Ha valakinek kételyei lennének…

Közzétéve 2017. január 9. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Nem telt el egy hét se azóta hogy az elõzõ bejegyzésemet megírtam, s már vissza is térhetek a témára, mert az abban megfogalmazottakra újabb bizonyítékot szolgáltatott, ezúttal a csíkszeredai ügyészség.
Amint ott említettem volt, s az alábbi tértivevény is igazolja, tavaly szeptember hatodikán postáztam az ügyészségnek a prefektus elleni büntetõ panaszt, amit õk már másnap kézhez is vettek:

tertiveveny-ugyeszseg-prefektus-panasz

Aztán teltek-múltak a hónapok, s hogy nem kaptam semmi választ, december 21.-én postára tettem egy rövid levelet, amiben a kivizsgálás menetérõl érdeklõdtem. Ugyan év vége volt, de a posta akkor is operatívan mûködött, mert napokon belül kézbesítette a levelemet, amire ma ezt a választ kaptam:

valasz-ugyeszseg-prefektus-panasz

A nyúlfarknyi tájékoztatás két érdekes információt is tartalmaz:
Egyrészt meg lehet tudni belõle, hogy a panaszt a rendõrség gazdasági bûncselekményeket kivizsgáló osztályának adták ki. Ugyan kétségtelen, hogy annak hogy a prefektus nem végzi a dolgát lehetnek gazdasági következményei is, de nyilván elsõdlegesen nem gazdasági jellegû az általam jelzett törvénysértés, tehát meglehetõsen értetlenül állok ezen információ elõtt. De mivel az elõzmények körültekintésre intenek, nem tartom kizártnak azt, hogy egy trükkel állunk szemben: a rendõrség meg fogja állapítani, hogy a prefektus az általam nehezményezett ténykedésével (vagy inkább inaktivitásával) nem sértett meg semmilyen gazdasági jellegû jogszabályt, s következésképpen az ügyészség bûncselekmény hiányában ejteni fogja a panaszt.
Másrészt a válaszból nem csak az ügycsomó számát (1520/278/P/2016), hanem annak dátumát is meg lehet tudni (lásd a válasz fejlécét): 2016 december 28. Na ezzel a trükkel nem elõször találkozom, még 2015-ben a Korrupcióellenes Ügyészség is bevetette: március elején írtam nekik egy petíciót, arra nem válaszoltak, majd mikor áprilisban írásban érdeklõdtem, akkor kelletlenül elõvették az eredeti petíciót a fiók mélyérõl, s az érdeklõdés napján iktatták, mintha akkor érkezett volna. A jelek szerint itt is ugyanaz történt: több mint három hónapig abban reménykedtek az ügyészségen, hogy megfeledkezem a panaszról, s mikor azt kellett tapasztalják hogy ez nem válik be, kénytelenek voltak iktatni. 112 nappal azután, hogy kézhez vették. Netán ez lenne náluk a sürgõsségi eljárás (mert a 112-es számból az ember arra is gondolhat)?

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

A gépezet olajozottan mûködik

Közzétéve 2017. január 5. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

1989 decembere után hatalmas nemzetközi szimpátia övezte Romániát, így sorra nyíltak meg elõtte olyan kapuk, amelyekre korábban gondolnia sem lehetett volna. Elég volt néhány hangzatos ígéret, szóban és/vagy írásban tett fogadalom. Így lett az ország az Európa Tanács tagja is, alig pár évvel a “forradalom” után, illetve miután vezetõi széles mosoly kíséretében aláírtak pár dokumentumot, ideértve a Kisebbségi Keretegyezményt is.

Aztán a küldöttségek hazajöttek Strasbourgból, idehaza a parlament – kisebb-nagyobb késéssel – ratifikálta az aláírt dokumentumokat (egyes elõírásokat még a 2003-as alkotmányba is beemeltek), majd következett volna a munka nehezebb része, a vállalások gyakorlatba ültetése. Na itt már kezdett akadozni a gépezet, egyre több volt az üzemzavar és a leállás, így tíz évvel ezelõtt a bukaresti masiniszták (vagy machinátorok?) egy huszárvágáshoz folyamodtak: betaszították egy eldugott fészerbe, onnan meg elõvették azt a régit, amit 1989-ben kénytelenek voltak leállítani. A naivabbak azt hihették, hogy azt követõen megette a rozsda, de errõl szó nincs, az utána eltelt években szép csendben, feltûnés nélkül kijavították, még korszerûsítették is, s csak a pillanatra vártak, amikor ismét hadrendben állíthatják. Ezt pedig akkor látták elérkezettnek, amikor az ország már tagja lett az Európa Tanács után a NATO-nak meg az Európai Uniónak is, a nemzetközi közösség figyelme pedig érezhetõen lanyhult, egyéb események és vidékek kötötték le.

Elõvették tehát, pályára állították, beindították, s nagy-nagy megelégedéssel szemlélték amint duruzsolni kezd, majd egyre nagyobb fordulatszámot vesz fel, s dübörögve nekilódul. A munkája pedig eképpen nyilvánul meg:

1. Számos hatályban levõ törvény van, ami garantálja a magyar közösség tagjainak azt a jogot, hogy az élet számos területén, hivatalok egész sorában használhassák anyanyelvüket. Ilyen például Hargita megye 67 önkormányzata közül majd az összes, az azoknak alárendelt helyi intézmények, a megyei önkormányzat és annak intézményei, valamit az állami intézmények megyei kirendeltségei, ezekbõl a prefektus honlapja szerint 40 darab van (ideértve magát a prefektust). Ez a jog azonban csak elméletben létezik, mert az intézmények jelentõs részében hiába próbálkozna a polgár, nincs olyan, akivel magyarul szóba tudna állni. A helyzet pedig nem hogy javulna évrõl évre, de inkább romlik (mert a gép dolgozik).

2. Ezen jogok betartását a törvény értelmében a prefektus felügyeli, az õ kötelessége, hogy garantálja a polgárok számára hogy élni tudjanak velük, s szintén õ az, aki büntetést róhat ki azon intézmények vezetõire, ahol a jogokat megsértik. A prefektus azonban (hogy-hogy nem) számos feladata közül ezt az egyet hajlamos hanyagolni. Nem megfeledkezik róla, hanem tudatosan nem végzi, még akkor sem, ha arra felszólítást kap. Olyannyira nem, hogy szükség volt egy jogerõs bírói ítéletre, hogy erre figyelmeztesse.

3. Ezen a ponton lehet gyõzelmet kiáltani, pezsgõt bontani (s azt gondolni, hogy a gép meghibásodott), de nem célszerû, mert ez a lépés csak az álcázás része, arra való hogy azt a látszatot keltse, hogy Románia jogállam. A rideg valóság ezzel szemben az, hogy bírói ítélettel vagy anélkül, a prefektus rendületlenül nem végzi a dolgát. Ezt fényesen bizonyítja, hogy közel két évvel azután hogy iktatták a prefekturán a petíciómat, s fél évvel azután, hogy több intézményvezetõ önként vallotta be hogy a nyelvhasználatra vonatkozó törvényeket nem tartják tiszteletben, egyetlen büntetést se rótt ki e miatt senkire, amiképpen ez kiderül ennek a bejegyzésnek a végén.
Persze ahhoz hogy ezt háborítatlanul tehesse, szükséges az egész gépezet összehangolt munkája, más szóval az, hogy biztos lehessen benne, hogy ezért nem fogja semmi bántódás érni. S ez – mint a bevezetõben jeleztem – mûködik!

