Mettõl meddig?

Közzétéve 2019. november 30. szombat | Szerző: Árus Zsolt

A városban jártamban-keltemben csütörtökön felfigyeltem a hirdetõoszlopokon egy plakátra:

Hogy városunk román közössége eddig miért nem ünnepelte meg a nemzeti ünnepét azt õk tudják, de az tény, hogy ezt a jogot tõlük balgaság volna elvitatni, még akkor is, ha az kétségen felül áll, hogy azokat akik Románia nemzeti ünnepét arra a napra tették nem a román-magyar megbékélés eszméje vezérelte. Ezzel együtt az az õ ünnepük, s mindaddig míg azt korrekt és szolid módon teszik, nyilván joguk van ünnepelni.
Némileg meglepõ lehet ugyanakkor a helyszín, hisz a Korona terme jellemzõ módon egyházi, illetve magyar mûvelõdési események helyszíne szokott lenni, de ha pozitívan állunk hozzá, akkor akár példamutatónak is lehet nevezni a gesztust, hogy erre a célra odaadták a szervezõknek, hadd lássák hogy a gyergyói székely az toleráns és a békés együttélés híve. De azért a figyelmes szemlélõben némi kétely is felmerülhet azt illetõen, hogy mettõl meddig nevezhetõ indokoltnak a tolerancia, hisz a rendezvény szervezõjének a logoja (ott a plakát felsõ felén, középen) igencsak hasonlít ahhoz ami itt látható, márpedig azt a társaságot mindenképp jó lenne minél távolabb tartani nem a Korona teremtõl, hanem úgy általában Székelyföldtõl.
Már csak erre való tekintettel is úgy döntöttem, hogy beleszagolok a rendezvény levegõjébe, hadd lássam mi is zajlik ünneplés címszó alatt a katolikus templommal átellenben. A terem kevéssel a kezdés után így nézett ki:

Magyarán még a fellépõ gyermekek szüleit se hozta túl nagy izgalomba a rendezvény, a szervezõkön és a fellépõkön kívül csak kevés érdeklõdõ foglalt helyet a székeken. Következésképpen igen fellengzõsen hangzott a mûsorvezetõ azon kijelentése, hogy Gyergyószentmiklós lassan a román vers és folk-zene Mekkája lesz. Joggal feltételezhetõ ugyanis, hogy román vidékeken azért csak több hallgató vesz részt egy ilyen rendezvényen.
Ettõl eltekintve egy szolid Miatyánkkal meg egy rövid és köszöntõvel, minden hõzöngés nélkül indult a mûsor, majd színpadra léptek a helybéli gyermekek. Úgy nézett ki, hogy valóban egy mûvészi mûsorral van dolgunk, úgy, ahogy az meg volt hirdetve. A gyermekek énekeltek, a közönség lelkesen tapsolt. Mint egy ünnepen.
Aztán következett a második gyermek-csoport, amelyik Várhegyrõl érkezett, s itt már megbicsaklott a dolog, s ismét, immár teljes joggal merült fel a “mettõl meddig?” kérdése, mert a második daluk refrénjében már azt fújták teli tüdõbõl, hogy “De la Nistru pân’la Tisa”. A közönség egy része meg velük énekelt, nyilván jól ismerték mind a dalt.
Megeshet persze, hogy a lelkesen éneklõ gyermekek nincsenek tisztában ennek a pár szónak a jelentésével, nekik csak egy refrén egy általuk megtanult énekben. De még ha így is lenne, aki(k) ezt nekik megtanítottá(k), az(ok) pontosan ismeri(k) a jelentését. S nem kétséges, hogy aki ilyen dalokat tanít gyermekeknek, az egyéb – nem túlzás – gazemberségekre is képes. S itt iskolai csoportokról van szó, a vezetõik bizonyára tanárok, akik ebben a szellemben nevelik a gyermekeket! Ha pedig ez így van, akkor a történetben van némi felelõssége a megyei tanfelügyelõségnek is, elvégre az semmiképp nincs rendben, hogy arra pár éve kiterjedt a figyelmük, hogy körlevélben figyelmeztessék az igazgatókat, hogy az iskolák épületére csak Románia és az EU zászlaját szabad kitûzni (ami tényszerûen nem igaz, a vonatkozó törvény értelmében a helyi zászlókat is ki szabad tûzni), ellenben az ilyen jelenségekre úgy látszik nem figyelnek fel. Márpedig kellene, mert lehetünk mi bármennyire toleránsak, itt etnikai béke nem lesz, míg a román gyermekeknek nem csak hazug történelmet tanítanak, de ráadásképpen ilyen “hazafias” dalokat is.
Eleve nem szándékoztam végigülni a rendezvényt, de azon a ponton nyilván elegem lett belõle és távoztam, hisz a lényeget már megtapasztaltam, nevezetesen hogy a szervezõk/résztvevõk számára egyáltalán nem világos, hogy mettõl meddig ünnep az ünnep, s hol kezdõdik valami más. S ez több mint sajnálatos.

Kategória: egy kisváros nagy gondjai, Ez Románia, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Az érem sötét oldala

Közzétéve 2019. november 28. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Hogy mennyire rendkívüli a brassói ítélet pontosan megmutatja az, hogy szintén ítélet született egy sokkal de sokkal fontosabb perben, amelynek tárgya a Tanasã egyesületének a felszámolása. Az eredmény pedig ez.
Holott a törvény teljesen egyértelmû: ha egy egyesületnek nincs szabályosan kinevezett vezetõtanácsa több mint egy éven keresztül, az jog szerint megszûnik, a bíróság nem tehet mást, mint kimondja a megszûnést. Ez pedig ebben az esetben fennáll, az elsõ vezetõtanács mandátuma 2016 júniusában lejárt, s 2018 decemberéig (akkor nyújtottam be a keresetet) nem neveztek ki újat. Ez számításaim szerint két és fél év. És mégis, szám szerint három bukaresti bíró is azt állapította meg, hogy itt minden rendben van, mûködhet tovább az egyesület. Az elsõnek ez úgy sikerült (lásd itt), hogy – bizonyára véletlenül – összecserélt két fogalmat. Elvégre egy bukaresti román bíróval megesik, hogy hiányosan ismeri a román nyelvet. A másik kettõnél ellenben már nem történhet meg ugyanaz, mert a fellebbezésben alaposan elmagyaráztam a kettõ között különbséget, ezért kíváncsian várom, hogy most mi lesz az elutasítás indoklása.
S a hab a tortán: Emberünk az alapfokú tárgyalásra szerkesztett egy válasziratot (amin biztos jól derülne minden magára adó ügyvéd), nyilván nem azzal a céllal, hogy megvédje magát (arra ott vannak általában a bírók), hanem hogy némi jövedelemhez jusson. Éppen ezért az irományát aláíratta egy ügyvéddel, majd ezért ügyvédi honoráriumra nyújtott be igényt. Ugyanezt eljátszotta másodfokon is, s hogy meg ne szakadjon a munkában, hát elõvette ugyanazt a szöveget, kicserélte a dátumot és benyújtotta újra. Ezt egészen pontosan így kell érteni, még bár annyit se változtatott rajta, hogy kicsit másképp tördelje, más betûtípussal írja, stb. Egy az egyben ugyanazt nyújtotta be ismét, s ezúttal is kérte az ügyvédi honoráriumot. S ugyan erre felhívtam a bírók figyelmét, s jeleztem, hogy ugyanazért a munkáért dupla javadalmazást nem illene adni, ezek a bírók csak megítéltek neki ügyvédi honoráriumot is. Csak hogy lássam, hogy kikkel van dolgom. Azt meg tekintsem részükrõl külön kegynek, hogy nem a kért 1000 lejt, hanem csak annak felét. Hát hogy is mondjam … nem érzem kegynek. S az olvasók talán egyet fognak érteni ebben velem.
S hogy értse mindenki jól: itt nem az a legnagyobb gond, hogy a bírók csúfot ûztek a szakmájuk becsületébõl meg belõlem. A baj az, hogy ezzel csak még magasabb lóra ültették, s még vehemensebben fogja folytatni az uszítást és a magyarok zaklatását. Mert ez történik minden általa megnyert per után.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

A duplán csoda

Közzétéve 2019. november 27. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Az elmúlt évek során alaposan megismerve a román igazságszolgáltatást, most a szó szoros értelmében egyik ámulatból a másikba estem.
Röviden az elõzményekrõl: Még tavaly három pontos panaszt tettem bizonyos Dan Tanasã ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mely tanács hosszas mérlegelés után (meg miután a három pontból kettõt felett elegánsan átsiklott) úgy döntött, hogy súlyos büntetést ró ki, egy megrovást (errõl bõvebben itt). Emberünknek azonban ez is bántotta az önérzetét, ezért bíróságon támadta meg a megrovásra vonatkozó határozatot. Ismerve, hogy egy elõzõ ügyben miképpen jártam ugyanazon Brassói Táblabíróságon, különösebb illúzióim nem voltak, ehhez képest valóságos csodaként éltem meg, hogy 22-én azt olvashattam a bíróság honlapján, hogy elutasították a Tanasã keresetét.
Erre aztán rátett még egy lapáttal az, hogy mint kiderült még aznap az ítélet indoklása is elkészült (hisz más esetekben ez hónapokba szokott telni), a mai napon meg is hozta a postás:

Sent-116-2019

Mondhatni egy korrekt, tisztességes és jól megindokolt ítélet, Tanasã viszonylatában kevés ilyen született az elmúlt években ebben az országban. Ezért szerintem Manuela Filip bírónõ megérdemli, hogy itt külön is megköszönjem neki.

