Ismétlés a tudás anyja alapon mondom újra és újra: jogsértések ellen jogi eszközökkel kell harcolni. A pontosság kedvéért pedig hadd tegyem hozzá – még akkor is ha közismert – hogy nem csak mondom, de teszem is, évek óta.
Pereim száma 2012 óta exponenciálisan növekszik, miközben jellegük is átment némi változáson, hisz 2012 nyarán azért indítottam pert, mert személyesen engem ért jogsértés, míg az utóbbi idõben indított perek esetében ugyan magam is áldozata vagyok a jogsértéseknek, de azok ezen messze túlmutatnak, majd mindegyikben az egész magyar közösség a “sértett fél”.
Jelen írás célja kettõs: egyrészt megpróbálok egy áttekintést adni ezekrõl a perekrõl, másrészt pedig ezek tapasztalatai alapján megengedem magamnak azt is, hogy levonjak néhány konklúziót a romániai igazságszolgáltatás mûködésérõl.
Az ügyek…
… szám szerint huszonhaton vannak, ami elsõ látásra nagynak tûnõ szám, ezért célszerû õket az áttekinthetõség kedvéért rendszerezni.
Az elsõ csoportba lehet sorolni azokat, amelyekben már jogerõs ítélet is született, legalábbis idehaza. Ilyen négy van.
Elsõ volt a már említett, 2012 nyarán indított eljárás, amikor a Feddhetetlenségi Ügynökség azt állapította meg, hogy megsértettem az összeférhetetlenségre vonatkozó elõírásokat, én pedig azt kértem a bíróságtól, hogy semmisítse meg ezt a jelentést és kötelezze az Ügynökséget egy új, a valós helyzetet tükrözõ jelentés elkészítésére. Alapfokon viszonylag gyorsan, még azon év decemberében ítélet született, ráadásul kedvezõ, mert a bíró kérésemre még azt is megállapította, hogy az Ügynökség megsértette a jó hírnevemet, ezért kártérítés fizetésére kötelezte. Az Ügynökség természetesen fellebbezett, s onnan egy közel kétéves türelemjáték kezdõdött, aminek a vége az lett, hogy a jogerõs ítéletben már csak az áll, hogy megsemmisíti az Ügynökség jelentését, mert az abban megállapítottak nem fellelnek meg a valóságnak. Ez jóval kevesebb mint az eredeti, de legalább elmondható, hogy azt sikerült ily módon tisztázni, hogy nem sértettem törvényt.
A második pert szintén 2012-ben indítottam, s az alperes is ugyanaz volt, témája az Ügynökség által kiállított büntetõ jegyzõkönyv megsemmisítése. Ez a “vagyonnyilatkozat-ügyeknek” nevezhetõ csoport egyetlen olyan tagja, amelyben már jogerõs ítélet született, mégpedig 2013 végén. A pert elvesztettem, s annak következtében az adóhatóság le is tiltotta a bankszámlámat, hogy így próbálja meg behajtani a 2000 lejes büntetést. Ennél kellemetlenebb azonban az, hogy a jogerõs ítéletet több mint egy év késéssel, tavaly februárban kaptam meg, (akkor is szinte véletlenül, egy másik per kapcsán), így csak akkor tudtam postázni az Európai Emberjogi Bírósághoz az arra vonatkozó panaszomat.
A harmadik per igen gyors lefolyású volt, s a “prefektusok” csoportba sorolható. Idén március közepén indítottam, nem egészen két hónap múlva már meg is született a jogerõs ítélet (hogy a kérést nem is tárgyalja a törvényszék, mert nem mellékeltem a benyújtott dokumentumok hitelesített román fordítását), s június elején már el is küldtem Strasbourgba az erre vonatkozó panaszt, amit az Emberjogi Bíróság szintén befogadott (ugyanis ott is mûködik egy elõzetes szûrés, s csak olyan kéréseket fogadnak be, amelyekben a bíróság illetékes eljárni). Így jelenleg két perem van folyamatban Románia ellen az Emberjogi Bíróságon.
