Székely Figyelõ

Község Szatmár megyében, lakóinak közel fele magyar, magyar neve Szatmárpálfalva. Talán vannak olyanok is, akik még arra is emlékeznek, hogy jó évvel ezelõtt rossz híreket hozott onnan a sajtó. Mint a cikkbõl kiderül, a község – hála polgármesterének – a “román büszkeség” egyik fellegvára, ahol jóérzés ide, törvény oda, a magyaroknak nem terem babér. A polgármester álláspontja lényegében az, hogy vegyék tudomásul, hogy Romániában élnek, Pãulesti-en.
Ugyan tevékenységünk elsõsorban Székelyföldre koncentrálódik, látva azt a helyzetet petíciót intéztünk a község polgármesteréhez, amiben azt kértük, hogy tartsa tiszteletben a község magyar lakóinak nyelvi jogait és kommunikáljon velük magyar nyelven a község honlapján és Facebook oldalán. Nem meglepõ módon elsõre egy mellébeszélõ választ kaptunk, ezért kénytelenek voltunk újra próbálkozni, de azt se koronázta siker, ezért a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultunk, kérve, hogy az állapítsa meg, hogy a polgármester törvényt sért, s ezért büntesse meg. Történt mindez tavaly május közepén. A Tanács gépezete pedig munkába lendült, s annak eredményeképpen három hónap után kézbesítették nekünk a bepanaszolt polgármester álláspontját, amiben az összehord hetet és havat (hogy õ milyen jó polgármester, mennyit tett a község felvirágoztatásáért), s azon belül hosszan kifejti, hogy a panaszunk nyilvánvalóan a község jegyzõje ellene folytatott mesterkedéseinek újabb gyümölcse. Erre mi megadtuk az illendõ választ, majd következett a szokásos türelemjáték, míg az ügyben végre döntés születik. Erre ebben az esetben nyolc hónapot kellett várni, majd további közel három telt el addig, míg a tegnapi szent napon a postás kézbesítette nekünk a Diszkriminációellenes Tanács 240/2022-es Határozatát, amiben az áll, hogy megállapították, hogy a diszkrimináció áll fenn, és ezért … megrovásban részesítették a bepanaszoltat.
Ez ugye tipikusan az az eset, amikor egyik szemünk halványan mosolyog, miközben a másik zokog, ugyanis ilyen nyilvánvaló esetben a Tanács nem tehetett mást, meg kellett állapítsa a diszkriminációt, ellenben a konkrét körülményeket figyelembe véve (gondolunk arra, hogy a polgármester miképpen reagált a panaszra, illetve még inkább arra, hogy egy év után is változatlan a helyzet, a jelzett helyeken egy fia magyar szó nincs) illett volna egy borsos büntetést is kirónia. Ugyanis a megrovásra a polgármester várhatóa legyint egyet, esetleg jót nevet, s az élet megy tovább.

Ezzel együtt mondhatni szerencse, hogy ez a határozat végre megszületett (gondolunk itt arra, hogy van nem egy olyan panaszunk, amiket még 2020-ban tettünk, de máig nincsenek megoldva), mert legalább hasznát tudjuk venni a bíróságon. Ugyanis tavaly áprilisban, mikor megkaptuk a polgármester mellébeszélõ válaszát, Szatmár megye prefektusához is intéztünk egy petíciót, amiben arra kértük, hogy törvényes kötelességének megfelelõen gondoskodjon arról, hogy Szatmárpálfalván tartsák be helyi magyar közösség nyelvi jogait. Erre az akkori prefektus még mutatott némi hajlandóságot, küldött egy felszólítást is a polgármesternek, de azzal részérõl az ügy meg volt oldva, annak ellenére, hogy a polgármester a füle botját se mozdította a felszólítására. Aztán kineveztek helyette egy másik prefektust, aki – a polgármesterhez hasonlóan – láthatóan szintén “jó román”, mert ismételt felkérésünkre végül azt válaszolta, hogy mi tévedésben vagyunk, nem is létezik semmiféle törvényes kötelessége a polgármesternek, hogy a két kifogásolt honlapon található közérdekû információkat magyar nyelven is közzétegye. Ennek nyilván per lett a következménye, mely perben arra bár fel tudjuk használni a Diszkriminációellenes Tanács határozatát, hogy reményeink szerint meggyõzzük vele a bírót, hogy nekünk adjon igazat és kötelezze a prefektust arra, hogy õ a maga során kötelezze a polgármestert a két internetes oldal magyar fordításának az elkészíttetésére. S mivel lényegében ez a cél, ha megvalósul, akkor már nem fog olyan nagyon zavarni, hogy a polgármester megúszta egy ejnye-bejnyével, a zsebe nem bánta azt, hogy magyar falusfeleit semmibe veszi.

