Mint akit pergőtűz ölel

Mint akit pergőtűz ölel

Hasalsz, mint akit pergőtűz ölel,
fedezék, árok, bajtárs nincs közel,
hogy bújtatna, fedne és tartana –
vörös virágot bont az éjszaka.

Körmeid alatt sár és színarany;
imák felett az Isten hangtalan
angyala tépi, fosztja szárnyait –
az éjjel csak vérszínű szirmot nyit.

Mi előtt vagy még? Mi után? Miben?
A tüzérség újra tölt, nem pihen,
ki ügyeli, rendezi ezt a részt.

Mi után vagy már? Mi előtt? Miben?
Reng, döng, dühöng, dübörög, megbillen
a föld és lassan, lassan megemészt.

 

Hogy lehetne szebb?

Hogy lehetne szebb?

Sötét szobában fekszünk meztelen,
se ágy, se szék, se függöny, semmilyen
kellék, kacat, díszlet, csak elnagyolt
falak közt szívunk nehéz téglaport.

S a huzat, mint álmot seperne ki,
míg az éjszaka szurkos lapjai
alánk terülnek, rajtuk csillagok:
öledben fényük örvényként forog.

Élet ez, élet? Csóré ideák
tartják a létezés fő- s közfalát.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?

Élet ez! Szép szívedből lobban át:
kezdet, köz és a végezet gyanánt.
Szerelmünk mégis, hogy lehetne szebb?

 

Megvádoltattam

Szeretek versekről beszélni, a sajátjaimról is. Az alábbi Salom című versemmel kapcsolatban súlyos antiszemitizmussal vádoltak meg. Nagyon kíváncsi vagyok a véleményekre, vajon, hogy állunk a tabukkal, a jelképek használatával, a versek értelmezésével stb. Előre is köszönöm, ha gondolataikat, gondolataitokat megosztjátok velem.

Salom
„…nekem van egy kis pénzem én rögtön megiszom.”
Patás – Indul a bakterház

Szeszgőzzel és nyitott
inggel, akár ha tél
van, akár ha nyár,
nem aluszik negyven
éve – mondják
a Siratófalhoz jár.
Mégis miből?
Ha tarhál pár forintot
az borra megy,
s hogy nem vedlik
hithű zsidóvá
az egyszer szent.
Vagy lenne mégis
titka, mi piszkától
messze túlra nyúl,
konténerek mögött
bokáját vizelve
tán Istenhez mordul?
S a moslékos vödrök
s a fogak rozsdája
álca lenne csak?
Zsíros szakálla
közt jár a pászka
s volna szent Sabbat?
Szeszgőzzel és nyitott
inggel titka van,
kezdem hinni én is azt
s ha reggelente áldást
oszt majd fogadom
én is a híg malaszt’.
Lehet Isten kéme,
borban pácolt
angyal, mit tudom,
hithű zsidó, borzos
jelenés – csak béke
legyen velünk, salom!

ív

ív

mély éjszakai árkokban
bomlanak szertelen
kimaradt mondatok
formán kívül időn túl
cserben és szükségben
a szív marhaságaival
s a haszontalan pompázik
feleslegesre szorítkozó
ideges idegenség csillog
hűvös színekkel és
örvényt kavaró riadtsággal
horpad magasság mélység
és tapasztalat vakmerő
ívet karcol az önkívület

**

Cseplin Sztanéspan Latabár
Miszterbín halálra nevettet
Hofigéza tartózkodik és
sztendáposok tekeregnek
Széllyessándor körül a
mikházi határban Nyárádselye
felé úgy nagyából fele úton
egy ismételten véres bekecsi
csata irányába szegezve a
legsikerültebb vicceket

***

beszéljünk a lényegről:
a kimaradt mondatok a
hasfájdító nevetés és a
tört.én.elem lövészárkairól

 

 

Kálvária

Kálvária


ránk jár a rúd
hátunkban a számlás
énekel mészarcú
ördög kerepel
kelepel

Haj de magas ez a hegy,
nem vagy százas: kerek egy!
Szemet loptál, hangokat;
tanúskodnak, ne tagadd!

**
erényre
mi szükség
erszényre
van szükség
süketelés
sületlenség
röhögve akasztnak
sivítva akaszkodunk

Sebes parton kikötő,
húsba a vas belenő.
Anyát loptál: vajúdik –
kereszt alatt fut a gyík.

***
gyomrunk likasztja
a mihaszna idegesség
az őrültek sorozóbizottsága
szemet huny a tiszta
gondolat felett

Ki az, mi az, ki lehet?
Nem tudom, hogy ki szeret.
Megyek, vagyok meztelen;
kengyelben a kegyelem.

****
nem is intenek
a távozók csak
pontot rúgnak
egy-egy hitehagyott
félmondat után
istennyila csapkodja
utunk s kordénk
semmivé fosztják
szép eszméink
kutyakölyöknek
tartogatott zsákban
vihart told szerelmünkhöz
és ködfalaknak támaszt
a születés lámpaláza

Felhő, felhő: fekete.
Csak a párja megette.
Fosztott angyal feketén,
csontig ázol, te szegény!

