A prefektusokra vonatkozó törvény tételesen tartalmazza azt az elõírást, hogy a prefektus kötelessége gondoskodni arról, hogy a nemzeti kisebbségek használhassák a közigazgatásban az anyanyelvüket. Ennek ellenére, illetve tudva azt hogy ezt a jogot úton útfélen megszegik, máig nem hallottam egyetlen esetrõl sem, amikor a prefektus bár megrótt volna bárkit ezen szabályok megsértése miatt.
Ez volt a kiindulópontja annak, hogy jó két évvel ezelõtt petíciót intéztem Hargita megye prefektusához (aki abban az idõben ráadásul magyar ember volt, egy magyar érdekvédelmi szervezet tagja), s felhívtam a figyelmét pár kirívó törvénysértésre. A válasz az volt hogy intézkedett, a valóság ezzel szemben az – mint késõbb kiderült -, hogy csak a nekem elküldött válasz után kérte az általam bepanaszoltaktól, hogy vizsgálják meg, hogy intézményükben betartják-e a nyelvhasználati szabályokat. Ez már eleve nem ugyanaz mint amit kértem, ráadásul részérõl az ügy ezzel le is volt zárva.
Látva hogy nem történik semmi, ezt jeleztem neki is írásban, s egyúttal arra kértem, hogy a megyében mûködõ összes közintézményt szólítsa fel a vonatkozó törvények betartására, majd utóbb ellenõrizze ezeket, s ahol rendellenességet talál, ott büntessen.
Erre már semmi válasz nem jött, hasonlóképpen a pár hónappal késõbbi ismétlésre sem, így per lett a dologból, s a megyei törvényszék jogerõs ítéletben mondta ki, hogy a prefektus köteles a petíciómat megoldani. (Ha már a törvényes elõírás alapján ezt nem tette meg.)
Igen ám, de ennek csak annyi lett a következménye, hogy a prefektus tájékoztatást kért az intézmények vezetõitõl (s még azok közül se mindegyiktõl), arra nézve, hogy betartják-e ezeket a törvényeket. A beérkezett válaszok alapján készített két összesítõt, s azzal a téma részérõl le volt zárva. Az csöppet sem zavarta, hogy voltak olyan fontos intézmények (mint például a rendõrség), amelyek nem is válaszoltak, illetve hogy a válaszokból az derül ki, hogy a törvényes elõírásokat számos helyen megsértik.
Ezért kénytelen voltam ismét a törvényszékhez fordulni, ezuttal azzal a kéréssel, hogy büntesse meg a prefektust az ítélet végre nem hajtása miatt, illetve kötelezze õt kártérítés fizetésére. Ezt több mint egy hónappal az után tettem, hogy lejárt a határidõ ami alatt végre kellett volna hajtsa az ítéletet, tehát azt se lehet mondani, hogy kirívóan türelmetlen módon viselkedtem volna. A per alapfokon jó két hónapot tartott, s ugyan akkor már száz nappal lépte túl a prefektus a határidõt, illetve nem tudott felmutatni semmi bizonyítékot arra nézve hogy bár dolgozna az ügyön, a törvényszék a kérésemet elutasította. Következett a fellebbezés, s másodfokon, pontosan fél évvel az után hogy az ítéletet végre kellett volna hajtani, a kérésemet jogerõsen elutasították. No nem azért, mert idõközben a prefektus jobb belátásra tért, hanem azért, hogy legyen világos mindenkinek, hogy ha Dan Tãnasã pereskedik egy “Községháza” felirat miatt, akkor az igazságszolgáltatás teljes mellszélességgel, a józan ész, a jó érzés, s nem utolsósorban az ország törvényeit áthágva áll ki mellette, ha ellenben a téma a magyarok nyelvi jogainak a megsértése, akkor mindez fordítva történik, a panaszosnak a prefektus is meg a bírók is fügét mutatnak.
Következett tehát az Emberi Jogok Európai Bírósága, hátha ott másképp fogják kezelni ezt a témát. A keresetet ma postáztam.
