A félelmetes román politika

Közzétéve 2016. július 2. szombat | Szerző: Árus Zsolt

(sokadik folytatás)

Második napja a Hargita megyei prefektus bejelentésétõl hangos a hazai magyar sajtó. Õ kiállt és eldicsekedett a hõstetteivel, a magyar újságírók pedig írásban, szóban és képben hûségesen beszámoltak errõl, mintha az lenne a fõ feladatuk, hogy a prefektus üzeneteit eljuttassák a magyarokhoz. Mondom ezt azért, mert a hírrel számos helyen találkoztam, de annak valamiféle értékelésével ez idáig sehol. Akkor pedig hadd mondjam el, miképpen látom ezt a témát:
Egészen röviden úgy lehet összefoglalni a történetet, hogy néha mindenki követ el hibákat, de kevesen vannak, akik erre annyira büszkék, hogy újra és újra kiállnak a sajtó elé és eldicsekszenek vele. Mert ebben az esetben ez a helyzet. Ugyanis a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésére megszületett egy petíció, ami nemzetközi dokumentumokból vett jogi érvek alapján fogalmazza meg azt, hogy adott település választott vezetõi miképpen képzelik el az ország területi-közigazgatási átszervezését. A dokumentum mûfaja pedig világossá teszi, hogy szó nincs arról, hogy hatáskörüket áthágva az önkormányzatok bármiféle olyan kérdésben döntöttek volna, ami mások privilégiuma. Ez egy kérés azok felé (kormány, parlament) akik majd meghozzák az átszervezéssel kapcsolatos intézkedéseket. Ráadásul olyan kérések, amelyek jelentõs részének teljesítésére Románia korábban kötelezettséget vállalt. S hogy legyek kicsit konkrétabb: a petíciók arról szólnak, hogy amikor majd az arra illetékes központi hatóságok hozzálátnak az ország átszervezéséhez, akkor azt oly módon tegyék, hogy az ne sértse az adott település lakóinak az érdekeit. S akkor jön a prefektus, s mint aki nem érti a román nyelvet (pedig annak ismerete kizáró feltétele a tisztség elfoglalásának), azt mondja, hogy az önkormányzatoknak nincs joguk közigazgatási régiók létrehozásáról dönteni. Majd folytatódnak a vádak ebben a stílusban. S hogy a színjátéknak méltó betetõzése legyen, a csíkszeredai meg marosvásárhelyi bírók is bekapcsolódnak a kórusba, s komoly arccal (vagy esetenként akár szent borzadállyal) bólogatnak, hogy igen, ez így van, hallatlan merészség és súlyosan törvény- meg alkotmánysértõ az önkormányzatok részérõl ilyet tenni.
Teszik mindezt olyan körülmények között, hogy tudva tudják: a petíciók ott vannak az Európa Tanács különbözõ tisztségviselõinek és testületeinek az asztalán, azok egészen pontosan témában vannak, s nyilván elkerekedett szemmel nézik, hogy miket hord itt össze prefektus és bíró. A civilizált világ olyat még nem látott, hogy közösségek egész sorától bírói úton akarják megvonni a vélemény-nyilvánítás, a kérés megfogalmazásának a jogát. Ami már önmagában nonszensz, mert ha valakinek van egy véleménye, akkor a világ összes bírója nem fogja hatalmi szóval annak megváltoztatására kényszeríteni. Hatalmas butaság tehát, amit a román hatóságok tesznek, s ráadásul kiválóan alkalmas arra, hogy lejárassák magukat egy olyan intézmény elõtt, amivel szemben igen sok kötelezettséget vállaltak. S teszik ezt pont akkor, amikor épp az elszámoltatás idejét éljük, amikor ha annyira profi volna a román politika, akkor a legszebb arcát próbálná mutatni. Mert mondja meg valaki, leesett volna a karikagyûrû a bukaresti urak kezérõl, ha az összes petícióra egyenként azt válaszolják, hogy tisztelt címzett, levelét megkaptuk, biztosítjuk, hogy az abban foglaltakat igen komoly mérlegelés tárgyává tesszük, s ha jogosnak találjuk, akkor majd a közigazgatási átszervezés idején figyelembe fogjuk venni? Ez ellen senkinek egy szava nem lehetne, miközben semmire nem kötelezné õket, s mézes-mázas mosollyal folytathatnák az elpusztításunkra vonatkozó terveik gyakorlatba ültetését. S akkor nekifognak keménykedni, vicsorogni, eltorzult arccal csapkodni az asztalt, munkára fogni bírók tucatjait és butaságokkal teleírt papírhalmokat gyártani. Mindezt olyan körülmények között, hogy májusban járt itt az egyik ellenõrzõ küldöttség, az év végén jön a következõ, s jövõben a harmadik, s mindegyik azt vizsgálja, hogy Románia betartja-e a vállalásait. Akkor majd mosolyogni fognak és lelkesen bólogatni, de azok a fránya tények (amikrõl a küldöttség tagjai is tudni fognak, arról kezeskedhetek) mást mutatnak.
Mit lehet erre mondani? Köszönjük szépen, csak így tovább, mutogassátok a fogatok fehérjét, mert azzal nagy szolgálatot tesztek nekünk. Lassan csak kinyílnak a szemei azoknak is, akiket hosszú ideje szép mesékkel szenderítetek álomba.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika | Hozzászólás most!

