Árus Zsolt

Csak pár nap telt el azóta, hogy arról írtam itt, hogy miképpen értelmezik a törvények végrehajtását Bukarest elsõ kerületének ügyészségén, s máris azzal szembesülök, hogy a pofátlansági versenybe újabb bukaresti intézmény szállt be.
Történt ugyanis, hogy még 2016 decemberében tettem egy panaszt, amit a táblabíróság kivizsgált, majd a megszokott módon elutasított. Az ítéletet tavaly november hetedikén, tehát lassan 5 hónapja hirdették ki, s a törvény értelmében a bírónak harminc nap áll rendelkezésére, hogy az indoklást megfogalmazza és kiközölje a feleknek. Én türelmesen kivártam ennek dupláját (elvégre Romániában élünk), majd január tizedikén írásban kértem, hogy közöljék ki az ítéletet. Válasz semmi. Február végén megismételtem tehát a kérést, amire most (miközben ismét eltelt majd egy hónap) ez a válasz érkezett:

valasz-panaszra

Ebben udvarias hangnemben tájékoztatnak csupa olyan dologról, amit tudok (az iratcsomó száma, hogy a táblabíróság melyik részlege volt az illetékes, az mikor hirdetett ítéletet, mi az ítélet száma), illetve hogy az ítélet megszövegezése folyamatban van, amint elkészül, ki fogják közölni. Mindezt különleges tisztelettel jegyzi a táblabíróság elnöke és egy jegyzõ. Ezzel részükrõl az ügy le van tudva, arra már nem vesztegetnek szót, hogy mi az oka a késlekedésnek, netán – ad absurdum – milyen büntetést róttak ki a bíróra a törvényes elõírás megsértése miatt.
Az egy dolog, hogy én az indoklás késlekedése miatt nem tudok fellebbezni, s így nyúlik az ügy mint a rétestészta, de annál sokkal lényegesebb és veszélyesebb üzenete ennek a történetnek (is), hogy azt üzeni azoknak, akiknek van szemük a látásra és fülük a hallásra, hogy a törvényeket áthágni az a legtermészetesebb dolog. Hát ezért is igaz a megállapítás, hogy Románia nem jogállam.

A tisztelt olvasó nem fogja elhinni, hogy ki az elkövetõ: egy állami intézmény, az igazságszolgáltatási rendszer része, Bukarest elsõ kerületének ügyészsége. Egy intézmény, ami az alkotmány értelmében az állampolgári jogok és szabadságjogok védelmezõje kellene legyen. Persze csak viccelek, a tapasztalt olvasó az egybõl kitalálta, hogy valami ilyesmirõl van szó, elvégre Romániában élünk, nemde?
Naszóval:
Tavaly õsszel panaszt tettem a “Realitate” televíziót mûködtetõ cég ellen, közösség elleni izgatás vádjával. Ezt, mint az várható volt, “alaposan kivizsgálták”, s január elején tájékoztattak, hogy a panaszt ejtették. Ez ellen fellebbeztem az ügyészség fõügyészéhez, akinek a törvény értelmében 20 napon belül el kell bírálnia a fellebbezést. Történt ez január 16-án. Számoljunk a román posta csigákat megszégyenítõ sebességével, de azért 5-6 nap alatt csak el kellett jusson a fellebbezésem Bukarestbe, s a válasz is vissza kell érkezzen hozzám ugyanannyi idõ alatt. Ez összesen 32 nap 6+20+6), de az egyszerûség kedvéért számoljunk negyvennel. S hogy ne mondják, hogy szõrös a szívem, rátettem további nyolc napot, s csak március 5.-én érdeklõdtem (egy elektronikus levél erejéig) arról, hogy mégis mit csinálnak. Ezt õk aznap iktatták is, aztán a következõ kilenc napot azzal töltötték, hogy most mit is tegyenek. S 14.-én megszületett a bölcs döntés: visszaküldik válasz nélkül, elektronikus aláírás hiányában:

ugyeszseg-valasz-10425

Nem titok, hogy életem során számos hivatalnoki pofátlansággal találkoztam már, de ettõl még nekem is elállt a lélegzetem egy pillanatra!
Mert nézzük csak mit mond a Büntetõ Eljárási Törvénykönyv:

