol, akkor ilyen alapon még rengeteg embert lehetne õrizetbe venni. Ráadásul azóta sem látott napvilágot olyan szakértõi jelentés ami egyértelmûen kimondja, hogy azokból a petárdákból bármiféle bombát lehet elõállítani. Pedig ha lenne ilyen, garantáltan tele lenne vele a sajtó! Innen kezdve – eme indirekt bizonyítékok birtokában – megkockáztatható, hogy a franciaországi terrortámadások hírére valakinek támadt egy ötlete Bukarestben, a hatóságok meg kaptak rajta, s a gyakorlatba ültették. Ezért kellett Beke Istvánt letartóztatni. S azért pont akkor, mert egyrészt úgy lehetett a legnagyobb szenzációt csinálni belõle (a Nemzeti! Ünnepen! akart robbantani), másrészt pedig azért, mert ha várnak még egy napot, akkor már nem lett volna ügy, hisz december elején semmi nem robban volna Kézdivásárhelyen.

Arról se sokat hallani, hogy egészen pontosan mivel vádolták meg Beke Istvánt, holott ez nem jelentõség nélküli, sõt. Az illetõ két törvénycikkely így szól:
Art. 397
Întreprinderea de actiuni violente împotriva persoanelor sau bunurilor savârsite de mai multe persoane împreuna, în scopul schimbarii ordinii constitutionale ori al îngreunarii sau împiedicarii exercitarii puterii de stat, daca se pune în pericol securitatea nationala, se pedepseste cu închisoarea de la 10 la 20 de ani si interzicerea exercitarii unor drepturi.
Art. 412
(1) Tentativa la infractiunile prevazute în prezentul titlu se pedepseste.
(2) Se considera tentativa si producerea sau procurarea mijloacelor ori instrumentelor, precum si luarea de masuri în vederea comiterii infractiunilor prevazute în art. 395-397, art. 401-403, art 408 si art. 399 raportat la infractiunea de tradare prin ajutarea inamicului.

Most tekintsünk el attól, hogy milyen szilárd alapokon áll az az állam, amit pár fiatal és egy doboz petárda meg tud ingatni, s koncentráljunk arra a pár szóra, hogy “több személy által közösen elkövetett“. Az ember ugyanis áll és néz, s töri a fejét, hogy miképpen lehet egy embert letartóztatni egy olyan bûncselekmény miatt, amit csak többen közösen tudnak elkövetni? Ez egy esetben történhet meg: ha megnevezik az összes gyanúsítottat, de a többi pillanatnyilag ismeretlen helyen tartózkodik, nem éri el õket az igazságszolgáltatás. Errõl azonban szó nincs, egy kerek hónapja csak arról hallani, hogy Beke István (így, egyes számban) robbantani készült.

Mi következik mindebbõl: kinéztek a büntetõ törvénykönyvben egy olyan cikkelyt, ami kellõképpen ijesztõen hangzik a nagyközönség felé (mert az mégis hogy hangzana, hogy meg akarták ijeszteni az ünnepelni odaszállított katonákat?), s jó nagy büntetés jár érte. Aztán a részleteket a nép úgysem érti gondolhatták az ügyészek, tehát eltekintettek attól az “apróságtól”, hogy olyan bûncselekménnyel vádolják Bekét, amit egy ember nem követhet el.

Ma már azt is tudjuk, hogy a hatóságok álláspontja szerint a “tett” kitervelõje, aki Beke Istvánt utasította, az Szõcs Zoltán, aki – így még furcsább, nemde? – október 13-án háborítatlanul elhagyta az országot. A nagy “terrorcselekmény” agytrösztje, a gonoszak gonosza csak úgy átsétál a határon. S hátha azzal a szándékkal ment, hogy megbosszulja a franciákon Trianont? Vajon a román titkosszolgálat figyelmeztette a francia kollégákat erre a potenciális veszélyre? Talán egyszer majd ezt is megtudjuk, de azt már most pontosan tudjuk, hogy felbujtó külföldön volt, s december elsejétõl mostanáig a román hatóságok nem adtak ki ellene elfogatási parancsot, nem kérték a kiadását. Ez ugyan csak indirekt módon, de egy dolgot elég egyértelmûen bizonyít: nem tudtak volna semmi meggyõzõ bizonyítékot felmutatni, ami alapján a franciák elfogják Szõcs Zoltánt. Ez pedig mindent de mindent elmond az egész vád megalapozottságáról. Már ha valakinek lettek volna eddig kételyei ezzel kapcsolatban.
Az pedig már nem is minõsíthetõ, hogy a tegnapi kézdivásárhelyi házkutatás után milyen “bizonyítékokat” vittek el a hatóságok: nemzeti jelképek, a szervezet zászlói és Wass Albert könyvek. Most tekintsünk el attól, hogy ebbõl a háromból kettõ majd minden magyar házban megtalálható, s tegyük fel azt a kérdést, hogy mióta és milyen alapon büntetendõ ezeket birtokolni?

Mielõtt bárki bármit félremagyarázna, hadd szögezzem le, hogy mindez a konkrét vádakról és a hatóságok eljárásáról szól. Hogy egészen pontosan mirõl volt szó azon az októberi beszélgetésen, illetve hogy mit tett vagy nem tett a két kézdivásárhelyi fiatal, azt nem tudom, nem tudhatom, tehát arról nem beszélek. Két dolog ellenben ettõl függetlenül nyilvánvaló:
1. Hogy a vádakat a hatóságok nem tudják meggyõzõ bizonyítékokkal alátámasztani.
2. Hogy a hatóságok egyáltalán nem igyekeznek az ügyet minél hamarabb és megnyugtató módon tisztázni, ezzel pedig tág teret engednek annak, hogy a közbeszédet elöntse a gyûlölködés és a magyarellenesség. Márpedig ez minden kétséget kizáróan bûncselekmény:
Art. 369. – Incitarea publicului, prin orice mijloace, la ura sau discriminare împotriva unei categorii de persoane se pedepseste cu închisoare de la 6 luni la 3 ani sau cu amenda.
Már az a mód is igen problémás, ahogy a hivatalos hatósági közlemények beszámolnak errõl a témáról, hát még ha idevesszük azt is, hogy ugyanakkor semmit sem tesznek a közbeszédet elárasztó magyarellenesség ellen.

