Való s igaz

„A rétek, útak csendesen
úsznak a hűvös vizeken
sejhaj
úsznak a hűvös vizeken – -„
József Attila: Dúdoló

A vers, a vers, a vers
legyen veled!
A jót, a jót, a jót
elviheted,
ha jársz, ha jársz, ha jársz
világon át:
a rím, a rím, a rím
igaz barát.

A dal, a dal, a dal,
szép dúdoló;
a súly, a súly, a súly:
súlyos a szó!
Ha kell, ha kell, ha kell,
mint a madár,
csak száll, csak száll, csak száll:
hét a határ.

Magyar, magyar, magyar:
édes a nyelv,
amely, amely, amely
emberré tett.
S a vers, a vers, a vers
ékszere, az!
Legyen, legyen, legyen
való s igaz.

a szavak körbeérnek

hogy mennyit tudok magamról?
magamtól is hogy mennyit? kit hagyok
kétellyel s kit szabadítok rá
egy-egy gyenge versre? kihez kopogtatok
tapasztalatlanul és emléktelenül
porba gurult gyermekfejjel? milyen
tanítás nem fogan? s a gondolat-keserűk
hány eszeveszett éjszakát segítenek
megfejthetetlenné tenni?

én ezeket mind nem tudom.

négybe szakadok s a szavak körbeérnek
takargatni valóm mind kiterítem
lessen rám kin a szégyen nem fog
akit nem talál igaz szándék csatlósa
csélcsap pénz- és megváltóknak
s adja ég szegje fel fejét vaegy lázammal
égő kíváncsi forma hogy árvulásom
nehezebb árulásom lehetetlen legyen
s a valahára kitisztult tavaszi ég tartson itt

 A szépség tanúja

 „…ez a menedék ez a fedezék a bunker a dekkung a futóárok az ürgelyuk az óvóhely (kinek vasbetonból kinek papírból) ez a menedék a fedezék amelyből amelyből olykor olykor kirohanunk…”

Szilágyi Domokos – Haláltánc-szvit

Kibélelem a lelkemet,
Derűvel, áhítattal,
Megszelídítem azt, miről
Hallgattam nagy haraggal.

Vasárnapot, tavaszt hívok,
Csupa ünnepi népet,
Veszett idők odvát vésem:
Féltem, féltem a szépet.

S féltésem – jaj, bizony! –
A világot bejárja,
Annyi van csillagom,
Mit szemen bár ne látna.

Kibélelem a lelkemet,
Vesszek meg is benne!
Szűkölök, sorvadok
Korhadó rengetegben.

S kibélelt lelkemmel
Állok a vártába,
A Szépségnek tanú kell,
És nem, nem lehet halála.

2007-2018.04.11.