Romániához hasonlóan Franciaország is a közigazgatás átszervezését tervezi. Egyáltalán nem meglepõ módon úgy, hogy az kiverte a biztosítékot az elzásziaknál és a bretonoknál. Így történt meg az, hogy a székelyföldi önkormányzatok mellett elzászi és breton polgárok és egyesületek panasszal fordultak az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusához. A sors pedig úgy hozta, hogy a két ügy közvetlen egymás után szerepelt a Kongresszus monitoring bizottsága február hatodikai ülésének a napirendjén, további négy hasonló témával együtt.
Az ülés elõzményeihez tartozik például ez.
Az utolsó mondatot pedig a lehetõ legkomolyabban kell venni, nem keveset dolgoztunk azon, hogy február hatodikán komoly elõrelépés történhessen Székelyföld ügyében. (Hogy csak egy dolgot említsek meg itt, még tavaly nyáron kiderítettük, hogy Románia nem töltötte be a bizottságban neki járó helyeket, ezt jeleztük Antal Árpádnak, illetve arról is tájékoztattuk, hogy miképpen tud a bizottság tagjává válni. Azt gondolom nem kell hosszan ecsetelni, hogy mi a jelentõsége annak, ha a bizottságban van egy székelyföldi tag is.)
Aztán eljött a nagy nap, amikor a bizottság szûkszavú jegyzõkönyve szerint ezek történtek:
Románia esetében a bizottság úgy döntött, hogy Antal Árpád András, Sepsiszentgyörgy polgármestere hiányzása miatt a panaszok megtárgyalását elhalasztja.
Franciaország esetében meghallgatták az elzászi és breton régióból származó polgárok és egyesületek panaszát, majd úgy döntöttek, hogy az esedékes monitorizáló látogatást elõrehozzák 2015 elsõ felére.
Mit mondjak? Nem erre vártunk, nem erre vágytunk. S kérdések egész sora merül fel. Például a képviselet kapcsán. A halasztásról beszámol a Krónika, s megszólaltatja Kelemen Hunort is aki elmondja, hogy “a bizottságnak nincsen erdélyi magyar tagja, ezért õ maga írt levelet valamennyi bizottsági tagnak, hogy ismertesse az RMDSZ álláspontját.” No de miért nincs a bizottságnak erdélyi magyar tagja? Netán volt jelentkezõ, de a gonosz románok nem engedték meg? Vagy pedig unszolásunk ellenére sem volt jelentkezõ? Egy biztos: bárki ellenõrizheti, hogy a bizottságnak azóta sincs erdélyi magyar tagja, pedig a három póttagi hely máig betöltetlen. Több mint egy év telt el, s mint a Kelemen-nyilatkozatból is kitûnik, tudatában vannak annak, hogy ez hátrányt jelenthet.
Aztán ott a halasztás oka: Antal Árpád hiányzása. Megtörténhet az, hogy nem hívták meg, majd csodálkoztak hogy nem volt ott? Avagy Antal Árpád kapott meghívót és nem ment el? Egy biztos: tudni tudott arról, hogy mikor és hol lesz az ülés. S azt se feledjük, hogy 2014 júliusában volt két polgármester, akiket nem hívtak, de azért elmentek Kisinyovba, mert fontosnak tartották azt, hogy eleget tegyenek a településük képviselõtestülete határozatának, amiben az áll, hogy megbízzák a polgármestert, hogy képviselje a határozattal elfogadott petíciót a címzettek (köztük az Európa Tanács) elõtt. Ez a kitétel pedig szerepel a sepsiszentgyörgyi képviselõtestület által elfogadott 237/2014-es határozatban is.