Ha pedig tágabb perspektívában nézzük az utóbbi évek hatósági ténykedéseit, akkor nem túlzás megemlíteni a büntetõ törvénykönyv következõ cikkelyét:
Art. 439. – (1) Savârsirea, în cadrul unui atac generalizat sau sistematic, lansat împotriva unei populatii civile, a uneia dintre urmatoarele fapte:
…
j) persecutarea unui grup sau a unei colectivitati determinate, prin privare de drepturile fundamentale ale omului sau prin restrângerea grava a exercitarii acestor drepturi, pe motive de ordin politic, rasial, national, etnic, cultural, religios, sexual ori în functie de alte criterii recunoscute ca inadmisibile în dreptul international;
…
se pedepseste cu detentiune pe viata sau cu închisoare de la 15 la 25 de ani si interzicerea exercitarii unor drepturi.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

Maros megye, második felvonás

Közzétéve 2015. december 26. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Aludtam párat a Goga úr válaszára, még kicsit dokumentálódtam, s megszületett a válaszom, amit alább teljes terjedelemben olvasni lehet.
Nem szeretnék anticipálni, de az elõzmények ismeretében nagyon meglepõdnék, ha az ügy nem a bíróságon folytatódna. Január végén már sokkal okosabbak leszünk. Az én elõnyöm az, hogy számíthatok a Jogaink egyesület segítségére, tehát immár nagyobb kapacitással tudok az ilyen ügyekre koncentrálni. A hatóságok számára ez rossz hír, de a megoldás ott van az õ térfelükön: bármelyik pillanatban felhagyhatnak a magyarok semmibevevésével és piszkálásával, s elkezdhetik végezni a dolgukat.

Tisztelt prefektus úr!

Hivatkozva a folyó hó 15-én kelt, 14188/SIV számú válaszára a következõket szeretném a tudomására hozni:

Ön az említett válaszában a 340/2004-es törvény 11. cikkelyére hivatkozik, ami egy érvényben levõ elõírás, ellenben semmi köze nincsen az általam kértekhez. A múlt hónap 17-én kelt petíciómban ezzel szemben én világosan megjelöltem azokat a jogszabályokat, amelyek a kisebbségek nyelvi jogaira vonatkoznak, illetve jeleztem azt is, hogy a 340/2004-es törvény értelmében ön felel azért, hogy a különféle hatóságok Maros megyében betartsanak minden érvényben levõ törvényt. Ráadásul az 1206/2001-es Kormányhatározattal elfogadott módszertan tételesen is rögzíti, hogy a 215/2001-es törvény által garantált jogok betartását a prefektus felügyeli és õ illetékes büntetést kiróni a törvényt megszegõkre. Petíciómban pedig ezen törvényes kötelességei betartására kértem fel, csupa olyan dologra, amit felkérés nélkül, hivatalból kellene megtegyen. S hogy csak egy példát mondjak, a marosvásáhelyi magyar utcanév-táblák ügye máig megoldatlan, állandó feszültséget okozva a városban, holott a 340/2004-es törvény 19. cikkely (1) bekezdés c) pontja értelmében önnek hivatali kötelessége a társadalmi feszültségek megelõzése, a társadalmi béke fenntartása is.

Ugyanakkor hadd jegyezzem meg azt, hogy ön diszkriminál is amikor román emberek által jelzett potenciális jogsértések esetében azonnal eljár (példa erre a makfavi községházán található székely zászló esete, aminek az eltávolításáért pert is indított, csak azért, mert egy Dan Tasca nevû állampolgár felhívta a figyelmét a zászlóra – lásd a Maros Megyei Törvényszék 3186/2014-es számú ítéletét), ellenben amikor egy magyar ember a magyar közösség jogait szavatoló törvények betartatását kéri öntõl, akkor hatáskör hiányára hivatkozva elutasítja a kérést.

Fontosnak tartom megjegyezni, hogy válaszában hosszan sorolta, hogy mely állami intézményekben van lehetõség a nyelvi jogok betartására, ellenben azt már nem közölte, hogy melyek azok az intézmények, amelyek ezeket a jogokat be is tartják. Szúrópróbaszerûen ellenõrizve azt tapasztaltam, hogy például a Megyei Levéltárnak csak román és angol, a Közegészségügyi Igazgatóságnak, a Megyei Tanfelügyelõségnek, a Megyei Nyugdíjbiztosítónak és a Megyei Munkaügyi Felügyelõségnek csak román nyelvû honlapja van.

Mindezek figyelembevételével felszólítom, hogy haladéktalanul és hiánytalanul tegyen eleget a múlt hónap 17-én kelt petíciómban foglaltaknak. Jelzem, hogy jelen levelem az 554/2004-es törvény elõírásainak megfelelõ elõzetes eljárásnak minõsül, s amennyiben nem tesz eleget az ebben foglaltaknak, úgy bírósághoz fogok fordulni.

Jelzem ugyanakkor, hogy tekintettel a fennebb jelzett diszkriminációra panaszt fogok tenni ön ellen a Diszkriminációellenes Országos Tanácsnál.

Gyergyószentmiklós, 2015.XII.26.

Üdvözlettel,
Árus Zsolt

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Nézzük tétlenül?

