A vonatkozó törvényes elõírás szerint minden polgármesteri hivatal homlokzatán, a fõbejárat felett ki kell legyen téve az ország címere, két oldalán egy-egy román zászlóval. Mivel ezt nem tartották be betû szerint, számos székelyföldi polgármester ellen indított pert Dan Tanasã egyesülete, s ezek mindegyikében a bíróságok elítélték a polgármestert. S akkor nézzünk polgármesteri hivatalokat Neamt és Suceava megyében. Szám szerint tizennégyrõl készítettünk fényképet tegnap, itt vannak alább. Ezek valamiért nem bántják a Tanasã szemét.
Évek óta ott lobogott (s reméljük lobog ma is, hisz az ügy távol áll attól, hogy végérvényesen lezáruljon) Ozsdola központjában, lényegében magánterületen (mert az önkényesen államosított, visszaszolgáltatás alatt áll), egy székely zászló. Senkit sem zavart, mindaddig míg valamiképp tudomására jutott a hivatásos feljelentõnek, aki európai és méltóságos egyesülete nevében háborút indított ellene, aminek elsõ két ütközetét sikerült megnyernie a hazai bíróságokon. (Ami szerencsére ma már nem magától értetõdõ, mert egyre több pert veszít el.) Történt ez úgy, hogy az alapfokon eljáró Bukaresti Törvényszék, majd a polgármester fellebbezését (illetve a Székely Figyelõ alapítvány beavatkozási kérését) elbíráló Bukaresti Táblabíróság azt állapította meg, hogy a zászló kitûzése sérti a 75/1994-es törvényt. Mely törvény az ország, illetve más országok zászlainak a kitûzését szabályozza, így nyilvánvaló módon nem vonatkozik Székelyföld zászlajára. Következésképpen a két ítéletnek nincs jogalapja, ezen ítéletekkel mindkét bírói tanács megsértette az Alkotmányt, amelyik kimondja, hogy a bírók a törvénynek vetik alá magukat, magyarán ítéleteik kizárólag a törvényeken alapulhatnak. Ily módon megsértették a tisztességes eljáráshoz való jogot is. A két ítélet itt olvasható:
Tovább menve az ítéletek diszkriminatívak is, ugyanis az Európa Tanács illetékes szaktestülete már 2014-ben megállapította, hogy nincs rendjén az, hogy Romániában másképp kezelik az egyes történelmi régiók, illetve az ország zászlaját, s felszólította Romániát, hogy vessen véget ennek a megkülönböztetésnek. E jelentés román nyelven is letölthetõ innen, s a jelzett felszólítás a 170. bekezdésben található.
Végezetül ezek az ítéletek sértik a szólásszabadsághoz való egyetemes emberi jogot is, amint azt az Emberi Jogok Európai Bírósága már kimondta abban az ítéletben, aminek tárgya szintén a székely zászló eltávolítása volt Tõkés László nagyváradi irodájának a homlokzatáról.
Következésképpen ezekkel az ítéletekkel Románia szám szerint három rendben sértette meg az Emberi Jogok Európai Egyezményét, ezeket tettük szóvá abban a panaszban, amit a mai nap postáztunk Strasbourgba. S ha a Bíróság következetes, akkor csak idõ kérdése, hogy ezt megállapítsa és elmarasztalja Romániát.