Az ember elgondolkozik azon is, hogy miket lehetett volna megtenni a siker érdekében? Mint említettem, hat ilyen témát tárgyalt februárban a bizottság. Magától adódik a gondolat, hogy meg lehet keresni a másik öt beadvány szerzõit és elõzetesen konzultálni velük. Tippeket, érveket, dokumentumokat cserélni és egyeztetni. Nem akarom azt mondani, hogy ez egyszerû feladat, de egy olyan politikai szervezet számára, amelyik komoly apparátussal, kapcsolatrendszerrel és erõforrásokkal rendelkezik, lehetetlennek sem nevezhetõ. Arról nem beszélve, hogy az eredmények ismeretében jó befektetés lett volna egy ilyen, hisz lám a bretonok és elzásziak sikert értek el. Történtek erre kísérletek? Ha igen, volt azoknak valami eredménye? Kérdések, kérdések…
A bizottság következõ ülése március 24-én volt. Ezt már lázas készülõdés elõzte meg Székelyföldön, illetve népes küldöttség utazott ki Strasbourgba. Ott volt a Magyar Polgári Párt elnöke és több polgármestere, az RMDSZ részérõl pedig Kovászna megye elnöke, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint egy megyei képviselõ, aki tagja a Kongresszusnak. Mondom lázas készülõdés, mert a sajtóból ez jött le, de utólag a kisördög azt is megkérdezi, hogy valóban? Teszem azt tudtak a Strasbourgba utazók a februári történésekrõl? S ha igen, megkeresték a breton meg elzászi panasztevõket, hogy elkérjék tõlük a siker receptjét? De ne is menjünk olyan messze, van kérdés itthoni viszonylatban is, ezek közül a legfontosabb az, hogy a két háromszéki vezetõ mit tett azért, hogy a két ülés közötti bõ másfél hónapban lényegesen szaporodjanak az elfogadott határozatok? A választ ezekre a kérdésekre ismét nem tudom, de az tény, hogy a mai nappal bezárólag Kovászna megyében csak az önkormányzatok harmada hozta meg a határozatot, szám szerint még 25 helyen nem fogadták el azt. Illetve még tudom azt is, hogy nem kell Franciaországig szaladni, a monitoring bizottságnak van magyarországi tagja is, akitõl el lehet kérni a francia beadványt, okulás végett.
A márciusi ülésrõl kifejezetten bõven beszámolt a sajtó, mert a küldöttséggel egy újságíró is elutazott. Az ember joggal gondolhatta tehát, hogy minden fontosat megtudott az ott történtekrõl, ha elolvasta például ezeket az írásokat:
– Krónika
– Krónika
– Háromszék
Persze lassan fél évvel az esemény után megfogalmazódik benne néhány kérdés, pl. ezek:
Mire alapozzák a nyilatkozók, hogy 2016-ban egy éven keresztül monitorizálni fogja Romániát az Európa Tanács, illetve hogy amikor azt mondják hogy ET, akkor pontosan mire gondolnak (mert az egy igen összetett intézményrendszer)?
De az is kérdés, hogy miképpen áll a kemény munka, hogy haladnak a tervezett Fehér Könyv elõkészítésével?
Az is jó kérdés, hogy miképpen történhetett meg az, hogy az RMDSZ egyik tisztségviselõje a bizottsági ülés után fogalmazza meg azt, hogy a magyar küldöttségnek is jobban elõ kell készíteni a lobbit? Ezt tényleg nem tudták korábban? Vajon az se tûnt fel nekik, hogy a román küldöttség vezetõje tavaly júliusban még csak egyszerû tagja volt a bizottságnak, mostanra azonban alelnöke lett? Vagy netán ezt is most hallják tõlem? Hisz az köztudott, hogy Románia ilyen téren igen erõs, ha tehát fel akarjuk venni vele a versenyt, akkor igyekezni kell. Persze az is lehetséges, hogy egyszerûen csak tisztújítás volt a bizottságban, Ludmilla asszony jelentkezett, s elnyerte a tagok bizalmát. De tényleg errõl van szó? Nem kapott semmi segítséget a román diplomáciától? S hogy a magunk juhaival foglalkozzunk: nem lenne fontos mind Magyarország, mind a határon túli magyarok szempontjából az, hogy legyenek magyarok az ET különbözõ testületeinek a vezetõségében? Vagy ez evidencia, épp csak minden igyekezet ellenére nem sikerül ilyen téren eredményeket elérni?