Befejezésképp annyit még hadd jegyezzünk meg, hogy ez az eset tökéletesen mutatja azt, hogy milyen szinten áll Romániában a nyelvi jogok tiszteletben tartása. 15 hónap, valamint nem kevés munka kellett ugyanis ahhoz, hogy bár felcsillanjon a remény, hogy egy közel felerészben magyarok lakta községben bár az meg fog valósulni, hogy a polgármesteri hivatal honlapja és Facebook oldala kétnyelvû lesz. Arra azonban még semmi garancia nincs, hogy ez meg is történik rövidesen. Miközben az borítékolható, hogy ugyanabban a községben napi szinten sérül a magyar lakók azon joga, hogy anyanyelvükön kommunikáljanak az önkormányzat személyzetével, szóban és írásban. A következtetésünk pedig az, hogy csak akkor tud ez a helyzet lényegesen javulni, ha sokan és rendszeresen szót emelnek a jogsértések ellen. Ezért bíztatunk újra és újra minden erdélyi magyart, hogy álljon ki a jogai mellett, követelje ki, hogy azokat a hatóságok tartsák tiszteletben. A jogvédõ szervezetek – így mi is – ebben segítséget tudnak nyújtani, de az egész munkát elvégezni nem tudják.

Mint köztudott, Románia a kisebbségek nyelvhasználata terén több nemzetközi egyezményt ratifikált, majd ugyanezen jogokat az alkotmányába és több törvényébe is belefoglalta. Következésképpen – elvégre Romániáról van szó – mindezekbõl igen keveset tart be. Nézzünk erre egy újabb példát, az adóhatóságot.

A sors úgy hozta, hogy az alapítványunk elnöke perbe keveredett ezzel az intézménnyel, mely pert megnyert, ami azzal is jár, hogy perköltségei megtérítésére jogosult. S ugyan egy jogerõs ítéletet minden további nélkül köteles végrehajtani az, aki a pert elvesztette, a biztonság kedvéért egy levélben szólította fel az intézményt a fizetésre, mely levélben közölte velük a bankszámlájának a számát, ahova fizethetnek.
A levelet nyilván magyarul írta, elvégre erre törvény adta joga van. Amit – valljuk be, nem teljesen meglepõ módon – a címzett másképp látott, s a levélre románul válaszolt. Amire kapott egy magyar nyelvû viszontválaszt, amiben többek közt tájékoztatást kapott arra nézve, hogy a Közigazgatási Törvénykönyv elõírásainak értelmében köteles egy magyar nyelvû levélre magyarul válaszolni. Arra pedig ez a kioktató válasz érkezett, amiben kifejtik, hogy nem addig van az, nekik ilyen kötelezettségük nincs, mert az adóügyi eljárások nyelve a román. Ezt az állításukat a Pénzügyi Eljárási Törvénykönyvre, pontosabban annak nyolcadik cikkelyére alapozták, aminek tárgya valóban a nyelvhasználat, s az elsõ bekezdés pedig valóban úgy szól, hogy az adóigazgatásban használandó hivatalos nyelv a román. Igen ám, de azt további bekezdések követik, a teljes cikkely így szól:

Articolul 8
Limba oficialã în administratia fiscalã
(1) Limba oficialã în administratia fiscalã este limba românã.
(2) Dacã la organul fiscal se depun petitii, documente justificative, certificate sau alte înscrisuri într-o limba straina, organul fiscal solicitã ca acestea sã fie însotite de traduceri în limba românã certificate de traducatori autorizati de Ministerul Justitiei, în conditiile legii.
(3) Dacã la organul fiscal se depun petitii, documente justificative, certificate sau alte înscrisuri într-o limbã strãinã, pentru care nu exista traducãtori autorizati potrivit alin. (2), organul fiscal solicitã ca acestea sã fie însotite de traduceri în limba românã efectuate sau certificate de o ambasada/oficiu consular al statului în a cãrui limbã oficialã a fost emis documentul respectiv.
(4) Petitiile, documentele justificative, certificatele sau înscrisurile redactate într-o limbã strãinã depuse fãrã respectarea alin. (3) nu se iau în considerare de organul fiscal.
(5) Dispozitiile art. 19 din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001, republicatã, cu modificãrile si completarile ulterioare, sunt aplicabile în mod corespunzator.