Abszurd zászlóvita

Közzétéve 2016. június 25. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Nyolc nap telt el azóta, hogy a hazai magyar politikai szervezetek kiadtak egy közös állásfoglalást (ami némi veszélyeket rejt magában, azért nem szöktem tõle a plafonig, de most nem errõl akarok szólni). Abban olvasható ez a mondat:
“Kijelentették: támogatják a gyergyószentmiklósi, a gyergyóújfalui, a makfalvai és a székelyderzsi polgármesterek azon beadványát, amelyben felhívják az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa Monitoring Bizottságának a figyelmét a romániai helyi önkormányzatiság és regionalizmus visszásságaira.”
A tévedés veszélye nélkül elmondhatom, hogy az állásfoglalás aláíróin meg a négy polgármesteren kívül szinte senki nem értett ebbõl semmit, hisz a témáról ez idáig a sajtóban nem esett tudtommal szó. (Sõt, megkockáztatom, hogy az aláírók közül se mindenki volt témában, mint alább kiderül.) Tehát akkor röviden:
Márciusban a négy polgármester közös beadványban fordult ama ellenõrzõ (monitoring) bizottsághoz, s abban azt kérik, hogy vizsgálja meg, hogy összhangban van-e a parlament által tavaly elfogadott hely zászlókra vonatkozó törvény a Helyi Autonómia Európai Chartájával, s ha õk is úgy találják hogy sérti azt, akkor szólítsák fel Romániát, hogy vonja vissza a törvényt. A bizottság annak rendje módja szerint iktatta a kérést és a jövõ keddi ülés napirendjére tûzte. Következésképpen az állásfoglalás azon mondata arról szól, hogy az aláírók mind (köztük az RMDSZ is) egyetért a polgármesterek lépésével, s implicite azzal is, hogy a törvény rossz, káros.
Tudva azt, hogy az RMDSZ-nek nem egy képviselõje tagja vagy pót-tagja a Kongresszusnak, jogos elvárás az, hogy ezek ott legyenek a bizottság ülésén és szót kérjenek, fenntartandó ezt a közös álláspontot. (Arról nem beszélve, hogy két éve téma az, hogy bár egyikük kérje a felvételét a bizottságba, hogy annak ülésein hivatalból részt vehessen. Ebben az ügyben semmi látható elõrehaladás nincs.)
Azt már csak sejteni lehet, hogy a téma fontosságára való tekintettek a szóban forgó képviselõket személyesen is megkereste a Székely Nemzeti Tanács, de elutasításban részesült. Logikusan gondolkozva ugyanis ez eredményezhette azt, hogy a Tanács elnöke két napja Kelemen Hunorhoz intézett nyílt levelet tett közzé, ezzel – nem elõször – igen éles és barátságtalan reakciót váltva ki.
A történet felvet pár jogos kérdést, illetve módot ad néhány megállapítás megfogalmazására.
Itt van mindjárt az, hogy sokadszor bizonyosodik be, hogy az RMDSZ nem egy homogén szervezet, számos esetben nem tudja a bal kéz, hogy mit csinál a jobb. Székely István aláír egy közleményt Kolozsváron, de annak a tartalmával egyáltalán nem ért egyet Klárik Attila Sepsiszentgyörgyön. Már amennyiben Székely István tudta, hogy mit ír alá…
Aztán elmondható az is, hogy az újratervezés egy hangzatos jelszó volt a párt kongresszusán, de a mindennapokban nem mûködik, a jelek szerint erre képtelenek. Ha egyszer letették a voksukat e mellett a törvény mellett, akkor az álláspontukon nem változtatnak, akkor sem, ha a gyakorlatban bebizonyosodik, hogy az igencsak rossz, káros.