Közzétéve 2015. december 25. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Az idei év egyik nagy port kavart eseménye az Új Jobboldal nevû szervezet párttá alakulása volt. Beszéltek róla politikusok és újságírók, ellenben mindmáig arról nem hallani, hogy ez bárkit valamiféle tettre sarkallt volna. Holott illett volna bár megpróbálni tenni ellene, hisz a párttörvény többek közt ezt is mondja:
Sunt interzise partidele politice care, prin statutul, programele, propaganda de idei ori prin alte activitati pe care le organizeaza, încalca prevederile art. 30 alin. (7), art. 40 alin. (2) sau (4) din Constitutia României, republicata.
Vagyis tilos olyan pártot létrehozni, amelyik alapszabálya, programja, propagandája, illetve tevékenysége révén sérti az alkotmány 30. cikkelye (7) bekezdése, illetve a 40. cikkely (2) és (4) bekezdése elõírásait.
Ha pedig megnézzük az alkotmány 30. cikkelye (7) bekezdését, az így szól:
Sunt interzise de lege defaimarea tarii si a natiunii, îndemnul la razboi de agresiune, la ura nationala, rasiala, de clasa sau religioasa, incitarea la discriminare, la separatism teritorial sau la violenta publica, precum si manifestarile obscene, contrare bunelor moravuri.
Magyarul: tilosak az ország és a nemzet rágalmazása; a támadó háborúra, nemzeti-, faji- vagy osztály-gyûlöletre való bíztatás; a diszkriminációra, területi szeparatizmusra vagy nyilvános erõszakra való felbujtás; valamint az obszcén, a jó ízlést sértõ megnyilvánulások.
Ha valaki látta már a szervezet tagjainak nyilvános szerepléseit, az tisztában van azzal, hogy mennyire felelnek meg ezeknek az elõírásoknak. Az már kész “csoda”, hogy a különféle karhatalmi szervek ezeket soha “nem veszik észre”, mert olyanról még nem hallottunk, hogy bármelyik tagjuk bár egy ejnye-bejnyében részesült volna ezekért a hõstettekért.
Ha pedig valakinek ez nem elég, annak ajánlom a figyelmébe a párt doktrínáját (ami egyértelmûen illeszkedik a párt propagandája kategóriába, amire fennebb idézett törvénycikkely vonatkozik). Ez nem egy titkos valami, csak fel kell keresni a párt honlapját, s pár kattintás után már “élvezhetjük” a dokumentumot, ami különben nem más, mint Dumitru Stãniloaie “Ortodoxia és Nacionalizmus” címû terjedelmes mûve. Márpedig ez két alaptételre épül: az ortodox vallásnak a katolikussal szembeni, s a román népnek a többiekkel szembeni felsõbbrendûségére. Ez ugyan nem explicit nemzeti és vallási gyûlöletre való bíztatás, de oly nagyon közel van ahhoz, hogy a párt hatósági betiltása teljes mértékben logikus lépés lenne.

Csak pár példa:
1.
În cazul acesta, cred, ca sufletul românesc prin nimic nu poate fi stirbit mai mult, ca prin înlocuirea reala a Ortodoxiei cu catolicismul; nici chiar prin schimbarea locului sau a limbii sale.
Magyarul: Ebben az esetben úgy gondolom, hogy semmivel sem lehet olyan nagy mértékben megsérteni a román lelket, mint az Ortodoxizmusnak a katolicizmusra való cserélésével; még a (lak)hely vagy nyelv cseréje sem tud ennyire káros lenni.
2.
Dar, de o perspectiva de suprematie a sufletului românesc peste toate celelalte suflete ale neamurilor, de o asezare cardinala a sufletului nostru care va fi semn si îndrumare pentru cautarea altora, de o pozitie de axa a sufletului românesc pentru orânduirea vârtejului sufletesc al omenirii, de aceasta asezare de învatatori, în care au stat pâna acum neamurile apusene, nici cei mai romantici dintre vizionarii nostri nu au îndraznit sa ne vorbeasca. Si totusi noi îndraznim sa vorbim.
Azaz: De a román lélek minden más nemzetek lelke feletti felsõbbrendûségérõl, a lelkünk kardinális elhelyezkedésérõl ami jel és iránymutató lesz mások számára, a román lélek tengely-helyzetérõl az emberiség lelki viharában, errõl a tanító-helyzetrõl amit eddig a nyugati népek foglaltak el, még a legromantikusabb látnokaink sem mertek beszélni. Mi mégis merünk beszélni róla.
3. De ott olvasható ez is:
Ce diferenta de vitalitate între un Mussolini bunaoara si un oarecare muritor de duzina, fie el chiar licentiat sau doctor în ceva.
Vagyis: Milyen vitalitásbeli különbség van egy Mussolini és egy akármilyen tucat halandó között, legyen az akár diplomás vagy doktor valamilyen területen.
4. Vagy ez:
Admiram muzica lui Beethoven sau Bach si, prin aceasta, declaram întreg poporul german de drept foarte muzical. Uitam cât de saraca si de searbada în melodii, în ritmuri, este muzica populara germana fata de muzica româna. La fel de saraca este muzica populara franceza sau maghiara, de pilda.
Magyarul: Csodáljuk Beethoven és Bach muzsikáját, s ez által az egész német népet nagyon muzikálisnak nyilvánítjuk. Elfeledjük mennyire szegény dallamokban és ritmusokban a német népzene. Ugyanilyen szegény a francia vagy a magyar népzene is például.
5.
La noi, marile principii ale revolutiei franceze, ca si toata utopia democrata n-au fost luate de nimeni în serios.
Vagyis: Nálunk a francia forradalom nagy elveit, illetve a demokrácia utópiáját senki nem vette komolyan.

A sort még lehetne folytatni, de egy ennyi alapján már nyugodtan elmondható, hogy a párt doktrínája alaposan ellentmond az alkotmány fent idézett cikkelyének, következésképpen joggal lehet kérni a bíróságtól a párt betiltását. Kerül erre jelentkezõ?

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

Shakespeare után szabadon

Közzétéve 2015. december 18. péntek | Szerző: Árus Zsolt

A mai napon megérkezett a válasz a Maros megyei prefektusnak címzett levelemre is. Ez gyökeresen más mint a kovásznai, de mégis van bennük egy közös vonás: (elnézést a nem kimondottan irodalmi, de igen találó kifejezésért) a pofátlanság. Goga uram ugyanis az önkormányzatok viszonylatában azzal rázza le magáról a felelõsséget, hogy a vonatkozó törvény értelmében azok nincsenek alárendelve a prefektusnak. Ebbõl ugyebár az következik, hogy neki nincs joga azokat ellenõrizni és utasításokat sem adhat nekik. Hurrá, ez már maga a helyi autonómia, örvendezhetnénk. Már csak arra a kérdésre kell megtaláljuk a választ, hogy akkor milyen alapon utasítgatja a polgármestereket ha azok ki merészelnek tenni egy bizonyos zászlót a községházára (de miket beszélek itt, ilyen Romániában nem létezik, tehát a primariára), avagy – ami már az abszurd mûfajába tartozik – ha egyes állampolgárok a saját magánterületükre kitesznek egy hagyományos településnevet tartalmazó táblát? Mert ilyen esetben Goga úr dúl-fúl, utasít és perel. Hogy is mondta volt Shakespeare? “Ahogy tetszik“. Hát így forgatja a paragrafusokat a prefektus úr.
Alább olvasható a válasz teljes terjedelemben, de mielõtt ennek élvezetében elmerülne az olvasó, hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy õurasága nem csak pofátlan, de sumák is. A levélben ugyanis az áll, hogy a megyében mûködõ közintézményekben mindenhol vannak a magyar nyelvet ismerõ alkalmazottak, mindenhova szoktak a polgárok benyújtani magyar nyelvû kéréseket, illetve az összes intézményben lehetõség van arra, hogy biztosítsák a magyar nyelv használatát. Olyan ez, mint a klasszikus kérdés, miszerint isznak-e a halak vizet. A prefektus úr hosszan sorolja, hogy mely intézményeknek van lehetõségük betartani a törvényt, de arról egy kukkot nem beszél, hogy be is tartják-e. A válasz azonban sejthetõ, ha figyelembe vesszük azt, hogy a levélben az is olvasható, hogy a közintézményeknek lehetõségük van magyar nyelven válaszolni a magyar nyelvû beadványokra, miközben az én ilyen nyelven megírt levelemre román nyelvû választ kaptam.
Az elsõ kör tehát lejárt, folytatása következik.
Raspuns catre Arus Zsolt decembrie 2015

