És imádkozom

mennyi bámulatos isten s mind
lemorzsolja őket a képzelet

Nekem az az Egy kell,
aki Molnár Vilmosnak Csicsó után s
nekem Tusnád előtt – annál
az éles kanyarnál – megjelent.
Ismételgetem, mint Popriscsin,
egyre több ránccal, egyre több
véleményes jótétemény közepette.
Szalmalángok piszkafája:
magam vagyok a mihaszna
mantra, a féreg bútta fohász s az
estéli koponyahasító baltacsapás.
S ebben a sokszorosan élemedett korban,
annyi habzó szivárvány, bogra
kötött akasztófakötél és elhamarkodott
jelenés hétköznapisága között,
megijedek a jó szó jóságától,
az édes csók édességétől, az
ártatlan gyermek ártatlanságától –
ebben az élemedett, popriscsini kórban.
És imádkozom az ünnepért,
és imádkozom az őszinte,
Isten-megsegített teljességért.

Nem ér egy verset

Nem írok.
Hadd látom: mi lesz veletek
reggeli méredzkedések, éjszaki, éjközi leletek?

Nem írok.
Lázam, ha méred, ne mondjuk senkinek –
tegnapi halálom nem ér egy verset meg.

Nem írok.
Üres képernyőn – higgyék csak – rejtjelek,
ándergrand, szamizdat:hogy mindenre felelek.

Nem írok.
A tagadás türelme sötét sziesztám;
túl vagyok – nem vagyok? – életem legjaván?

Nem írok.
Nyeletlen késem pengéjét pengetem,
kimeredt égbolt közönye felettem.

Nem írok.
Hadd látom: mi lesz veletek?
Kell-e vers, vagy versestül, verstelen egyre megy?

Reggeli sirám

Az értelem erdejéből űzve,
előttem szavak, számok, rejtjelek.
Magyarázni nem vagyok képes az
utat: egyszerre mély és meredek.

Téveszmék bolygatnak. S jaj, agyamat
koldus, kántor,  kupec is zörgeti.
Eljátszom sikolyom egy sípon, mi
hangom törött karónak hegyezi.

Az értelem erdejéből űzve.
Soha nem lenni más csak puszta dal!
Ábrándom agancsán himbál a szél,
és nincsen, semmi nincs mi eltakar.

Kevéske ünnep, egy-egy lusta nap

“…a társadalom szabta keretek között élünk” apám

Mit tudsz csinálni mást?
Felkelsz és újra jársz.
Van negyedórád Isten és Hivatal között,
s a pártokhoz – hál’ Isten – nincs közöd.
Kevéske ünnep, egy-egy lusta nap,
életed, sok mással, egyformán szalad.
Középosztály? Milyen kasztba, kalodába illesz?
Elégedett vagy? Viszonylag. Rá is legyintesz.
Jó könyved legyen, pohárka friss söröd,
szeressenek páran, szekered (így-úgy) már elzörög.
S hogy annyi fene eszi az embert (?), téged is;
kivizsgálás: a derekad, de rogysz majd térdre is.
S hogy annyi fene eszi az embert? Tenni mit lehet?
Míg mosolyod viszi a gyermeked,
felkelsz és újra jársz – mi mást csinálnál,
mit tudsz csinálni mást?

Tisztelt Olvasó!

A Romanika Kiadó gondozásában megjelent második, Ki talál ki? Erdélyi dallam című verses kötetem. A könyv az országos terjesztésbe is bekerül, a 200 darab szerzői példányból befolyó összeg 10%-át pedig felajánlom a Székelyföldi Autonómia Alap számára — azzal a nem titkolt céllal, hogy más termékek, szolgáltatások esetében is élni fognak ezzel a támogatási lehetőséggel. A szülőföldet nem elég versekbe foglalni, a szülőföld további kötelességeket is ró az emberre.

Isten áldja az Olvasót!

Csíki András

Csíki András: Ki talál ki? Erdélyi dallam (Romanika Kiadó, Budapest, 2017)

136 oldal, kemény kötés

Ára: 3.000.- Ft + postaköltség

Megrendelhető: csikiandras1980@gmail.com

Megjelent a Hitel folyóirat 2017/4. száma, benne a következő verseimmel: tavaszi sár fölé; mint félkegyelmek áldása; március; hogy csontvelőig.

Szeretettel ajánlom!

A Ki talál ki? kötetet még Balázs Tiborral egyeztetve kezdtem el szerkeszteni. Tibor idén januárban elment oda, ahonnan már nem (?) lehet segíteni a rímeken. Nagyon hálás vagyok neki, mert nélküle nem született volna meg a 2012-es Aposztróf kötet. Nyugodjon békében!

A Ki talál ki? kötetem május második hetétől megvásárolható 3.000.-Ft-os áron!

2012-es Aposztróf című kötetem megjelenését követően elsősorban közéleti, történeti, társadalmi kérdések kerültek verseim középpontjába. A haza minduntalan alakuló fogalma, távolságai, mélységei, alkotóelemei mindegyre témát szolgáltatnak. Az erdélyi magyarság zűrzavaros mindennapjai s a magyarországi  ideológiai állóháborúk kiváltotta versreakciók összeolvasva krónikás énekké állhatnak össze. Krónikás énekké, melyben ott van a Nyárádmente: “magyarok fogyatkozása / szászok elszaladása / völgyekből kicsordult sár / borona vágta arcokon /  méreg és megszikkadt mosoly /  első háztól utolsókig érő/ megszikkadt mosoly”; de ott vannak a budapesti, debreceni repterek is: “s veszi az irányt Londonnak/ akármi is az akármivel is/ egyenlő akárhogy is más/ mint ez itt amihez szintén/ nehéz megfelelő szót szívet/ és szándékot találni”.

A kötet versei az otthon és otthonosság felől közelítenek a témákhoz, hol kisebb, hol nagyobb olvasói erőfeszítést igényelve a krónikába való beillesztésükhöz. Mindeközben állandósulhat a kérdés,  hogy mi is a költészet tétje, mekkora a hatósugara és mit, mennyit és mikor kell versbe foglalnunk szigorú szabályok között megélt hétköznapjainkból.

de melyik ég?

„és itt állok 89-ben,
Atyaúristen, de melyikben?!”
Balázs Tibor: Aki háromszor légiós

de melyik ég alatt állunk
melyik hazában a pokol-menedék
melyik bugyrában milyen
eredővel miféle apákkal
milyen hadrendben milyen
nyavalyákkal milyen esőt
havazást még bírunk
melyik élet ez s milyen
évet írunk hogy
tankok vaspáncélok
zuhannak nyakunkba
dögszagtól fulladunk s
ünneplőnk álruha ’88-tól
erre vagy onnan visszafelé
csak várjuk magunkat
csak nézünk fölfelé
de melyik ég alatt
melyik hazában
melyik bugyorban
milyen nyavalyában
hogy sírkövek kopjafák
zuhannak nyakunkba
hogy hamvaink piszkáljuk
tüzet mart halomra

Szeretettel ajánlom, nagyszerű írások és benne a Szívünkre kell írnunk c. versem.