Az is sejthetõ a Klárik Attila megszólalásából, hogy igencsak bízik az RMDSZ tekintélyében, úgy gondolja, hogy az embereknek elég az, ha a párt egy tisztségviselõje mond valamit, azt kritika nélkül elfogadják. Mindenesetre kíváncsi lettem volna, hogy mit válaszol akkor, ha az újságíró megkérdezi, hogy mire alapozza azt a kijelentését, hogy a törvény rendezi a helyi és megyei zászlók kérdését? Ezt roppant könnyû ugyanis számszerûsíteni: egy év alatt hány zászló kérdését oldotta meg? Ugyanis arról lehet tudni, hogy vannak székelyföldi megyék meg települések, amelyek felterjesztették a kormánynak a zászlajuk tervezetét, ellenben az eredmény mindmáig nulla: egyetlen ilyen tervezetet sem hagyott jóvá a kormány. (Az már maga a nagybetûs ROMÁNIA, hogy a kormány mostanig egyetlen település, Cernavodã zászlaját hagyta jóvá, ami – tessék megfogózni – nem felel meg a törvény elõírásainak, mert szerepel rajta a város neve, de az országé és a megyéé nem, pedig ez kötelezõ lenne!) Tegyük mellé a törvény azon elõírását, hogy a kormány által jóvá nem hagyott zászlót használni tilos, majd fogalmazzuk meg a kérdést: mit oldott meg ez a törvény? S ez a kérdés nem költõi, mert válasz is van rá: azt, hogy jelen pillanatban számos település zászlaját tilos használni, ha pedig ezt valaki megszegi, akkor számíthat a 10.000 lejes büntetésre. Ideje volna tehát, hogy az RMDSZ (s annak minden ága és boga) lássa be, hogy ez a törvény bizonyítottan rossz, s hagyják abba a dicsõítését.
Az RMDSZ 1996-ban feladta az önálló külpolitikát, s ugyan az utóbbi években állítólag ezen változtattak, de igencsak felemás módon. Erre utaltam már fennebb (az ET testületeiben láthatatlanok), de az is jellemzõ ilyen téren, amit Klárik Attila most mond: nem vesz részt a bizottság ülésén azért, mert meghívó hiányában nem kaphat szót és érdemi véleményt sem mondhat, „csak a hátsó sorban ülve jegyzetelhetnék”. Az ember joggal kérdezi: mit tett azért, hogy meghívót kapjon? Jelezte a bizottság elnökének, hogy érintettként szeretne ott lenni és szót kapni? De ha kicsit mélyebbre ásunk, akkor kiderül, hogy Klárik Attila nem ismeri a szabályzatát annak a testületnek, aminek tagja. Az ugyanis azt mondja, hogy aki a Kongresszus küldötte (például õ), az részt vehet a bizottság ülésén, nincs tehát szüksége meghívóra. Ha pedig szólni akar, azt ott helyben is jelezheti, s az elnök szót adhat neki. De még ha nem is kap szót (ugyan miért ne kapna?), azzal hogy ott van és szót kér már jelzi a bizottságnak, hogy egy fontos témáról van szó. Arról nem beszélve, hogy írott anyagot vihet magával, azt az ülés elõtt kioszthatja, a tagokkal szünetben beszélhet, stb, stb. Magyarán: ha akarná, számos módon hozzájárulhatna ahhoz, hogy a kezdeményezés sikeres legyen, de õ egyszerûen nem akarja. Mert szerinte a törvény jó és kész.
Éppen ezért haragszik is a négy polgármesterre, akik azt merészelték kérni, hogy egy tényfeltáró bizottság látogasson el Romániába, hiszen „nevetségessé válunk, ha egy ilyen delegáció elõtt különbözõ álláspontot képviselünk”. Ezt látszólag a magyar közösség érdekében mondja, attól fél, hogy az válik nevetségessé, de gondoljunk csak bele, mi történik akkor, ha a delegáció idejön, s véleményt kér arról a törvényrõl, amelyik nyilvánvalóan sérti a helyi autonómiát, s olyan visszaélésékre ad alkalmat, mint ami a hónap elején történt Csíkszeredában. Az lesz a nevetséges, hogy errõl nem egységes az álláspontunk, vagy pedig azok lesznek nevetségesek, akik szerint a törvény jó?
A bizottság üléséig van közel három nap, elegendõ arra, hogy valaki Székelyföldrõl Strasbourgba utazzon. Nem késõ tehát még változtatni a téves hozzáálláson és megtenni a gyakorlatban azt, amire az RMDSZ múlt pénteken Székely István aláírásával elkötelezte magát.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