Kategória: igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Vajon sánta vagy nem sánta az a kutya? (frissítve)

Közzétéve 2019. november 23. szombat | Szerző: Árus Zsolt

“Soha nem volt rajtam drót, soha nem volt felragasztva még életem folyamán semmiféle sebtapaszokkal és egyéb más dolgokkal” mondta Virág Zsolt tegnap a MixFM rádióban, mikor a mûsorvezetõ arról érdeklõdött, hogy valóban “be volt-e drótozva” azon az ominózus beszélgetésen, amit városunk akkori polgármesterével folytatott még 2015 elején, s aminek az lett a következménye, hogy a polgármester ellen bûnügyi eljárás indult. Pedig mondhatta volna azt is, hogy nem, nem voltam. De persze jobban hangzik ha nem csak a kérdésre válaszol, hanem annál többet, nagyobbat mond, mintegy azt is elmondva, hogy neki aztán megvan a véleménye azokról, akik olyasmire vetemednek.
A beszélgetés annak apropóján hangzott el, hogy pár nappal korábban jómagam voltam a mûsor meghívottja, s arról is tájékoztattam a város lakóit, hogy panaszt tettem az ügyészségen ez ellen az ember ellen, mert a birtokomban levõ iratok azt bizonyítják, hogy két rendben is megsértette a Büntetõ Törvénykönyv elõírásait. S az illetõnek a fenti kijelentése éppen azért érdekes, mert õ pontosan tudja, hogy mik ezek az iratok, melyekbõl két részletet alább közzéteszek, alátámasztandó a mondanivalómat.
Kezdem azzal, hogy nincs semmi biztos információm ama lassan négy éves estrõl, így ha a mûsorvezetõ kérdésére egyszerûen nemmel válaszol, akkor ez az írás meg se született volna. De nem azt tette, azt mondta, hogy õ aztán soha.
Akkor lássuk.
Az elsõ részlet az ügyészi rendelet elsõ oldalának kezdõ része, amibõl kiderül, hogy nevezett személy 2015 október 8.-án feljelentést tett több személy ellen:

Virag-ugyeszi-rendelet-reszlet

Jegyezzük meg ebbõl a dátumot: október 8, akkor iktatják a feljelentést, tehát onnan kezdve indul a nyomozás a feljelentés ügyében, ergo az elõtt a hatóságoknak nem volt tudomásuk a feljelentésben leírtakról.
Maga a feljelentés igen terjedelmes, következzen most egy részlet a 3. oldalról:

Virag-feljelentes-reszlet

Itt hetekkel korábban (egészen pontosan szeptember 16.-án) történt eseményekrõl számol be, melyek egy közjegyzõ irodájában, illetve kint, a szabadban zajlottak. Nem nehéz megszámolni, a kevesebb mint fél oldalas szövegben négyszer szerepel az, hogy az állítása alátámasztására hang- és mozgókép-felvételt mellékel. S bizton állíthatom, hogy a feljelentésben ez a kijelentés még számtalan esetben fellelhetõ, függetlenül attól, hogy a helyszín kültér vagy beltér, Gyergyószentmiklós vagy Budapest. Hogy még pontosabb legyek, az ügyészi rendelet tanúsága szerint 6 darab DVD lemezt adott le az ügyészségen, amelyeken ezek a felvételek vannak.
Ezen a ponton fel lehet persze vetni a kérdést, hogy voltak-e ama találkozók során drótok az illetõ inge alatt, vagy pedig hogy volt-e ragtapasszal rá rögzítve valami, de ezek ugyebár részlet-kérdések. A lényeg az, hogy nem valamilyen hatóság (mert azok csak októberben indították meg a nyomozást), hanem – tekintve hogy azt is határozottan állította a rádiós beszélgetésben, hogy nem ügynöke semmilyen állami intézménynek – õ maga, saját kezdeményezésbõl készített videó-felvételeket számos emberrel való találkozásairól, azok tudta nélkül. Ezt pedig – tetszi vagy nem – a köznyelv úgy nevezi, hogy bedrótozva ment azokra a találkozókra. Sõt, a figyelmes olvasó talán azt is észrevette, hogy nem csak õ, hanem a testvére is. (Aki nem vette volna észre, az térjen vissza a második dokumentum-részlethez, s látni fogja, hogy a négy esetbõl legalább az elsõben a felvételt Virág József készítette.)
Mindezekbõl az körvonalazódik, hogy megeshet, hogy ama 2015 januári találkozón emberünk nem volt bedrótozva, de a jelek szerint hamis az az állítása, hogy õ aztán soha! Már feltéve ha nem áll elõ valami elfogadható magyarázattal arra a hat DVD-re.

Frissítés (nov. 25)
Az említett rádiómûsorban az illetõ azt is mondta, hogy a személyem nem érdekli, nem foglalkozik velem. Ehhez képest ma reggel ezzel szembesültem:

Az gondolom senkit nem lep meg, hogy úgy döntöttem nem barátkozom vele.

Kategória: Államérdek, egy kisváros nagy gondjai, Mindennapjaink a 21. században, Politika | Hozzászólás most!

Meg vagyunk mentve!

Közzétéve 2019. november 16. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Örömmel jelentem, hogy a román igazságszolgáltatás szintet lépett, hivatalba állt az elsõ gondolatolvasó-bíró. Igen, igen. Nem csalás, nem ámítás, kétségbevonhatatlan bizonyíték van erre nézve, mutatom azonnal, épp csak kezdjük a történetet az elejérõl:
2016-ban autóvezetõi állást hirdetett Sepsiszentgyörgy önkormányzata, s azzal az indoklással, hogy gyakran kell külföldi küldöttségeket is szállítani, a feltételek közé betették azt is, hogy a jelentkezõk a román mellett ismerjék az EU-nak még egy hivatalos nyelvét. Ez azonnal szemet szúrt az európai méltóság õrzõjének:

(elvégre az EU az õ asztala), és panaszt tett a Diszkriminációellenes Tanácsnál, mondván, hogy indokolatlan elvárás egy autóvezetõvel szemben, hogy ismerje a magyar nyelvet, ráadásul ez a feltétel diszkriminálja azon derék román polgártársakat, akik ugyan Szentgyörgyön laknak, de nemzeti büszkeségük nem engedi, hogy a lovak nyelvét megtanulják. Elsõ látásra furcsa, nem is értem ezt a lépését Tanasã-nak, mert köztudott, hogy azt a Tanácsot az UDMR-bérenc Asztalos Csaba vezeti, aki a román nép esküdt ellensége, mérhetetlenül elfogult, lám nemrég is képes volt megrovásban részesíteni az Adevãrul Harghitei fõszerkesztõjét, aki nem tett mást mint kifejezte õszinte véleményét a magyarokról.
No de a panasz megtétetett, s láss csodát, a döntés az lett, hogy megrovásban részesítették Sepsiszentgyörgy polgármesterét. Aki nyilván ezzel nem tudott egyetérteni, ezért bírósághoz fordult, s azt kérte, hogy a büntetését (még ha csak szimbolikus is) töröljék el. A döntés pedig szeptemberben meg is született, immár az indoklása is olvasható itt.
S akkor következzen a fennebb említett állításom bizonyítéka. A hosszas bevezetés elhagyható, tessék bátran egybõl szinte a végére ugrani, ahol ez olvasható:
“Exercitarea atributiilor de serviciu ale unui sofer cu conditia cunoasterii limbii comunitãtii în care îsi desfãsoara activitatea (mascatã sub cerinta cunoasterii unei limbi de circulatie din Spatiul Uniunii Europene) este nu justificatã obiectiv, iar metoda nu este adecvatã si necesarã, în opinia Curtii, care îsi însuseste punctul de vedere al CNCD.” Azaz hiába jönnek ezek a háromszékiek mindenféle csellel, a bíró átlát rajtuk, mint Mircea Diacon fõfogyasztóvédõ a pálinkáspoháron, tudja õ pontosan, hogy mi jár a fejükben, s annak alapján dönt. Jöhetnek itt mindenféle EU-val meg hivatalos nyelvekkel, miközben a napnál is világosabb a hátsó szándékuk, azt akarják, hogy a soför ismerje a magyar nyelvet!
Mi tagadás, ebben az esetben ez rosszul sült el, de próbáljuk nézni a dolgok jobbik oldalát. Képzeljük el például azt, hogy ez elé a bíró elé kerülnek a Tanasã által indított perek, amelyekben õ mély meggyõzõdéssel azt bizonygatja, hogy kizárólag a törvények betartatása a célja, mire a bíró sátáni kacajjal felnevet, pajkosan megfenyegeti az ujjával, s azt mondja neki, hogy “ugyan már, átlátok én rajtad, a te szemedet a magyar feliratok és jelképek bántják“. S azzal visszakézbõl elutasítja a kéréseket. Hát nem örömteli perspektíva?