Végül a negyedik ilyen ügy egyben az elsõ perem volt az Alkotmánybíróságon, s egyben egy leágazása az “érettségi-ügynek”. Ebben azt kértem, hogy állapítsák meg hogy diszkriminatívak, ezért alkotmányellenesek az oktatási törvény azon elõírásai, amelyek több vizsgát írnak elõ a tanulmányaikat magyarul folytató tanulóknak. A döntés pedig az volt, hogy a kérésem megalapozatlan, mert az egyenjogúság nem jelent egyformaságot, a magyar nyelven tanulás egy plusz jog, stb, stb. S mivel az Alkotmánybíróság döntései ellen fellebbezni nem lehet, ez egyben a jogerõs ítélet is.
Az ügyek második csoportjába sorolhatjuk azokat, amelyek még folyamatban vannak. S egyúttal hadd jegyezzem meg itt azt is, hogy azért beszélek ügyekrõl és nem perekrõl, mert vannak köztük perek, bûnvádi panaszok, petíciók, illetve a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott panaszok.
Ezen a csoporton belül is lehetséges egy rendszerezés (amire utaltam is már fennebb), kezdjük tehát az “érettségi-üggyel“.
Ez a Diszkriminációellenes Tanácsnál indult, s minekutána az megállapította, hogy nem diszkrimináció az, hogy tanulók egy csoportja hat, másik meg nyolc vizsgát kell letegyen azért hogy megkapja ugyanazt az érettségi diplomát, a Bukaresti Táblabíróságon folyatódott. Ez ugyanarra a következtetésre jutott, így – mert természetesen fellebbeztem – tavaly február óta a Legfelsõ Ítélõ- és Semmitõszéken van, azt pedig még sejteni sem lehet, hogy mikorra fogják kitûzni a tárgyalását.
Igen népes csoportot alkotnak a “vagyonnyilatkozat-ügyek“, folyamatban jelenleg hat darab van, ezekben a következõket kértem a bíróktól:
– állapítsák meg, hogy Borboly Csaba, Egyed Árpád és Romfeld Mária-Magdolna diszkrimináltak, amikor nem iktatták a vagyonnyilatkozatomat, illetve kötelezzék õket arra, hogy iktassák azt;
– állapítsák meg, hogy a Bukaresti Elsõ Kerületi Bíróság diszkriminált amikor nem érvénytelenítette a büntetésre vonatkozó jegyzõkönyvet, s érvénytelenítsék azt;
– semmisítsék meg a Diszkriminációellenes Tanács azon határozatát, amiben azt állapítják meg, hogy az elõzõ két pontban említettek nem diszkrimináltak, s állapítsák meg, hogy igenis diszkrimináltak;
– állapítsák meg, hogy a Bukaresti Elsõ Kerületi Bíróság bírája diszkriminált s ezért büntessék meg;
– állapítsák meg, hogy a Bukaresti Törvényszék bírái (akik a jegyzõkönyv ügyében másodfokon ítélkeztek) diszkrimináltak, s ezért büntessék meg õket;
– állapítsák meg, hogy a Feddhetetlenségi Ügynökség diszkriminált, s ezért büntessék meg.
Ezeket az ügyeket öt különféle bíróság tárgyalja, van amelyikben még egy tárgyalás sem volt, s van olyan, amit már másodfokon is letárgyaltak, ellenben jogerõs ítélet meghozatala helyett az a döntés született, hogy visszaküldik újratárgyalásra alapfokra. Az egész lavina 2012 nyarán indult, amikor megyénk három vezetõje úgy döntött, hogy ugyan ilyen törvényes kötelezettség nem létezik, õk csak akkor iktatják be a vagyonnyilatkozatomat, ha azt román nyelven nyújtom be. Eltelt három és fél év, lett belõle hét per, azt pedig még saccolni sem lehet, hogy mikor érünk az egésznek a végére.