S persze szabályosan, a törvények betartásával. Ezen elvárások érvényesek mindenkire egy jogállamban, de még hatványozottabban egy olyan közintézményre, amelynek szerepe egy törvény betartatása, állampolgári jogok védelme. Ilyen például a Diszkriminációellenes Tanács. Mely intézmény egyre nagyobb számú panaszt kezel évente, ezért egyetlen határozatából nem lehet messzemenõ következtetéseket levonni. Ebbõl azonban nem következik, hogy egyetlen határozat tanulmányozása nem tud tanulságokkal szolgálni. Nézzünk tehát egy ilyen határozatot, amit a napokban kézbesített a posta:
Ahhoz, hogy részletesebben elemezhessük ezt a határozatot, a tisztelt olvasóknak ismerniük kellene a panaszt, aminek nyomán született, az azonban egy elég hosszú és nem túl könnyû olvasmány, lényegét azonban röviden össze tudjuk foglalni: Dan Tanasã egyesülete bíróságon kérte a gyergyószentmiklósi városháza magyar feliratának az eltávolítását, azonban azt a pert jogerõsen elvesztette (magyarán a bíróság kimondta, hogy kérésének nincs joglapja, sõt, az érvényes törvénynek megfelelõen az épületen kell szereplejen annak magyar neve is). Erre õ nekiesett a megye prefektusának, s nyilvánosan felszólította, hogy tegyen eleget törvényes kötelességének és távolíttassa el a feliratot. A felszólítása pedig természetesen számos lelkes hívét arra ösztökélte, hogy válogatott módon szidja és gyalázza a magyarokat, akik lám megsértik az ország törvényeit. Ezen felszólítás és az olvasói hozzászólások miatt tettünk panaszt a Tanácsnál, annak nyomán született a fenti határozat, amiben lényegében az áll, hogy nincs itt semmi gond, törvénysértés nem történt. S akkor nézzünk meg pár dolgot ezen határozatban:
Az elsõ és legegyszerûbb, amire akár legyinteni is lehetne, de azért mégis csak égés, az a cikkelyek számozása. Már a második oldalra érve látható, hogy az 5.-et a 7.-ik követi, de igazán szürreális a 7. oldal, ahol a számozás így néz ki: 28, 31, 24, 25, 26, 27, 27, 28, 29. Ez egyszerûen minõsíthetetlen.
A második oldalon, félkövérrel írva található egy idézet az általunk bepanaszolt bejegyzésbõl, amiben egyértelmûen az áll, hogy Tanasã felszólítja Hargita megye prefektusát, hogy fejezze be a semmittevést és rögvest indítsa el a törvényes eljárást a törvénytelenül kihelyezett “Városháza” felirat eltávolítására. Majd a már említett 7. oldalon, a 31. pontban az áll, hogy a Tanács megállapítja, hogy a bepanaszolt személy nem állítja azt, hogy a prefektus törvényt sért. Mit lehet erre mondani? Úgy néz ki, hogy – óvatosan fogalmazva – az elemi logika nem erõs oldala a Tanácsnak.
Két ponttal odébb (tehát a 7. oldalon szereplõ 25. pontban) az áll, hogy a Tanács megállapítja, hogy jelen esetben nem indokolt az államnak beavatkozni és korlátozni a bepanaszolt szólásszabadsághoz való jogát. Mindezt olyan körülmények között, hogy a bepanaszolt személy kimondott célja az, hogy Gyergyószentmiklóson, a városháza épületén maradjon csak román felirat, a magyart távolítsák el. Ha létezik vegytiszta megnyilvánulása a diszkriminációnak, akkor ez az: legyen kiírva románul, de magyarul ne. A Tanács törvényes feladata pedig az, hogy diszkrimináció esetében avatkozzon be és “korlátozza az elkövetõ szólásszabadsághoz való jogát” (vagyis büntesse meg az illerõt), mert az a jog nyilvánvalóan nem abszolút jellegû, a román alkotmány is rögzíti, hogy bizonyos esetekben azt korlátozni kell (tehát kötelezõ, nem csak lehetséges). Ezen esetek között van a diszkrimináció is.
A 33. paragrafus második fele (s ehhez már némi elõzetes ismeret kell, hogy az ember észrevegye, hogy abban a paragrafusban két dolog van összemosva) az Emberjogi Bíróság joggyakorlatáról szól, s mindaddig teljesen rendben van, míg az utolsó mondathoz érünk, amiben az áll, hogy a bepanaszolt személy törölte a törvénybe ütközõ hozzászólásokat, ezért nem büntetendõ. Ez az állítás ugyanis tényszerûen nem igaz, hisz egyrészt azért tettünk panaszt, mert Tanasã nem moderálta a hozzászólásokat, másrészt pedig közel három hónappal a panasz benyújtása után még letettünk a Tanács asztalára egy adag törvénybe ütközõ hozzászólást, amik a panasz benyújtása után születtek.
Megállapítható tehát, hogy a 34. paragrafusban álló két megállapítás mindegyike tényszerûen hamis, így teljes mértékben megalapozatlan a Tanács azon döntése, hogy nem alkalmaz büntetést, mert nem tapasztalt törvénysértést.