“Art. 81. – În cadrul procesului penal, persoana vatamata are urmatoarele drepturi:
…
d) dreptul de a fi informatã, într-un termen rezonabil, cu privire la stadiul urmãririi penale, la cererea sa expresã, cu conditia de a indica o adresã pe teritoriul României, o adresã de postã electronicã sau mesagerie electronicã, la care aceste informatii sã îi fie comunicate;”
Vagyis: a sértett félnek joga van ahhoz, hogy rezonábilis idõn belül tájékoztatást kapjon az ügy menetérõl, ha megad erre a célra egy postacímet, elektronikus levélcímet avagy üzenõprogram-címet.
S mit ad Isten, én a panaszomban megadtam ezeket a címeket, s egy ilyen címrõl érdeklõdtem, ráadásul egy olyan esetben, amikor az ügyészség nem tartott be egy törvényes határidõt. S akkor kerül valaki ott (az aláírása alapján garantáltan azonosítható, egy biztos, hogy ugyan az átiraton az áll, hogy “Prim procuror”, az aláírás nem az övé, mint alább kiderül), aki elköveti ezt a pofátlanságot. S kétlem, hogy ezt reszketve tette, félve, hogy vajon mi lesz a következménye.
Azt már csak a rend kedvéért teszem hozzá, hogy az se semmi, hogy további egy hétbe telt, míg méltóztattak azt az egy soros átiratot megírni, s elküldeni nekem.
No de hátra van még a csattanó, ami az intézmény szerevezettségérõl hivatott bizonyságot tenni: az érdeklõdõ levelem elküldése utáni napon ugyanis a postás már hozta is az általam hiányolt fõügyészi rendeletet:

atirat-fougyesz-rendeleterol

Mint látható, az március elsején készült (s látható rajta a fõügyész valódi aláírása), tehát az érdeklõdõ levelem kézhezvételekor már postázva is volt. Nyugodtan válaszolhattak volna tehát rá, mondjuk azt, hogy elnézést a késlekedésért, de tegnapelõtt elküldtük. De vagy nem tudta a bal kéz, hogy mit csinál a jobb, vagy pedig imádnak potyára dolgozni, de úgy, hogy egyúttal az állampolgárokat is szívassák.

Frissítés (2018.III.23.):

A tegnap kapott választ nem hagyhattam szó nélkül, visszakérdeztem, hogy melyik jogszabály írja elõ az elektronikus aláírásra vonatkozó kötelezettséget. Erre ma ismét visszaküldték egy másik levelemet (rajta ugyanaz az elektronikus aláírásra vonatkozó kézírásos megjegyzés), de egy másik kisérõlevéllel, amiben már az áll, hogy az aláírás hiánya miatt küldik vissza:

ugyeszseg-valasz-10425-2

Gondolom a kézírásos aláírásra gondolnak, de vissza is fogok kérdezni, s megtudakolom, hogy milyen törvénycikkely alapján jártak el.

Tizenegy hónappal ezelõtt iktattam egy panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál. A törvény értelmében egy panasz megoldására 90 nap áll a rendelkezésükre. Tapasztalatból tudom, hogy ezt valamivel túl szokták lépni, ellenben mikor már tíz hónap is eltelt, rákérdeztem, hogy mi a helyzet a panaszommal. A válasz az volt, hogy a Tanács azon tagjának aki az én panaszomért felelõs nagyon sok munkája gyûlt fel, ezért a csúszás, de két hónapon belül biztosan kézhez fogom kapni a határozatot.
Utánanéztem, s a Tanács szervezési szabályzatában az áll, hogy iktatás után minden panaszt kiosztanak egy tagnak, õ felel a továbbiakban érte. Mivel a kiosztás sorban történik, elvileg a feladatok elosztása egyenletes, ellenben nyilván nem egyformán komplex minden ügy, így jó esély van arra, hogy egyeseknek sokkal több dolguk lesz ezzel a módszerrel. Hogy ezt a hipotézisemet ellenõrizzem (no meg hogy legyen egy konkrétabb képem arról, hogy mikorra várható a panaszom megoldása), kértem egy kimutatást a tavaly iktatott ügyekrõl. Ezt tegnap délután kaptam kézhez, de még azóta is a hatása alatt állok, ugyanis az derült ki belõle, hogy a 693 ügybõl 270 esetében hoztak döntést, s még azokból is csak 170 esetben szövegezték meg és küldték el a határozatot a feleknek! Ez utóbbi kevesebb mint 25%, olyan körülmények között, hogy 30 darabbal az idén végeztek! Ebben a tempóban további 3 és fél évre van szükség ahhoz, hogy az összes 2017-ben iktatott panasszal végezzenek, miközben fel fog gyûlni további 2400 panasz, amelyek megoldásához 17 évre lesz szükség, s így tovább. Abszurd és elfogadhatatlan.
A megkapott kimutatás alapján készítettem egy összesítõt, ami így néz ki:

ODT-2017

Mint látható, az ügyek elosztása nem egyenletes, van akinek 109 jutott, s van olyan akinek csak 46 (leszámítva az elnököt, akinek gondolom egyéb feladatai is vannak, azért jut neki kevesebb). Még nagyobb eltérések tapasztalhatók ellenben ha az elvégzett munkát nézzük, amit valószínûleg nem lehet csak az ügyek komplexitásával magyarázni, elvégre ha valaki egy évben mindössze 8 ügyet old meg, akkor ott valami komoly gond kell legyen.
Anélkül, hogy túlságosan belemennénk a részletekbe, úgy gondolom hogy két következtetés mindenképp megfogalmazható:
1. A helyzet jobb szervezéssel és ellenõrzéssel némileg javítható a mostani körülmények között is (értem ez alatt az intézmény rendelkezésére álló emberanyagot és egyéb erõforrásokat).
2. Gyökeres javuláshoz azonban az szükséges, hogy az állam sokkal nagyobb figyelmet és több erõforrást szánjon erre az intézményre. A jelen áldatlan helyzet ugyanis azt mutatja, hogy a diszkrimináció megelõzése és kezelése terén is csak a szavak szintjén mintaállam Románia, a gyakorlatban maga az állam valósággal bátorítja a diszkriminációt elkövetõket, hisz igen jó esélyük van arra, hogy a tetteik büntetlenül maradjanak, mert a Diszkriminációellenes Tanácsot lassan maga alá temeti és teljesen megbénítja a felhalmozódó panaszok sokasága.

Amint a legutóbbi bejegyzésemben már jeleztem, kissé szokatlan módon már december 28.-án kézhez kaptam a Csíkszeredai Bíróság 12.-én kelt ítéletét. Így az év végi ünnepek egy részét hasznos munkával töltöttem, azért, hogy minél hamarabb postázni tudjam a strasbourgi bíróságra az újabb panaszomat.
A sietség ugyanakkor távolról sem jelenti azt, hogy csak úgy összecsaptam a munkát, idõt és energiát szántam arra, hogy alaposan megindokoljam azon álláspontomat, hogy ebben az ügyben sérült a tisztességes eljáráshoz való jogom. Alább ez az indoklás olvasható, úgy, ahogy a ma postára tett panaszban szerepel:

A panaszom kivizsgálása kapcsán az ügyészség is meg a bíróság is az Alkotmány és több törvény számos elõírását megsértette. Tételesen:
– 1. Az Alkotmány 131. cikkelye 1. bekezdése értelmében az ügyészségek a társadalom általános érdekeit képviselik, védik a jogrendet és az állampolgárok alapvetõ jogait és szabadságjogait. A panaszom esetében ezeknek pont az ellenkezõjét tették, egy törvénysértõ közhivatalnokot védtek a társadalom egészével szemben, megsértve ezáltal nekem, mint állampolgárnak az alapvetõ jogomat ahhoz, hogy a panaszom esetében tisztességesen járjanak el és törvény elé állítsák azt, aki törvényt sértett. Konkrétan:
– 1.1. Ugyan egy jogerõs bírói ítélet végre nem hajtása miatt tettem panaszt, ezt az ügyészség egyáltalán nem vizsgálta ki. Tette ezt annak ellenére, hogy az általam sérelmezett cselekedetnek nem csak én voltam kárvallottja, hanem Hargita megye magyar anyanyelvû lakossága. Így indirekt módon egy igen nagy közösség alapvetõ jogai és szabadságjogai is sérültek.
– 1.2. A jogos és megalapozott fellebbezésemet a fõügyész úgy utasította el, hogy érdemben meg sem vizsgálta, nem válaszolta meg az abban foglalt, pontokba szedett kifogásaimat. Ilyen téren külön kiemelem azt, hogy dokumentumokkal bizonyítottam, hogy az ügyészség rendelete hamis állításokon alapszik, márpedig ilyen körülmények között a fõügyész jogi lépéseket kellett volna tegyen a hamisítást elkövetõ rendõr ellen. Ugyanez következik a Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 7. cikkelyébõl is, aminek értelmében az ügyészség köteles hivatalból eljárást indítani, ha bizonyítékok kerülnek birtokába arra nézve, hogy bûncselekmény történt.
– 2. Az Alkotmány 132, cikkelye értelmében az ügyészek a törvényesség és a pártatlanság elvei alapján fejtik ki a tevékenységüket. A panaszom esetében eljáró ügyészek és rendõrök nem így tettek, ugyanis:
– 2.1. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 5. cikkelye 1. bekezdése értelmében az ügyészség kötelessége bizonyítékok alapján kideríteni az igazságot és azonosítani az elkövetõt. Ezzel szemben:
– 2.1.1. A panaszom esetében az ügyészség következtetését semmilyen bizonyíték nem támasztja alá, említés sem történik olyan bizonyítékról ami azt igazolná, hogy a prefektus végrehajtotta az 1787/2015 számú ítéletet.
– 2.1.2. Ráadásul sem a kivizsgálást végzõ rendõr jelentésében, sem az ügyészek rendeleteiben, s a bíró ítéletében sem történik még utalás se a konkrét panaszomra, a jogerõs ítélet végre nem hajtására. Ezzel szemben mindenki aki az ügyben eljárt úgy tett, mintha úgy általában a nyelvi jogok nem garantálása miatt tettem volna panaszt, s azt bizonygatták, hogy ilyen téren a prefektus ellátta törvényes feladatát. Ezen még az sem változtatott, hogy a fõügyészhez benyújtott fellebbezésemben, majd a bíróságra benyújtott panaszomban külön felhívtam a figyelmet a panaszom lényegére, s hogy ezt nem vizsgálták ki.
– 2.1.3. Azon igyekezetében, hogy bizonyítsa hogy a prefektus nem sértett törvényt, a kivizsgálást végzõ rendõr még attól sem riadt vissza, hogy két hivatalos dokumentumról a valósággal ellentétes állításokat fogalmazzon meg. Egy ilyen cselekedett egy jogállamban súlyos következményekkel kellene járjon, ezzel szemben ebben az esetben a fõügyésznek hiába hívtam fel a hamisításra a figyelmét, figyelmen kívül hagyta azt. Ezen hamisítás kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kivizsgálást végzõ rendõr valami kivizsgálást csak végzett, mert a jelentésében a prefektusi körlevélnek és Maroshéviz polgármestere válaszlevelének dátuma és iktatószáma is szerepel, tehát beszerezte a szóban forgó dokumentumokat, s azok ismeretében állít róluk valótlanságot a jelentésében.
– 2.2. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 5. cikkelye 2. bekezdése értelmében az ügyészség kötelessége bizonyítékokat gyûjteni egyaránt a vádlott mellett és ellen. Ezzel szemben:
– 2.2.1. A panaszom esetében ezt olyan mértékben hágták át, hogy a vádlott ellen, legalábbis a konkrét panasz kapcsán semmilyen bizonyítékot nem kerestek, ilyen tevékenységre még utalás sincs a rendõr jelentésében. Ráadásul nem vizsgálták meg bár azokat az ellene szóló bizonyítékokat sem, amelyeket én csatoltam a panaszhoz, sõt, azokat egyszerûen figyelmen kívül hagyták.
– 2.2.2. A prefektus elleni bizonyítékokat mellette szólókként mutatták be, a tartalmukkal ellentétes állításokat fogalmazva meg azokról. Így nyilvánvalóvá tették, hogy céljuk és szándékuk volt a bepanaszolt személy felmentése. Mivel más mellette szóló bizonyítékot nem említenek, ezért jogos feltételezni, hogy ilyen bizonyítékokat kerestek, de nem találtak.