A mézeshetek vége?

Közzétéve 2016. június 20. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Alig jártak le a választások, s úgy néz ki máris vége van annak a nagy békességnek, összefogásnak és együttmûködésnek, amivel a kampányban az RMDSZ szédítette a gyergyószentmiklósiakat. Legalábbis errõl tanúskodik ez a sajtóhír, amiben egy felavatás kapcsán Borboly Csaba újból felhoz egy jó tíz éves témát, az egységes megyei vízszolgáltatót. Az ember azt hitte volna hogy a Harviz már egy lerágott csont, ki-ki mérlegelt és meghozta a maga döntését, s azt mindenki elfogadta, de most kiderült hogy ez nem így van. Borboly Csabát nem hagyja nyugodni, hogy Szentmiklós és Székelyudvarhely annak idején nem állt be a nagy “ernyõ” alá, hanem ragaszkodtak ahhoz, hogy a vízszolgáltatást megtartsák saját kezükben. Tette ezt Udvarhely azért, mert már korábban felújította a rendszerét, nem volt szüksége újabb beruházásokra, Szentmiklós pedig azért, mert az itteni konkrét körülményeknek megfelelõen jóval alacsonyabb szinten lehet tartani a szolgáltatás árát mint máshol, ráadásul már korábban elkötelezte magát a hálózatfejlesztés terén, hiszen a most még mindig zajló munkálatokra vonatkozó egyeztetések már Pál Árpád polgármestersége idején elkezdõdtek (a híres SAMTID program), az egymást követõ kormányok azóta húzzák-halasztják a munkálatokat.
Hogy mi jár a fejében Borboly Csabának azt csak õ tudja (ha tudja), de az több mint tisztességtelen, hogy most azzal áll elõ, hogy lett volna lehetõség uniós forrásból fejleszteni ebben a két városban, de azok vezetõi nem éltek a lehetõséggel, inkább a lakókat nyúzzák. Hogy csak egy elgondolkoztató tényt említsek: Gyergyószékrõl egyetlen település sem csatlakozott a 2008 õszén bejegyzett Harvizhez, Remete, Ditró és Szárhegy például kicsivel késõbb hozta létre a közös szolgáltató cégét. Jogos a kérdés, hogy Borboly Csaba miért nem kritizálja most ezt a három községet is?
Amúgy nem mellékes az, hogy míg a Redisza esetében tavaly a bevételek pontosan egyeztek a kiadásokkal, addig a Harviz tavaly 11.547.935 lejes forgalom mellett 1.780.199 lej profitot termelt (ez 15,4%, közszolgáltatásról lévén szó igencsak magas). Az ember ezek után felteszi a kérdést, hogy ki is az, aki a lakókat nyúzza? Az, aki ha lassan és körülményesen is, de kormánytámogatással fejleszti a hálózatát, vagy az, aki ezt európai pénzekbõl teszi, majd jól megfeji a fogyasztókat?
Ezen túlmenõen annak sem árt utánanézni, hogy mibe kerül egy köbméter ivóvíz Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen és Gyergyószentmiklóson. Mert a lakók szempontjából ez a legfontosabb információ.

Kategória: Kampány-ügyek, Megyei ügyek, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Szövegértési gondok?

Közzétéve 2016. június 15. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Lassan három éve annak, hogy a bukaresti törvényszék három bírája elfogadta azt az ítéletet, amibõl itt van egy jellemzõ részlet:

decizie-2512-2013-2

A pirossal aláhúzott részek szépen példázzák azt a meggyõzõdést, hogy van államnyelv meg holmi alacsonyabbrendû nyelvek, melyek puszta használata megvetendõ, sõt büntetendõ dolog, amiért méltán róják ki a lehetõ legnagyobb büntetést.
Látva ezt a viszonyulást panaszt tettem a Diszkriminációellenes Tanácsnál, azt kérve, hogy állapítsák meg, hogy a bírók diszkrimináltak és büntessék meg õket.
A Tanács amint megkapta a panaszt rögvest felvetette, hogy illetéktelen ebben az ügyben eljárni, mert bírói ítéleteket csak egy fellebbviteli bíróság változtathat meg. Leírtam nekik szépen, alaposan, közérthetõen, hogy nem az ítélet megváltoztatását kérem, hanem azt, hogy büntessék meg azokat, akik diszkriminálnak. S mi lett az eredmény: a Tanács úgy döntött, hogy illetéktelen, mert a bíróság ítéletét csak egy fellebbviteli bíróság változtathatja meg.
Ezt nyilván nem fogadhattam el, s a Tanács határozatát megtámadtam a bíróságon, azt kérve, hogy a bíróság érvénytelenítse a határozatot, tárgyalja le érdemben a panaszt és büntesse meg a diszkriminációt elkövetõket. A keresetben külön kihangsúlyoztam, hogy felfoghatatlan módon a Tanács félreértette a kérésemet, s ugyan egyértelmûen kihangsúlyoztam, hogy nem az ítélet megváltoztatását kérem, mégis úgy határozott, hogy nem illetékes az ítéletet megváltoztatni.
Ugyanezeket szóban is elõadtam a bíróságon, ott is külön kitérve arra, hogy tudom, hogy egy ítéletet csak egy fellebbviteli bíróság változtathat meg, de én nem is ezt kérem, hanem azt, hogy a bírókat büntessék meg, azért, mert diszkrimináltak.
A tárgyalás április negyedikén volt, tehát legkésõbb május (30 napon belül) negyedikén kézhez kellett volna kapjam az ítéletet. Ez nem pont így esett, beletelt 70 napba, míg a postás meghozta. Kibontom, olvasom. Románia témájában edzettebb olvasóim gondolom egybõl kitalálták, hogy miképpen szól: hiába kértem a Diszkriminációellenes Tanácstól hogy változtassa meg a bukaresti törvényszék ítéletét, mert egy bírói ítéletet csak egy fellebbviteli bíróság változtathat meg. Tehát a Diszkriminációellenes Tanács helyesen döntött, amikor illetékesség hiányában is tárgyalta a panaszomat.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Ezt is megértük