S hogy értse mindenki jól: semmi személyes gondunk, vitánk, stb. nincs Dan Tanasã-val, ellenben tekintettel az általa sok éve folytatott magyarellenes ténykedésre és uszításra, a társadalom érdeke az, hogy ennek legyen már vége. Ahhoz képest egy ilyen határozat csak a szarvát növeli és azt fogja eredményezni, hogy még nagyobb lendülettel folytatja ezt a kútmérgezõ tevékenységet. Ezért ideje lenne már megállítani õt, s az Diszkriminációellenes Tanács egyike azon intézményeknek, amelyek ezt könnyûszerrel meg tudnák tenni. Ha akarnák…
Azzal bizonyára nem mondunk senkinek újdonságot, hogy Romániában a közbeszédet valósággal elárasztja a gyûlöletbeszéd, illetve hogy igen gyakran találkozhatunk magyarellenes uszítással is. Arról is szóltunk már, hogy ebben nem kis szerepe van a jelenséget visszaszorítani hivatott hatóságok elnézõ magatartásának és vétkes mulasztásainak. Itt van most erre egy újabb példa: Még tavaly decemberben tettünk panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál egy konstancai politikus ellen, aki jó eséllyel életében nem látott élõ magyar embert, de – amint az gyakran megesik – nagyon határozott véleménye van a magyarokról, s nem tudni mi okból, de ennek több Facebook-bejegyzésben is hangot adott. Az eredmény pedig nem meglepõ módon az lett, hogy ezek több mint 200 hozzászólást generáltak, melyek tartalma és hangneme könnyen kitalálható. Csak a példa kedvéért itt van néhány:
“Blestematii stepelor pierdute, Panonia vã asteaptã! Cã noi de ne supãrãm, târâs-grapis vã alungãm”
“Satane”
“F..t în gât de bzgri SPURCATI!”
“Acesti imigranti cocliti, fãrã patrie si istorie.”
“Pusi în genunchi la perete si împuscati în ceafã!!!”
Az már önmagában gond, hogy el kellett teljen közel nyolc hónap, hogy a panaszunk ügyében végre határozat szülessen. De ez eltörpül ahhoz képest, hogy mi áll abban a határozatban. Ugyanis a törvény értelmében egy ilyen kihágás esetén (ami egy közösséget érint) 2000 és 100.000 lej közti bírság róható ki. No de miképpen döntött a Tanács? Azért, hogy jól megfegyelmezze az uszító politikust, s végleg elvegye a kedvét az ilyen cselekedetektõl, kirótt rá … egy megrovást! S ez nem vicc! Még bár a minimális pénzbüntetést sem, csak egy egyszerû figyelmeztetést!!!
S azt ne gondolja valaki, hogy ez valami ritka kivétel. Szó nincs ugyanis errõl, mert ugyanígy büntettek nemrég egy másik hivatásos uszítót, ráadásul olyan körülmények között, hogy egy kézen nem lehet megszámolni, hogy korábban már hány ellene benyújtott panaszt vizsgáltak ki, s azok közül három esetben is (ebbõl kettõ az említett határozat elõtt pár héttel született!) pénzbírságot róttak ki rá. Mondhatni látták, hogy nem hagyja abba, a büntetések nem hatásosak, ezért nem erõltették azokat. (Ahelyett, hogy az újabb és újabb panaszok esetén mind nagyobb büntetéseket róttak volna ki, ahogy az célszerû és elvárható lett volna.)
A nagy kérdés az, hogy mi kell történjen ahhoz, hogy a Diszkriminációellenes Tanács és az ügyészségek végre kezdjék tenni a dolgukat? Netán meg akarják várni, míg a fent említett fenyegetések valamelyikét valaki valóra is váltja?