4. Itt van mindjárt a bíróság, amelyiknek az lenne a dolga, hogy megbüntesse azért, mert nem hajtott végre egy jogerõs ítéletet. Ez más esetekben sima ügy, a panaszos a 30 nap teltével jelzi a bíróságnak hogy végrehajtás sehol, az meg szinte automatikusan rója ki a tetemes bírságot. Ebben az esetben azonban a dolog nem mûködik, a bírókat egy másik fogaskerék mozgatja, így a jogos keresetet alapfokon is és másodfokon is elutasították.

5. Tekintve hogy a prefektus a kormány megyei helytartója, oda is lehet azzal a kéréssel fordulni, hogy vegyék már rá arra, hogy tartsa be a törvényeket. Ha mód van rá, hát próbát tettem ezzel is, de ezen a ponton már kevesebb optimizmussal, inkább abból a meggondolásból, hogy hadd lássam jól sejtem-e, hogy a kormány is a prefektus pártját fogja fogni. S azt kellett tapasztaljam, hogy a feltételezésem helytálló volt.

6. Persze elvileg az a lehetõség is fennáll, hogy ezek nem egy összehangolt stratégia részei, csak véletlen egybeesések. Hogy ennek a valószínûségét minél kisebbre csökkentsem, panaszt tettem a prefektust meg nem büntetõ bírók ellen a Jogi Felügyeleten, azt kérve, hogy állapítsák meg, hogy fegyelmi vétséget követtek el, amikor nem alkalmazták a törvény világos elõírásait. S ugyan a panaszban leírtam, hogy a törvény értelmében a prefektusnak 30 nap állt a rendelkezésére a jogerõs ítélet végrehajtására õ pedig 37 napon keresztül semmit nem tett ennek érdekében (tehát a bírók kötelezõ módon meg kellett volna büntessék), az ügyet kivizsgáló ellenõrnek sikerült azt megállapítania (rez-7026-2016), hogy a bírók teljes mértékben törvényesen jártak el.

7. Tekintettel arra, hogy a nyelvi jogok betartatása a prefektus hivatali kötelessége, s ennek elhanyagolása azzal jár, hogy emberek tízezrei nem használhatják anyanyelvüket különbözõ hivatalokban (ami számukra egyértelmûen hátrányt jelent), itt lényegében hivatali visszaéléssel van dolgunk, ami a Büntetõ Törvénykönyv szerint bûncselekménynek minõsül. Tettem tehát egy büntetõ panaszt is az ügyészségen a prefektus ellen, még tavaly szeptember hatodikán (a tértivevény tanúsága szerint másnap kézhez is vették). Aztán teltek-múltak a hónapok, de errõl semmi hír nem érkezett, így decemberben újabb levelet írtam, amiben a panasz sorsa felõl érdeklõdtem. Választ azonban erre sem kaptam.

Összefoglalva tehát el lehet mondani, hogy vannak ugyan nyelvhasználatra vonatkozó törvények, de azokat az illetékesek nem tartják be. Van ugyan aki ezeket kellene ellenõrizze, de õ ezt a munkát nem végzi. Aztán vannak olyanok, akik ezt rajta számon tudnák kérni, de õk ezt még panasz esetében sem teszik meg. Végül vannak olyanok, akik a számon kérõk körmére kellene nézzenek ha azok nem végzik a dolgukat, de – láss csodát – ezek sem találnak semmi kivetnivalót a számonkérõk “munkájában”. Amint fennebb említettem: egy tökéletesen felépített, olajozottan mûködõ gépezet, ami gondoskodik arról, hogy a nyelvhasználatra vonatkozó törvényeket a gyakorlatban ne alkalmazzák.

S hogy mit lehet ebben a helyzetben tenni? Két választásunk van: megadóan feltesszük a kezünket, avagy újabb és újabb kavicsokat markolunk fel és próbálunk a szerkezetbe juttatni. Cselekedjen ki-ki legjobb belátása szerint!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

A puding próbája

Közzétéve 2016. december 27. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Ugyan a kormánykoalícióba nem vették be, de egy parlamenti együttmûködési megállapodást kötöttek az RMDSZ-el a leendõ kormánypártok, Kelemen Hunor pedig azt is kijelentette, hogy támogatják azok kormányfõ-jelöltjét. Mindezt azért, hogy legyen esélyük arra, hogy a választási ígéreteik megvalósuljanak, s ezek között kiemelt helyen említette a magyarellenesség visszaszorítását, illetve a kisebbségi jogok gyakorlását garantáló törvények megszületését.
Hogy ezeket miképpen látják a kormánypártok, arról viszonylag hamar fogalmat alkothatunk, nem kell hozzá több mint egy sovány hónap. Mondom azt is hogy miképpen, csak még azt szögezzem le, hogy bizonyára nem vagyok egyedül azon a meggyõzõdésen, hogy az utóbbi idõben egyre fokozódó magyarellenesség, a különféle állami intézmények (ideértve, sõt kiemelt módon ideértve a bíróságokat is) nagy visszatetszést keltõ lépései nem néhány túlbuzgó hivatalnok egyéni akciói, hanem szervezett, az ország legfelsõ vezetõi által (bárkik is legyenek azok) jóváhagyott terv részei. Következésképpen jelzésértékûek lesznek azok az ítéletek, amelyek számos önkormányzat ellen zajló perben születni fognak január folyamán. Márpedig ilyen bõven lesz, itt van azok listája, amelyekrõl én tudok:

Csíkrákos
Csíkszereda
Korond
Székelykeresztúr
Csíkdánfalva
Gyergyószentmiklós
Székelyudvarhely

Ezeken kívül tucatnyi olyan perben fog ítélet születni a marosvásárhelyi bíróságon, melyek tárgya a március tizedikei “csendzavarás”. Az ilyenek esetében eddigelé mindig felmentõ ítélet született, ezek estében a kérdés éppen ezért sokkal inkább az, hogy folytatja-e a csendõrség az eddigi gyakorlatot, és az újabb hasonló ítéletek ellen is fellebbezést nyújt be, avagy jobb belátásra tér és visszavonja a korábbiakat is. Ez egyértelmûen egy Bukarestbõl érkezõ parancs kérdése, s mint ilyen a legkézzelfoghatóbb fokmérõje tud lenni annak, hogy odafent a hatalom csúcsán változik-e valami.