Közzétéve 2016. június 4. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Tegnap Csíkszeredában a rendõrség elkobozott egy székely zászlót. Az esetrõl beszámolt a sajtó és nyilván igen nagy visszhangot váltott ki a közösségi oldalakon is. Nyilván felháborító ami történt, de ugyanakkor ez egy premier is, ugyanis a rendõrség szóvivõje ezt nyilatkozta:
“a 2015/141-es jogszabály értelmében kihágásnak minõsül a zászlófelvonás”.
Ha valaki nem tudná, ez a sokat és méltán vitatott zászlótörvény, amirõl még tervezet korában az RMDSZ képviselõi azt állították, hogy majd megoldja a székely zászló használatának a problémáját, amit testületileg megszavaztak, s aminek az elfogadását nagy üdvrivalgással fogadták.
Tették ezt annak ellenére, hogy a Székely Nemzeti Tanács idõben figyelmeztetett a veszélyre, amit ez a kezdeményezés jelent közösségünk számára: Nem is egyszer, hanem kétszer is, ekkor meg ekkor.

Egy év sem telt el a törvény kihirdetése óta, s máris ilyen csattanós bizonyítékkal álltak elõ a hatóságok. Ugyanis a törvény eleve zavaros és általános megfogalmazás kiválóan alkalmas arra, hogy visszaéléseket legitimáljanak vele. Kifejezetten árulkodó ilyen téren az, hogy a törvény elõírásainak nem megfelelõ (így általában; hogy miben nem felel meg, azt az intézkedõ hatóság majd eldönti) zászlókat elkobozzák.

S hogy a kép teljes legyen, túl a törvény általános és homályos voltán, a tegnapi rendõrségi akció legitimálásához még kellett egy dolog, amit a megye mindenható Elnöke kínált tálcán: hogy lehessen a székely zászlót a törvény elõírásainak nem megfelelõ önkormányzati zászlónak tekinteni. Hogy értse mindenki jól: az RMDSZ aktív szerepet játszott abban, hogy megszülessen a helyi zászlók törvénye. Aztán Borboly Csaba elõterjesztésére Hargita megye önkormányzata azt javasolta a kormánynak, hogy legyen a megye zászlaja a székely zászló. A kormány ezt a kezdeményezést tudomásul vette, de nem hozott róla határozatot. S nem is fog, mert ez így tökéletes állapot, mert általa a székely zászló egy olyan önkormányzati zászló lett, ami nem felel meg a törvény elõírásainak (mert a kormány még nem hagyta jóvá). Ettõl a perctõl kezdve bárhol és bármikor fel lehet lépni ellene, hivatkozva a helyi zászlók törvényére. Lehet osztogatni a büntetéseket, illetve lehet elkobozni a zászlókat. Közintézményrõl, közterületrõl, magánházról, bárhonnan. Köszönjük RMDSZ, köszönjük Elnök Úr! Ez önmagában megér egy újabb mandátumot a megye élén, hisz csak az teremti meg e lehetõségét annak, hogy további hasonló “eredményeket” lehessen elérni. Még csodálkozik valaki, hogy ama hivatali visszaélési per egy helyben topog? Bolondok lennének a román hatóságok, hogy rácsok mögé dugjanak egy olyan embert, aki ekkora szolgálatokat tesz nekik!

Kategória: Államérdek, Ez Románia, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Kettõs mérce

Közzétéve 2016. június 4. szombat | Szerző: Árus Zsolt

Adott egy román állampolgár, aki Marosvásárhelyen született, s most ugyan Hargita megyében lakik, de kiterjedt rokonsága él ma is Maros megyében és maga is rendszeresen fordul meg ott. Látva azt, hogy a megyében nem tartják be a magyar nyelv használatára vonatkozó törvényes elõírásokat, panaszt tesz a megyei törvényszéken a prefektus ellen, mert annak lenne a kötelessége ezen törvények betartatása (is). A törvényszék hosszas mérlegelés után így dönt.
Vagyis elutasítja a keresetet, mert a bíró álláspontja szerint a panaszosnak semmiféle személyes érdekeltsége nincs ebben az ügyben. Rövidebben s direktebben fogalmazva semmi köze hozzá.

Aztán adott egy bukaresti egyesület, amelyik valamilyen okból kifolyólag Székelyföldre fordítja teljes figyelmét, s többek közt az zavarja, hogy Korondon a községházára magyarul is felírták az intézmény nevét. Panaszt tesz tehát a megyei törvényszéken, s azt kéri, hogy az kötelezze a polgármestert, hogy távolítsa el a magyar feliratot. A polgármester felveti azt a jogos kifogást, hogy egy bukaresti egyesületnek ehhez semmi köze. S miképpen dönt a bíró? Így.
Vagyis visszautasítja ezt a felvetést, letárgyalja az ügyet és a felirat eltávolítására kötelezi a polgármestert.