Egy valamirõl azt gondolhattuk hogy nem kérdés, mert a nyilatkozó politikusok egybehangzóan állították. Ez pedig az, hogy a bizottság a témát kényes ügynek nevezte és visszautalta a Kongresszus vezetõ testületének a hatáskörébe. Mára már azt is lehet tudni, hogy ez nem biztos hogy igaz. A márciusi ülés jegyzõkönyvében ugyanis ez áll:
A romániai helyzet: Meghallgatták Klárik Attilát a romániai magyar kisebbség helyzetérõl, illetve Ludmilla Sfârloaga-t. Arra a következtetésre jutottak, hogy ez egy belügy, amit a romániai magyarok a hatóságokkal fennálló párbeszéd keretében kell megoldjanak, s aminek nincs közvetlen kapcsolata a Hely Autonómia Európai Chartájával.
Mindössze két mondat, de kérdések sorát vetik fel:
Klárik Attila tényleg a Románia magyarok helyzetérõl beszélt, s nem az önkormányzati határozatokról? Ha igen, akkor miért tette ezt? Ha nem, akkor hogy kerül ez a jegyzõkönyvbe? Van ebben bármi szerepe a bizottság alelnökének? (Más szavakkal: netán a jegyzõkönyv arról szól, amit bele akartak írni, s nem arról, ami az ülésen történt?) Milyen minõségben szólalt fel Ludmilla asszony: mint önkormányzati képviselõ, vagy mint a kormány prókátora? Ha ez utóbbi áll fenn – a sajtóhírekbõl ez derül ki, de most már érdemes óvatosnak lenni – akkor miféle önkormányzati képviselõk a bizottság tagjai, hogy ezt nem vették tõle nagyon rossz néven? Honnan vették azt, hogy létezik a témában párbeszéd a román hatóságokkal (hisz az egyik nagy gond pont az, hogy ilyenre nincs hajlandóság a román félben)? Beszélt errõl Ludmilla asszony és senki nem cáfolta? Vagy ez is csak a jegyzõkönyvben van, a valóságban nem volt? S nem utolsósorban: miért nyilatkozták a székelyföldi politikusok egyhangúan azt, hogy a bizottság álláspontja az volt, hogy a kérdéssel a Kongresszus vezetõ testülete kell foglalkozzon, ha ennek nyoma sincs a jegyzõkönyvben? Akkor most mi az igazság ezzel kapcsolatban? Ja bocsánat, az lényegtelen. Ha a bizottság elfogadja a jegyzõkönyvet, akkor az volt, ami abban le van írva és kész. A bizottság következõ ülése pedig tíz nap múlva lesz Varsóban, ennyi idõ áll rendelkezésre ahhoz, hogy a jegyzõkönyv nem pontos, netán nem valós voltát szóvá tegyék azok, akik ezt megtehetik (elsõsorban az ülésen részt vett székelyföldi politikusok, de ha õk nem, akkor bár a bizottság magyarországi tagjai).
Az eseményeket távolból figyelemmel kisérve, csak dokumentumokból és sajtóhírekbõl tájékozódva nehéz teljes és pontos képet kapni az egészrõl, nem véletlen, hogy jelen írásban kérdések kérdéseket érnek. S ha ez ember elmélkedik, akkor nem kerülheti meg azt a feltételezést sem, hogy a bizottság kettõs mércével mér. Hadd tegyem hozzá azonnal, hogy ezt kizárni ugyan nem lehet, de igen valószínûtlen, hisz miért lenne szigorúbb és következetesebb a sokkal befolyásosabb Franciaországgal mint Romániával? Ez inkább fordítva szokott megtörténni. Nekem nem áll módomban, de újságírók megkereshetnek olyan bizottsági tagokat, akik mindkét ülésen ott voltak, hátha sikerülne fényt deríteni arra, miért születtek pont ezek a határozatok. Ez nem lenne esõ után köpönyeg, hisz a probléma még nincs megoldva, a harcot folytatni kell az Európa Tanácsban, fontos tehát tanulni az eddig történtekbõl.