Már volt itt szó a “nemzetvédõ” fogorvos idei úzvölgyi “rendezvényérõl”, de mivel annak bejelentésében említést tett arról, hogy Dormánfalva polgármesterétõl kérik, hogy biztosítsa a hangosítást, az pedig a válaszában jelezte, hogy támogatni fogja, felmerült a kérdés, hogy vajon ezt a vonatkozó törvény betartásával tette-e? Ugyanis a törvény 7. cikkelye értelmében lehet igényelni ilyen szolgáltatást az önkormányzattól, ellenben annak ellenértékét elõzetesen ki kell fizetni, amint az a törvény 12. cikkelye 1. bekezdésének e) pontjában írva van. Megkértük tehát a polgármestert, hogy küldje meg számunkra azon szolgáltatásokkal kapcsolatos iratokat (árszámítás, számla, kifizetési bizonylat). Nem meglepõ módon erre a kérésre nem kaptunk választ a törvényes tíz napon belül, de ismételt kérésünkre csak jött egy válasz, ez:
Ebben ugye az áll, hogy az ortodox egyházközség meg a Calea Neamului egyesület csak résztvevõi voltak a város által megszervezett rendezvénynek, az pedig a város számára semmilyen költséget nem jelentett. (Ami eleve abszurd, mert nyilván nem gyalog ment ki a polgármester, s mint az ott készült felvételeken látható és hallható, komoly hangosítás volt ott, azt is ki kellett vinni, felszerelni, stb.) Arról nem beszélve, hogy az elõször számunkra megküldött iratokból az derül ki, hogy az egyházközség is meg az egyesület is saját rendezvényt jelentett be, azokat pedig a polgármester tudomásul vette, s támogatásáról biztosította õket (a két válasz ott van a fent már említett elõzõ bejegyzésben). Nem hagytuk hát magunkat, s harmadszor is írtunk a polgármesternek, felhívtuk a figyelmét erre a tényre, s megkérdeztük, hogy azokon a rendezvényeken ki biztosította a hangosítást? Jeleztük ugyanakkor, hogy a Calea Neamului bejelentésében meg volt említve, hogy korábbi rendezvényeiken is a polgármesteri hivatal biztosította a hangosítást, kértük tehát, hogy közölje velünk, hogy pontosan mely rendezvényekrõl volt szó, illetve hogy küldje meg számunkra másolatban azon rendezvények esetében a hangosítás biztosításával összefüggõ iratokat (árszámítás, számla, kifizetési bizonylat). Erre érkezett az újabb válasz, amiben ismét az áll, hogy a mostani rendezvényt az önkormányzat a 614/2021-es Kormányhatározat elõírásai alapján szervezte, azon mindenki más csak résztvevõ volt. Közölték ugyanakkor azt is, hogy minden más korábbi rendezvény esetében a hangosítást az önkormányzat biztosította a saját eszközeivel, azok nem kerültek semmi pénzbe.
Igen ám, de:
A Calea Neamului egyesület saját rendezvényt jelentett be, s azt a polgármester tudomásul vette. Tehát tényszerûen hamis az az állítás, hogy csak résztvevõ volt azon a rendezvényen, amin – mint az arról megjelent felvételeken is jól látszik – rendezõként szerepelt. Márpedig meg lehet nézni az említett kormányhatározatot, abban az áll (melléklet, II. / B. /2.), hogy lehet szervezni magán-rendezvényeket is, ellenben szó nincs arról, hogy azokat bármilyen hatóság bármiképp támogathatná. A hatóságok kötelessége saját megemlékezést szervezni (melléklet, II. / B. / 1.), s nyilván csak annak a költségeit kellett állják.
Mint már említettük fennebb, az önkormányzatok támogathatnak különféle rendezvényeket, ellenben csak úgy, ha a szervezõk azt kérik, s árszámítás alapján elõzetesen ki is fizetik. Amint a polgármester válaszából kiderül, a Calea Neamului úzvölgyi rendezvényein ez nem így történt. Az pedig egyrészt nem igaz, hogy azok a hangosítások nem kerültek semmibe (az eszközöket ki kellett vinni, áram kellett a mûködésükhöz, illetve személyzet a mûködtetésükhöz), másrészt pedig a törvény világosan fogalmaz: egy ilyen szolgáltatást csak fizetség ellenében van joga a polgármesternek biztosítani.
Következésképpen a polgármester hivatali visszaélést követett el, amikor másképp járt el, s az önkormányzat javait ingyen egy egyesület rendelkezésére bocsátotta. Arról nem beszélve, hogy azokon a rendezvényeken maga is részt vett, szerepelt, saját népszerûségét is növelte általuk, tehát lényegében õ maga is használta azon eszközöket a saját magán-céljaira. Jó kérdés, hogy mit szól ehhez a számvevõszék vagy az ügyészség? Megeshet, hogy kikérjük a véleményüket.
Már korábban jeleztük (például itt), hogy több prefektus ellen is eljárást indítottunk, azért, mert – hogy finoman fogalmazzunk – a középületekre kitûzött román zászlók ügyét differenciáltan kezelik, konkrétan sokkal elnézõbbek a román polgármesterek esetében. Egy újabb ilyen ügyrõl számolunk be itt, aminek ugyan még nincs vége, de már így is elegendõ tapasztalattal szolgált.