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Határtalan impertinencia

Közzétéve 2015. december 16. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Mint e helyen is jeleztem, beadvánnyal fordultam múlt hónapban Kovászna megye prefektusához, amiben arra kértem, hogy gondoskodjon arról, hogy a megyében mûködõ közintézményekben tartsák be a magyar nyelv használatára vonatkozó jogszabályokat.
Megvallom igen kíváncsi voltam arra, hogy milyen választ fogok kapni, s a pakliban benne volt az is, hogy semmilyet. Ehhez képest pontosan a 30. napon válasz érkezett, ez:

valasz-kovaszna-prefektusatol

Ha látott valaki szárazra vetett halat…
Azzal számos esetben szembesültem már, hogy különféle hatóságok … hogy is mondjam … nem pontosan az igazságot látják, illetve mondják, de ezzel ilyen szinten talán még nem találkoztam. Hogy valaki – aki nem mellesleg a törvények betartatásáért felel – ilyen lazán “feledkezzen” meg pont azokról a törvényekrõl, amelyekre a beadványomban utaltam, az bizonyos értelemben irigylésre méltó. Biztosak lehetünk ugyanis, hogy a prefektus urat a lelkiismerete soha nem szokta bántani. Mert neki egyszerûen nincs ilyen.
No de téved, ha azt hiszi, hogy ezzel megússza. Ugyanis a beadványban kértek nagyobbik részérõl vagy tudomást se vett, vagy pedig félremagyarázta azokat. Ennek egy következménye tud lenni: kapja a következõ levelet, amiben ezekre szépen sorban, tételesen fel fogom hívni a figyelmét, s ha akkor sem tér jobb belátásra, akkor találkozunk a törvényszéken.
Mindebben némi hasznomra tudnak lenni ezen írás Kovászna megyei olvasói, ha elküldenek nekem (jogaink@sic.hu) minél több fényképfelvételt olyan intézményi névtáblákról, intézményeken belüli feliratokról, amelyek csak román nyelven vannak meg. S fontos hangsúlyozni, hogy a 282/2007-es törvény értelmében a kétnyelvû feliratozás minden közintézményben kötelezõ, függetlenül attól, hogy az helyi, megyei vagy országos alárendeltségû. S ide tartozik rendõrség, bíróság, ügyészség, stb.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Nemzeti sport

Közzétéve 2015. december 11. péntek | Szerző: Árus Zsolt

A közvélekedés szerint Románia nemzeti sportja az ojna, de ez már rég nem igaz. A tévedés legcsekélyebb esélye nélkül ki lehet jelenteni, hogy a ebben az országban a nemzeti sport az asztalitenisz. De nevezzük inkább úgy, hogy ping-pong, mert az sokkal szemléletesebb.
Ezt igazolja a következõ történet is.
Október hetedikén egy petíciót intéztem az államelnökhöz, amiben arra kértem, hogy éljen alkotmányos jogával és szólítsa fel a korrupcióellenes ügyészséget, hogy az hagyjon fel két törvénytelen gyakorlattal: emberek telefonszámának törvénytelen megszerzésével, illetve tanúk telefonon való beidézésével.
Alapesetben egy közhivatalnak 30 napja van hogy egy petíció esetében eljárjon, de mivel az elnök nagyobb úr, ezért neki erre 45 napot biztosítanak. Ehhez képest akár eredményként is lehetne elkönyvelni azt, hogy október végén már válasz érkezett. A bökkenõ csak az, hogy a válsz így néz ki:
Petitia nr.25650
Data: 28-10

Domnule Arus Zsolt,

Am luat cunostinta din petitia adresata Presedintelui României, domnul Klaus Iohannis, despre solicitarea dumneavoastra.

În vederea analizarii problemelor semnalate, petitia dumneavoastra a fost trimisa la Consiliul Superior al Magistraturii.

Urmeaza ca, în termenul legal, institutia sesizata sa comunice, Administratiei Prezidentiale si dumneavoastra, solutia adoptata.

Cu stima,

Consilier de Stat
Gabriel-Cristian Piscociu

Vagyis tájékoztatnak, hogy a petíciómat továbbították az illetékes intézménynek, ami a Legfelsõ Bírói Tanács. Itt már van egy kis bökkenõ, mert egy ilyen kérdésben valóban illetékes az is, de ugyanúgy illetékes az elnök is. Arról nem beszélve, hogy a vonatkozó jogszabály azt is elõírja, hogy ha a panaszos eltévesztené a címzettet, akkor a petíciót megkapó intézmény köteles azt 5 napon belül továbbítani az illetékesnek. Október 7 és 28 között jó bõ öt nap telt el…
Itt persze a történet nem ér véget, érkezik a tájékoztatás a Legfelsõbb Bírói Tanácstól:

adresa-csm

Hogy aszondja továbbították a petíciómat a Jogi Felügyeletnek, mert az illetékes ebben az ügyben. Más szóval közlik velem, hogy az Elnöki Hivatalban nincsenek tisztában az egyes intézmények hatáskörével, de én ne izgassam magam, mert õk ezt a gikszert kiigazították. Igaz, hogy ez némi idõbe telt, mert az elvileg október végén átküldött petíciót november 11-én továbbítják. Az öt nap itt tizenhárommal egyenlõ.
Majd eltelik egy teljes hónap, s érkezik a levél a Jogi Felügyelettõl:

