A hatósági közlemények szerint október tizedikén néhány fiatal megtervezett egy véres merényletet, de hála a Fennvalónak az éber hatóságok figyelték õket, így tudomást szereztek a tervrõl. Arról ellenben mindmáig nem értesült a közvélemény, hogy rá három napra a szervezet vezére külföldre ment dolgozni. Nem Szíriába, harci kiképzésre, hanem pénzt keresni, Franciaországba. A határon pedig gond nélkül átjutott, senki nem tartóztatta. Mit bizonyít ez? Hát azt, hogy jóval késõbb döntötték el valamely bukaresti irodában, hogy fel fogják használni ama beszélgetés felvételét, “terrorista ügy” lesz belõle. Ha ugyanis abból a beszélgetésbõl egyértelmûen kiderült volna az, hogy törvénytelenség elkövetésére készülnek, akkor másnap az egész társaságot letartóztathatták volna.
Aztán november harmincadikán õrizetbe vették a “bombagyárost”. Jogos a kérdés, hogy miért, és miért pont akkor? Készített bombát? Némi tavalyról megmaradt petárdát ugyan találtak a lakásán, de nagy összegben fogadnék arra, hogy ha házkutatást tartanának szerte az országban mindenhol, akkor ilyen alapon még rengeteg embert lehetne õrizetbe venni. Ráadásul azóta sem látott napvilágot olyan szakértõi jelentés ami egyértelmûen kimondja, hogy azokból a petárdákból bármiféle bombát lehet elõállítani. Pedig ha lenne ilyen, garantáltan tele lenne vele a sajtó! Innen kezdve – eme indirekt bizonyítékok birtokában – megkockáztatható, hogy a franciaországi terrortámadások hírére valakinek támadt egy ötlete Bukarestben, a hatóságok meg kaptak rajta, s a gyakorlatba ültették. Ezért kellett Beke Istvánt letartóztatni. S azért pont akkor, mert egyrészt úgy lehetett a legnagyobb szenzációt csinálni belõle (a Nemzeti! Ünnepen! akart robbantani), másrészt pedig azért, mert ha várnak még egy napot, akkor már nem lett volna ügy, hisz december elején semmi nem robban volna Kézdivásárhelyen.
Arról se sokat hallani, hogy egészen pontosan mivel vádolták meg Beke Istvánt, holott ez nem jelentõség nélküli, sõt. Az illetõ két törvénycikkely így szól:
Art. 397
Întreprinderea de actiuni violente împotriva persoanelor sau bunurilor savârsite de mai multe persoane împreuna, în scopul schimbarii ordinii constitutionale ori al îngreunarii sau împiedicarii exercitarii puterii de stat, daca se pune în pericol securitatea nationala, se pedepseste cu închisoarea de la 10 la 20 de ani si interzicerea exercitarii unor drepturi.
Art. 412
(1) Tentativa la infractiunile prevazute în prezentul titlu se pedepseste.
(2) Se considera tentativa si producerea sau procurarea mijloacelor ori instrumentelor, precum si luarea de masuri în vederea comiterii infractiunilor prevazute în art. 395-397, art. 401-403, art 408 si art. 399 raportat la infractiunea de tradare prin ajutarea inamicului.
Most tekintsünk el attól, hogy milyen szilárd alapokon áll az az állam, amit pár fiatal és egy doboz petárda meg tud ingatni, s koncentráljunk arra a pár szóra, hogy “több személy által közösen elkövetett“. Az ember ugyanis áll és néz, s töri a fejét, hogy miképpen lehet egy embert letartóztatni egy olyan bûncselekmény miatt, amit csak többen közösen tudnak elkövetni? Ez egy esetben történhet meg: ha megnevezik az összes gyanúsítottat, de a többi pillanatnyilag ismeretlen helyen tartózkodik, nem éri el õket az igazságszolgáltatás. Errõl azonban szó nincs, egy kerek hónapja csak arról hallani, hogy Beke István (így, egyes számban) robbantani készült.