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Ha lassan is, de haladunk

Közzétéve 2019. november 13. szerda | Szerző: Árus Zsolt


1.
Véget ért idehaza az a per, aminek tárgya nem kimondottan kisebbségi, de nagy mértékben jogvédelem, pontosabban a büntetõ eljárásokban érintettek jogait érinti. Az elõzményekrõl bõvebben írtam annak idején itt, most ezért csak annyit a témáról, hogy ha az ember az említett kategóriába tartozik (például sértett fél), akkor könnyen megeshet, hogy egy nap egy ilyet talál a postaládájában:

instiintare-1

Márpedig mindenki nem teheti meg, hogy másnap nyakába veszi az országot és utazik sok száz kilométert, csak azért, hogy átvegyen egy iratot, mert ha átveszi ha nem, rá egy napra úgy fogják tekinteni hogy átvette, s annak számtalan következménye lehet. Az eljárás módosítását kértem a Legfõbb Ügyészségtõl több mint három évvel ezelõtt, de a kérésemet figyelmen kívül hagyták. Ezért bírósághoz fordultam, alapfokon a pert meg is nyertem, ellenben a Legfelsõ Bíróság idén májusban megváltoztatta az ítéletet és a kérésemet jogerõsen elutasította. Indoklást máig sem láttam (habár a törvényes határidõnek több mit hatszorosa telt el azóta), így annak hiányában, de pár napja postáztam Strasbourgba a jubileumi (25.) egyéni keresetemet, hadd lássuk az ottani bírák egyetértenek-e azzal, hogy ez a módszer súlyosan jogsértõ.

2.
A mai nap egy másik ügyben született ítéletrõl is be szerettem volna számolni, de objektív okból nem tehetem: ugyanis még nem született meg. Pedig tegnapra már a harmadik tárgyalás volt kitûzve, s rendes körülmények között az elsõn az ügy végére járhattunk volna, de a bíró újabb halasztást rendelt el. Ugyanis:
– Elsõ esetben az illetõt nem találta otthon a postás, de neki nem hagyott a fentihez hasonló értesítést hanem átadta a küldeményt valaki másnak, akirõl nem lehet tudni hogy ki, mert az átvételi elismervényen csak egy aláírás szerepel. Márpedig a bíró szerint biztosítani kell a másik félnek a védekezéshez való jogát, s megítélése szerint nem egyértelmû, hogy az illetõ kézhez kapta-e az idézést.
– Második esetben azért halasztottak, mert a tárgyalás napjáig egyáltalán nem érkezett vissza az bíróságra az átvételi elismervény, ami azt igazolná, hogy az illetõ átvette az idézést. Történt ez olyan körülmények között, hogy õ ugyanabban a városban lakik ahol a bíróság mûködik, s a két tárgyalás között három hét telt el.
– Végül harmadik esetben azért halasztottak, mert az átvételi elismervény most rendben volt (az illetõ anyósa vette át az idézést, névvel és személyi igazolványának a számával igazolva), de a tárgyaláson nem jelent meg se a másik fél se az ügyvédje. Amire a bíró azt mondta, hogy nem lehet tudni, hogy szándékosan nem jöttek vagy akadályoztatva vannak, s mivel az illetõnek joga van arra, hogy a bíróság elõtt védekezzen, ezen jogát garantálni kell!
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ebben az ügyben én vagyok a panaszos, a másik fél pedig a vádlott, aki ilyen nagylelkû bírói segédlettel tudja húzni az idõt. Még csak annyit kell tehát hozzátegyek, hogy a helyszín Sepsiszentgyörgy, s a másik felet pedig úgy hívják, hogy Dan Tanasã.
Aki nem hiszi, nézze meg itt.

3.
S akkor most valami (remélem) jó hír is: pár hét leforgása alatt két levelet is kaptam Strasbourgból, ahonnan mostanában csupa rossz (a panasza nem befogadható) vagy semmi hír (tavaly december óta 5 panaszt postáztam, s egyikre se jött még semmi válasz) érkezett. Ezúttal ez másképp volt, itt van a két levél:

EJEB-eljaras-elindult

EJB-ertesites-42068-15-60930-16-9360-17

Vagyis elõször arról tájékoztattak, hogy elindították az eljárást az elsõ hozzájuk címzett panaszom ügyében (aminek a tárgya az, hogy minden jogalap nélkül megbüntettek, mert magyar nyelven nyújtottam be a vagyonbevallásomat), majd nemsokára arról, hogy másik három panaszomat összevonták, s azok esetében is elindították az eljárást. Ezek:
– Hargita megye prefektusa ellen indított elsõ perem, melyben a kérésemet érdemben le se tárgyalták, mert nem tettem eleget a törvényszék jogszerûtlen felszólításának.
– Maros megye prefektusa ellen indított perem, amelyben a keresetemet azért utasították el annak érdemi megvizsgálása nélkül, mert a bírók véleménye az volt, hogy Hargita megyében lakván nem vagyok érdekelt abban, hogy mi történik Maros megyében. Ami már csak azért is érdekes megállapítás, mert ismerek egy Bukarestben bejegyzett egyesületet, amelyik Hargita és Kovászna megyei önkormányzatokat szokott perelni, s azokban a perekben a bírók soha nem vetik fel azt a kérdést, hogy vajon az az egyesület érdekelt-e abban, hogy mi történik ebben a két megyében. Sõt, ha a megtámadottak vetik fel ezt a kérdést, akkor mindig kifizetik õket azzal, hogy az egyesület alapszabályába maga az egyesület írta bele, hogy pereket indíthat bárhol az országban, tehát természetesen érdekelt. Ha õ mondja.
– Hargita megye prefektusa ellen indított perem (amirõl bõvebben itt írtam), aminek az volt a tárgya, hogy büntessék meg õt, mert nem hajtott végre egy jogerõs ítéletet. (Ennek kapcsán: Románia nem jogállam voltát mindennél fényesebben bizonyítja az, hogy a prefektus nem hajtotta végre az ítéletet és ezért nem büntették meg, miközben Korond polgármestere az ellene hozott ítéletet végrehajtotta, aminek az lett az egyenes következménye, hogy a bíróság úgy döntött, hogy tetemes bírságot kell fizessen. Nyilván azért, mert neki nem volt sapkája.)
Az ügyek alakulása a Bíróság honlapján követhetõ, az ügyszámok ott vannak a két levélen, de ide is bemásolom:
11655/15
42068/15
60930/16
9360/17
A magam részérõl ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy nagyon remélem, hogy mind a négy eset ugyanolyan egyértelmû és világos lesz a bíróság számára mint nekem, s hogy ennek megfelelõen számomra kedvezõ ítéletek fognak születni.

4.
S akkor most vissza hazai vizekre. A nyáron vaskos borítékot hozott a posta Bukarestbõl:

Boritek

Ebben egy 26 oldalas ügyészi rendelet rejtõzködött, ezzel a levéllel kisérve:

ugyeszseg-ertesites

Románul nem tudóknak: tájékoztatnak, hogy a 848/P/2015-ös ügyben a kivizsgálást lezárták, s csatolva küldik az ügyésznek a panasz ejtésére vonatkozó rendeletét. Ugyanakkor tájékoztatnak arról is, hogy a 2015 október 13 és 2016 március 6 közötti idõszakra a következõ megfigyelési módokat hagyta jóvá az ügyészség kérésére az illetékes bíróság:
– két telefonszámon folytatott beszélgetések rögzítése
– hangrögzítés, fényképezés vagy videózás révén történõ megfigyelés
– mûszaki eszközökkel történõ követés, a használt telefonkészülékek és szállítóeszközök megfigyelése és követése.
Magyarán a megfigyelés és követés majd minden módja, leszámítva a hálószobánk bekamerázását. Ahogy az egy igen veszélyes gonosztevõ estén illik.
Ez is jól kezdõdik, mondhatnám.
A rendeletbõl pedig azt tudhattam meg, hogy egy Virág Zsolt nevû egyén 2015 októberében feljelentett számos társammal együtt (hogy kik õk, azt hozzájárulásuk nélkül nyilván nem mondhatom el), azért, mert bûnszövetkezetet hoztunk létre azért, hogy megakadályozzuk a román igazságszolgáltatást abban, hogy az méltó módon megbüntesse városunk akkori polgármesterét. A feljelentésben rám vonatkozóan a következõ “bûnök” vannak felsorolva:
– Kezdeményeztem egy petíciót azzal a céllal, hogy a város bontsa fel az V. Kerülettel a testvérvárosi szerzõdést.
– Sajtókampányt folytattam Virág Zsolt lejáratására.
– Kezdeményeztem egy az V. Kerület polgármesterének címzett levelet, amit a városi képviselõtestülettel akartam elfogadtatni.
Mondhatni valóban igen súlyos bûnök, teljes mértékben érthetõ, hogy az ügyészség nem csak hogy kivizsgálást indított, de kezdeményezte a fent említett megfigyeléseket is. (Amelyekrõl még azt is tudni kell, hogy maximum 30 napig tarthatnak, utána csak jól megindokolva lehet a meghosszabbítást kérni, s azt bíró kell jóváhagyja.) Gondoljunk csak bele, milyen veszélyt jelentett volna a nemzetbiztonságra, ha teszem azt újabb petíciót kezdeményezek, s arról a hatóságok nem tudnak idõben?
A feljelentés többi részérõ majd beszámolnak az érintettek ha akarnak, itt és most még csak annyit mondok el róla, hogy számos eseményre, találkozóra kitért (melyek idehaza, illetve külföldön zajlottak le), ezek közös vonása, hogy minden beszámoló így végzõdik: “(în sustinerea celor prezentate, atasez probe audio si video.)” Vagyis: az elmondottakat alátámasztandó audió- és videó-bizonyítékokat csatolok. Ezt ki-ki értékelje ahogy akarja, a magam részérõl annyit mondok, hogy úgy gondolom, hogy fontos, hogy nyilvánosságot kapjon.
Tekintettel arra, hogy arra törvényes jogom van, természetesen igényeltem azt, hogy megnézhessem/hallgathassam a megfigyelés eredményeit, ezért írásban ki is fejeztem ezen igényemet. A nagy eseményre végül múlt hónap közepén került sor, amit ez a jegyzõkönyv tanúsítja:

DNA-jegyzokonyv

Némi csalódást okozott az a tájékoztatás, hogy ugyan teljesen szabad volt a pálya, végül csak a telefonjaim lehallgatását ültették gyakorlatba (legalábbis ezt állítják), de így is egy nagy halom optikai lemezzel szembesültem, s több mint két órát elvett az életembõl az, hogy az elsõ hónap felvételeit végighallgassam. Ezt azonban meg kellett tegyem, tekintettel arra, hogy milyen válaszlépéseket terveztem. Ezek pedig a következõk:
– Egy büntetõ panasz a feljelentõ ellen, aki nyilvánvaló módon elkövetett két bûncselekményt, nevezetesen az igazságszolgáltatás félrevezetését, illetve hamis nyilatkozást. Túl azon, hogy én magam tudtam, hogy nem követtem el a bûncselekményt amivel Virág megvádolt, ugyanerre a következtetésre jutott az ügyészség is, igaz nekik ehhez több évre és fél évnyi lehallgatásra volt szükségük. De lényeg a lényeg: világossá vált, hogy úgy tett ellenem feljelentést, hogy nem volt semmi bizonyítéka arra nézve, hogy törvényt sértettem volna, vagy megfordítva (mert logikailag egyenértékûek) pontosan tudta, hogy nem követtem el bûncselekményt. Tettével ráadásul komoly károkat okozott az államnak, évekre lefoglalt emberi és anyagi erõforrásokat, elvonta azokat a valódi bûncselekmények elleni harctól. Ráadásul az is elmondható róla – tudva azt, hogy a szintén általa feljelentett Mezei Jánosról már bíróság mondta ki, hogy ártatlan – hogy visszaesõ, mondhatni szokása megalapozatlan feljelentéseket tenni, pusztán bosszúból. S hogy a vádját valamivel megalapozza, megtette azt is, hogy azt nyilatkozta az ügyészségen – annak tudatában, hogy a hamis tanúzás bûncselekmény -, hogy én valamiféle levelet szerkesztettem s azt el akartam fogadtatni a városi képviselõtestülettel. Ez a panasz immár elkészült, a mai nap folyamán iktattam a városi ügyészségen:

Panasz-iktatva

– Készül egy második panasz is, aminek tárgya a magánélethez való jog súlyos megsértése. Ugyanis ügyvéd mondja, hogy a jogállamnak nehezen nevezhetõ Romániában is kirívó az, hogy valakinek a telefonját a maximális 6 hónapon keresztül hallgassák le. Ráadásul az egy hónap utáni hosszabbításnak semmiféle való indoka nem volt, ugyanis – s ezért hallgattam végig – az alatt egyetlen feltételezett bûntársammal sem beszéltem egyetlen egyszer sem telefonon. Ezért nagyon de nagyon kíváncsi vagyok (s ez ki kell derüljön), hogy milyen alapon kérte az ügyész a lehallgatás folytatását, s milyen megfontolásból hagyta azt jóvá a bíró. Újra és újra. Mert nyilván a késõbbi idõszakban sem származott a telefonbeszélgetéseimbõl semmiféle, az ügy szempontjából releváns információ. Ezzel szemben elmondható, hogy azon hónap során igen sok beszélgetést folytattam egy akkor elsõ alkalommal megszervezett akcióval kapcsolatosan. Az pedig Székelyföld határainak a kivilágítása. Ami egyfajta politikai cselekedet volt. S éppen ezért felmerül a jogos gyanú, hogy a lehallgatás célja valami egészen más (mondjuk ki: politikai) volt, az egész feljelentés csak a jó kifogás szerepét játszotta. Megeshet, hogy soha nem derül ki, hogy mi is volt az igazság, de ami ilyen téren megtehetõ azt a magam részérõl megteszem, s amint eme második panasz elkészült, azt is be fogom nyújtani.
Az elmúlt több mint négy évben számos emberrel találkoztam, akik azért háborogtak, hogy bármit meg lehet tenni büntetlenül ebben az országban, ha az elkövetõ a “megfelelõ” oldalon áll. Ezen ügy kapcsán talán ki fog derülni, hogy ez igaz-e.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, siker | Hozzászólás most!

Mindennek van határa. Vagy mégsem?

Közzétéve 2019. október 29. kedd | Szerző: Árus Zsolt

A romániai igazságszolgáltatás dicsõnek nem mondható ténykedésérõl már nem egyszer szóltam, itt egy újabb történet.
Tavaly január nyolcadikán postáztam egy panaszt a csíkszeredai ügyészségre, amiben azt tettem szóvá, hogy megyénk prefektusa hivatali visszaélést követett el, amikor évek múltán sem hajtott végre egy jogerõs bírói ítéletet. Az akár szokványosnak is nevezhetõ, hogy az ügy kivizsgálása rendesen elhúzódott, több mint másfél év után kaptam kézhez az ügyészség végzését. Sõt, még az se lepett meg olyan nagyon (habár reméltem, hogy egyszer csak szembesülök egy kivétellel), hogy abban az áll, hogy a panaszt megalapozatlannak találták és ejtették. Ezt természetesen megfellebbeztem a fõügyésznél, majd az újabb elutasítás után az illetékes csíkszeredai bíróságon.
Ezek lennének az elõzmények, mert most errõl a bírósági szakaszról szeretnék röviden beszámolni. A keresetet augusztus 21.-én iktatták, s a Büntetõ Perrendtartási Törvénykönyv 341. cikkelye értelmében elvileg még aznap át kellett adják a bírónak, akinek az a dolga, hogy kitûzi a tárgyalás napját, s errõl értesíti a feleket is meg az ügyészséget is. Az ügyészség kötelessége pedig az – lásd a cikkely 3. bekezdését -, hogy az értesítés kézhezvételétõl számított három napon belül továbbítsa az ügy iratcsomóját a bírónak.
S akkor most számoljunk egy kicsit. Az ügyészség is meg a bíróság is Csíkszeredában van. A távolság a kettõ közt gyalog is igen kicsi, de tegyük fel, hogy postán kommunikálnak, hogy annak nyoma maradjon. Ismerve a román postát, tegyük fel, hogy egy levél helyben öt munkanap, vagyis egy hét alatt jut el feladótól a címzetthez. Tudva azt, hogy az idézést számomra augusztus 28-án állították ki, s hogy aznap kellett elküldjék a levelet az ügyészségnek is, legkésõbb szeptember 15-én meg kellett volna érkezzen a bíróságra az ügy iratcsomója az ügyészségrõl. De nem érkezett. Ezt onnan tudom, hogy az október elsejei tárgyaláson azzal szembesültem, hogy iratcsomó sehol. A bírónõ pedig angyali ártatlansággal közölte, hogy sajnos halasztani kell, mert még nem érkezett meg az ügyészségrõl az iratcsomó, így nem lehet tárgyalni az ügyet. Hogy ez két héten keresztül nem tûnt fel neki és nem sürgette az ügyészséget, az … hogy is mondjam … teljesen természetes. Ugyanis – mint köztudott – az igazság istennõjének a szeme be van kötve, így nem láthatta azt sem, hogy nem érkezett küldemény az ügyészségrõl. Meg különben is, õ egy gyakornok bíró, a kellõ tapasztalat nélkül. De sebaj – mondta -, majd átiratban kérni fogják az ügyészséget, hogy legyenek már olyan kedvesek és küldjék át azt a fránya iratcsomót. S ezzel halasztott október 29-re.
Azaz mára. Amikor újra beutaztam Csíkszeredába, s megelégedéssel állapíthattam meg, hogy az iratcsomó ott tornyosodik a jegyzõ asztalán. Meg is örvendtem, s lelkesen foglaltam össze magamban, hogy miképpen fogok érvelni a tárgyalás során. Én naiv! Ugyanis érkezik a bírónõ, veszi elsõként az én ügyemet, s széles mosoly kíséretében közli velem, hogy van itt egy kis gond, mert õ gyakornok bíró, s ilyen büntetõ ügyeket nem jogosult tárgyalni! Mit mondhatnék? Be kell valljam férfiasan, hogy a pofátlanságnak ez a szintje már engem is meglepett. Nem másért, de ha valakinek ilyen vastag a bõr az arcán, az hogy a csodába tud mosolyogni?
Nem mondom, közhelyszámba megy, hogy a bíróságokon az idõhúzást mesteri szinten mûvelik, de ilyen nyilvánvaló és arcátlan módon azért nem minden nap! Mert az ember joggal kérdezi, hogy mikor sorshúzással eldöntik, hogy valamely ügy melyik bíróhoz kerül, akkor mi a csodáért nem csak azok közül sorsolnak, akik jogosultak is az adott ügyet elbírálni? S ha meg nem így tesznek, akkor a kijelölt bíró miért nem szólt már augusztus 22-én, hogy bocsánat, de én nem vállalhatom ezt? Vagy miért nem mondta el bár az elsõ tárgyalás alkalmával? Költõi kérdések, nyilván.
S hogy ne legyen kétséges, hogy ez az egész arra megy ki hogy szívassanak, immár azt is lehet tudni, hogy mikor lesz a következõ tárgyalás: három hónap múlva! Aki nem hiszi, nézze meg itt.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Hova jutottunk!