Egy szûk hónap tehát, és már sokkal okosabbak leszünk, megkapjuk az elsõ komoly visszajelzéseket arra nézve, hogy mit is ér a gyakorlatban az a példa nélküli mozgósítás (mert azt szögezzük le, hogy korábban születtek a mostaninál jobb választási eredmények is, ellenben azokban az idõkben az emberek sokkal inkább maguktól, belsõ indíttatásból mentek szavazni, nem kellett nekik annyi és olyan kampány mint most), az elért választási eredmény és a megkötött parlamenti megállapodás.

Kategória: Államérdek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Strasbourgból (is) az angyal

Közzétéve 2016. december 25. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Az idei Karácsony különlegesre sikeredett számomra. Duplán is.
Elsõsorban azért, mert ismét annyian voltunk a lakásban tegnap este, hogy csak két rendben tudtunk leülni a vacsoraasztal mellé, illetve mert ismét gyermekzsivajtól volt hangos a ház. Erre már jó sok éve nem volt példa, ezért külön öröm volt számunkra.
Másodsorban pedig azért, mert hála a posta szeszélyének, pont tegnap érkezett meg Strasbourgból egy újabb keresetem visszaigazolása:

visszaigazolas-Strasbourgbol

Ez azt jelenti, hogy újabb keresetem ment át az elõzetes szûrõn és találtatott befogadhatónak, olyannak, ami az Emberjogi Bíróság hatáskörébe tartozik és megfelel a formai követelményeknek. Innen kezdve már csak türelem kérdése, és ítéletet is fog születni.
A téma pedig az, hogy a prefektus nem hajtott végre egy jogerõs ítéletet, a bírók pedig ezért nem büntették meg, mondván hogy egy igen bonyolult feladatról van szó, amihez több idõre van szükség. Ha pedig igaz az, hogy a párhuzamosok a végtelenben találkoznak, akkor megeshet hogy ezeknek a bíróknak igazuk is lesz, mert ugyan a prefektus azóta se tesz semmit, de lehetséges hogy végtelen sok idõ alatt a feladat így is meg lesz oldva. No de kinek van ideje azt kivárni?

Kategória: igazságszolgáltatás Romániában, siker, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

A hatodik

Közzétéve 2016. december 21. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Mármint az idén.
A saját nevemben.
Mert amúgy nyolc.
Kereset.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán.

Hogy ez sok vagy kevés, azt döntse el ki-ki maga, tõlem ennyi telt. No nem azért, mert nem történik naponta mindenfele számtalan jogsértés, hanem ezért, mert az igazságszolgáltatás malmai lassan õrölnek, van olyan ügyem, amit három és fél éve, még 2013 júniusában indítottam, de máig sem sikerült a végére járni, a következõ tárgyalás jövõ márciusban lesz, így jó esély van arra, hogy a kezdettõl számított négy év elteltével sem lesz a kezemben jogerõs ítélet. No de nem errõl akartam most beszélni, hanem az idei hatodik keresetemrõl, amit a mai nap postáztam Strasbourgba.

A történet lényege az, hogy petíciót intéztem tavaly õsszel Maros megye prefektusához, s azt kértem tõle, hogy gondoskodjon arról – ami nem mellékesen törvényben elõírt kötelessége – hogy a megyében mûködõ közintézményekben lehessen használni a magyar nyelvet. Õ elsõ körben adott egy maszatoló választ (miszerint az önkormányzatok nincsenek neki alárendelve, egyéb intézmények viszonylatában meg az van, hogy szoktak kapni magyar nyelvû beadványokat, illetve lehetõségük van magyarul válaszolni. Arra hiába kérdeztem rá kétszer is, hogy ezzel a lehetõséggel élnek-e (vagyis ha valaki magyarul fordul hozzájuk akkor magyar választ kap-e?), így kénytelen voltam törvényszékhez fordulni.

Az igazságszolgáltatási eljárás egy furcsaságáról már írtam (itt), most azonban oda is eljutottunk, hogy kézhez kaptam a jogerõs ítéletet, mehetek vele panaszra. Mert mit is mondanak a magas ítélõtábla bírái: mivel nem élek Maros megyében, ezért engem személyesen nem érintenek a hatóságok jogsértései, tehát panaszt se tehetek ellenük.

Ezt a kifogást már az alapfokon eljáró bíró is felvetette, s ugyan tételesen és részletesen cáfoltam (kezdve azzal, hogy írtam egy petíciót magyar nyelven a prefektusnak, s kaptam rá – én, személyesen – egy románul megírt választ, s befejezve azzal, hogy a törvényszék épületén – a bejárattól az utolsó eldugott zugig – egy szó magyar nyelvû felirat nincs, a személyzet pedig úgy van összeválogatva, hogy senki egy kukkot ne tudjon magyarul, így ha az ember el akar jutni egy tárgyalásra, kénytelen bevetni a román nyelv terén létezõ ismereteit; ebbe is én ütköztem bele, személyesen). Ennek ellenére – minõ meglepetés! – a bíró helyt adott ennek a felvetésnek, s érdemi tárgyalás nélkül utasította vissza a keresetemet. (Fontos részletkérdés: nem a prefektus hivatkozott erre, hanem a bíró vetette fel, lényegében a prefektus védelmében. A pártatlanság jegyében.)

Az csak természetes hogy fellebbeztem, de gondolom az se nagyon meglepõ, hogy eredménytelenül, mert másodfokon is ugyanaz a döntés született. Azaz nem épp eredménytelenül, mert pont az történt amire számítani lehetett, tehát eredmény az, hogy a bírók újabb bizonyítékát adták annak, hogy nem pártatlanok, illetve hogy ítéleteiket nem az igazság és nem a törvény alapján hozzák. Túlzás és rosszindulat nélkül mondhatom, hogy ezek a bírók – akiket már ismertem több korábbi perbõl – két rossz közül választhattak (ahol a két rosszat persze a saját szempontjukból kell érteni): vagy hoznak egy korrekt ítéletet (amivel a prefektust meg a magyar nyelv használatát szabotáló intézményvezetõket haragítják magukra), vagy pedig teret adnak belsõ indíttatásaiknak (amivel ahhoz járulnak hozzá, hogy az emberjogi bíróság Romániáról állítson ki egy nem túl hízelgõ bizonyítványt). De hát ez legyen az õ gondjuk, én könnyet hullatni értük biztos nem fogok.