*****
árokba törik a kerék
boglyák lángolnak
s égnek szénné
utolsó csipet kovászból
sütött igazulások

Szemet loptál, hangokat,
anyát loptál, ne tagadd!
Bárcás múzsa vajúdik,
farka nélkül fut a gyík.

 

Nézd!

Nézd!

“Kortárs irodalmi tanácsok a G Pont Caféban! Szerdán és pénteken, 16-21 között”
Bölöni Domokos – Gépont

Vizes égen szivárványszín halak.
Vizes égen szivárványszín halak

úsznak el, nézd csak, nézd!
Körben csángálnak léha istenek –
ezt az álmot sem kell megidézd,
talán ha le-, meg úgy sem fejtenek.

Hagyd csak hétfőkre s a keddre,
muszájból muszájba siető!
Rövidre nyírt sorokba szedve
a világ, mert úgyis versbe jő.

 

Együttállások – A FOLYTON TÚLZÓ DUGÓHÚZÓ

Kész van a gyermekkötetem kézirata… Pásztor Andrea , a székelyudvarhelyi Dr. Palló Imre  Művészeti Szaklíceum IX. B. osztályos tanulója nagyon szép illusztrációkkal lepett meg (lásd pl. a vers alattit). Köszönöm szépen Neki! Imádom az ilyen együttállásokat: tehetséges, ügyes, szép! Na és az a bizonyos PONT: Andrea nagygalambfalvi. A szülőfalu.  Kányádi Sándor több szempontból is meghatározó az életemben, a verses könyv mottója is tőle van… A könyv valamikor, valamilyen formában meg fog jelenni, mert Sanyi bácsi is ezt írta:

 

„De a kikericsek,
a bátor őszikék
arra bátorítnak:
ne félj, nincs minden veszve még.”

Kányádi Sándor

 

A FOLYTON TÚLZÓ DUGÓHÚZÓ

Ide figyeljenek kérem!
Vagy ezer dugót kitéptem,
s higgyék nekem nyugodtan el,
biz’ egy sem tört közülük el.

Precíz vagyok s magabiztos,
csak dicsérjenek, sose tilos,
nálam még nem volt dugulás,
mondhatni nemesi vonás.

Húztam parafát a cárnál,
jobb vagyok hét fakanálnál,
rongyszőnyegre bor nem futott,
minden cseppje célba jutott.

Az meg pláne természetes,
seprő s lőre rettenetes,
litty-löttyel nem foglalkozom,
csak borásszal vitatkozom.

Nem is lehet már más a cél,
nyelem s a végem krómacél,
még kinyitok pár üveget
azután nyugdíjba megyek.

(Na most ebből az volt igaz,
mit a barátunk most falaz,
hogy miért, hát értsük meg mi,
szegény roppant mód szégyelli.

Húzta bizony rendületlen,
egy városi kerületben,
hol a törzsvendég nyakra-főre
megszomjazik a seprőre.

Nem láttál még annyi dugót,
mibe egy nap belefutott,
törte, nyúzta, szakította,
nem volt erő a pultosba.

Reggel pontban hatkor nyitás,
szombaton sem volt lazítás,
vörös borról, fehér borra,
felejtené, nem is csoda.

Egyszer egy idegen fazon,
táncot ropott az asztalon,
a legdrágább pezsgőt kérte,
ő az orosz cárnak nézte.

S ha nem lenne bőven elég
-alig mondtam el a felét-,
éjszaka is dolgoztatták,
a nagykaput vele fogták!)

 

Vendég vagy

Vendég vagy
„…úgy érzem én, barátom, hogy a porban,
hogy lelkek és göröngyök közt botoltam,
mégis csak egy nagy ismeretlen Úrnak
vendége voltam.”
Kosztolányi D: Hajnali részegség

A sulykot messze elvetik,
óneső sűrűn permetez,
rablók agyadban éjjente,
s akárhogy is csak mélyül ez.

Nagy sokáig, amit vártál,
úgy jött, mint szürke hétköze,
dicstelen futást ünnepelsz,
minek tehozzád nincs köze.

Olyan falra másztál eddig,
amit húztak, hogy nagy legyen,
olyanokra kértél áldást,
’kik’ puszta léte förtelem.

Hát így vagy no: sarkig tártan,
nagy okosságod képtelen
mondani neved a sorba,
úrrá lenni e képleten.

Mindez így áll, ahogy írva?
Uram! Magyarázd meg nekem!
Vendég vagy, s vendég itt más is,
s fogytán a szűkös értelem.

 

 

Át

Át

Át kellene nézned,
át, oda át,
ahol egybeírják
a tájat s a hazát!

Túlnan, ott! Látod?
Vásznak vége:
foszlottan
leng, ezer éve.

Egy füst alatt
sosem leszünk?
Én Istenem,
vagy-e velünk?

Én Istenem,
jó Istenem!
Becsukódik
már a szemem.

Betéve, mint
estéli, gyermeki
imáját tudja
nevét az ember.

S aki többet…,
az gyalogolja,
rója és költi
az éjjeli erdőt?

Lázad benne
erő? Erő: kiátkozni,
kiverni a kofákat,
a seftelőket.