rezolutie-insp-jud

Ez ugyan két oldal, de nem kell tõle megijedni, a lényeg pontosan a második oldal közepén levõ egy mondat: tekintettel arra, hogy a petíció – a törvény elõírásainak megfelelõen – nincs aláírva, ezért azt ad acta teszik. Nem vizsgálják ki, nem intézkednek, fityiszt nekem.
Ó én figyelmetlen balek, gondolhatja az olvasó. Ekkora hibát véteni, s várni több mint két hónapon keresztül potyára!
Hát nem. Ugyanis a petíció alá volt írva. No nem kézzel, mert elektronikusan küldtem, de ott volt a végén a nevem, illetve adott volt az elérhetõségem is (másképp hogyan válaszoltak volna?). A vonatkozó jogszabályban pedig ez áll:
Petitiile anonime sau cele în care nu sunt trecute datele de identificare a petitionarului nu se iau în considerare si se claseazã, potrivit prezentei ordonante.
Az aláírás szót hiába keressük ebben a mondatban, mert a huncut törvényhozók nem írták bele. Ez azonban nem akadályozta meg a dokumentumot aláíró fõfelügyelõt, hogy arra hivatkozva egy laza csuklómozdulattal visszapattintsa hozzám a petíciót.
De hogy a játszma tudjon folytatódni, azt még nagylelkûen megjegyzi, hogy a törvényes elõírások betartásával én ismét visszaüthetem azt neki. Ugyanis ez egy ilyen ország: az állampolgár köteles betartani az összes létezõ és nem létezõ törvényt, a hatóságokra ellenben az ilyen akadályozó korlátozások nem érvényesek.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában | Hozzászólás most!

Ekkorát tévedni nem lehet!

Közzétéve 2015. december 10. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Az RMDSZ honlapján ma jelent meg ez a közlemény:
Az RMDSZ elnöke Klaus Johannis államelnökkel és Dacian Ciolos kormányfõvel folytatott tájékozató beszélgetését követõen az Európai Unió tagállamai bukaresti nagyköveteinek címzett levelében ismertette a kézdivásárhelyi történésekkel kapcsolatos álláspontját. „Komoly aggodalomra ad okot, hogy a kézdivásárhelyi történéseket az eljáró hatóságok nyomán a román média nagy része a kollektív bûnösség elve alapján tálalta. Ennek könnyen belátható eredménye lehet, hogy a jogos magyar követeléseket is veszélyként könyveli el a román társadalom. Aggodalmainkról az elmúlt napokban alkalmam volt tájékoztatni az államfõt és a miniszterelnököt is, akik egyaránt osztották aggályainkat, azonban megnyugtattak abban a tekintetben, hogy a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban. Ezért talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik” – hangsúlyozta Kelemen Hunor abban az angol nyelvû tájékoztató levélben, amelyet december 9-én, szerdán juttatott el az Európai Unió tagországai bukaresti nagyköveteinek a kézdivásárhelyi történések kapcsán.
Elolvastam egyszer, aztán még egyszer, majd harmadszor, de csak nem akartam hinni a szememnek. Mindezt ma, 2015 december 10-én írják, amikor a sajtó azzal a hírrel van tele, hogy immár jogerõs a Beke István 30 napos elõzetes letartóztatása.
Mert mit is mond az RMDSZ elnöke? Tárgyaltam a kormányfõvel meg az államelnökkel, akik megnyugtattak engem, tehát én is megnyugtattam az Európai Unió tagországainak a kormányait. Mert minden a legjobb úton van, ezen az apróságon túltettük magunkat és kész. Teszi ezt egy olyan esetben, ami iskolapéldája az állami szintre emelt magyarellenességnek, s ami alapján bárki világos képet kaphat arról, hogy Románia nem jogállam. Távol áll tõlem a szándék hogy örvendezzek a kézdivásárhelyi esetnek, de ha már megtörtént, akkor egy magát magyar érdekképviseletnek nevezõ gyülekezet vezetõjének két dolog lenne kutya kötelessége: egyik az, hogy segítsen a jogellenesen meghurcolt áldozaton, a másik pedig az, hogy tájékoztasson mindent és mindenkit ezekrõl a jogsértésekrõl, hadd ismerje meg a világ Románia valódi arcát. De ha már segíteni nem tud vagy nem akar, bár maradt volna csendben! De nem, nem bírta megállni, muszáj volt segítõ kezet nyújtson a román hatalomnak, mintha a választók ezzel a megbízatással küldték volna Bukarestbe.
Mert szemben azzal a rózsaszín képpel amit az RMDSZ fest az EU tagországok nagyköveteinek mi is az igazság? Az, hogy Románia az állam minden intézményét és eszközét felhasználva háborút folytat ellenünk. Totális háborút, ami részünkrõl összefogást, határozott kiállást kíván meg, mert másképp elveszünk. Ha hátrálunk, akkor nem fognak békében hagyni, hanem még nagyobb erõvel fognak támadni. Mélységesen téved az aki azt gondolja, hogy ha kicsit alább hagyjuk, nem “magyarkodunk” annyit, azzal leszereljük õket. Látni kell, hogy a cél nem a lecsendesítésünk, hanem az elpusztításunk. Ennek tudatában kell megtervezi és kivitelezni a lépéseinket.
S akkor jön a legnagyobb, a magát egyetlennek nevezõ “érdekképviselet” elnöke és örvendezve mondja, hogy tárgyaltunk az államelnökkel meg a kormányfõvel és õk megnyugtattak, hogy “a történtek nem jelentenek irányváltást a romániai magyar kisebbséghez való viszonyban”. Látta valaki az elmúlt tíz napban bármelyik román vezetõt szóban vagy írásban leszögezni, hogy elítélik azokat, akik az egész magyar közösséget megbélyegzik? Tett valamit a Diszkriminációellenes Tanács vagy a médiahatóság a sajtót ellepõ gyûlöletbeszéd ellen? Tisztességesen, a jogállami elvárásoknak megfelelõen járnak el a hatóságok Beke István ügyében? Nem, nem és nem. Mert az a két jó ember világosan megmondta Kelemen Hunor szemébe, hogy szó nincs irányváltásról. Csak neki látszólag nem csak a szemén, a fülén is hályog van. Nem érti. Sõt, a fordítottját érti és örvendezik: ” talán nem ok nélkül bízhatunk abban, hogy az elmúlt napok turbulenciái nyomán a román és a magyar közösség viszonya ismét normalizálódik”, tájékoztatja széles mosollyal az EU-tagországok nagyköveteit. Közlik vele, hogy továbbra is ütni, vágni, rúgni és harapni fognak minket, mire õ: juj de jó!
Holott tájékoztathatta volna arról is a nagyköveteket, hogy egy kézdivásárhelyi lakásban a titkosszolgálatok hangfelvételeket készítettek, de máig nem esett egy szó sem arról, hogy volt-e erre törvényes felhatalmazásuk. Vagy felhívhatta volna a figyelmüket arra, hogy ugyan október tizedike óta figyelik a “székely terroristát”, de valamiért mégis vártak november harmincadikáig, s csak akkor “csaptak le rá”. S ha már ilyen türelmesek voltak, mi a csodáért nem vártak még egy napot, hisz az igazi bizonyíték mégis csak a tettenérés lett volna, nemde? Hát azért mert másnap már nem lett volna ügy! Ha megvárják december elsejét, akkor azt tapasztalták volna, hogy se bomba, se robbanás, se terrorista ügy. Mert épp azért mert figyelték pontosan tudták, hogy semmit sem tervez. De akkor miért kell bezárni? S hasonló, az utca emberét joggal foglalkoztató kérdést még lehet feltenni nem egyet. De az RMDSZ nem ezzel foglalkozik, hanem a nyugati kancelláriák megnyugtatásával. Az országnak ugyanis csendre van szüksége, nem jó az, ha az áldozat visít, mert az esetleg áthallszik a szomszédba is. A nyugati füleknek meg oly jól esnek az ilyen megnyugtató levelek, mert akkor nyugodtan a másik oldalukra fordulhatnak és szunyókálhatnak tovább. Azt a levelet ugyan megírhatta volna Johannis vagy Ciolos is, de miközben az történik ami történik Beke István ügyében, az nem lett volna hiteles. Még felmerült volna valamelyik nagykövetben hogy ezek itt szépeket mondanak, de né miket csinálnak. Ha ellenben maga a nagy magyar érdekképviselet mondja, akkor rendben van. Ha szerinte semmi gond, akkor hurrá!
A hírt olvasva gyorsan megnéztem a Polgári Párt honlapját is, hadd látom ebben a témában is teljes mellszélességgel támogatja-e az RMDSZ-t? Ott erre utaló jelet nem láttam, de a biztonság kedvéért nem ártana, ha a párt hivatalosan és nyilvánosan állást foglalna ebben a kérdésben.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Nyílt levél Gyergyószentmiklós képviselõtestületének