Felvetõdik ugyanakkor az a kérdés, hogy vajon csak egy rosszindulatú prefektusról és pár gonosz, magyarellenes bíróról szól ez a történet, vagy pedig annál többrõl, netán a gond rendszer-szintû. Hogy ezt el lehessen dönteni, az ügyben meg kell keresni minden olyan hatóságot, amelyik beavatkozhat. Következésképpen megtettem az alábbi lépéseket:
– Tettem egy büntetõ panaszt az ügyészségen a prefektus ellen hivatali visszaélés miatt, hiszen mint említettem hivatali kötelessége gondoskodni a nyelvhasználati jogok tiszteletben tartásáról, márpedig õ ezt nem teszi, s ezzel közvetlenül járul hozzá ahhoz, hogy emberek tízezrei szenvedjenek jogsértést. Történt ez múlt hónap elején, fejlemény még semmi, de ez nem lep meg, egyéb panaszaim esetében is hónapok múltával mozdult meg a gépezet.
– Panaszt tettem a prefektus ellen a kormányfõnél, tekintettel arra, hogy õ a kormány képviselõje a megyében. Ebben leírtam a petícióm történetét, azzal bezárólag, hogy miután a büntetésre vonatkozó kérésemet a bíróság elutasította, a prefektus úgy tekinti, hogy semmi dolga nincs, holott a nyelvi jogokat továbbra is megszegik mindenfele a megyében. Következésképpen azt kértem a miniszterelnöktõl, hogy állapítsa meg hogy a prefektus fegyelmi vétséget követett el és büntesse meg ezért. Ezt szintén múlt hónap elején küldtem el, s rá több mint két hétre egy annyi válasz érkezett, hogy továbbították a belügyminisztériumnak. Igaz ugyan, hogy én a megfelelõ helyre küldtem a petíciót (mert a prefektus nem a Belügyminisztérium képviselõje és nem a Belügyminiszternek van alárendelve), illetve az is, hogy ha mégis címzettet tévesztettem volna, akkor 5 napon belül kellett volna továbbítsák a petíciómat az illetékesnek, de ugye Romániában élünk, miért a kormány figyelne ilyen apróságokra.
– Panaszt tettem a büntetés kirovását megtagadó bírók ellen a Jogi Felügyeleten, elvégre mindhárman törvényt sértettek, hisz a törvény világosan fogalmaz: ha az ítéletet 30 napon belül az alperes nem hajtja végre, akkor a felperes kérésére a bíróság megbünteti. A 30 nap egyértelmû határidõ, s a büntetést kiróni nem lehetõség (a törvény nem úgy fogalmaz, hogy a bíróság megbüntetheti), hanem kötelesség. (S nem mellékesen hadd utaljak itt ismét arra, hogy fordított esetekben, amikor a téma egy székely zászló vagy magyar felirat, akkor a büntetést behunyt szemmel róják ki a bírók.) Ezt is ma tettem postára, a strasbourgi keresettel együtt.
A válaszok függvényében további lépések következhetnek, s ha tippelni kell, akkor következni is fognak, ugyanis ennek az ügynek az alakulása, illetve korábbi tapasztalataim alapján joggal feltételezem, hogy egy rendszer-szintû problémával állunk szemben, az állam minden intézménye, ki aktív, ki passzív módon (értsd: ki úgy, hogy tesz valamit a prefektus tisztára mosásáért, ki meg úgy, hogy nem teszi a dolgát és nem állapítja meg, hogy a prefektus törvényt sért) hozzá fog járulni ahhoz, hogy a magyarok nyelvi jogait ebben a három székely székben amit jelenleg Hargita megyének neveznek továbbra is büntetlenül sértse meg bárki, aki akarja. Ez rövid távon természetesen rossz dolog, ellenben kicsit távolabbra nézve és más szempontokat is mérlegelve meglesz a haszna is. Mert csak gyûlnek és gyûlnek a bizonyítékok arra nézve, hogy Románia valóban mintaország, de a sunyiság, a rosszindulat, a jogsértések terén. Egy 21. századi Patyomkin-ország. De ahogy szólás is mondja, míg a világ mindenkit átverni nem lehet! Meg fog jönni a böjtje is ennek az alattomos sovinizmusnak.