Közzétéve 2019. október 16. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Tegnap úgy hozta a sors, hogy utazásomat meg kellett szakítsam Brassóban, s minthogy a peronon ücsörögjek, úgy döntöttem, hogy inkább kisétálok a városba. Így alkalmam nyílt szembesülni a vasútállomás tágas csarnokával és implicite gazdagodni egy tapasztalattal. Ugyanis a csarnokban, a jegypénztárak, tudakozó, stb. ablakai fölött, körös-körül egy magyar szemnek … hogy is mondjam … távolról sem kedves kép fogadott, az, ami tavaly mindenfele szembeköszönt, s amitõl – úgy reméltem – idénre megszabadultunk:

S ha ez nem lenne elég, akkor a bejáratok fölött, a tolerancia és multikulturalizmus szép példájaként négynyelvû felirat üdvözli az érkezõket:

Egy ötödiknek valahogy nem jutott már hely… Az illetékesek azt gondolhatták, hogy a magyaroknak bõven elég az a sok szép színes százas.
Ilyen körülmények között lehet igazán értékelni Brassó megye elnökének a gesztusát, aki nem csak kihelyezte a magyar feliratot a megye bejáratához, de hajlandó pereskedni is (na kivel?) azért, hogy az ott is maradjon:
http://portal.just.ro/3/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=300000000850267&id_inst=3

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Foglalkozása: “jó román”

Közzétéve 2019. szeptember 6. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Közismert személy, hisz évek óta perek tucatját zúdítja székelyföldi önkormányzatokra. A munka mondjuk nem megerõltetõ, mert valamikor valaki megírt neki két típus-panaszt (nevezzük ezeket zászló-, illetve felirat-panasznak), s azokban a települések nevét cserélgetve küldözgeti kereseteit a különbözõ bíróságoknak. Sok költséggel sem jár a dolog, esetenként 50 lej a bélyegilleték (egyéb költsége meg nincs, mert tárgyalásokra soha nem utazott el, az otthoni fotelbõl, interneten keresztül pereskedik), s ez a jelek szerint kikerül az olyan nagylelkû adakozóktól, mint például Voiculescu, akinek a televíziói elõszeretettel mutogatják az illetõt, s vélhetõen honoráriumként biztosítják számára minimum azokat az 50 lejeket. Ebbe a képbe illik az is, hogy egy ideig perköltségként csak az 50 lejeket kérte vissza a megtámadottaktól, s mivel nyerni szokott, ezért egy idõ után a dolog már önfenntartóvá is válhatott, az egyik perbõl visszanyert pénzzel indíthatta a következõt.
Hogy miért, azt nem tudni (jó na, sejteni azonban lehet), de egy ideje változtatott a szokásán, errõl már írtam itt, de ugyanezzel szembesült Mikóújfalu polgármestere is, akitõl szintén 1000 lej perköltséget követel, amint az itt látható.
S hogy értse jól mindenki a helyzetet: ez nem azért van, mert ezekben a perekben komoly ügyvéd alapos munkáját vette igénybe, s az pénzbe került. Legalábbis a saját perem esetében elmondhatom, hogy azt a perköltséget semmi nem indokolja, a perben letett válaszirat minõsége kb. egy kezdõ ügyvédbojtár szintjét közelíti, de csak alulról.
De ez mint semmi, tud õ ennél sokkal látványosabbat is! Itt van egy válaszirat, amit júliusban tett le a Legfelsõ Bíróságra:

valaszirat-648

A szakmai színvonalát laikusnak nem könnyû megítélni, de az bárkinek szeget üthet a fejébe, hogy ez a másfél oldalas írásmû miért érne 500 lejt. Akkora összegért rendes ember nem keveset kell dolgozzon. Ezzel együtt, s a korábban említett 1000 lejes tételekhez képest ez akár szerénynek is tûnhet, de várjuk csak ki a végét! Mert következik egy újabb válaszirat, letéve egy másik ügyben ugyanarra a bíróságra, pár héttel késõbb:

valaszirat-1119

Ha valaki veszi a fáradságot és összehasonlítja a kettõt, akkor azt fogja tapasztani, hogy van köztük összesen három eltérés: az iratcsomó száma, a felperes neve (jó na, ez nem látható, de mondom én), és a perköltség összege. Ez a derék ember letette egy másik ügyben szóról szóra ugyanazt a válasziratot, épp csak azt az összeget duplázta, amit a “megírásáért” elkért! S ehhez tegyük hozzá, hogy másik két ugyanilyen ügy van folyamatban ugyanazon a bíróságon! Reszkethet ám a gatyája a két érintettnek, mert ki tudja tõlük majd mekkora összeget fog követelni, mikor harmadszor és negyedszer is benyújtja ugyanezt a válasziratot! Elvégre az étvágy evés közben jön meg…
Innen kezdve pedig a recept roppant egyszerû: épp csak megfelelõ számú pert kell havonta indítani, s mindegyikben borsos perköltséget követelni, és máris biztosítható az egész család megélhetése. Mit neki szakma, munkahely, fizikai vagy szellemi erõfeszítés nap mint nap, amíg meg lehet élni abból, hogy “jó román”, aki a bíróságokon a magyarokat zaklatja. Fõállásban.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

A nagyon mohó

Közzétéve 2019. augusztus 20. kedd | Szerző: Árus Zsolt

A mai nap másodszor ért az a megtiszteltetés, hogy levelet kaptam személyesen Dan Tanasã-tól, a nagy romántól (az elsõrõl itt). Hogy-hogy nem, ez is pénzrõl szól (még ha netán kerülne olyan naiv olvasó, aki arra gyanakodna, hogy nemzeti ünnepünk alkalmából jókívánságait küldte), ezért egy a korábbihoz hasonló címet választottam, ellenben összhangban azzal, hogy ezúttal emelte a tétet, amint a levelébõl kiderül:

——————————
Cãtre,
Arus Zsolt Istvan, presedinte Fundatia Szekler Monitor
Adresa: …

Subsemnatul Tanasã Dan, domiciliat în …, în temeiul Legii nr. 129/2018 pentru modificarea si completarea Legii nr. 102/2005 privind înfiintarea, organizarea si functionarea Autoritatii Nationale de Supraveghere a Prelucrarii Datelor cu Caracter Personal, precum si pentru abrogarea Legii nr. 677/2001 pentru protectia persoanelor cu privire la prelucrarea datelor cu caracter personal si libera circulatie a acestor date, va sesizez faptul ca datele mele cu caracater personal au fost prelucrate ilegal fara acordul meu de catre numitul Arus Zsolt Istvan în urmatoarele împrejurari:

În fapt,

La data prezentei numele meu complet precum si adresa mea de domiciliu sunt publicate pe portalul http://blog.sic.hu/aruszsolt/ în mai multe articole semnate de numitul Arus Zsolt Istvan.
Datele mele cu caracter personal au fost prelucrate în mod repetat fara acordul meu si au fost valorificate de terte persoane cu scopul de a incita la ura interetnica împotriva mea.
Având în vedere aceasta situatie ilegala prin care mi-au fost încalcate drepturile cu privire la protectia datelor cu caracter personal, dreptul la viata privata precum si dreptul la demnitate, prin prezenta va sesizez si va solicit:
– sa-mi comunicati în scris lista tuturor tertilor catre care au fost difuzate datele mele cu caracter personal fara acordul meu;
– sa procedati la îndepartarea datelor mele cu caracter personal de pe pagina de internet http://blog.sic.hu/aruszsolt/, precum si din alte locuri în care acestea au fost difuzate fara acordul meu si sa-mi comunicati dovada faptului ca ati facut aceasta în termen legal;
– sa publicati un articol în limba maghiara si limba româna pe acceasi pagina de internet prin care sa recunoasteti ca ati comis o fapta ilegala si sa-mi prezentanti scuze publice;
– în termen de 10 zile de la data prezentei sa-mi achitati suma de 5000 de lei cu titlu de daune morale pentru faptul ca mi-ati violat în mod repetat dreptul la protectia datelor cu caracter personal, dreptul la viata privata precum si dreptul la demnitate prin difuzarea fara acordul meu a datelor mele cu caracter personal.