Az ügy egyik jellemzõjérõl már szintén írtam (itt), most csak annyit teszek hozzá, hogy ez is arra jó, hogy az emberjogi bíróság képet kapjon arról, hogy miképpen is zajlik Romániában az igazságszolgáltatás. Persze ahhoz, hogy ez világosan kirajzolódjon szükség van arra, hogy figyelemmel kísérjük az eseményeket és türelmesen gyûjtögessük az adatokat. Ha így teszünk, akkor igen releváns adatokkal tudjuk alátámasztani a strasbourgi panaszokat. Ebben a konkrét esetben például dokumentumokkal igazolható az, hogy nem csak kettõs mércét alkalmaznak a bírók, de ezt igencsak célzottan, a magyar közösség ellenében teszik, tehát diszkriminálnak. Hogy egészen konkrét legyek: ha egy bukaresti egyesület pert indít egy eldugott falu elöljárója ellen (mondjuk Felsõboldogfalván a “Községháza” felirat, vagy Berecken a polgármester irodájában levõ zászlók miatt), akkor a megtámadottak hiába vetik fel a támadó személyes érintettségének a kérdését, a bírók álláspontja az, hogy a közérdek mindennél fontosabb, annak érvényesülnie kell. Fordított esetben (mint amilyen ez az ügy is) már egyáltalán nem fontos a közérdek, sõt, a bizonyítottan személyes érintettséget is hiába hozza fel az ember, a bírók azt laza mozdulattal lesöprik az asztalról, s szigorúan megállapítják, hogy a személyes érintettség kizáró feltétel, márpedig itt olyan nincs. S ebben s ténykedésben még az sem zavarja meg õket, ha adott esetben maga Dan Tãnasã egyesülete jelenti ki – írásban! – hogy márpedig nekik ebben semmi egyéni érintettségük nincs, de nem is kell, õket a közérdek vezérli.

Ha pedig valaki azt gondolná, hogy ez azzal magyarázható, hogy ahány bíró, annyiféleképpen ítél meg hasonló helyzeteket, annak jelzem, hogy téved. Ezeket az egymásnak szögesen ellentmondó ítéleteket ugyanazok a bírók hozzák! Meg lehet nézni pl. ezt a két ügyet:
http://portal.just.ro/43/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=10200000000059604&id_inst=43
http://portal.just.ro/43/SitePages/Dosar.aspx?id_dosar=9600000000036964&id_inst=43
Mindkét esetben ugyanaz a bírói tanács (complet) ítélkezett. Esetemben megállapították a személyes érdekeltség hiányát s ezért elutasították a keresetemet, a csíkszeredai esetben pedig a polgármester vetette fel ezt a kérdést a bukaresti egyesület kapcsán, a bírók pedig ezt utasították el és helyt adtak Dan Tãnasã keresetének.
Ennek alapján már könnyebb megérteni azt, hogy miképpen történhet meg, hogy Dan Tãnasã minden perét megnyeri: azért, mert a bírók maximálisan partnerei, a végletekig részrehajlóak. Kerülgethetjük, de talán jobb nyíltan kimondani: soviniszták.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

Legendák földje

Közzétéve 2016. december 15. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Ez – mint köztudott – Románia. Mindenki ismeri például azt a legendát, ami úgy szól, hogy Románia példaértékûen kezeli a kisebbségeit (más megfogalmazásban példaértékûen megoldotta a kisebbségi kérdést). De ez nyilván csak egy a sok közül, vannak még mások is, jómagam is egy másikról szeretnék most szólni.

Azt már említettem tán korábban, hogy a tavasz folyamán a prefektussal való pereskedés egyik mellékszálaként sikerült elérni, hogy kerüljön az Alkotmánybíróság elé a polgári eljárási törvénykönyv azon cikkelye, ami arra kötelezi az ember fiát, hogy ha anyanyelvén készült dokumentumot akar bizonyítékként felhasználni a bíróságon, akkor arról készíttessen saját költségén hitelesített fordítást. Mindezt olyan körülmények között, hogy Románia ratifikálta a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját, amiben az áll, hogy az ország gondoskodik arról, hogy a kisebbséghez tartozó személyek szabadon használhassák anyanyelvüket szóban és írásban a bíróságokon, anélkül, hogy az számukra plusz költséget jelentsen. Ez az elõírás belekerült az Alkotmányba is, azzal a másikkal együtt, miszerint Románia jóhiszemûen és betû szerint betartja a nemzetközi egyezmények elõírásait. A törvénykönyv ama elõírása egyértelmûen ütközik mindkét alkotmány-cikkellyel, csodálkoztam is, hogy mostanig miért nem támadta meg azt még senki az Alkotmánybíróságon.

De az mind semmi ahhoz képest, hogy mennyire csodálkozom most, miután megkaptam és elolvastam az Alkotmánybíróság határozatát! A szájam azóta is folyamatosan tátva van!
A tiszteletre nem méltó talárosok ugyanis arra a következtetésre jutottak, hogy nincs itt semmi gond. Igaz ugyan, hogy az alkotmányban ott áll az anyanyelv használatára vonatkozó elõírás, s benne az ingyenes fordítás viszonylatában az, hogy “prin interpereti si traducãtori”, ahol az interpret magyarul tolmács, a traducãtor pedig a román nyelv értelmezõ szótára szerint az a személy, aki írott szöveget fordít egyik nyelvrõl a másikra, õk úgy döntöttek, hogy a kisebbségieknek legyen elég az, hogy szóban használhatják az anyanyelvüket, ha írott dokumentumokat akarnak benyújtani, azokat szépen fordíttassák le.

Félreértés ne legyen, azt tapasztalatból tudom és is jó ideje, hogy mikor “magyar kérdésrõl” van szó, akkor az amúgy intelligens, iskolázott román tisztségviselõk hirtelen IQ-felezésen esnek át, semmit se tudnak és mindent félreértenek. Éppen ezért az igazán döbbenetes ebben a határozatban (ami alább teljes terjedelmében olvasható) nem maga az eredmény – mindamellett hogy ritka nagy gazemberség – hanem hat szó. Kettõ az elsõ oldalon, másik négy meg az utolsón találhat. Az elsõ kettõ így szól: “Varga Attila”. A másik négy: “cu unanimitate de voturi”. Tehát: a határozatot egyhangúlag fogadták el, miközben a testület tagja Varga Attila!

Ezek után nem nehéz rájönni, hogy melyik legendáról szól ez a történet: arról, amelyik szerint ott kell lenni mindenhol, hogy tudjuk befolyásolni a döntéseket, legyen beleszólásunk. Annyira elvetemültnek semmiképp nem lehet gondolni Varga Attilát hogy azt feltételezzük, hogy õ javasolta ezt a megoldást és sikerült meggyõznie a többieket is. Az ellenben tény, hogy még bár annyi sem telt tõle, hogy a határozat ellen szavazzon és különvéleményt fogalmazzon meg. Holott erre joga van.

Decizie-636-2016-CCR

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Megy tovább a hárítás

Közzétéve 2016. december 11. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

A témát korábban már említettem, most onnan folytatom, hogy a kapott választ természetesen nem fogadhattam el, tehát újabb levelet írtam az ügyvéd-helyettes úrnak, amiben elmagyaráztam neki, hogy tévedésben van, én egy olyan közigazgatási eljárás miatt emeltem szót, amit ugyan az igazságszolgáltatási szervek alkalmaznak, de semmi köze valamely konkrét ügyhöz, amiben õ nyilván nem avatkozhat be.
Felhívtam a figyelmét arra is, hogy a levele fejlécében az áll, hogy “Hadsereg, igazságszolgáltatás, rendõrség, börtönök”, ugyanis õ a Nép Ügyvédjének az a helyettese, aki ezekért a területekért felel, s ha ez így van, akkor nem mondhatja azt, hogy az igazságszolgáltatás terén semmilyen hatásköre nincs.
Végül jeleztem azt is, hogy elsõ körben a bíróságokhoz meg ügyészségekhez fordultam petícióval, ellenben azok válaszra sem méltattak, márpedig ilyen esetekben mindenképp jogosult vagyok a Nép Ügyvédjének a beavatkozását kérni.
Azok kedvéért akik bírják a román nyelvet bemásolom ide a teljes levelet:

===============================

Cãtre
Avocatul Poporului
în atentia: Mircea Criste, adjunct al Avocatului Poporului

Stimate domnule Criste!