Mi következik mindebbõl: kinéztek a büntetõ törvénykönyvben egy olyan cikkelyt, ami kellõképpen ijesztõen hangzik a nagyközönség felé (mert az mégis hogy hangzana, hogy meg akarták ijeszteni az ünnepelni odaszállított katonákat?), s jó nagy büntetés jár érte. Aztán a részleteket a nép úgysem érti gondolhatták az ügyészek, tehát eltekintettek attól az “apróságtól”, hogy olyan bûncselekménnyel vádolják Bekét, amit egy ember nem követhet el.
Ma már azt is tudjuk, hogy a hatóságok álláspontja szerint a “tett” kitervelõje, aki Beke Istvánt utasította, az Szõcs Zoltán, aki – így még furcsább, nemde? – október 13-án háborítatlanul elhagyta az országot. A nagy “terrorcselekmény” agytrösztje, a gonoszak gonosza csak úgy átsétál a határon. S hátha azzal a szándékkal ment, hogy megbosszulja a franciákon Trianont? Vajon a román titkosszolgálat figyelmeztette a francia kollégákat erre a potenciális veszélyre? Talán egyszer majd ezt is megtudjuk, de azt már most pontosan tudjuk, hogy felbujtó külföldön volt, s december elsejétõl mostanáig a román hatóságok nem adtak ki ellene elfogatási parancsot, nem kérték a kiadását. Ez ugyan csak indirekt módon, de egy dolgot elég egyértelmûen bizonyít: nem tudtak volna semmi meggyõzõ bizonyítékot felmutatni, ami alapján a franciák elfogják Szõcs Zoltánt. Ez pedig mindent de mindent elmond az egész vád megalapozottságáról. Már ha valakinek lettek volna eddig kételyei ezzel kapcsolatban.
Az pedig már nem is minõsíthetõ, hogy a tegnapi kézdivásárhelyi házkutatás után milyen “bizonyítékokat” vittek el a hatóságok: nemzeti jelképek, a szervezet zászlói és Wass Albert könyvek. Most tekintsünk el attól, hogy ebbõl a háromból kettõ majd minden magyar házban megtalálható, s tegyük fel azt a kérdést, hogy mióta és milyen alapon büntetendõ ezeket birtokolni?
Mielõtt bárki bármit félremagyarázna, hadd szögezzem le, hogy mindez a konkrét vádakról és a hatóságok eljárásáról szól. Hogy egészen pontosan mirõl volt szó azon az októberi beszélgetésen, illetve hogy mit tett vagy nem tett a két kézdivásárhelyi fiatal, azt nem tudom, nem tudhatom, tehát arról nem beszélek. Két dolog ellenben ettõl függetlenül nyilvánvaló:
1. Hogy a vádakat a hatóságok nem tudják meggyõzõ bizonyítékokkal alátámasztani.
2. Hogy a hatóságok egyáltalán nem igyekeznek az ügyet minél hamarabb és megnyugtató módon tisztázni, ezzel pedig tág teret engednek annak, hogy a közbeszédet elöntse a gyûlölködés és a magyarellenesség. Márpedig ez minden kétséget kizáróan bûncselekmény:
Art. 369. – Incitarea publicului, prin orice mijloace, la ura sau discriminare împotriva unei categorii de persoane se pedepseste cu închisoare de la 6 luni la 3 ani sau cu amenda.
Már az a mód is igen problémás, ahogy a hivatalos hatósági közlemények beszámolnak errõl a témáról, hát még ha idevesszük azt is, hogy ugyanakkor semmit sem tesznek a közbeszédet elárasztó magyarellenesség ellen.
Ha pedig tágabb perspektívában nézzük az utóbbi évek hatósági ténykedéseit, akkor nem túlzás megemlíteni a büntetõ törvénykönyv következõ cikkelyét:
Art. 439. – (1) Savârsirea, în cadrul unui atac generalizat sau sistematic, lansat împotriva unei populatii civile, a uneia dintre urmatoarele fapte:
…
j) persecutarea unui grup sau a unei colectivitati determinate, prin privare de drepturile fundamentale ale omului sau prin restrângerea grava a exercitarii acestor drepturi, pe motive de ordin politic, rasial, national, etnic, cultural, religios, sexual ori în functie de alte criterii recunoscute ca inadmisibile în dreptul international;
…
se pedepseste cu detentiune pe viata sau cu închisoare de la 15 la 25 de ani si interzicerea exercitarii unor drepturi.