În drept, prevederile Legii nr. 129/2018.

Va solicit sa-mi comunicati un raspuns în termen legal la prezenta.

O zi buna,
Dan Tanasa

Data depunerii
20 august 2019
——————————

(Aki nem tud románul, annak javaslom a Google fordítót, amelyik fõleg angol nyelvre egészen tûrhetõen fordít, de a magyar fordításból is meg lehet érteni a lényeget.)

Elintézhetném az egészet azzal, hogy jót nevettem (ami igaz is) ezen a próbálkozáson, de pár megjegyzést hadd fûzzek hozzá:

– A név önmagában nem személyes adat, hisz az eleve nonszensz volna elvárni bárkitõl, hogy valakinek a nevét csak annak beleegyezésével írja le. Arról nem beszélve, hogy õ maga akárhány bejegyzést szentelt már nekem a blogján, összehordva mindenféle rágalmakat, de egyszer se kért engedélyt tõlem, hogy a nevemet leírja.

– A lakcím már valóban személyes adat, ellenben nyilván csak akkor, ha egy névvel együtt van közzétéve. Ellenben nekem fogalmam sincs arról, hogy ez az ember hol lakik, márpedig – óvatosan fogalmazva – az elég komoly akadálya annak, hogy a lakcímét közzétegyem.

– Ettõl függetlenül jó kérdés az, hogy miképpen sértheti valakinek a méltósághoz való jogát az, ha közzéteszik a lakcímét? Törtem egy ideig a fejem, de nem találtam rá választ.

– Ennél is fogasabb kérdés, hogy miképpen lehet közzétenni valakinek a lakcímét azzal a céllal, hogy interetnikus gyûlöletet keltsenek ellene? Nem mellékesen: gyanítható, hogy emberünk nincs tisztában az “interetnikus gyûlölet” jelentésével, tekintve hogy õ egymagában nem egy önálló etnikum, márpedig ilyen gyûlölet ugyebár két etnikum között jöhet létre.

– Ha valóban törvényt sértettem volna, akkor jogos lenne azt kérni, hogy távolítsam el a jogtalanul közzétett adatokat, a bocsánatkérésre való felszólítás ellenben már nyilván nélkülöz bármiféle jogalapot.

– Végül a csúcs: hogy fizessek neki kártérítést! S mivel az õ neve akkora érték, ezért odavett egy 5000 (mintegy 1100 euró) lejes összeget. De most mindjárt! (Jó na, erre ad nagylelkûen tíz napot.)

Szóval próbálkozik, próbálkozik, még nem vette észre, hogy ennek semmi értelme. Azt pedig tán mondanom sem kell, hogy az egymondatos választ (miszerint a lakcímét nem ismerem, ezért az egész panasza tárgytalan) már megkapta. Hadd eméssze.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

A kis mohók!

Közzétéve 2019. augusztus 9. péntek | Szerző: Árus Zsolt

Nem telt bele két nap, s újabb hasonló esetrõl tudok beszámolni, a különbség az, hogy itt nagyobb apparátus mozdult meg azért, hogy jogtalanul pénzt követeljen tõlem.
Ez a történet is még tavaly indult, részletek itt.
Az ügyészség szokás szerint nem siette el a kivizsgálást, de június 24-én azért megérkezett az a válasz, amire számítani lehetett: a panasz ejtve.

panasz-ejtve

Tekintettel arra, hogy indoklást lényegében nem fûztek ehhez, ráadásul a két bepanaszolt eset közül az egyiket meg sem említik, teljes joggal tettem ez ellen panaszt az ügyészség vezetõjénél, rámutatva konkrétan a rendelet hiányosságaira. Ezzel nyilván nem sikerült meghatnom a fõügyészt, aki kollégájához hasonlóan minden indoklás és érvelés nélkül utasította el a panaszomat:

panasz-ejtve-2

Ez a rendelet mint látható július 16-án volt postázva, s hála a román posta áldozatos munkájának mindössze nyolc nap múlva, 24.-én már kézhez is vehettem. S tekintettel arra, hogy mindennek nevezhetõ csak kielégítõnek nem (egy rendelettõl joggal lehet elvárni, hogy nem egy tõmondat, hanem ki is van benne fejtve, érvekkel megindokolva, hogy miért döntött a fõügyész úgy ahogy döntött), pár nap múlva már postáztam is a fellebbezést a bíróságra (az elsõ tárgyalás október 30.-án lesz). Ez a lépés nyilván azzal is jár, hogy az eljárás megy tovább, s a megállapított perköltséget (ami eleve túlzott, láttam már néhány hasonló ügyészi rendeletet, de azokban jellemzõ módon 10-20 lej perköltség volt megállapítva) csak akkor kell majd kifizetni, ha a bíróság elutasítja a fellebbezést.
Ezzel szemben ebben az esetben nem csak a perköltség nagysága volt feltûnõ, hanem az is, hogy minden törvényes alap nélkül az ügyészség azonnal be is akarja hajtani, legalábbis az derül ki ebbõl:

fizetesi-felszolitas

Amint a 4. oszlopban látható, az ügyészség véleménye szerint legkésõbb július 24-én be kellett volna fizessem a perköltséget, s mivel ezt nem tettem meg (ha valaki nem vette volna észre: ezt egyszerûen nem tehettem volna meg, mert csak annak a napnak a délutánján kaptam kézhez az ügyész rendeletét), rögvest értesítette a közpénzügyi igazgatóságot (az meg hasonló operativitással intézkedett, kiállította és elküldte nekem a fizetési felszólítást). Történt mindez olyan körülmények között, hogy a törvény értelmében a kézhezvételtõl számított 20 napon belül van jogom a bírósághoz fordulni, s csak ha ezt nem teszem meg, akkor vagyok kötelezhetõ a perköltség megtérítésére, tehát augusztus 13 elõtt fel sem merülhet az, hogy azt a pénzt jogszerûen követeljék tõlem, illetve – tekintettel arra hogy fellebbeztem – ez a határidõ kitolódik a per lezárultáig, s ha azt netán megnyerem, akkor azt a pénzt soha nem kell kifizetnem.
Egy törvényt megsérteni eleve nem szép dolog, de ha ezt az az intézmény követi el, amelyiknek az a feladata, hogy az állampolgárokkal betartassa a törvényeket, akkor arra nincs szó. Legalábbis egy jogállamban. Romániában ellenben – mint ez a példa is mutatja – ez a normalitás.
S akkor most indíthatok egy külön pert azért, hogy ezt a fizetési felszólítást semmisítse meg a bíróság. Ez kiválóan alkalmas arra, hogy az érdemi munkától idõt és energiát vonjon el. Persze az se kizárt, hogy pont ez a cél, elvégre ahogy a szólás nagyon helyesen tartja, ha netán üldözési mániám is van, abból még nem következik, hogy nem üldöznek.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

A kis mohó!

Közzétéve 2019. augusztus 6. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Mint annak idején beszámoltam róla, tavaly decemberben kértem az illetékes bíróságtól a Dan Tanasã híres ADEC egyesületének a felszámolását, elsõsorban azért, mert a törvényes feltételeket be nem tartva, akkor már két és fél éve mûködött szabályosan megválasztott vezetõség nélkül. Ugyanis az egyesület 2014 júniusában volt bejegyezve, a vezetõségét két évre választották meg, utána azonban errõl megfeledkeztek és nem választottak új vezetõséget se 2016 júliusában, se utána.
A keresetemet 29472/301/2018-es számmal iktatták, a per alakulása itt követhetõ figyelemmel. A részletekre most inkább nem térek ki, az ítélet úgy született, hogy a bíró (aki ugye román) valahogy összekevert két fogalmat (a se constitui, a se întruni), s azt állapította meg, hogy nem bizonyítottam be, hogy a 2016 júliusát követõ egy éven keresztül az egyesület vezetõtanács nem tudott összeülni.
Ettõl függetlenül gondolom minden épeszû embernek nyilvánvaló, hogy ezt az ítéletet nem hagytam annyiba, hanem megfellebbeztem. Került azonban valaki, aki mindenáron bizonyítani akarta, hogy az õ szellemi képességei kétségesek: maga az Elnök, Dan Tanasã, akitõl nemrég ezt a levelet kaptam:

fizetesi-felszolitas

S ha valakinek ez nem elég bizonyíték, akkor még egy “apróságra” felhívom a figyelmét: a pert az ADEC egyesület ellen indítottam, a bíróság pedig nyilván az egyesület számára fizetendõ perköltségrõl döntött. Ennek ellenére a kis mohó a saját személyes bankszámlaszámát adta meg, s azt várná el, hogy arra fizessek!
Más megközelítésben ez is egy bizonyítéka annak, ami eddig is nyilvánvaló volt: hogy õ és az egyesület egy és ugyanaz.