Ha pedig ezt végigolvassuk, akkor ott van az ötödik bekezdés, amiben az áll, hogy az adóigazgatás terén is alkalmazandó a 215/2001-es törvény tizenkilencedik cikkelye. Mely cikkely (amikor az említett törvény még érvényben volt) így szólt:

Articolul 19
În unitãtile administrativ-teritoriale în care cetãtenii apartinând minoritãtilor nationale au o pondere de peste 20% din numãrul locuitorilor, autoritãtile administratiei publice locale, institutiile publice aflate în subordinea acestora, precum si serviciile publice deconcentrate asigurã folosirea, în raporturile cu acestia, si a limbii materne, în conformitate cu prevederile Constitutiei, ale prezentei legi si ale tratatelor internationale la care România este parte.

Ez bizony az a törvénycikkely, amelyik a kisebbségi nyelvek használatát szabályozza a közigazgatásban, s ami ezek szerint az adóigazgatás területén is érvényes volt mindaddig, míg a 215/2001-es törvény érvényben volt.
2019-ben azonban azt a törvényt hatályon kívül helyezte a Közigazgatási Törvénykönyv, ami azonban ilyen téren nem hozott gyakorlatilag semmilyen változást, ugyanis annak a vonatkozó cikkelye így szól:

Articolul 94
Folosirea limbii minoritãtilor nationale
(1) În unitãtile/subdiviziunile administrativ-teritoriale în care cetãtenii apartinând unei minoritãti nationale au o pondere de peste 20% din numãrul locuitorilor, stabilit la ultimul recensãmânt, autoritãtile administratiei publice locale, institutiile publice aflate în subordinea acestora, precum si serviciile publice deconcentrate asigurã folosirea, în raporturile cu acestia, si a limbii minoritãtii nationale respective, în conformitate cu prevederile Constitutiei, ale prezentului cod si ale tratatelor internationale la care România este parte.

Ha tehát mindent összevetünk és húzunk egy vonalat akkor a jogszabályok szintjén az van, hogy létezik egy Adóügyi Törvénykönyv, aminek nyolcadik cikkelye szabályozza a nyelvhasználat kérdését az adóhatóságok viszonylatában, s az a cikkely pedig tételesen rögzíti, hogy ezen a területen is érvényesek a Közigazgatási Törvénykönyvnek a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó elõírásai. Ezzel tökéletes ellentétben pedig a gyakorlat az, hogy ezeket az elõírásokat nem csak hogy nem alkalmazzák, de még a létezésüket is tagadják, legalábbis Hargita megye szintjén. Az pedig a hab a tortán, hogy a levél aláírói Dimén Hunor-Dénes és Csibi Zoltán, tehát még bár azt se lehet mondani, hogy azok a gonosz román hivatalnokok sértik meg a nyelvhasználati jogainkat.

Befejezésképpen pedig csak azt tudjuk tanácsolni mindenkinek, hogy éljen törvény adta jogaival és használja az anyanyelvét még az adóhatóság viszonylatában is. Hadd tanulják meg, hogy a fizetésüket a mi adónkból kapják, s cserébe minimális elvárás az, hogy tartsák tiszteletben a törvényes jogainkat. Ha pedig ezért valakit bármi retorzió ér, akkor forduljon hozzánk segítségért.