Egy másik csoportot alkotnak a “prefektus-ügyek“, ezekbõl is van már hét, kezdve azzal, ami már Strasbourgban van, folytatva a Hargita megyei prefektus ellen újból benyújtott keresettel, amit követett a Maros és Kovászna megye prefektusaihoz intézett petíció (csak emlékeztetésképpen: mindhárom esetben a kérésem az, hogy a törvényesség õreiként figyeljenek arra is, hogy a magyarok jogait betartják-e a különféle hivatalok és intézmények, s ahol mulasztást tapasztalnak, ott avatkozzanak be, akár büntessék is meg a törvénysértõket), s a sor a Maros megyei prefektus ellen a Diszkriminációellenes Tanácshoz december végén benyújtott panasszal folytatódik. Hargita megye esetében elsõ fokon kedvezõ ítélet született, s még az sem kizárt, hogy az jogerõre emelkedik, mert december közepén közölték ki és még nincs nyoma fellebbezésnek. A másik két prefektus esetében a második körnél tartunk, felszólítottam õket, hogy tegyenek eleget a petíciómban kérteknek, mert ellenkezõ esetben bírósághoz fogok fordulni. Az ötödik ügyben pedig azt kértem a Diszkriminációellenes Tanácstól, hogy állapítsa meg hogy a prefektus diszkriminál, hisz ha egy román ember tesz nála panaszt egy polgármester ellen, akkor a prefektus ugrik és be is pereli azt a polgármestert, ha ellenben egy magyar ember fordul hozzá hasonló kéréssel annak azt válaszolja, hogy nem tehet semmit, mert a polgármester nem alárendeltje.
Végül a hatodik és hetedik pert ebben a csoportban azért indítottam, mert panaszt tettem a Jogi Felügyeleten (ez az az intézmény, amelyik a bírók és ügyészek vétségei ügyében illetékes eljárni) az ellen a két bíró ellen, akik Csíkszeredában elutasították az elsõ keresetemet. A Jogi Felügyelet mindkét esetben azt állapította meg, hogy a bírók nem követtek el semmiféle vétséget, így mindkét esetben bírósághoz kellett forduljak.
A harmadik csoportban öt ügy van, ezt nevezhetjük “Mezei-ügyeknek“, mert kiindulópontjuk a tavaly január végén indult hatósági hajsza városunk polgármestere ellen. Ezek sorát két petíció nyitotta, amelyekben a Korrupcióellenes Ügyészség fõügyészének, illetve az államelnöknek jeleztem az eljárás során tapasztalható visszásságokat, ezekbõl lett aztán három per, egy azért, mert a fõügyész nem válaszolt érdemben semmit a petíciómra, a második azért, mert az államelnök ugyanezt tette (több levelet váltottunk, az õ válasza minden érvre és jogszabályi hivatkozásra ugyanaz volt: nem illetékes ilyen ügyben bármit tenni), a harmadik meg azért, mert a fõügyész ellen is panaszt tettem a Jogi Felügyeleten, szintén eredménytelenül, tehát újabb pert indítottam a Felügyelet ellen.
Tekintettel arra, hogy ismételt kérésemre sem tett semmit a fõügyész a beosztottai jogsértõ gyakorlata ellen (tisztázatlan forrásból szereznek be telefonszámokat és telefonon idéznek meg tanúkat), ismét az államelnökhöz fordultam azzal a kéréssel, hogy az alkotmányos kötelessége értelmében (miszerint õrködik a felett, hogy az állami intézmények tartsák be a törvényeket) lépjen közbe, ezt ellenben õ ismét hárította, s a petíciómat továbbította – ki nem találják hova! – a Jogi Felügyeletre. Onnan pár hét gondolkozás után kaptam egy elutasító végzést (mert a petícióm – amit elektronikusan küldtem – nem volt aláírva!!), de nyilván újraküldtem aláírással együtt, kivizsgálása folyamatban van.
Végezetül ennek a csoportnak az ötödik ügye egy bûnügyi panasz, amit azok ellen az ügyészek ellen tettem, akik kiszivárogtatták a sajtónak azt az információt, hogy beidéztek a polgármester perében, ráadásul azt elmulasztották kiszivárogtatni, hogy csak tanúként, így a sajtó napokig azzal volt tele, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnökét kihallgatták, s ezt itt-ott azzal is megspékelték, hogy vádlottként, illetve hogy be kellett kísérni, mert önként nem volt hajlandó megjelenni az ügyészségen. Ez tavaly június elején történt, azóta teljes csend övezi, hozzám mindmáig még bár egy visszaigazolás sem jutott el amibõl kiderülne, hogy a panaszt megkapták, iktatták, foglalkoznak vele. S mindez annak ellenére, hogy december 11-én elküldött levélben kértem az ügyészséget, hogy tájékoztasson az ügy állásáról.
Végül, de nem utolsósorban vannak a “névtelen-levelek ügyek“, szám szerint négyen.