Tavaly nyáron Suceava megyét is felkerestük, s azt tapasztaltuk, hogy számos településen vannak kitûzve a törvényestõl eltérõ zászlók (ugyanis a vonatkozó törvény nagyon pontosan rögzíti Románia zászlajának formáját, arányait illetve színeit), nevezetesen olyanok, amelyek szabad szemmel jó látható módon más színûek, más a színek elrendezése (az egyes színek egymás alatt s nem egymás mellett voltak, illetve más a zászló méretaránya, vagyis eltér a törvényben rögzített 2:3-as aránytól). Készítettünk több fényképet is, majd elküldtük azokat a megye prefektusának (példaképp) egy petíció kíséretében, amiben felkértük, hogy végezzen átfogó ellenõrzést a megyében, s büntesse meg azokat a polgármestereket, amelyek településén ilyen törvénytelen zászló van kitûzve. A prefektus ötölt-hatolt, “félreértett” és mellébeszélt, épp csak eleget nem akart tenni a kérésünknek, ezért bírósághoz fordultunk, s csodák csodájára ebben az ügyben a megyei törvényszék a javunkra döntött:
S ugyan a prefektus fellebbezett, ezzel semmit nem ért, a táblabíróság a fellebbezését elutasította, így az ítélet jogerõre emelkedett. Mit volt hát mit tennie, a prefektus kénytelen volt a petíciót megoldani.
Mielõtt tovább mennénk, emlékeztetésképp: azt kértük, hogy végezzen ellenõrzést a megye minden településén, s büntesse meg azokat a polgármestereket, akiknek a településén törvénytelen zászlót talál kitûzve. S akkor nézzük azt a választ, ami a prefektus elképzelése szerint lezárja ezt az ügyet:
A petíció az összes településre vonatkozott, erre õ arról értesít, hogy az általa kinevezett bizottság ellátogatott három településre.
A petícióban ellenõrzést kértünk, s már az ítéletben is egyértelmûen le van írva, hogy ezt nem lehet kiváltani azzal, hogy felszólítja a polgármestereket, hogy tartsák be a törvény. Márpedig a válaszhoz csatolt mindhárom jegyzõkönyvben az áll, hogy a kiküldött bizottság felszólította a polgármestert. (Ezt pedig azért nehéz megérteni, mert ha az a bizottság már odament, akkor ezt az ellenõrzést is elvégezhette volna, ahelyett hogy a polgármester irodájában kávézik, s jegyzõkönyvet ír.)
A válaszhoz csatolt “bizonyítékok” a csúfolkodás kategóriába esnek, tekintve hogy gyakorlatilag semmi nem látható rajtuk.
Egyelõre tehát ott tartunk, hogy a prefektus tett egy kísérletet, hátha elfogadjuk ezt a választ, ami minden, csak nem a petíciónk megoldása. A kísérlet nyilván elbukott, postafordultával kapta a választ, hogy nézze meg alaposabban a petíciót és az ítéletet, s igyekezzen azoknak megfelelõen eljárni. Folytatása tehát következik.
Zászlók Boroaia községben: a csíkok vízszintesen vannak, a zászló méretaránya pedig látható módon 3:1
Tekintettel arra, hogy ugyan jó ideje törvény tiltja, a hazai nyilvános térben nem ritkák a Vasgárdát és/vagy annak vezetõit dicsõítõ (vagy legalábbis pozitív fényben feltüntetõ) megnyilvánulások, összegyûjtöttünk egy csokrot ezekbõl, és 2019 novemberében panaszt tettünk ellenük a gyergyószentmiklósi ügyészségen. Az pedig – tekintettel az elkövetõk lakhelyére – gyorsan ötfelé osztotta az ügyet és átpasszolta a területileg illetékes ügyészségeknek. Az egyik általunk bepanaszolt esemény egy megemlékezés volt, amit 2019 novemberében szerveztek a Vasgárda alapítójának a tiszteletére. Ez meg volt hirdetve nyilvánosan, fel volt tüntetve a szervezõ (Buna Vestire alapítvány) és egy telefonszám. Ennek kapcsán az ügyészség keresett és talált egy ilyen nevû alapítványt, s mivel annak vezetõje Ploiesti városában lakik, a panaszunk azon része az ottani ügyészségre került. Tekintettel arra, hogy az ügyészségrõl tudomást szerzett az ellen zajló kivizsgálásról, az alapítvány vezetõje értesített minket, hogy tévedés esete áll fenn, õk ilyesmivel nem foglalkoznak, azt az eseményt egy másik Buna Vestire nevû alapítvány szervezte. Válaszképp jeleztük neki, hogy mi nem ellene, hanem a megemlékezést szervezõ alapítvány ellen tettünk panaszt, majd rögvest értesítettük a Ploiesti-i ügyészséget, hogy tévedésben vannak, hagyják békén ezt az embert és keressék meg a valódi elkövetõt. (Itt hadd jegyezzük meg, hogy elvileg nem létezhet két ugyanolyan nevû alapítvány, de a gyakorlat egészen mást mutat. Az Igazságügyi Minisztérium honlapján elérhetõ többek közt az országban mûködõ alapítványok listája, s ott láthatja bárki, hogy Buna Vestire nevû alapítvány tucatjával létezik szerte az országban.) Lehet tippelni, hogy mit tesz erre a bûnök üldözõje és a törvényesség õre. Roppant egyszerû: megállapítja, hogy a Ploiesti-i alapítvány vezetõje vétlen, s ezzel a panaszt ejti:
Mi a panaszt egy cselekedet miatt tettük, s nem a szóban forgó alapítvány ellen. A kivizsgálás is a tett miatt (“in rem”) indult.