Revin la petitia mea din 26 octombrie, înregistratã la institutia Dvs. sub numãrul 19118/2016, pentru cã constat cu pãrere de rãu cã acela a fost înteles complet gresit.

Doresc astfel în primul rând sã vã atrag atentia, cã cele reclamate de mine nu intrã nicicum sub incidenta Art. 15 alin (4) din Legea 35/1997, nefiind vorba de acte ale autoritãtilor judecãtoresti (citatie, rezolutie, sentintã, etc.), emise în cadrul înfãptuirii actului de justitie, ci despre o procedurã administrativã (o înstiintare privind trimiterea acelor acte) folositã de diferite institutii din cadrul sistemului judiciar. Nu am reclamat vreo solutie datã de vreun parchet sau vreo instantã, ci modul în care se trimit acte procedurale celor interesati. Astfel dacã institutia Dvs. se implicã în solutionarea acestei probleme acela nu se poate interpreta nici cu rea credintã ca si o imixtiune în actul de justitie, ci ca si o interventie într-o problemã administrativã, în favoarea tuturor cetãtenilor care sunt purtati pe drumuri, cãrora le creazã problemã ca sã intre în posesia unor acte ale justitie, datoritã procederii reclamate de mine.

Pe de altã parte chiar existenta functiei pe care o detineti – adjunct al Avocatului Poporului specializat pe domeniile armatã, justitie, politie, penitenciare – demonstreazã faptul, cã prevederile Art. 15 alin (4) din Legea 35/1997 nu se pot interpreta în sensul cã Avocatul Poporului nu are nici o competentã în domeniul justitiei. Interdictia la care faceti referire în rãspunsul Dvs. se referã strict la actele autoritãtilor judecãtoresti aferente solutionãrii unor cauze concrete.

În altã ordine de idei doresc sã vã atrag atentia, cã în primã instantã m-am adresat cu petitii chiar institutiilor de la care eu personal am primit acele înstiintãri, dar acelea – încãlcãnd prevederile Ordonantei 27/2002 – ori nu au rãspuns la petitie, ori au refuzat solutionarea ei. Iar în astfel de cazuri, asa cum prevede Legea 35/1997, am tot dreptul sã mã adresez Avocatului Poporului, iar Dvs. aveti nu numai posibilitatea, dar chiar obligatia sã interveniti.

Acestea fiind spuse vã rog cu respect sã vã reconsiderati poziþia si sã solutionati petitia mea, asa cum acea a fost formulatã.

Nu în ultimul rând vã rog sã observati cã numele meu – asa cum acesta apare în cartea mea de identitate – este Árus Zsolt István, vã rog deci sã-l folositi asa.

Gheorgheni, la 21 11 2016

===============================

Levelemre tegnap a következõ válasz érkezett:

valasz-nep-ugyvedje-2

Ha jól belegondolok az meg sem lep, hogy Criste uram megismétli azt, amit korábban már leírt, nevezetesen hogy nincs joga beavatkozni az igazságszolgáltatás ügyeibe. Ezzel azonban megerõsíti azt a feltételezést, hogy ahhoz a bizonyos 42%-hoz tartozik. Jó ha tudják ezt azok, akik esetleg hozzá fordulnának.

Másodsorban azért mégis szót ejt a panaszomról is, de csak azért, hogy elmagyarázza nekem, hogy a bíróságoknak és ügyészségeknek joguk van eldönteni, hogy miképpen történjen az iratok kézbesítése. Tekintve hogy én ezt a jogot nem vitattam, mindössze azt kértem, hogy változtassanak a szabályozáson, ez is csak azt a feltételezést erõsíti, hogy emberünk ama 42%-ba tartozik.

Az utolsó bekezdés pedig a már más intézményeknél is tapasztalt arrogancia: közli, hogy hagyjam már békében, mert hiába is erõsködnék tovább, azt már válaszra sem fogja méltatni. Logikus, elvégre minden más közszolgához hasonlóan õ is az állampolgárok szolgálatában van. Különbözõképpen jutnak a székükhöz (vannak akiket megválasztunk, s vannak akiket kineveznek), de mind egyformán viszonyulnak hozzánk.

S akkor csodálkozik valaki, hogy ma konganak a szavazóhelyiségek?

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Kafka összetépheti a diplomáját

Közzétéve 2016. december 7. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Tegnap több zászló- meg községháza-per volt különbözõ bíróságokon. Ezek közül most egyet szeretnék elmesélni, a tisztelt olvasókat azonban elõször arra kérem, hogy üljenek le, kössék be a biztonsági öveiket, s ha módjuk van vegyenek be egy nyugtatót.
Sikerült?
Akkor nézzük:
Az iratcsomó száma 1798/102/2016, a részletek pedig itt találhatóak meg.
Ebbõl járatlanok természetesen nem sokat értenek, hadd mondjam el emberi nyelven, kezdve azzal, hogy mi is pontosan a téma.
Idén tavasszal Dan Tãnasã egyesülete felszólította Nyárádszereda polgármestertét, hogy távolítsa el a városháza épületérõl a székely zászlót, illetve hogy tûzzön ki a bejárat fölé két román zászlót. Erre kapott egy illedelmes választ, amiben közölték vele, hogy a székely zászlót eltávolították (nem gyávaságból, hanem azért, mert egy másik perben amit a prefektus indított jogerõs ítélettel erre kötelezték a polgármestert, errõl olvasni lehet pl. itt), román zászlók pedig vannak, úgy, ahogy azt a törvény elõírja.
Mit tesz erre Tãnasã? Pert indít a polgármester ellen, s azt állítván, hogy a székely zászlót késõbb visszatették azt kéri a bíróságtól, hogy kötelezze a polgármestert a székely zászló eltávolítására és két román zászló kitûzésére. A keresete több mint hiányos, nem csatol semmi iratot arra nézve, hogy bár létezik az egyesület aminek a nevében perel, illetve semmi bizonyítékot arra nézve, hogy székely zászló van és román nincs. A polgármester válasziratában jelzi a bíróságnak, hogy a kereset tárgytalan, hisz egyik kérés sem megalapozott, magyarán Tãnasã valótlant állít.
Ezek után került sor tegnap a tárgyalásra, a fenti címen pedig a bíró ítélete olvasható, ami eképpen szól:
Elutasítja a polgármesternek a tárgytalanságra vonatkozó felvetését és kötelezi õt, hogy távolítsa el a városháza homlokzatáról a székely zászlót, illetve hogy tûzzön ki két román zászlót. S persze hogy fizessen perköltséget.
Történik ez olyan körülmények között, hogy székely zászló nincs kitûzve, román pedig van! Ime:

city-hall-miercurea-nirajului-nyaradszereda

Sok hûhó semmiért, mondhatnánk, de azért annál többrõl van szó, elvégre Dan Tãnasã újabb nyertes perrel tud dicsekedni, a polgármester pedig (ha nem fellebbez, vagy ha másodfokon is veszít) akkor a zsebébe kell nyúljon. Mindez azért, mert létezik bíró, aki képes ilyen ítéletet hozni. Ha élne, most Kafka szégyenében összetépné a diplomáját, mert ilyen még az õ csavaros eszét se járta meg.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

Telitalálat!