Van tehát ez a feltétel, hogy pert az indíthat, aki adott kérdésben személyesen is érintett, vagyis nem elég az, hogy valaki(k) törvényt sért(enek), ez ellen panaszt csak az emelhet a bíróságon, aki személyesen érintett. (Ha pedig az érintett ezt valamilyen okból nem teszi, pl. mert nincs pénze ügyvédre és õ maga nem rendelkezik kellõ jogi ismeretekkel, vagy mert úgy gondolja, hogy a bíróság elfogult és úgysem fog neki igazat adni, akkor a törvénysértõ megússza, bátran folytathatja törvénytelen ténykedését.) Lehet azt vitatni, hogy ez az elõírás mennyiben helyes, fogadjuk el, hogy ez van. De azért az engedtessék meg nekünk hogy megállapítsuk, hogy egy igazi kétélû kard a “pártatlan” román bírók kezében, amivel mindig pont oda tudnak vágni, ahova “kell”.

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

A román hatóságok és Székelyföld autonómiája

Közzétéve 2016. május 31. kedd | Szerző: Árus Zsolt

2014 nyarán egy interjúban a Román Hírszerzõ Szolgálat igazgatója kertelés nélkül kimondja, hogy feladatuknak tekintik az autonómia – ahogy õ monda erõltetett – megvalósulásának a megakadályozása. Tekintve hogy nehéz lenne elképzelni azt, hogy saját kezdeményezésbõl megadják, ezzel lényegében azt mondta, hogy márpedig autonómia itt nem lesz.
S hogy ezt értse meg jól mindenki, arról az állam különbözõ intézményei és vezetõi gondoskodnak szorgosan az azóta eltelt idõben. Ilyen megközelítésben lehet elsõsorban értelmezni 2015 számos eseményét, kezdve a székelyföldi polgármesterek elleni hadjárattal, folytatva a Székely Szabadság Napjára tervezett tüntetés betiltásával meg Dan Tãnasã elszaporodott pereivel (illetve az azokban születõ ítéletekkel), s befejezve az októberi “eseményekkel”, amikor rendõrök koboztak el tûzifát, majd a pénzmosás elleni hivatal csapott le a határ-kivilágítást szervezõkre.
Ez a harc zajlik városunkban is, változatos eszközökkel, s ebbe a folyamatba illeszkedik annak a két büntetõ panasznak a sorsa, amiket egy évvel ezelõtt tettem. Hogy ez mennyire így van, azt jól szemlélteti ez a kronológia:
– Tavaly február 25-én (szerdán) levelet írtam az V. Kerület polgármesterének, amiben arra kértem, hogy hívják össze a Monturist kft. közgyûlését, tisztázzák azokat a félreértéseket, amelyeket a cég ügyvezetõje gerjesztett, illetve ezen “érdemeire” való tekintettel menesszék az ügyvezetõt.
– Nem telt el két nap, s 27-én (pénteken) reggel már csengett a telefonom, s Postolache biztos közölte velem, hogy hétfõ délelõtt jelenjek meg kihallgatáson Marosvásárhelyen.
– Ennek híre valamiképp eljutott a sajtóhoz is, így március másodikán olyan fogadtatásban volt részem, amilyet csak a tévében lehet látni az ügyészség bukaresti székházánál, s már aznap este tele volt a sajtó a képtelenebbnél képtelenebb “tudósításokkal”, amelyekbõl az olvasók megtudhatták, hogy a Székely Nemzeti Tanács alelnöke szörnyû bûnöket követett el, ezért bilincsbe verve állították elõ a hatóságok.
– Másnap, március harmadikán reggel pedig a város utcáin meg számos ember internetes postaládájában megjelent az elsõ névtelen levél, ami arról szólt, hogy Mezei János, Izsák Balázs meg Árus Zsolt miket követett el, miképpen gazdagodtak meg a közpénzekbõl meg adományokból.
– Ezt követték újabb levelek, mindaddig, míg április végén az interneten terjesztett rágalmazó levélre válaszként jeleztem az összes címzettnek, hogy minden valószínûség szerint egy titkosszolgálati manipuláció áldozatai.
Némi tanakodás után tavaly május végén úgy döntöttem, hogy ha már Á-t mondtam, ki kell mondani a B-t is, tehát két panaszt postáztam az ügyészségnek: egyikben a névtelen feljelentõk ellen tettem panaszt többrendbéli bûncselekmények miatt, a másikban pedig az ügyészség ellen, azért, mert minden ok nélkül idéztek be, majd kiszivárogtatták a sajtónak a beidézésemre vonatkozó információt, s ez által közvetlen okozói a sajtóban való lejáratásomnak.