Ezek közül az elsõ tavaly májusi, akkor tettem panaszt számos bûncselekmény miatt azon ismeretlen tettes ellen, aki március és április folyamán több rendben rágalmazó leveleket terjesztett rólam, illetve a Székely Nemzeti Tanács elnökérõl meg városunk polgármesterérõl. Ellentétben az elõbbi bûnügyi panasszal itt vannak fejlemények is, az ügynek van egy száma, s ha kacskaringós úton is, de eljutott a Kolozsvári Katonai Ügyészségre, az vizsgálja ki. Ennek során engem már kihallgattak, így módomban állt részletezni az álláspontomat, illetve tájékoztatni az ügyészt késõbbi fejleményekrõl is, amelyek csak megerõsítették bennem azt a gyanút, hogy az ügyben érintett a Román Hírszerzõ Szolgálat. A kihallgatás során az is kiderült, hogy ha jót akarok akkor célszerû románra fordítanom a magyar meg angol nyelvû leveleket (ez azóta meg is történt), mert semmi garancia nincs arra, hogy az ügyészség ezt a munkát elvégzi vagy elvégezteti másokkal, márpedig e nélkül az ügyész nagy dolgokat nem fog megállapítani. Ugyanakkor az kimondottan jó hír, hogy ebben az ügyben kivizsgálás indult, mert az ügyészségnek joga van a Google-tól meg a Clicknet-tõl kikérni (s azok kötelesek kiadni) olyan információkat, amelyek akár perdöntõek is lehetnek.
Szintén a levelek kapcsán fordultam petícióval a Román Hírszerzõ Szolgálthoz, illetve az azt felügyelõ parlamenti bizottsághoz, s mindkettõtõl azt kértem, hogy vizsgálják ki az esetet és tájékoztassanak engem arról, hogy maga a Szolgálat, illetve annak jelenlegi vagy egykori alkalmazottai érintettek-e ebben az ügyben? S mivel mindkét helyrõl kitérõ választ kaptam, eme két intézmény ellen is pert indítottam, azt kérve a bíróságtól, hogy kötelezze õket arra, hogy adjanak egyértelmû választ a kérdésre.
Végezetül eme két per egyikében kaptam a Bukaresti Táblabíróságtól egy ugyanolyan levelet, mint korábban a Megyei Törvényszéktõl: hogy küldjem be a kereset mellékletében szereplõ magyar nyelvû levelek hiteles román fordítását. A válaszom ebben az esetben is ugyanaz volt, a folytatás azonban különbözött, mert ez lett az alapja a második ügyemnek az Alkotmánybíróságon. Ennek során a talárosok azt kell majd eldöntsék, hogy alkotmányos-e a Polgári Eljárási Törvénykönyv azon elõírása, ami a feleket arra kötelezi, hogy saját költségükre készíttessenek román fordítást idegen nyelvû iratokról. (Ehhez csak annyit fûzök hozzá, hogy számomra felfoghatatlan, hogy ezt az alkotmányossági kifogást miért nem vetette fel már sokkal korábban valaki más.)
Következtetések, tanulságok
Mivel ez az írás eleve hosszúra sikeredett, illetve tekintettel arra is, hogy az egyes ügyekrõl külön-külön korábban is beszámoltam, s akkor fogalmaztam meg konklúziókat is, itt most ezt a részt rövidebbre fogom. Sõt, szinte azt is megtehetném, hogy csak annyit mondok, hogy Románia egyáltalán nem jogállam, hisz ezt támasztja alá konkrét esetek hosszú sora, kezdve azzal, hogy a bíró nem a törvényt alkalmazza, hanem belemagyarázza azt, ami a szívének kedves (amikor leírja azt, hogy ha a vagyonnyilatkozat magyar nyelven van benyújtva, azt úgy kell tekinteni, hogy nincs benyújtva).