Amint a rendõr jelentésébõl kiderül (harmadik oldal, utolsó bekezdés), neki is tudomása volt arról, hogy értesítettük az ügyészséget, hogy a vétkes más, nem az, akit vizsgálnak.
A panaszunkban megadtuk az inkriminált eseményt szervezõ alapítvány telefonszámát, tehát az ügyészségnek módja lett volna azonosítani a valódi elkövetõt. Ezzel szemben a rendõr mindössze annyit tett, hogy megkérdezte attól akirõl tudta, hogy nem õ az elkövetõ, hogy az övé-e az a telefonszám, amire megkapta a borítékolható választ, hogy nem.
A rendõrnek tudomása volt arról (lásd 3. oldal, utolsó elõtti bekezdés), hogy a megemlékezésre sor került, sõt, több videó-felvétel is rendelkezésére állt, amik alapján pontos képe lehetett az ott történtekrõl. Erre õ csak annyit tett, hogy megállapította, hogy azokon nem látható az általa kivizsgált személy. Így lényegében õ maga követett el bûncselekményt, mert ha tudomására jut egy bûncselekmény, akkor kötelessége hivatalból eljárást indítani.
Túlzás nélkül teljesen szürreális, de valahogy így mûködik Romániában a bûnüldözés, ha a téma a Vasgárda népszerûsítése. Az ügyészségnek tudomása van a törvénysértésrõl, sõt, konkrét bizonyítékai is vannak, erre mit tesz: keres valakit, akinek ehhez semmi köze, megállapítja, hogy az nem követett el semmit, majd ejti az ügyet. Ezek után lehet tippelni, hogy a valódi elkövetõ a jövõben követ-e el hasonló cselekedeteket?
Ha valaki egy nyilvános rendezvényt szeretne szervezni, az minden gond nélkül megteheti azt, épp csak be kell tartson pár egyszerû szabályt. Például be kell azt jelentse legalább két nappal korábban a területileg illetékes polgármesternek, illetve csendõrségnek. S hogy ez ne jelentsen túl nagy terhet senkinek, a vonatkozó 60/1990-es törvény mellékletében megtalálható az a minta (ûrlap) amit épp csak ki kell tölteni. Így járnak el a birkák, mondja magában az, aki baráti viszonyt ápol a polgármesterrel, mert összeköti õket az az ideológia, amit nemes egyszerûséggel vasasnak mondhatunk (romániai viszonylatban). Õ ugyanis úgy jár el, amint itt (a 3. oldalon) látható:
Neki tehát bõven elég egy jól látható módon Messengeren elküldött pár mondat, amiket a szorgos apparátus kinyomtat, iktat, s már küldi is rá a baráti választ. Mit számít az ilyen körben, hogy a bejelentés nem tartalmazza a törvény által kötelezõen elõírt információkat? Kicsire nem adnak. S még egy dolgot érdemes megfigyelni: a nyilvános kommunikációban Tîrnoveanu veri a mellét azzal, hogy mekkora tömegek mozdulnak meg a hívására, ezzel szemben így privátban már realistább, úgy becsüli, hogy mintegy 100 személy fog részt venni a rendezvényén. Aminél ugyan kicsivel többen voltak, de hála a Fennvalónak semmivel sem többen mint tavaly, amikor a járvány-helyzetre lehetett fogni a gyér részvételt. S végül is ez (a gyér részvétel) némi reményre ad okot.