Közzétéve 2016. november 26. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Két hét múlva választások lesznek. A “hagyományos” pártok mellett ezúttal indul egy új párt is, amelyik tavasszal Bukarestben várakozáson felül szerepelt, ezért úgy döntöttek, hogy most szerencsét próbálnak országos szinten is. Nyilván nem voltak könnyû helyzetben, amikor pár hónap alatt országos struktúrát kellett kiépítsenek és megfelelõ jelölteket kellett találjanak. Ilyen körülmények között be-becsúszhat egy hiba is.
Snitt.
Gyergyószentmiklóson immár a történelem elõtt idõkre nyúlik vissza a vízhálózat felújítása, a vége pedig a jövõ ködébe vész. Ez idõ alatt egy szót gondolom a városban mindenki megtanult: Arcons. Ugyanis ez a neve annak a cégnek, amelyik a munkát – már amennyiben az annak nevezhetõ – végzi. Aki figyeli a helyi sajtót, az – némi túlzással – szinte naponta találkozhat azzal a hírrel, hogy egyik vagy másik utcában, esetenként egész városrészekben nincs víz, mert az Arcons “szakemberei” sikeresen megrongálták a még használatban levõ régi vezetékeket. Nem hiszem hogy van a városnak olyan lakója, aki az évek során bár egyszer nem volt szenvedõ alanya egy ilyen mesterséges csõtörésnek.
S akkor most vissza a választásokhoz.
A kampány szerencsére csendes, inkább nem szokványos módszerekkel zajlik (lásd pl. ezt vagy ezt). Látható jelei mindössze az itt-ott fellelhetõ választási hirdetõtáblák, amelyeken pár plakát árválkodik. Egy ilyen mellett naponta elmegyek én is, s ma egy új plakátra lettem figyelmes, amibõl az derül ki, hogy az említett párt (Mentsük meg Romániát) Hargita megyei képviselõjelöltje Pál Zoltán Igen, az Arcons helyi kirendeltségének a vezetõje. Hogy is mondjam, hogy ne bántsak meg senkit: ha a cél netán az volt, hogy könnyítsék meg azok dolgát, akik a rá adott szavazatokat kell majd összeszámolják, akkor ez a választás telitalálat volt!

Kategória: Ez Románia, Kampány-ügyek, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Analfabéták a csúcson!

Közzétéve 2016. november 20. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Amint itt is szóvá tettem már, az idén több esetben is alig úsztam meg, hogy ne kelljen sok száz kilométert utazzak, azért hogy kézhez kapjak egy iratot. S minekutána hiába próbálkoztam az ügyészségeket rávenni arra, hogy változtassanak ezen az ügyfeleket szívató módszeren, tettem egy panaszt a Nép Ügyvédjénél is, s megkértem arra, hogy avatkozzon be – elvégre állampolgárok tömegei érintettek -, s érje el õ a módszer változtatását. A biztonság kedvéért jó hosszan és részletesen leírtam hogy mirõl van szó, illetve mellékeltem három példát is, hogy azokat is lássák.
Aztán tegnap válasz érkezett:

valasz-nep-ugyvedje

Elolvastam, nagyot néztem, a biztonság kedvéért elolvastam még egyszer, végül megállapítottam, hogy a baj nagyobb mint gondolnánk. Ugyanis a sajtóban nemrég mindenki olvashatta, hogy az oktatási rendszer igen nagy százalékban funkcionális analfabétákat termel, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a kór elérte már a hatalom csúcsait is. Ugyanis az nyilvánvaló, hogy ez a válasz nem a petíciómra született, mert abban én egy adminisztratív eljárás ellen tettem panaszt, nem valamely ügyészi avagy bírói eljárás (rendelet, végzés, ítélet, stb.) ellen. Ráadásul a válasz attól a helyettestõl érkezett, aki a következõ szakterületekért felel: hadsereg, igazságszolgáltatás, rendõrség, börtönök. Ebbõl egy 100 körüli IQ-val rendelkezõ ember le bírja vonni azt a következtetést, hogy téves azt állítani, hogy a Nép Ügyvédje egyáltalán nem illetékes olyan panaszok esetében, amelyek az igazságszolgáltatásra vonatkoznak. Sajnos ez Mircea Criste uramnak nem jött össze. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy igenis eszes, csak lusta emberrel van dolgom, aki abban bízik, hogy én tartozom ahhoz a 42%-hoz, s nem bírom megérteni a hivatkozott törvénycikkelyt, ezért elhiszem neki becsületszóra a kifogását.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Az alaposság határai

Közzétéve 2016. november 10. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

avagy: Miért túlterheltek a bíróságok?
Valamikor a nyár folyamán levélben kértem a Bukaresti Törvényszéket, hogy küldjön meg nekem egy ítéletet. Nyáron ugye a bírók nem dolgoznak, így szeptember 13. volt az a nap, amikor nem egyszerûen borítékba tették az ítéletet és elküldték, hanem összeült a bírói tanács, megvitatni azt az igen súlyos kérdést, hogy most mit tegyenek? S mivel nem jutottak dûlõre, határozatot hoztak arra nézve, hogy halasztják egy héttel a határozathozatalt.
Következésképpen húszadikán ismét magukra öltötték a talárjukat, és összeültek, folytatni ezen súlyos kérdés megvitatását. Gondolom már közeledett az éjfél, amikor azzal álltak fel az asztal mellõl, hogy egy ilyen fontos témában nem lehet hebehurgya módra dönteni, idõ kell, míg minden ágát-bogát megvitatják, ezért újabb halasztásról döntöttek.
Összeültek hát harmadszor is, ezúttal nem hét, hanem kilenc nap múlva, s láss csodát, újabb halasztásra nem volt szükség, mert akkor már sikerült dönteniük: a kérést elutasítják, mert korábban már elküldték az ítéletet.
Onnan kezdve már csak 33 napra volt szükség ahhoz, hogy mindezt a jegyzõ legépelje, hogy végül megküldhessék nekem eme folyamat írott krónikáját. Amit a nagyközönség okulása végett eme helyen közzéteszek, ámuljon és bámuljon rajta mindenki:
hatartalanul-alapos