Kategória: Uncategorized | Hozzászólás most!

Mint a csiga! Ráadásul rossz irányba!

Közzétéve 2019. június 30. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Avagy a szentgyörgyi szerecsen esete a mosónõvel

Amint annak idején beszámoltam róla, 2017 áprilisában panaszt tettem DT ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál az általa ével óta mûvelt diszkrimináció, illetve magyarellenes uszítás miatt. Bizonyítandó hogy a mesék sokszor túloznak (ott ugye hét nap szokott lenni egy esztendõ), a Tanács a törvényes négy hónap helyett négyszer négy hónap teltével ki is közölte az állítólag már négy hónappal korábban meghozott határozatát, errõl itt számoltam be. Az eredmény ugyan pozitív volt, de meglehetõsen soványka, elvégre a folyamatosan elkövetett törvénysértés dacára a legkisebb kiróható büntetést szabták ki, ráadásul figyelmen kívül hagyták azt a jogos kérésemet, hogy kötelezzék õt arra, hogy a határozatot jelentesse meg a sajtóban.
Tekintettel arra, hogy ezek a határozatok bíróságon megfellebbezhetõek, nagy meglepetés nem ért, amikor még ugyanazon hónapban (tavaly augusztus) Brassóból vaskos borítékot kaptam, benne a határozat ellen benyújtott panasszal. Ezen a ponton pedig mûködésbe lépett a Brassói Táblabíróság folyamat-lassítója, s szemben az ilyen esetekben szokásos két, maximum három hónappal ennek a pernek a végeredménye, a jogerõs ítélet kerek tíz hónap után született meg. Bevetettek mindenféle trükköt (félreértettek, módosították, visszakérdeztek, elküldték ugyanazt az iratot mindenkinek kétszer, halasztottak és megint halasztottak, s ami még elképzelhetõ). Tehették ezt bátran, mert ahogy személyesen megtapasztaltam van idejük bõven ezeket a cseleket kitalálni, ez lévén az egyetlen bíróság a környéken (márpedig jártam nem egyen az elmúlt években), amelyik kihalt mint egy kripta, embert elvétve látni a folyosókon. Két alkalommal mentem el a tárgyalásra (talán mondanom sem kell, hogy mindkétszer teljesen hiába, nem történt semmi), s elsõ alkalommal abban a tárgyalóteremben két ügyet tárgyaltak aznap, a második esetben csak egyet, a mienket. (Mely tárgyalás úgy zajlott, hogy bejött a bíró, közölte hogy egy iratot ki kell közölni valamelyik félnek, ezért halasztani kell, ezzel állt fel és ment ki. Az egész nem tartott két percet). Aztán áprilisban csak megszületett az ítélet (hogy ne csigázzam a tisztelt olvasók érdeklõdését, már itt elárulom, hogy igazat adott DT-nek és érvénytelenítette a Diszkriminációellenes Tanács által kirótt büntetést), az indoklás megszövegezése ellenben nem készült el a törvényes 30 napon belül, mert a bírónõ nagyon-nagyon elfoglalt volt, ezért – amint az ebbõl a jegyzõkönyvbõl kiderült – 30 napot halasztott:

indoklas-halasztasa

Azok kedvéért, akik nem értik: mivel május nyolcadikán ügyeletes volt a bíróságon, ezért nem tudta idõben elkészíteni az ítélet indoklását, így 30 napot halasztja azt.

Június 19-én lejárt a harminc nap, de aki azt gondolja, hogy akkorra elkészül az indoklás is, az szálljon magába, s gondolkozzon el, vajon van-e fogalma a romániai valóságról? Ugyanis június 19-én ítélet helyett ez érkezett:

indoklas-halasztasa-2

Vagyis tekintettel arra, hogy a bírónõ május nyolcadikán ügyeletes volt, nem sikerült elkészítenie az ítélet indoklását, ezért újabb harminc napot halaszt!! (Akiket netán elõzõ mondatom a romániai valóságról sértett, azokat megkövetem, mert el kell ismerjem, hogy a pofátlanságnak ez a szintje már engem is meglep.)

Ezek után csodával határos módon nem kellett kivárni az újabb harminc napot, a postás már kilenc nap múlva kézbesítette az ítéletet, itt van:

hot-51-2019

Az utca embere számára bizonyára nem könnyû olvasmány, ellenben igen jellemzõ és tanulságos, ezért röviden összefoglalom.
Az elsõ oldalakon csak össze van foglalva az eset, hogy ki mikor mit nyújtott be, mikor volt tárgyalás, miért halasztottak, stb. Lehet ugrani. Maga az indoklás az ötödik oldalon kezdõdik és két lényeges elemre épül:

1. A bírónõ félreérti a világosan megfogalmazott panaszt, s úgy érti, hogy én kizárólag négy íráshoz fûzött hozzászólásokat kifogásoltam, ezt a hármat (nem elírás, valóban három, ez a bírónõ megállapítása) fel is sorolja a hetedik oldal elején. Ezt követõen megállapítja, hogy azok közül kettõ már nem elérhetõ a DT blogján, így maradt egy, ami alatt mindössze hét, illedelmes hangnemben megfogalmazott hozzászólás van. Következésképpen csak ez a hét hozzászólás, illetve az általam eredetileg kinyomtatott másik hét (amik egy olyan cikk alatt voltak, amely már nem elérhetõ) áll a bíróság rendelkezésére, s ezek alapján megállapítja, hogy azok nem is olyan gonoszak, hogy miattuk bárkit meg kellene büntetni. A helyzet tehát az, hogy a Diszkriminációellenes Tanács (nem félreértve a panaszomat) megvizsgálta a DT blogján megjelent írásokat s az azokhoz fûzött hozzászólásokat, majd azok alapján arra a következtetésre jutott, hogy fennáll a törvénysértés esete, ezért megbüntette DT-t. Erre jön ez a bírónõ, aki szemrebbenés nélkül leírja azt, hogy ugyan a Tanács által megvizsgált bizonyítékok igen csekély része áll rendelkezésére, de ezek alapján bizton állítja, hogy DT nem sértett törvényt. S közben nem teszi fel magának azt a számomra legalábbis nagyon logikus kérdést, hogy vajon, ugyan biza, de tényleg miért törölte idõ közbe DT a többi írást és a hozzászólások – nem túlzás – százait? Elfogyott volna a tárhely, s már nem fértek az újak? Vagy netalán az történt, hogy a Diszkriminációellenes Tanács határozatának a kézhezvétele után az a huncut DT kitörölte a rá nézve terhelõ dolgokat, majd nagy ártatlanul megfellebbezte a határozatot? Nem azért mert gonosz és rosszhiszemû vagyok, hanem azért, mert figyelemmel követem a illetõ tevékenységét: bizony bizony ez valahogy így történt.

2. Hogy az ítélet komolyabbnak és szakmaibbnak tûnjön, keresett két, az Emberjogi Bíróság által korábban hozott ítéletet, amelyek úgy szólnak, hogy az államnak nem szabad indokolatlan módon korlátozni a szólásszabadságot, majd diadalmasan kijelentette, hogy jelen esetben is ez a helyzet, a Diszkriminációellenes Tanács túllépte a hatáskörét, ezek miatt az ugyan méltatlankodó, néha vulgáris, de megalapozott kritikák miatt nem szabad senkit megbüntetni.
Igen ám, de a jelek szerint az elkerülte a bírónõ figyelmét, hogy ezek az ítéletek mind megtalálhatóak az Emberjogi Bíróság honlapján. Vagy netán abban bízott, hogy rest leszek ennek utánanézni? Ha igen, akkor tévedett, vettem a fáradságot és megkerestem az általa említett ítéleteket, itt van az elsõ. S ha már megkerestem, át is rágtam magam a szövegen, s nicsak mire akadtam benne:
“76. Furthermore, the expressions used in the comments were offensive, one of them being outright vulgar. As the Court has previously held, offence may fall outside the protection of freedom of expression if it amounts to wanton denigration, for example where the sole intent of the offensive statement is to insult.” Azaz nem lehet a szólásszabadság jogára hivatkozni akkor, ha egy kijelentés kizárólagos célja az, hogy sértegessen. Márpedig az általam kifogásolt hozzászólások közt nem egy ilyen van, itt egy jellemzõ példa: “Un Bozgor idiot si ipocrit ,fiind primarul” (a polgármester egy hipokrita, idióta hontalan).
Magyarán a bírónõ úgy járt el, hogy szelektív módon használta az Emberjogi Bíróság ítéletét, utalt az általa követett célnak megfelelõ részekre (ne szemérmeskedjünk, az egész ítéletbõl messze lerí, hogy az ítélet úgy született, hogy eldöntötte hogy érvényteleníti a büntetést, majd megkereste hozzá az érveket), miközben átsiklott azon rész felett, ami egyértelmûen azt bizonyítja, hogy a Diszkriminációellenes Tanács helyesen döntött, ezen szövegek esetében nem lehet a szólásszabadság jogára hivatkozni, ezek nyilvánvaló módon törvénysértõek és mint ilyen büntetendõek.