Nap mint nap találkozhatunk azzal az elvárással, hogy mi romániai magyarok tiszteljük a román nyelvet, jelképeket, ünnepeket pont úgy, mint ahogy a románok teszik. Elvégre ennek az országnak vagyunk állampolgárai, sõt “a kenyerét esszük”.
Hasonlóképpen DT a mi nagy barátunk is azzal az indoklással indította pereik tucatjait, hogy lám, ezek a magyar vezetõk nem tisztelik az ország nyelvét, jelképeit, ünnepeit, úgy, ahogy azt illene. Ezért ha a legapróbb eltérést tapasztalta valamely törvénytõl, azonnal küldte a felszólítást az illetékes polgármesternek, ha pedig az nem engedelmeskedett, jöhetett a per. Erre tipikus példa a mikóújfalusi polgármesteri hivatal, ahol a bejárati ajtó fölött egyszerûen nincs hely, ahova fel lehetne helyezni az ország címerét, ezért a polgármester kénytelen volt azt az ajtó mellé elhelyezni:
Mikóújfalu
Több se kellett az emberünknek, küldte a felszólítást majd indította a pert. S mivel a törvényben az áll, hogy a címert a bejárat fölé kell tenni, a pert meg is nyerte, mert ugye a pártatlan bírók nem tehettek mást, kénytelenek voltak a törvényt alkalmazni. Történt azonban, hogy úgy gondoltuk utánajárunk annak a sajtóhírnek, miszerint Gura Humorului központjában vidáman lengeti a szél Bukovina zászlaját. S mivel az út arrafele több Neamt megyei településen is átvezet, még véletlenül is alkalmunk volt látni pár polgármesteri hivatalt (amelyek történetesen a fõút mellett voltak). A tisztelt olvasó nem fogja elhinni, hogy mit tapasztaltunk: Neamt megyében az ország jelképeinek a tisztelete sokkal rosszabbul áll, mint Székelyföldön! Ugyanis a törvény azt mondja, hogy a polgármesteri hivatal bejárata fölött kell legyen az ország címere, mellette két oldalt pedig egy-egy kék-sárga-piros zászló. Márpedig az általunk átszelt települések közül alig volt olyan, ahol ezeket a szabályokat a polgármesterek betartanák. Csak ízelítõül itt van néhány:
BãltãtestiBodestiTarcau
Mint látható, nem egy esetben se címer, se zászló. És furamód, ezekek a polgármestereket nem zaklatja DT, az õ hazafiságukat nem kérdõjelezi meg vitriolos mondatokkal. Felmerül ugyanakkor a kérdés, hogy vajon mit szólnak ehhez az illetékes hatóságok. Ezért petíciót intéztünk a megye prefektusához, amiben jeleztük neki ezeket a tarthatatlan állapotokat, s felkértük, hogy büntesse meg a vétkes polgármestereket, illetve hogy végezzen átfogó ellenõrzést a megyében, s gondoskodjon róla, hogy minden polgármester tartsa be a vonatkozó törvényt. Egy ilyen felkérésre Kovászna megye korábbi prefektusai közül bármelyiknek fülig szaladt volna a szája, s túlórában is írta volna a kihágási jegyzõkönyveket. Nem úgy a Neamt megyei, amelyik elintézte a problémát azzal, hogy levélben szólította fel az érintett pár polgármestert, azok visszaválaszolták, hogy náluk minden rendben van, s errõl egy pár mondatos válaszlevelet küldött nekünk.
Igen ám, de mi gyanakvó emberek vagyunk (vajon miért is?), ezért rászántunk még egy napot, s újból végigjártuk a fent említett útvonalat, újabb fényképekkel dokumentálandó azt, hogy minden pont úgy van, mint azelõtt. Errõl a prefektust is tájékoztattuk, s ismételten felkértük, hogy tegye a törvényben elõírt dolgát. Mire õ azt válaszolta, hogy márpedig levélben szólította fel az összes polgármestert a törvény betartására, s ezidáig nem tapasztalt egyetlen ilyen jellegû törvénysértést sem.
