Község Szatmár megyében, lakóinak közel fele magyar, magyar neve Szatmárpálfalva. Talán vannak olyanok is, akik még arra is emlékeznek, hogy jó évvel ezelõtt rossz híreket hozott onnan a sajtó. Mint a cikkbõl kiderül, a község – hála polgármesterének – a “román büszkeség” egyik fellegvára, ahol jóérzés ide, törvény oda, a magyaroknak nem terem babér. A polgármester álláspontja lényegében az, hogy vegyék tudomásul, hogy Romániában élnek, Pãulesti-en.
Ugyan tevékenységünk elsõsorban Székelyföldre koncentrálódik, látva azt a helyzetet petíciót intéztünk a község polgármesteréhez, amiben azt kértük, hogy tartsa tiszteletben a község magyar lakóinak nyelvi jogait és kommunikáljon velük magyar nyelven a község honlapján és Facebook oldalán. Nem meglepõ módon elsõre egy mellébeszélõ választ kaptunk, ezért kénytelenek voltunk újra próbálkozni, de azt se koronázta siker, ezért a Diszkriminációellenes Tanácshoz fordultunk, kérve, hogy az állapítsa meg, hogy a polgármester törvényt sért, s ezért büntesse meg. Történt mindez tavaly május közepén. A Tanács gépezete pedig munkába lendült, s annak eredményeképpen három hónap után kézbesítették nekünk a bepanaszolt polgármester álláspontját, amiben az összehord hetet és havat (hogy õ milyen jó polgármester, mennyit tett a község felvirágoztatásáért), s azon belül hosszan kifejti, hogy a panaszunk nyilvánvalóan a község jegyzõje ellene folytatott mesterkedéseinek újabb gyümölcse. Erre mi megadtuk az illendõ választ, majd következett a szokásos türelemjáték, míg az ügyben végre döntés születik. Erre ebben az esetben nyolc hónapot kellett várni, majd további közel három telt el addig, míg a tegnapi szent napon a postás kézbesítette nekünk a Diszkriminációellenes Tanács 240/2022-es Határozatát, amiben az áll, hogy megállapították, hogy a diszkrimináció áll fenn, és ezért … megrovásban részesítették a bepanaszoltat.
Ez ugye tipikusan az az eset, amikor egyik szemünk halványan mosolyog, miközben a másik zokog, ugyanis ilyen nyilvánvaló esetben a Tanács nem tehetett mást, meg kellett állapítsa a diszkriminációt, ellenben a konkrét körülményeket figyelembe véve (gondolunk arra, hogy a polgármester miképpen reagált a panaszra, illetve még inkább arra, hogy egy év után is változatlan a helyzet, a jelzett helyeken egy fia magyar szó nincs) illett volna egy borsos büntetést is kirónia. Ugyanis a megrovásra a polgármester várhatóa legyint egyet, esetleg jót nevet, s az élet megy tovább.
Ezzel együtt mondhatni szerencse, hogy ez a határozat végre megszületett (gondolunk itt arra, hogy van nem egy olyan panaszunk, amiket még 2020-ban tettünk, de máig nincsenek megoldva), mert legalább hasznát tudjuk venni a bíróságon. Ugyanis tavaly áprilisban, mikor megkaptuk a polgármester mellébeszélõ válaszát, Szatmár megye prefektusához is intéztünk egy petíciót, amiben arra kértük, hogy törvényes kötelességének megfelelõen gondoskodjon arról, hogy Szatmárpálfalván tartsák be helyi magyar közösség nyelvi jogait. Erre az akkori prefektus még mutatott némi hajlandóságot, küldött egy felszólítást is a polgármesternek, de azzal részérõl az ügy meg volt oldva, annak ellenére, hogy a polgármester a füle botját se mozdította a felszólítására. Aztán kineveztek helyette egy másik prefektust, aki – a polgármesterhez hasonlóan – láthatóan szintén “jó román”, mert ismételt felkérésünkre végül azt válaszolta, hogy mi tévedésben vagyunk, nem is létezik semmiféle törvényes kötelessége a polgármesternek, hogy a két kifogásolt honlapon található közérdekû információkat magyar nyelven is közzétegye. Ennek nyilván per lett a következménye, mely perben arra bár fel tudjuk használni a Diszkriminációellenes Tanács határozatát, hogy reményeink szerint meggyõzzük vele a bírót, hogy nekünk adjon igazat és kötelezze a prefektust arra, hogy õ a maga során kötelezze a polgármestert a két internetes oldal magyar fordításának az elkészíttetésére. S mivel lényegében ez a cél, ha megvalósul, akkor már nem fog olyan nagyon zavarni, hogy a polgármester megúszta egy ejnye-bejnyével, a zsebe nem bánta azt, hogy magyar falusfeleit semmibe veszi.
Befejezésképp annyit még hadd jegyezzünk meg, hogy ez az eset tökéletesen mutatja azt, hogy milyen szinten áll Romániában a nyelvi jogok tiszteletben tartása. 15 hónap, valamint nem kevés munka kellett ugyanis ahhoz, hogy bár felcsillanjon a remény, hogy egy közel felerészben magyarok lakta községben bár az meg fog valósulni, hogy a polgármesteri hivatal honlapja és Facebook oldala kétnyelvû lesz. Arra azonban még semmi garancia nincs, hogy ez meg is történik rövidesen. Miközben az borítékolható, hogy ugyanabban a községben napi szinten sérül a magyar lakók azon joga, hogy anyanyelvükön kommunikáljanak az önkormányzat személyzetével, szóban és írásban. A következtetésünk pedig az, hogy csak akkor tud ez a helyzet lényegesen javulni, ha sokan és rendszeresen szót emelnek a jogsértések ellen. Ezért bíztatunk újra és újra minden erdélyi magyart, hogy álljon ki a jogai mellett, követelje ki, hogy azokat a hatóságok tartsák tiszteletben. A jogvédõ szervezetek – így mi is – ebben segítséget tudnak nyújtani, de az egész munkát elvégezni nem tudják.