Folytathatom azzal, hogy a Jogi Felügyelet a bírók és ügyészek indokolt esetben való büntetése helyett azok tisztára mosásával foglalatoskodik akkor is, amikor a jogsértést még egy elemista is észleli. Ilyen téren igen érdekes helyzet alakult ki a magyar fordítások ügyében, amikor egy bíró azok hiánya miatt visszautasít egy keresetet, a Jogi Felügyelet szerint ezzel nem követett el kihágást, majd rá pár hónapra ugyanolyan esetben egy másik bíró valóban szabályosan jár el, s a problémát az Alkotmánybíróság elé viszi. Ilyen elõzmények után kíváncsi vagyok mit fog eme második bíró kollégája (mindketten a Bukaresti Táblabíróság bírái) dönteni abban a perben, amiben azt kérem, hogy állapítsa meg, hogy a Jogi Felügyelet nem járt el jogszerûen, amikor felmentette az elsõ bírót.
Azt is ki lehet jelenteni, hogy ebben az országban nagy elõszeretettel sértik meg a törvényeket pont azok, akiktõl ezt a legkevésbé várná el az ember, kezdve bírókkal, ügyészekkel, folytatva legfelsõbb ügyésszel és a Jogi Felügyelettel, s bezárva az államelnökkel. Ez pedig nagyon rossz hír, lássuk be.
No de ha kicsit belegondolunk, rájövünk hogy a román diplomácia ugyan mindig erõs volt a látszatkeltésben, de a tökéletestõl azért távol áll. Talán ennek tudható be, hogy az országot ugyan felvették az Európai Unióba, de az igazságszolgáltatás azóta is megfigyelés alatt áll, az Európai Bizottság rendszeresen készít annak állapotáról jelentést, ami ajánlásokat, tennivalókat is tartalmaz.
Hasonlóképpen az is köztudott, hogy nem kevés per indul Románia ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságán, s ezek jellemzõ módon nem az ország javára szoktak eldõlni.
Ezek ismeretében már könnyû választ adni arra a kérdésre, hogy érdemes-e folytatni ezt a “szélmalomharcot”, hisz tucatnyi ítéletbõl kedvezõt és jogerõset nagyítóval kell keresni? Igen, érdemes. Érdemes már csak azért is, mert ha az embernek igaza van, akkor ne hagyja magát. De érdemes azért is, mert ahhoz, hogy egy ügyben pozitív döntés születhessen Strasbourgban, ahhoz végig kell menni idehaza akár több fokozaton is, s mindenhol sztoikusan tudomásul venni hogy veszítettem, de fellebbezni és menni tovább. Végül érdemes azért is, mert rengeteg olyan helyzetet lehet elõidézni, amikor a román igazságszolgáltatás kimutatja a foga fehérjét, majd ezekrõl tájékoztatni lehet többek közt az Európai Bizottságot is, hadd legyen minél pontosabb, árnyaltabb ama országjelentés.
Nem nehéz kitalálni, hogy ezeket nem csak azért mondom hogy magamat bíztassam, vagy hogy tippeket adjak másoknak. De nem ám! Nem csak mondom, hanem teszem is, immár jó ideje. Amint egy perben jogerõs ítélet születik, már készítem is a strasbourgi keresetet, s ha nem lenne annyira lassú a Legfelsõ Ítélõ- és Semmítõszék, akkor megelõlegezném, hogy az év végén a kettõnél jóval több ügyem lesz az Emberjogi Bíróságon. Ugyanakkor jó ideje már tájékoztatást küldök az Európai Bizottságnak minden olyan esetrõl, amikor bírók meg ügyészek megsértik a törvényeket, legyen szó a saját pereimrõl, vagy például a prefektusoknak az önkormányzatok ellen indított pereirõl.
Bejezéskképpen hadd fejezzem ki nagy-nagy örömömet azért, hogy decemberben beindult a Jogaink egyesület által mûködtetett, a Székely Nemzeti Tanács által teljes mellszélességgel támogatott internetes jogsegélyszolgálat. Ez ugyanis jelentõs szerepet tud játszani abban, hogy magyarokként jobban érezzük magunkat ebben az országban, illetve hogy az egész ország induljon meg azon az úton, ami a jogállam irányába vezet. Épp csak éljünk vele minél nagyobb számban.
Bíztatásképp azt el tudom mondani, hogy a szolgáltatás nem nulláról indul, már az elõkészítés szakaszában került két ügy, amiben az egyesület tagjai szakmai segítséget nyújtottak. Ezek közül az elsõnek jövõ kedden lesz a tárgyalása a Gyergyószentmiklósi Bíróságon. A fejleményekrõl természetesen majd beszámolok.