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Sajtótájékoztatót tartottam

Közzétéve 2016. november 9. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Az alkalmat az adta, hogy a mai nap postáztam újabb három panaszt a strasbourgi Emberjogi Bíróságra. Ezek közül kettõ ismét a 2012-es, magyar nyelven leadott vagyonbevallásommal kapcsolatos, a harmadik pedig azzal a tavaly tavaszi esettel, amikor beidéztek tanúnak Marosvásárhelyre a Mezei János ügyében.
Egy-két jellemzõ részlet mindegyik ügyrõl:
Minekutána a bíróság nem érvénytelenítette a vagyonbevallás nyelve miatt kirótt büntetést, panaszt tettem a Diszkriminációellenes Tanácsnál a megye három vezetõjére (Borboly Csaba, Romfeld Mária-Magdolna és Egyed Árpád), illetve az ügyben eljáró bíró ellen.
Hosszas halogatás után a Tanács hozott egy határozatot, amiben a bepanaszolt felek között nem is szerepel a bíró, míg a másik három személy esetében azzal utasították el az érdemi döntéshozatalt, hogy az egy éves jogvesztõ határidõ letelte után nyújtottam be a panaszt. Tették ezt úgy, hogy a panaszt jóval a határidõ elõtt benyújtottam magyar nyelven, de azt nem akarták iktatni, s váltottunk pár levelet, míg végül feladtam és elküldtem a panasz román fordítását, de az már valóban az egy év letelte után volt.
Ez ellen panaszt tettem a bíróságon, ahol azt kértem, hogy érvénytelenítsék a határozatot, érdemben tárgyalják újra a panaszt, állapítsák meg, hogy a négy bepanaszolt diszkriminált és szüntessék meg a diszkrimináció következményeit. A kérés egy szuperokos bíróhoz került, aki megállapította, hogy az egyes pontok más-más bíróságok hatáskörébe tartoznak, ezért az iratcsomót négyfele bontotta, s lett egy ügybõl négy ügy.
Az egyik ilyen iratcsomó témája az, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy Borboly Csaba és társai diszkrimináltak, amikor nem iktatták és nem tették közzé a vagyonbevallásomat, s kötelezze õket annak iktatására és közzétételére. Ezt alapfokon a megyei törvényszék, másodfokon a marosvásárhelyi táblabíróság tárgyalta, s a napokban kaptam kézhez a jogerõs ítéletet, miszerint a kérésem megalapozatlan. Az indoklás pedig igazán épületes: igaz ugyan, hogy a vagyonbevallást a megyei önkormányzatnak kell leadni, de az továbbítja azt Bukarestbe a Feddhetetlenségi Ügynökségnek, ami egy központi szerv, ahova nincs jogom magyar nyelven fordulni! Mert ugye ott csak románul tudnak, s különben is Romániában a hivatalos nyelv a román. Az csöppet sem zavarta a bírót aki ezt az ítéletet meghozta, hogy a törvény nem arról szól, hogy a vagyonbevallást a Feddhetetlenségi Ügynökségnek kell leadni, ezzel szemben az egész procedúra lényege az, hogy a választópolgárok tudomást szerezzenek a választottak anyagi helyzetérõl. Ezért kell a bevallást az önkormányzathoz leadni, azt az iktatja és kezeli, illetve kötelezõ módon közzéteszi. Márpedig egy 85%-ban magyarok lakta megyében igazság szerint köteles lenni mindenki olyan nyelven megírni a vagyonbevallását, amit az emberek megértenek. Más szemszögbõl nézve pedig a bíró logikáját követve senki semmiféle iratot nem tehet le egy önkormányzathoz magyarul, mert évi rendszerességgel odaérkezik a számvevõszék, ami egy központi intézmény, s az át kell nézzen minden iratot, tehát azokat románul kell megírni, hogy a számvevõszék szakemberei értsék. S azzal annyi a nyelvhasználati jogoknak.
A másik iratcsomó témája a Diszkriminációellenes Tanács határozatának a megsemmisítése, illetve a Tanács megbüntetése azért, mert diszkriminált amikor nem volt hajlandó befogadni egy magyar nyelven megírt panaszt. Ezt a Legfelsõ Bíróság tárgyalta, s megállapította, hogy ugyan az általam bepanaszolt bírót se be nem idézték, se ki nem vizsgálták, de ezzel nincs semmi gond, mert a Diszkriminációellenes Tanács a bírók tevékenységét nem vizsgálhatja. Más szavakkal a bírók eldöntetett, hogy ellentétben azzal amit az alkotmány ír, vannak akik a törvény felett állnak. Maguk a bírók. Hasonlóképpen abban sem találtak kifogást a legfelsõbb bírók, hogy a diszkrimináció ellen küzdeni hivatott tanács maga diszkriminál. A Tanács tehát egy másik kivételezett csoport, aminek tagjai a törvény felett állnak.
Végül a harmadik ügy az a büntetõ panasz, amit azért tettem, mert beidéztek tanúnak a Mezei János ügyében, de a kihallhatás során semmit sem kérdeztek magáról az ügyrõl, ellenben gondoskodtak róla, hogy a beidézésem híre eljusson a sajtóhoz, ami napokig tele volt mindenféle rágalmazó cikkel, arra vonatkozóan, hogy milyen bûncselekmények miatt idéztek be, meg hogy ki akartam vonni magam az eljárás alól, erõszakkal kellett bevigyenek, stb. A panasz közel kilenc hónapig porosodott egy fiókban, majd az ügyész értesített, hogy megalapozatlan, tehát ejtik. Ez ellen fellebbeztem, de a fõügyész azt elutasította, így került a Legfelsõ Bíróságra, amitõl azt kértem, hogy állapítsa meg, hogy a panaszom nem volt kellõ alapossággal kivizsgálva, ezért küldje vissza az ügyészségre, hogy folytassák a kivizsgálást. A tárgyalás alkalmából volt módom betekinteni az ügyészség iratcsomójába, amiben szám szerint négy dokumentum található: az én panaszom, az ügyész elutasító végzése, a panaszom ez ellen és a fõügyész elutasító végzése. Hogy értse jól mindenki: ez a négy és semmi más, amibõl az következik, hogy az ügyet “vizsgáló” ügyész semmit de semmit nem dolgozott. Nem írt egy átiratot sehova, nem hallgatott ki senkit, nem vizsgált meg semmit, csak ült a panaszon hónapokig, majd a hasára ütött és megállította, hogy a panaszt alaptalan. S akkor jött a Legfelsõ Bíróság, az igazságszolgáltatás csúcsa és krémje, s mit állapított meg: hogy minden a legnagyobb rendben van, az ügyész jó, alapos, derék munkát végzett! A következtetés pedig az, hogy van még egy intézmény, ami a törvény felett áll, éspedig a Korrupcióellenes Ügyészség. Ha ellenük érkezik panasz, akkor azt minden kivizsgálás nélkül el kell utasítani.
Én ezeket a kérdéseket nyilván kicsit másképp látom, kíváncsi vagyok mi lesz róluk a véleménye a strasbourgi bíróságnak.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Csigaposta

Közzétéve 2016. november 8. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Megértem már oly sok mindent ebben az országban, hogy néha azt gondolom, hogy engem aztán meglepetés már nem tud érni. Aztán újra és újra kerül egy olyan helyzet, esemény, intézmény, ami gondoskodik arról, hogy el ne bízzam magam.
Ezt a szerepet most a román posta vállalta magára, amelyik ma kézbesítette nekem ezt a borítékot:

csigaposta

Elején a feladó postahivatal pecsétje: 2016.X.31.
Hátán a fogadó postahivatalé: 2016.XI.8.
Ez akárhogy számolom, kerek nyolc nap! Napi 15 kilométer!