Közzétéve 2015. december 10. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Idén nyáron több tíz társammal együtt beadvánnyal fordultunk önökhöz, azt kérve, hogy az alább bõvebben is kifejtett okok miatt bontsák fel a testvérvárosi szerzõdést Budapest V. Kerületével. Azóta válaszadás törvényes határidejének már többszöröse is eltelt, ellenben megkeresésünkre se válasz nem érkezett, se az abban megfogalmazott (megvallom drasztikusnak tûnõ, de jól meggondolt, indokolt) kérésnek nem tettek eleget.

Ezek után kénytelen vagyok immár nyilvánosan önökhöz fordulni magyarázatért, illetve ha nincs meggyõzõ érvük a szerzõdés érvényben tartása mellett, akkor azzal az ismételt és nyomatékos kéréssel, hogy haladéktalanul bontsák azt fel.
Egy olyan “testvérrõl” beszélünk, amelyikkel együtt képzelte el a város egykor a Gyilkostó felvirágoztatását, e célból közös céget is hoztak létre, de ez a cég se az elképzelt célt nem valósította meg, de még bár anyagi hasznot sem hozott egyik önkormányzatnak sem. Ennek ellenére amikor városunk polgármestere a cég átvilágítását, illetve vezetõjének a leváltását kezdeményezte, akkor a “testvér” önkormányzat – semmibe véve az V. Kerület érdekeit is – a cégvezetõ oldalára állt és tétlenül nézte, hogy ez akadályozza az átvilágítást. S ha ez nem lett volna elég, késõbb beleegyezését adta ahhoz, hogy az illetõ a cég nevében városunk polgármestere ellen forduljon, s maga is olyan dicstelen szerepet vállalt a lejáratásában és ellehetetlenítésében, amit ép eszû ember lidérces álmában sem tud elképzelni: magyarországi önkormányzatként a sovén román hatóságoknak nyújtott segédkezet egy székelyföldi testvérváros polgármestere elleni elvtelen és tisztességtelen harcában. El lehet olvasni szörnyülködés nélkül ezt a mondatot, ami e meztelen igazságot rögzíti? Hisz miképpen lehet értékelni azt, hogy a “testvérváros” felhatalmazott képviselõje oldalakon keresztül szórja a válogatott rágalmakat Mezei Jánosra, olyan alapon, hogy “úgy hallottam”? S hát azt, hogy anyagi követeléseket fogalmaz meg azzal az emberrel szemben, aki egyedül képviselve mindkét város érdekeit megpróbált tenni azért, hogy vége legyen a közös cég ellenõrizetlen rablógazdálkodásának? Ez testvérváros?! Döntse el ki-ki maga.

Az pedig ne tévesszen meg senkit, hogy egy ideje eljátsszák hogy tévedésben éltek de most már értik a helyzetet és partnerei Gyergyószentmiklósnak a helyzet rendezésben. Ezek csak szavak, de mit mutatnak a tettek? Ugyan megszavazták a közgyûlésben a cég ügyvezetõjének a leváltását, de újabb és újabb “apró” adminisztratív hibáik miatt a határozatot máig sem lehetett gyakorlatba ültetni, ezért a Monturistot a mai napig is a feljelentõ Virág Zsolt vezeti. S mindeközben a vádakat és az anyagi követeléseket máig nem vonták vissza!

Hogy mik az indokaik, azt csak õk tudják, ráadásul az eredmény szempontjából ez szinte mindegy. Lassan egy éve áll fenn ez az állapot, amit egészséges önbecsülésû ember egy hétig se néz tétlenül. S miért lenne alábbvaló egy város becsülete egy emberénél? Miért gondolják önök azt, hogy joguk van tétlenül szemlélni azt, amit a városunk ellen ez a “testvér” elkövet? Nem utolsósorban: ilyen elõzmények után jövõ tavasszal ismét a bizalmunkat akarják kérni, hogy bízzuk továbbra is önökre a város vezetését? Már így is felfoghatatlanul sokat késlekedtek, ideje volna végre tudatosítaniuk, hogy mi is a feladata annak, aki egy város vezetését vállalta fel. A minimum az, hogy nem tûri a város becsületének a sárba tiprását.