– 3. Az ügyben eljáró bíró sem tartotta be a rá vonatkozó törvényes elõírásokat, tételesen:
– 3.1. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 54. cikkelye értelmében a bíró ellenõrzi, hogy az ügyészség törvényesen végezte-e a dolgát, illetve hogy jogosan ejtett-e egy panaszt. Márpedig ezen tevékenység során fel kellett volna tárja az ügyészség fennebb említett törvénytelenségeit, s így meg kellett volna állapítsa, hogy a panasz ejtése nem volt jogszerû.
– 3.2. A 303/2004-es törvény 2. cikkelye értelmében a bíró pártatlan kell legyen. Ezzel szemben az ügyben eljáró bíró elfogultságról tett tanúbizonyságot, amikor az ügyészség elleni panaszomat megalapozatlannak nyilvánította, annak ellenére, hogy az ügyészség és a fõügyész rendeleteibõl kiderül, hogy a prefektus elleni panaszomat egyáltalán nem vizsgálták ki.
– 3.3. Ugyanazon törvény 90. cikkelye értelmében a bírónak tartózkodnia kell minden olyan cselekedettõl, ami rossz fényt vet szakmai vagy társadalmi presztízsére. Márpedig egy ítéletet bizonyítottan hamis állításokkal megalapozni pontosan egy ilyen cselekedet, ami egyszerre vet rá rossz fényt szakmai és emberi szempontból.
– 3.4. Ugyanezen törvény 99. cikkelyének h. pontja értelmében fegyelmi vétségnek számít ha egy bíró súlyos hanyagsággal vagy rosszindulatúan végzi a hivatali teendõit. Ebben az esetben kétségtelen a második helyzet áll fenn, mert a hanyagság, a tévedés kizárt, minekutána írásban is meg szóban is felhívtam a figyelmét arra, hogy hamis a rendõr jelentésében található két állítás. Ez csak irányomba megnyilvánuló rosszindulat lehet, függetlenül attól, hogy mi motiválta.
– 4. A Büntetõ Eljárási Törvénykönyv 8. cikkelye értelmében az igazságszolgáltatási szervek kötelessége, hogy úgy folytassák le a büntetõ eljárást, hogy annak során betartsanak minden törvényes elõírást, hogy ártatlan személyt ne ítéljenek el, ellenben ha valaki törvényt sért, akkor az nyerje el a törvényes büntetését, s mindezt rezonábilis idõn belül. Ezzel szemben:
– 4.1. A panaszom iktatása után egy teljes év telt el az ügyészség rendeletének a megszületéséig, anélkül, hogy az alatt az ügyben bármiféle érdemi kivizsgálás zajlott volna. Ez nem nevezhetõ rezonábilis idõnek.
– 4.2. Amint fennebb már jeleztem, az eljárás során sem az ügyészség sem a bíróság nem tartott be minden törvényes elõírást, s ennek eredményeképp egy törvénysértõt nem ítéltek el.
5. Az ügyben eljáró rendõr, ügyész, fõügyész és bíró ténykedése, melynek során érdemben nem vizsgálták ki a panaszomat, illetve a prefektus vétkességét bizonyító iratokra vonatkozó hamis állításokat fogalmaztak meg kimeríti a bûnpártolás tényállását, ahogy az a Büntetõ Törvénykönyv 269. cikkelyében le van írva.
6. Az ügyben eljáró rendõr, ügyész, fõügyész és bíró mind hivatali visszaélést követett el, úgy, ahogy azt a Büntetõ Törvénykönyv 297. cikkelye meghatározza, hisz hibásan teljesítették hivatali kötelezettségeiket, s ez által az 1787/2015-ös ítélet végrehajtására vonatkozó jogos érdekemet sértették meg.
7. Végül az ügyben eljáró rendõr és bíró a Büntetõ Törvénykönyv 321. cikkelyét is megsértették, amikor hivatalos okiratban mindketten valótlanságokat állítottak, a bíró pedig pluszban még a és 323. cikkelyt is, amikor ilyen hamisított okiratot használt fel a jogerõs ítélet indoklására.
Ezek együttes következményeképpen megítélésem szerint több rendben és súlyosan sérült a tisztességes eljáráshoz való jogom.
Fontosnak tartom ugyanakkor jelezni, hogy a panaszom ki nem vizsgálásának, illetve az általam bepanaszolt hivatalos személy meg nem büntetésének nem csak én vagyok károsultja, hisz ezek egyenes következménye az, hogy Hargita megye 260.285 magyar anyanyelvû lakója, a megye lakóinak 82,4%-a (a legutóbbi népszámlálás adatai szerint) számos esetben és számos közintézményben nem tud élni a hatályos törvények által biztosított azon jogával, hogy szóban vagy írásban anyanyelvét használja. Ez a jogsértõ helyzet ráadásul folytatólagosan és objektíve fennáll, amint az a mellékletek 21-27 oldalán található azon összesítõbõl kiderül, amely az egyes települések polgármestereitõl származó információkon alapszik. Az ügyészség és a bíróság pedig olyan körülmények között utasította el a panaszom érdemi kivizsgálását, hogy erre a fontos részletre felhívtam a figyelmüket, következésképpen túlzás nélkül elmondható, hogy ebben a súlyos jogsértésben bûnrészességet vállaltak.
Ráadásképpen pedig még összesen 110 lej perköltség megtérítésére is köteleztek, amint az a mellékletek 43. és 54. oldalán látható.