A kérdés csak az, hogy hány nappal kell számoljon egy mezei feladó, hisz ez a boríték a Táblabíróságtól jött, s mint látható, az elején szép nagy betûkkel az van felírva, hogy elsõbbséggel kézbesítendõ.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Miért pont az elnök lenne más?

Közzétéve 2016. november 5. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Írtam már itt is arról, hogy tavaly tavasszal petíciót intéztem az államelnökhöz is, amiben azt jeleztem neki, hogy az ügyészség részrehajló módon jár el Mezei János ügyében, s ebben kiváló partnerei azok a bírók, akik mindenféle korlátozó intézkedéseket hagynak jóvá valós indok nélkül. A kérésem az volt, hogy éljen alkotmányos kötelezettségével, vizsgálja meg a panaszomat, s ha õ is úgy találja tapasztalni, hogy van abban valami, akkor szólítsa fel ezeket az intézményeket, hogy tartsák be a törvényeket s legyenek korrektek és pártatlanok.
Ezt az elnök természetesen azonnal félreértette, s kezdte magyarázni, hogy nem avatkozhat be az igazságszolgáltatásba, amit én kérek, az nem az õ hatásköre. S ugyan utána leírtam neki részletesen, hogy nem az kérem, hogy mondja meg egy bírónak, hogy milyen ítéletet hozzon adott ügyben, csak azt, hogy szólítsa fel, hogy tartsa be a törvényeket, de ebbõl nem tért ki, csak azt ismételgette, hogy ez nem az õ hatásköre.
Tekintettel arra, hogy a petíciós törvény világosan rögzíti, hogy egy petíciót a címzett köteles 30 napon belül megoldani, kivéve ha abban nem õ az illetékes, ilyen esetben azt 5 napon belül továbbítania kell az illetékes hatóságnak, bírósághoz fordultam, s kértem hogy állapítsák meg, hogy az elnök megszegte a törvényt, hisz a petíciómat nem oldotta meg, de nem is küldte tovább annak, aki szerinte illetékes.
Nemrég megszületett a perben az ítélet:

hot-civ-2610-2016

Ez amilyen rövid, pont olyan abszurd. A lényege a harmadik oldal elsõ felében van, ahol a bíró megállapítja, hogy az elnök helyesen járt el, mert valóban nem az õ hatásköre beavatkozni az igazságszolgáltatás menetében, ugyanakkor azt a törvényi elõírást se sértette meg, hogy 5 napon belül köteles továbbítani a petíciót az illetékes hatóságnak, tekintettel arra, hogy én ragaszkodtam hozzá, hogy a petíciót õ oldja meg! Zseniális, nemde? Ja, hogy a törvényben nincs szó semmiféle kivételrõl, a továbbítás kötelessége feltétel nélkül fennáll? Ez egy bukaresti bírót csöppet sem zavar.
Az olvasó felteheti magának a kérdést, hogy vajon nem én tévedtem mégis, s valóban nem teheti meg az elnök azt, amire kértem? Erre idézhetnék több cikkelyt az alkotmányból meg más törvényekbõl, de azt hiszem, hogy sokkal szemléletesebb ez a sajtóhír, amiben az áll, hogy a Laura Codruta Kövesi plágium-ügyében az elnök megkereste a megvádoltat is, de megkereste a fõügyészt is, s mindkettõvel tárgyalt errõl az ügyrõl, majd kiállt a sajtó elé, s elmondta azt, hogy tárgyalt velük, de azt is, hogy szerinte az ügyészség mit kellene tegyen ebben az ügyben. Tehát joga van erre, s mikor kedve szottyan rá, akkor meg is teszi.
A következtetést csak a rend kedvéért vonom le: az államelnök megszegi a hivatali kötelességeit, de ezt bátran megteheti, mert a bíró megvédi, szemrebbenés nélkül, írásban szembehazudja azt, aki a törvénysértést szóvá teszi. Ez itt Románia!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész!, Politika | Hozzászólás most!

A hab a tortán

Közzétéve 2016. október 31. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Aki csak néha téved errefele az is tudhatja, hogy több mint két éve harcban vagyok a megye prefektusaival, azért, hogy azok végre kezdjék tenni a dolgukat és biztosítsák a megye lakói számára az anyanyelv használatának a jogát. Ez a harc változatos eszközökkel zajlik, kezdve a petíciókkal, s bezárva a bûnvádi panasszal. Részemrõl abból áll, hogy próbálom közvetlen módon rávenni, vagy mások által rászorítani a prefektust, hogy kezdje már tenni a dolgát, miközben õ, illetve az õt közvetve vagy közvetlenül támogatók arról próbálnak meggyõzni hogy minden a legnagyobb rendben van, higgyek csak nyugodtan nekik és ne a szememnek. A mérkõzés távol áll attól, hogy bár közeledne a végéhez, jelenleg is több eljárás van folyamatban, a kimenete tehát igen nehezen megjósolható, de azt túlzás nélkül merem mondani, hogy ha a szavak és a valóság közé valaki hidat akarna építeni, az rögvest a világ leghosszabb hídjaként kerülne be a rekordok könyvébe.
S hogy ne vádolhasson senki szubjektivitással, ezt csupa olyan dokumentummal bizonyítom, melyek a prefektustól származnak.
Az elsõ egy augusztusi levél, amiben arról tájékoztat, hogy a beadványom következtében felszólította az összes helyi hatóságot és intézményt, hogy tartsák be a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, s majd azután “korrigáló intézkedések foganatosítására” kerül sor azok esetében, akik ennek nem tesznek eleget:

a-prefektus-valasza-az-emlekeztetore-HU

A megfogalmazás ugyan óvatosságra int, de ha a törvényeket nézzük, a helyzet az, hogy ilyen esetekben a prefektusnak egy eszköze van, a büntetés.
Aki nyitott szemmel jár a megyében, az garantáltan találkozik rendszeresen olyan hellyel és helyzettel, ahol vagy amikor ezeket az elõírásokat nem tartják be. De a prefektus még ki se kell menjen az irodájából, hogy ilyenek egész soráról szerezzen tudomást, csak elõ kell vennie azt a két összesítõ dokumentumot, amit a munkatársai készítettek az intézményvezetõktõl beérkezett válaszok alapján, például ezt:

Annex-6-4-2-9-2-centralizing-table-institutions

Mielõtt bárki is sajnálni kezdené a prefektust, hogy szegény ínhüvely-gyulladást talál kapni attól, hogy kihágási jegyzõkönyvek tucatjárt kell aláírnia, kérem olvassa el a történet eddig lejárt részének a csattanóját.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Megyei ügyek, Politika | Hozzászólás most!