Gyergyószentmiklós, 2015.XII.10.

Árus Zsolt

Kategória: egy kisváros nagy gondjai | Hozzászólás most!

A Gyergyószéki Székely Tanács közleménye

Közzétéve 2015. december 4. péntek | Szerző: Árus Zsolt

A román hatóságok veszélyeztetik az ország békéjét

Immár harmadik napja az foglalja le a hazai közvéleményt, hogy az ország nemzeti ünnepén a hatóságok bejelentették, hogy megakadályoztak egy terrorcselekményt és elõzetes letartóztatásba helyezték annak kitervelõjét. A vád szerint az illetõ a kereskedelemben kapható petárdákból akart házilag bombát elõállítani, majd azt Kézdivásárhely fõterén felrobbantani.
Tekintettel arra, hogy a valóságban mindez egy nappal korábban történt, joggal merül fel a gyanú, hogy egy valós veszély elhárítása helyett egy hatósági manipulációval van dolgunk, ellenben bármi is az igazság, néhány dolgot fontos leszögezni.
Logikusan két lehetõség van, s érdemes mindkettõt megvizsgálni.
Egyik lehetõség az, hogy a letartóztatott személy valóban robbantásra készült. Ez esetben mindenképp figyelembe kell venni azt, hogy annak ellenére hogy Románia tagja lett az Európa Tanácsnak és az Európai Uniónak, ratifikált számos nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumot, immár évek óta az tapasztalható, hogy a hatóságok aktív hozzájárulásával egyre erõsödik az országban a kisebbségellenes hangulat. Üldözik a székely jelképeket és a magyar feliratokat, meglévõ jogokat vonnak vissza, biztonsági kockázatnak nyilvánítják a székelyek autonómia-küzdelmét, s a titkosszolgálatok pedig nyíltan szerepet vállalnak az autonómia kivívásának a megakadályozásában. A Székely Nemzeti Tanács újra és újra felhívta a hazai és nemzetközi döntéshozók figyelmét ezek veszélyére, ellenben jelzései, a párbeszédre való felhívásaival együtt süket fülekre találtak. Amennyiben a kézdivásárhelyi fiatalember valóban robbantásra készült, annak az okát a hazai hatóságok hozzáállásában, illetve a nemzetközi szervezetek elnézõ magatartásában is kell keresni. Ha Románia betartaná a vállalt kötelezettségeit, akkor ilyen fejleményre nyilvánvalóan nem kerülne sor. Az erõszak minden formája elítélendõ, de ki kell mondani, hogy ebben az esetben az erõszakot kiprovokáló hatóságok felelõssége igen nagy, s ha a hozzáállásukon nem változtatnak, akkor joggal lehet a helyzet romlására számítani.
A másik lehetõség az, hogy a vád hamis, hatósági provokációval van dolgunk. Ez legalább olyan súlyos, ugyanis különösen a jelenlegi európai helyzetben a tûzzel játszani igen veszélyes. Túlzás nélkül állítható, hogy ez a lehetõség teljesen reális, ugyanis mind a hatósági tájékoztatás, mind a politikusok és véleményformálók megnyilvánulásai messze túlmutatnak a konkrét eseten, a magyarokat és székelyeket kollektíve bélyegzik meg, illetve jogos igényeiket kriminalizálják. Szimptomatikus az, hogy a sajtó nyilvánossága elõtt egy vezetõ politikus, volt miniszter jelenti ki azt, hogy ez azért történhetett meg, mert a hatóságok túlságosan toleránsak voltak a kisebbségekkel szemben. Ez nyílt felhívás a kollektív büntetésre, felelõtlen és veszélyes.
Összegezve elmondható, hogy bármelyik eset áll fenn, az kétségtelen, hogy a román hatóságok rossz úton járnak, folyamatosan szítják az etnikumközi feszültséget, márpedig annak jó vége nem lehet. Ezen a hozzáálláson haladéktalanul változtatniuk kell, s el kell kezdeniük a székely nép legitim vezetõivel folytatott párbeszéd útján a helyzet békés, a nemzetközi dokumentumoknak megfelelõ rendezését.
Nagy felelõsség hárul ugyanakkor a nemzetközi szervezetekre is. Ideje belátniuk, hogy be nem avatkozásukkal bátorítják a jogsértõ román hatóságokat, ez pedig senki által nem kívánt következményekkel jár. Arra kérjük tehát õket, hogy vállaljanak aktív szerepet Székelyföld ügyének a rendezésében, betöltve így hivatásukat. Ennek során jogos elvárás az, hogy kövessék kiemelt figyelemmel a letartóztatott fiatalember ügyét, s gondoskodjanak arról, hogy az eljárás visszaélésektõl és túlkapásoktól mentes legyen.

Gyergyószentmiklós, 2015.XII.3.

A Gyergyószéki Székely Tanács

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Székely furfang

Közzétéve 2015. december 3. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

A Csíkkozmási községháza felirata miatti per kapcsán a Kossuth rádiónak ezt nyilatkozta Borboly Csaba, az Elnök: “Én azt tudom mondani mindazoknak a polgármestereknek, intézményvezetõknek akik hasonló helyzetben vannak és kötekednek, kutakodnak, próbálják elvitatni, hogy székely furfanggal túl kell járjunk a kötekedõk eszén.” Gondolkoztam rajta, hogy ezt vajon miképpen kell érteni, de tegnap Csíkszeredában járva végre megértettem. Az Elnök Úr ráadásul szép példáját adta annak, hogy miképpen kell érteni azt, amikor János bácsi azt mondja a kíváncsiskodó riporternek, hogy õ mindenhez IS ért. Ugyanis nem kis erõfeszítés árán arra tett kísérletet, hogy ne csak a kötekedõk eszén járjon túl, hanem még a népén is.
A kötekedõk eszén úgy járt túl, hogy levetette a megyeházáról a székely zászlót. Ezt követõen gondolom az arcukba nevetett, hogy volt s nincs zászló, most nincs mibe belekössenek!
De mint mondám ezzel nem érte be, megpróbálkozott túljárni a nép eszén is, tehát a levett zászló helyett kitette az EU zászlaját. Az is kék, s ha a szél nem fúj s az emberek nem figyelnek nagyon, észre se veszik, hogy már nem a székely zászló van fent az épületen.
Hogy a kötekedõk miképpen reagáltak a nagy furfangra azt nem tudni, de azt igen, hogy hála a Fennvalónak a másik furfang nem vált be. Valaki csak észrevette a zászlócserét, s feltette a kellemetlen kérdést: Elnök Úr, hova lett a zászlónk? Reménykedjünk, hogy a válasz a törvényes tíz napon belül megszületik. Egyelõre ott tartunk, hogy megyeszerte hallható a nagy recsegés-ropogás.