Több sem kellett nekünk, rögvest panaszt tettünk a megyei törvényszéken (tudják ott, ahol eddig mindig DT-nek kedvezõ ítéletek születtek, kíméletlenül betartatva a Hargita megyei polgármesterekkel a törvény utolsó pontját és vesszõjét is), s azt kértük, hogy kötelezze a prefektust arra, hogy tegye meg amire kértük, gondoskodjon arról, hogy Neamt megyében minden polgármesteri hivatalon kerüljenek a helyükre az ország jelképei. Nem fogják elhinni, de a kérésünket a törvényszék elutasította!
Az indoklás sem semmi (még jogi ügyekben járatlan emberek is bátran olvashatják), lényege az, hogy a prefektusnak a petíciónk kapcsán mindössze az volt a kötelessége, hogy arra 30 napon belül válaszoljon, függetlenül attól, hogy a válasz kedvezõ vagy kedvezõtlen. Az már a mi bajunk, hogy nem vagyunk megelégedve a válasszal. Az pedig, hogy fényképekkel bizonyítottuk, hogy a prefektus állítása nem igaz, igenis van nem egy polgármesteri hivatal ahol a törvényt nem tartják be, egy csöppet sem hatotta meg a bírót, elintézte azzal, hogy a fényképeket nem lehet figyelembe venni, mert nem lehet tudni, hogy mikor és hol készültek! (Érdemes itt megjegyezni, hogy ez a kérdés soha egy bíróban sem merült fel a DT által letett fényképek esetében.) Hogy legyen érthetõbb a dolog: a bíró úgy gondolja, hogy van bizonyítékunk arra nézve, hogy “A” településen nem tartják be a törvényt, de mi mégis azt állítjuk a bíróságon, hogy ez a “B” településen van így. Létezik az értelmi képességek megkérdõjelezésének az a szintje, amirõl az ember tényleg nem tudja, hogy most nevetni vagy sírni kell. Hogy most arról ne beszüljünk, hogy a törvény értelmében a bírónak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy az igazságot kiderítse, ha tehát kétségei vannak, akkor nem azt mondja, hogy kétségeim vannak, hanem pl. elrendel helyszíni szemlét, hogy saját szemével lássa, hogy mi a helyzet.
S akkor most tegyük fel a kérdést, hogy vajon mi lenne, ha a székelyföldi polgármesterek elkezdenének pont olyan tiszteletet tanúsítani az állam jelképei iránt, mint a Neamt megyeiek?
Tavaly 17 rendben tettünk panaszt a Diszkriminációellenes Tanácsnál, azok közül többet is az egyre inkább elhíresülõ brassói fogorvos ténykedése miatt. S ugyan a vonatkozó jogszabály 90 napos határidõt ad a panaszok kivizsgálására, ezt a Tanács már jó ideje képtelen tartani, így a 17 panasz nagyobbik része máig is megoldásra vár. (Nem mellékes: évek óta tart ez az állapot, s az a tény, hogy az állam nem bõvíti a szükséges mértékben a Tanács létszámát és költségvetését világosan mutatja, hogy Románia nem érdekelt a diszkrimináció visszaszorításában.) No de most nem panaszkodni akarunk, mert a mai nap a jó hírek napja, ugyanis két határozatot kézbesített ma a posta, a március 31-én született 335/2021-est és 336/2021-est. Mindkettõ 11 oldalas szakmai szöveg, ezért nem tesszük itt közzé csak a lényeget, s azt is csak egyikbõl, mert a másik azzal szóról szóra megegyezik:
Mint látható, az egyre nagyobb ismertségre szert tevõ Mihai Sorin Tirnoveanu volt a bepanaszolt, s panaszunkat a Tanács mindkét esetben nem csak megalapozottnak találta (egyenként 3000 lejes büntetést róva ki az illetõre), de annak egy részét továbbította a rendõrségre, hogy az vizsgálja ki, mert álláspontjuk szerint az már nem kihágás, hanem egyenesen bûncselekmény. Nem csinálunk titkot abból, hogy az illetõ elleni további panaszaink várnak megoldásra a Diszkriminációellenes Tanácsnál, illetve az ügyészségen. S ha a dolgok ebbe az irányba találnak tovább haladni, még akár azt is megérhetjük (tegyük hozzá gyorsan, hogy nagyon derûlátóak azért nem vagyunk), hogy az illetõ belátja, hogy nem érdemes ezt a ténykedést folytatni.