Az úzvölgyi temetõ kapcsán (is) közismerté vált Tîrnoveanu doktor újabb provokációra készül jövõ héten, amint azt itt lehet olvasni. Teszi ezt annak ellenére, hogy pontosan tudja õ is évek óta, hogy azok a román hõsök akikrõl állítólag ott emlékeznek meg tulajdonképpen a kománfalvi katonai temetõben vannak elhantolva (az illetékes állami szervezet vonatkozó sajtóközleménye itt olvasható), hogy az elmúlt években született pár jogerõs bírósági ítélet ami teljesen más helyzetet teremtett, illetve hogy az ugyanezen idõszakban általa szervezett “megemlékezések” nyomán csak a Székely Figyelõ több büntetõ panaszt tett, melyek kivizsgálása még folyamatban van (tehát Damoklész kardjaként függnek a feje felett).
No de éppen ezek a körülmények teszik lehetõvé, hogy ne nézzük tétlenül ezt az újabb tervet, hisz immár vannak eszközeink fellépni ellene, illetve arra, hogy helyzetbe hozzuk a csendõrséget, hadd mutassa meg, hogy kivel is tart. Ezért az elmúlt napokban a követezõ dolgokat tettük meg, egyrészt a megelõzés céljával, másrészt azért, hogy ha mégis megszervezi a tervezett “megemlékezést”, akkor utólag hatékonyabban lehessen fellépni ellene:
Levelet intéztünk hozzá, amiben jeleztük neki azt is, hogy ama 149 román hõs Kománfalván van eltemetve. A továbbiakban felhívtuk a figyelmét arra, hogy a temetõ Csíkszentmárton területén és tulajdonában van, ezért bármit akarna ott szervezni, azt elõzetesen be kell jelentenie az ottani polgármesternek, illetve a Hargita megyei csendõrségnek. Ezek alapján felkértük arra, hogy a megemlékezést szervezze a kománfalvi temetõben. Végezetül pedig felhívtuk a figyelmét arra, hogy ha nem így tesz és híveivel az úzvölgyi temetõbe jön, az a vonatkozó törvény 9. cikkelye értelmében tiltott rendezvénynek számít, s mint olyan, jogi következményei lesznek.
A levélre egy sajátos, de az illetõtõl nem meglepõ, pár szavas válasz érkezett. Itt látható a levélváltásunk, alul a levelünk, s fölötte az igen gyorsan, fél óra után érkezett válasz (Netán vicceket írnak? Nagyon komikus!!!!):

Levélváltás

Ezt követõen a megyei csendõrségnek írtunk levelet, amiben vázoltuk a temetõre vonatkozó releváns információkat és az elõzõ évek eseményeit meg azok következményeit (ideértve azt, hogy a doktor ellen több bûnvádi panasz volt téve, s azok kivizsgálása még zajlik), majd ezek nyomán azt kértük, hogy akadályozzák meg a rendezvény megtartását, s ha a szervezõk nem hajlanának a jó szóra, akkor tegyék meg ellenük a szükséges törvényes lépéseket. A levél itt olvasható:

Levél a csendõrségnek

Ezzel megtettük azt, ami a magunk részérõl megtehetõ volt, elsõsorban azzal a céllal, hogy lehetõleg akadályozzuk meg azt, hogy az idei “megemlékezés” megtörténjen. De – mint fent jeleztük – tekintettel arra, hogy a doktort volt lehetõség kiismerni az elmúlt években, ennek az esélye igen kicsi, ezért eme két levél megírásával az is volt a célunk, hogy elõkészítsük a további, június másodika után megteendõ lépéseinket. Mert hogy lesznek olyanok, az lényegében borítékolható.

Fontosnak tartjuk ugyanakkor megjegyezni, hogy még vannak eszközök a magyar közösség kezében, amik bevethetõek ebben az ügyben. Ezek közül hadd említsünk meg kettõt:

1. Mivel immár jogerõs ítélet van a kezében a temetõ hovatartozásáról, Csíkszentmárton polgármestere rendeletben tilthatja be a rendezvény megtartását. Ez már egy sokkal erõsebb eszköz mint a mi felszólításunk, egy késõbbi jogi eljárás esetén lényegesen súlyosabban esik latba az, ha a szervezõk áthágnak egy érvényes polgármesteri rendeletet.
2. Hogy a csendõrség ne sunnyogja el az ügyet, ahhoz hozzájárulhat a sajtó, már pusztán azzal is, hogy több szerkesztõség képviselõi – hivatkozva arra, hogy tudomásuk van a tervezett “megemlékezésrõl” meg a fent említett levelünkrõl – sorban rákérdeznek a csendõrségre, hogy mi az álláspontjuk és mit szándékoznak tenni az etnikumközi béke megõrzése érdekében, illetve azért, hogy ne történjen törvénysértés június másodikán az úzvölgyi temetõben.