Kategória: Ez Románia, Megyei ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Féltsük magunktól?

Közzétéve 2015. december 2. szerda | Szerző: Árus Zsolt

A történet úgy kezdõdött, hogy a városi képviselõtestület pár éve létrehozott egy céget, azzal a céllal, hogy helyi közszolgáltatások elvégzését bízza rá. Késõbb ez a feladat-átruházás meg is történt, ellenben az arra vonatkozó határozatot a prefektus bíróságon támadta meg, s az neki adott igazat. Már itt enyhén szürreális a történet, mert az indoklás az, hogy akkor lehet versenytárgyalás nélkül rábízni egy saját cégre egy közszolgáltatás elvégzését, ha ez a ráruházás a cég létrehozásakor meg is történik. Más szóval ha az önkormányzat létrehoz egy céget és ráruház egy feladatot, akkor az rendben van. Ha azonban a céget létrehozza egyik ülésén, majd a feladatot a következõn ruházza rá, akkor az nem törvényes. Ép ésszel megáldott ember számára eleve felvetõdik a kérdés, hogy mi a ráció ebben a szabályozásban (nyilván semmi), s ugyanakkor az is egyértelmû, hogy amit a szentmiklósi önkormányzat tett az a törvény szigorúan vett betûjével nem egyezik, de a szellemével tökéletesen összhangban van. Egy olyan cégre bízták a kertészet és a mellékgazdaság munkáját, ami 100% a város tulajdona, ezzel a céllal hozták létre és a létrehozástól a ráruházásig semmiféle más tevékenysége nem volt. Ennek ellenére a prefektus meglelte a kákán ezt a csomót, s az “igazságszolgáltatás” igazat adott neki, érvénytelenítette a feladatok átruházásáról szóló határozatot. Attól a pillanattól a Vitalissima nem végezheti a rá bízott munkákat, az önkormányzat pedig köteles volt visszavenni saját használatba a munkavégzéshez átadott eszközöket.
Mindez még nem világvége, mert ideiglenes jelleggel, a közbeszerzési eljárás megszervezéséig a munkát rá lehetett volna bízni a cégre, s ehhez a gépeket is vissza lehetett volna adni neki. Aztán jó esetben a közbeszerzést is a Vitalissima nyeri, s azzal minden visszakerül a rendes kerékvágásba.
Igen ám, de itt belép a képbe a város tulipános önkormányzati frakciója! Az még hagyján, hogy farizeusok módjára sajnálkoznak és mutogatnak (mert õk megmondták, de nem hallgattak rájuk), azt még túl lehetne élni. Ennél azonban tovább mennek, s nagy hangon kijelentik, hogy legyen elég a közszolgáltatások magánkézbe átjátszásából, õk a város érdekeit nézik, s nem fognak megszavazni semmiféle közbeszerzést meg bérbeadást! A Vitalissimától visszavett feladatokat azelõtt is a polgármesteri hivatal mellékgazdasága oldotta meg, oldja meg az ezután is. És nem és nem és nem, ebbõl ki nem térnek. Ennek következtében itt van december, s az utak hótalanítására nincs szerzõdés megkötve. Ha meg nincs szerzõdés, akkor nincs hótalanítás sem, mert ingyen, ajándékba azt senki nem fogja végezni.
Hogy a helyzet abszurd volta értehetõ legyen, mindössze két dolgot kell tudni:
1. Bizonyítandó azt, hogy Romániában mennyire nincs helyi autonómia, a kormány megszabott minden település számára egy maximális közalkalmazotti létszámot. Annál több személyt nem szabad alkalmazni a helyi közintézményekhez. S mivel úgy nézett ki, hogy a fûtésszolgáltatást a város vissza kell vegye, ezért a képviselõtestület (benne a kiadást annak idején nagyon ellenzõ tulipánosokkal) úgy alakította a városháza tisztségjegyzékét, hogy szükség esetén tudják átvenni a szükséges embereket az E-Startól. Ezzel a létszámkeret betelt, nincs mód visszavenni a mellékgazdaság volt alkalmazottait, akik most a Vitalissimánál vannak. Következésképpen a Vitalissimának átadott szolgáltatásokat (ideértve a hótalanítást is) felvállalhatja a városháza, a kérdés csak az, hogy a jogtanácsos, a kapus vagy a titkárnõ fog felülni hajnalban a traktorra, ha éjjel havazott.
2. Régebb a városháza egyik részlege, a mellékgazdaság végezte ezeket a munkákat. Aztán átadták azokat a város 100%-os tulajdonában levõ cégnek. Ugyanannak lehetne most visszaadni, ha nem ültek volna a tulipántosok farhámba. Ilyen körülmények között csak azt kellene megmagyarázzák, hogy ezt miért ellenzik, mitõl lenne ez magánosítás, a szolgáltatás elkótyavetyélése meg amiket még összehordanak? Olyan ez mint amikor az ember átvenné a szerszámot egyik kezébõl a másikba, de aztán meggondolná magát, s gyanakodva nézne a másik kezére, mert az ellenség, rosszat akar. Tipikus tudathasadás lenne már ez is, de ráadásul itt ennél is többrõl van szó:
– A városnak vannak eszközei, amik garázsban, raktárban rozsdáznak, mert nincs aki használja õket.
– A városnak van egy cége, amelyik eszközök hiányában nem tud dolgozni.
– A városnak vannak alkalmazottai, akik a mellékgazdaságtól átkerültek a Vitalissimához. Ott dolgoztak és fizetést kaptak, itt nem dolgoznak és nem kapnak fizetést.
– Végül a városnak vannak útjai, amelyekrõl el kell majd takarítani a havat, de ez nem fog megtörténni, mert a város alkalmazottainak tilos a város eszközeivel dolgozni.
Történik mindez csak azért, mert a tulipános helyi képviselõk keményen tartják pozícióikat, éjt nappá téve õrködnek a város érdekei felett. Minimum egy tapsot megérdemelnek, nemde?

Kategória: egy kisváros nagy gondjai, Ez Románia, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!