Ilyen körülmények között természetesen megfellebbezem az ítéletet, de a következõ gondot érzékeltetendõ hadd mondjam el, hogy egy másik ügyben tavaly december 12.-én nyújtottam be fellebbezést a Legfelsõ Bíróságra, a tárgyalás pedig – tessék megkapaszkodni – 2021 szeptember 29.-ére van kitûzve. Ennek alapján úgy saccolható, hogy a 2017 áprilisában tett panaszom esetében a jogerõs ítélet valamikor 2022 áprilisában fog megszületni, ez testvérek között is 5 év! Ráadásul semmi garancia nincs arra, hogy az az ítélet korrekt lesz, annak ellenére, hogy a Diszkriminációellenes Tanácshoz benyújtott – bátran mondhatom – igen alaposan megindokolt, nyolc oldalt kitevõ panaszom egy korábbi hasonló ügyön alapszik, annak felépítése, jogi érvelése pedig a Diszkriminációellenes Tanácsnak illetve a Legfelsõ Bíróságnak az ügyben született határozatainak indoklása alapján készült. Ezzel együtt megeshet, hogy az ügy Brassóhoz hasonlóan Bukarestben is bírónõ helyett egy mosónõ kezébe kerül, annak a erõfeszítései pedig szintén a szentgyörgyi szerecsen mosdatására fognak irányulni.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Kecskére a káposztát

Közzétéve 2019. június 19. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Biztos mondtam már nem egyszer, de annyira tökéletesen illik az alábbi történetre, hogy csak meg kell ismételjem: néha megáll az ész és csak ácsorog!
Ugyanis:
2017-ben panaszt tettem bizonyos DT ellen a Diszkriminációellenes Tanácsnál, s az hosszas és alapos elemzés után úgy döntött, hogy igazam van, tehát megbüntette az illetõt. Erre õ mit tett? Ezt.
Azok kedvéért, akik nem tudnak románul elmondom, hogy nem csak azt tette szóvá, hogy panaszt tettem ellene, hanem válogatott rágalmakat is elõad, hadd lássák az olvasók, hogy milyen veszélyes és sötét alak vagyok.
Mivel a vonatkozó jogszabály szerint kihágásnak számít az, ha a bepanaszolt személy nyilvánosan pellengérezi az õt bepanaszolót, újabb panaszt tettem ellene tavaly októberben. S mivel a törvényes 90+30 napos határidõt a Tanács ezúttal sem tartotta be, ezért márciusban, majd válasz hiányában áprilisban újra érdeklõdtem illedelmesen, hogy mikorra számíthatok eredményre. A második levelemre már válasz is jött, amiben az áll, hogy ez egy nagyon bonyolult ügy, egyszer már tárgyalták, de halasztottak, mert további információkra van szükségük. Érdekes nemde? Van egy törvénycikkely és egy nyilvános blogbejegyzés, aminek a szerzõje minden kétséget kizáróan megsértette azt a cikkelyt, de ez a Tanácsnak túl bonyolult.
Na mondom ha így van, akkor segítek nekik, ezért májusban küldtem egy kiegészítést, amiben jeleztem, hogy az illetõ visszaesõ, mert azóta elkövette ezt is meg ezt is.
Aztán eljött ezen hónap 13.-a (szerencsétlen nap, mondhatják a babonásak), amikor a posta meghozta a Tanács határozatát:

hotarare-282-2019

A mesebeli fordulatot parafrazálva egyik szemem sírt, a másik meg zokogott, mert erre azért nem számítottam. Hogy érthetõbb legyek:
A panaszban a fent említett mellett további két kihágást is jeleztem (diszkrimináció, zaklatás), erre a határozat csak arról az egyrõl szól, megállapítja, hogy az illetõ valóban elkövette és ezért megrovásban részesíti.
S akkor most vegyünk egy másik, ehhez jól hasonlító esetet:
Tavaly februárban valaki panaszt tett Nagykároly polgármestere ellen diszkrimináció miatt ugyanezen Tanácsnál, majd a meghallgatásakor azt kiegészítette azzal, hogy ezért a helyi sajtóban kipellengérezték. Abban az ügyben a Tanácsnak valahogy sikerült a törvényes határidõn belül meghozni és ki is közölni a döntést (itt olvasható teljes terjedelmében), ami úgy szól, hogy a polgármester nem követett el diszkriminációt, ellenben a pellengérezésért 2000 lej pénzbüntetésre ítélik. Mondom hasonló a két eset, de mi most nézzük az eltéréseket:
1. Abban az esetben a panasz alaptalan volt, annak megfogalmazója lényegében egy rágalmazó feljelentést tett, míg az én esetemben a panasz megalapozott volt.
2. Abban az esetben a pellengérezés egy újságcikket jelentette, amiben benne volt a panaszos neve és fényképe, míg az én esetemben a kihágást DT újra és újra elkövette, ráadásul válogatott rágalmakkal fûszerezve.
Ezek után épeszû ember azt várná, hogy az én esetemben súlyosabb büntetést rójanak ki. De nem, DT – legalábbis egyelõre, mert nyilván fellebbezni fogok – megúszta egy ejnye-bejnyével. Ugyanis van még egy eltérés, ami félõ hogy döntõ fontosságú volt: abban az esetben a panaszos román, a bepanaszolt pedig magyar volt, míg az én esetemben ez pont fordítva van.

De van ez még tovább is!
Ugyanis az a személy, akit a károlyi polgármester állítólag diszkriminált nem más, mint az akasztós Mihai Tudose, akkoriban az ország miniszterelnöke, a panaszos pedig XY polgári személy. A vonatkozó jogszabály értelmében a Tanácsnál a sértett fél jogosult panaszt tenni, avagy egy jogvédõ szervezet, ha azt a sértett fél megbízza. Ebben az esetben egyik változat sem állt fenn, tehát a panaszt a Tanács formai okból minden érdemi vizsgálat nélkül el kellett volna utasítsa. Erre õk befogadták, s dolgoztak vele keményen, míg megfogalmazták a 12 oldalas határozatot, tele okosabbnál okosabb dolgokkal, hasonló jogesetekre való hivatkozások tömkelegével. Hát nem furcsa?

De tovább is van, mondom is:
A sajtóban való pellengérezést nem a polgármester követte el, hanem egy városházi alkalmazott, a polgármester tudta nélkül! Márpedig egy jogállamban olyan nincs, hogy valaki elkövet valamit, s mégis mást büntetnek meg, úgy, hogy akik a büntetés kiszabják ennek az egésznek a tudatában vannak.

Ha pedig valakinek hiányérzete lenne, akkor tegyük fel az i-re a pontot:
A Diszkriminációellenes Tanács elnökét Asztalos Csabának hívják, s DT meg a hozzá hasonlók azt harsogják úton és útfélen, hogy a Tanács egy románellenes testület, a magyar érdekek kiszolgálója. Hát nem édes?

A címet pedig remélem nem kell magyarázzam.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Úgy néz ki tévedtem

Közzétéve 2019. június 11. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Tavaly februárban postáztam a csíkszeredai ügyészségre egy panaszt, többek által elkövetett magyarellenes uszítás miatt. Ennek kivizsgálása a szokásos módon haladt, errõl tavaly októberben már beszámoltam itt, azzal a címmel, hogy Rend a lelke mindennek. Újabb több mint fél év után visszatérek ismét a témára, többek közt azért, mert úgy néz ki az a cím igencsak téves volt. Alább kiderül, hogy miért:
Az októberi sokatmondó válasz után teltek-múltak ismét a hónapok, fejlemény csak annyi volt, hogy kétszer (pontosabban januárban majd márciusban) érdeklõdtem a nyomozás menetérõl, de ismét sikertelenül, választ nem kaptam. Ezért áprilisban újra írtam, s felhasználva egy nemrég tudomásomra jutott lehetõséget, arra kértem az ügyészt, hogy szabjon határidõt a kivizsgálást végzõ rendõrnek (vagyis közölje vele, hogy legkésõbb mikorra zárja le a nyomozást).
Na erre már érkezett válasz, ez:

raspuns-3

Ebben tájékoztatnak, hogy az üggyel megbízott ügyész arra utasított a rendõrt, hogy június 12.-ig zárja le a nyomozást. Végre valami konkrétum, mondhatnánk. Hurrá!
Vagy mégsem? Ezt eldöntendõ nézzük mit kézbesítettek nekem ma, egy nappal ama határidõ elõtt:

idezes

Hogy az egész érthetõbb legyen tudni kell, hogy a kivizsgálást elvileg azzal kell kezdeni, hogy beidézik és kihallgatják a panaszost, hogy van-e netán még valami mondanivalója az üggyel kapcsolatban. Erre ebben az ügyben mindmáig nem került sor. Ehhez képest most tanúként idéznek be, ráadásul 13.-ára! Vagyis egy nappal azután fognak kihallgatni, hogy lejár az ügyész által megszabott határidõ.
Ezért mondom, hogy tévedtem amikor azt a címet adtam a korábbi bejegyzésnek, hogy rend a lelke mindennek, mert ez erre az ügyre végképp nem áll. Áll ellenben egy másik szólás, ami úgy hangzik, hogy Románia a korlátlan lehetõsége hazája.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!