Hogy érezzem megtisztelve magam, a két panasz nyomán három eljárás indult, ugyanis a másodikat valami rendszerhiba folytán két ügyésznek is kiadták, akik egymásról mit sem tudva kezdtek “nyomozni”. A három eljárásnak három fontos közös eleme van: igen lassan haladtak, az ügyészek 60-as IQ-val rendelkezõ lusta és rosszindulatú emberek módjára végezték a munkájukat, majd szinte egy idõben ugyanarra a következtetésre jutottak: bûncselekmény nem történt. Ezért mindhárom esetben kénytelen voltam az ügyészség vezetõjéhez fellebbezni, két esetben ezt már el is utasították, így június elsõ felében két tárgyalásnak nézek elébe, ahol arról kell meggyõzzem a bírókat, hogy a kivizsgálás felületes volt s a következtetések ellentmondanak a tényeknek. Ha ez netán sikerülne (hadd ne mutatkozzam naivnak: ennek az esélye gyakorlatilag nulla), akkor a bírók vissza fogják küldeni az ügycsomókat az ügyészségre további nyomozás végett, s ha nem, akkor valószínûleg az Emberjogi Bíróságon fogom az igazamat tovább keresni. Az pedig borítékolható, hogy a harmadik iratcsomó sorsa is ugyanúgy fog alakulni, mint a másik kettõé.
S hogy miért jellemeztem olyan kemény szavakkal az ügyészeket? Csak néhány példa:
– Az eljárás kötelezõ része a sértett kihallgatása. Egyik esetben még bár erre sem kerített sort az ügyész.
– Tulajdonképpeni kivizsgálásról egyik esetben sem beszélhetünk, ugyanis az feltételez olyasmiket hogy emberek kihallgatása, dokumentumok tanulmányozása, meg hasonló cselekedetek. Ilyenekre azonban nem került sor, az ügyészek asztaluk mellett ülve, semmiféle tények által nem zavartatva, pusztán gondolati úton fogalmazták meg a következtetéseiket.
– A névtelen levelek ügyében én magam jeleztem írásban az ügyésznek, hogy bûnvádi eljárás esetén a Google (mert a levelek gmail-es címrõl érkeztek) kiadja a postafiók létrehozására és használatára vonatkozó adatokat, azok alapján ki lehet deríteni, hogy melyik internet-szolgáltató ügyfele a levél küldõje, s adott esetben akár az is egyértelmûen kimutatható, hogy melyik település melyik lakásából küldték a levelet. Ennek ellenére az ügyész semmit nem tett.
– Azt is elmondtam ugyanannak az ügyésznek, hogy a Hírszerzõ Szolgálat egy intézmény, aminek belsõ szabályai vannak, ha tehát megfigyeltek engem, akkor annak számtalan írott nyoma van az intézményen belül (parancsok, jelentések, feljegyzések, stb.), ezeket pedig bûncselekmény esetén kötelesek kiadni, nem hivatkozhatnak arra, hogy államtitkok. Ezt meg elintézte azzal, hogy a Román Hírszerzõ Szolgálat egy törvény alapján mûködik, tehát ki van zárva, hogy a törvényt megsértse, nincs ott semmi kutatnivaló.
– A másik ügyben a “kivizsgálást” végzõ ügyész megállapítja, hogy az a mód, ahogyan az újságírók a beidézésemre vonatkozó információ birtokába jutottak majd arról tájékoztattak nem tartozik a marosvásárhelyi ügyészekre! Hát nem édes? Kiszivárogtatnak (nyilván teljesen véletlenül és ártatlanul) a sajtónak egy információt, majd amikor emiatt – joggal – panaszt teszek, akkor a bukaresti “kolléga” angyali ártatlansággal megállapítja, hogy nem az ügyészek dolga az, hogy miképpen kerül ki a hivatalukból mindenféle információ, s az által milyen erkölcsi károkat szenved valaki. Jó hogy azt nem mondja, hogy ha nem tudtam megakadályozni, hogy az ügyészek a kihallgatásomra vonatkozó információt kiadják a sajtónak, akkor magamra vessek. S teszi ezt olyan körülmények között, hogy az ügyészek törvényes kötelessége az állampolgárok jogainak a védelme és a bûncselekmények felderítése, a vétkesek törvény elé állítása.
S ha már itt tartunk, akkor engedtessék meg nekem egy megjegyzés a Mezei János elleni perben eljáró ügyészek ténykedésével kapcsolatban is. Ugyanis amint azt tapasztalták, hogy lépéseket teszek azért, hogy a két városvezetés közötti konfliktust békés úton oldják meg (ami a feljelentés visszavonásával is járt volna, nehéz helyzetbe hozva õket, mert mégis hogy néz ki az, hogy a panaszos visszavonta a feljelentést, s õk továbbra is fenntartják a vádakat és nem engedik vissza a hivatalába a polgármestert), azonnal beidéztek. S hogy értsem meg jól az “üzenetet”, a kihallgatás során nem kérdeztek a földterület eladásáról, csak arról, hogy mit tettem azért, hogy az ügy minél hamarabb lezáruljon:

arus-zsolt-jegyzokonyv

Mintha az valami elítélendõ dolog lenni. Mintha a védelemhez való jog nem lenne törvényben rögzítve. Nem mellékesen ez már önmagában hivatali visszaélés, ugyanis tanúként megidézni olyan személyeket lehet, akik rendelkeznek információkkal a kivizsgált üggyel kapcsolatban, a kivizsgálás során pedig arról és csak arról kell a tanút kérdezni. S furamód – habár a büntetõ panaszom egyik tárgya pont ez a hivatali visszaélés volt, arról az ügy lezárásáról döntõ ügyész említést sem tesz. Más szavakkal: panaszt teszek egy hivatali visszaélés miatt, az ügyész a panaszt nem vizsgálja ki, nem állapít meg róla semmit (még bár azt a fáradságot se veszi, hogy csak úgy hasból leírja, hogy kivizsgáltam s nem igaz), csak egyszerûen lezárja az ügyet.
Persze az ember azt is gondolhatná, hogy ilyen a román ügyészség. Lusta, felületes, buta emberek, akik képtelenek rendes munkát végezni. Igen ám, de ott van az ellenpélda, Mezei János ügye. Na ott még máig is kutatnak, alpolgármestertõl lefele a városháza kapusáig kihallgattak mindenkit, s bizonyítékokat ugyan nem találtak, de azért összeállítottak egy 150 oldalas vádiratot, a per pedig csigalassúsággal (mert ez a cél) halad, s ki tudja mikor ér véget. Az összefüggéseket csak az nem látja, aki nem akarja. (A Monturist-per részleteirõl amúgy itt lehet olvasni, ajánlom mindenki figyelmébe.)

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Politika | Hozzászólás most!

Ez már a csúcs!

Közzétéve 2016. május 24. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Nemrég tettem szóvá, hogy milyen eredeti, állampolgár-barát módon küldözgetnek ügyészségek különféle hivatalos iratokat. Alig három hét múltán meg kell mondjam, hogy úgy jártam mint Pelikán elvtárs: akkor még nem tudtam, hogy békaemberekkel is fogok találkozni. Nemsokára ugyanis újabb hasonló ajándékot kaptam a postásunktól:

postai-ertesito-2

Ez is 10 nap haladékot adott a küldemény átvételére, ellenben ahhoz 400 helyett már több mint 650 kilométert kellett volna utaznom.
S ha valaki azt gondolná, hogy ezt nem lehet fokozni, az természetesen téved, mert ma érkezett ez:

postai-ertesito-3

Bárki beláthatja, hogy ez mindkettõt magasan veri. Kezdve azzal, hogy a legfelsõbb bíróságról, a rendszer csúcsáról érkezett, ahol – mint az elsõ aláhúzás tanúsítja – vagy nem ismerik az állam nyelvét, vagy csúfot ûznek belõle. (…joga van megjelenni ezen irat kifüggesztésétõl számított belül… – azt kifelejtették, hogy hány órán, napon, stb. belül).
Az igazi csúfot ûzés azonban még csak ez után következi: ha a címzett nem jelentkezik a küldeményért Bukarestben 1 napon belül, akkor a szeme világa, úgy tekintik hogy már átvette, s kész! S ez nem valami tévedés, hiányosan kitöltött ûrlap, ez maga az elõre nyomtatott értesítõ!
Innen kezdve már bármi elképzelhetõ. Azon sem lepõdnék meg, ha egy nap olyan értesítést kapnék, hogy mivel múlt héten nem jelentem meg az ügyészségen, ezért még az elõzõ hónapban kiállítottak a nevemre egy büntetõ jegyzõkönyvet, a büntetést pedig fizessem be tavaly, ellenkezõ esetben megnézhetem magam.
Mit mondhatnék, nagy öröm számomra, hogy az adóimmal én is hozzá tudok járulni ilyen intézmények fenntartásához!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Nem, nem és nem!

Közzétéve 2016. május 24. kedd | Szerző: Árus Zsolt

Több mint egy éve tettem panaszt a Jogi Felügyeletnél a Korrupcióellenes Ügyészség vezetõje ellen, mert a hozzá intézett petíciót egyszerûen figyelmen kívül hagyta, majd miután újraküldtem, továbbküldte megoldásra a bepanaszolt alegységnek, az pedig nyilván nem talált hibát a saját munkájában. Éppen ezért arra kértem a Jogi Felügyeletet, hogy állapítsa meg, hogy a fõügyész fegyelmi vétséget követett el és kezdeményezze a megbüntetésé. Ez volt a kérés lényege, románul tudók kedvéért itt van a konkrét panasz:

Cãtre
Inspectia Judiciarã de pe lângã Plenul Consiliului Superior al Magistraturii

Subsemnatul Árus Zsolt István…, formulez prezenta

Petitie

împotriva modului în care Procurorul Sef al Directiei Nationale Anticoruptie a tratat petitia mea adresatã institutiei pe care o conduce, în data de 9 martie anul curent.

Faptele:

De vreme ce anexat vã trimit în copie toate documentele la care fac referire, descriu numai succint cele întâmplate între 2 martie si data prezentei:

În data de 2 martie am fost audiat la Tg-Mureº ca martor într-un dosar de coruptie deschisã pe numele primarului municipiului Gheorgheni. Împrejurãrile acelei întâmplãri au ridicat în mine mai multe semne de întrebare.

Drept consecintã în data de 9 martie anul curent am adresat o petitie Procurorul Sef al Directiei Nationale Anticoruptie, în care am solicitat douã lucruri:
1. Sã verifice dacã actiunile procurorilor de la Serviciul Teritorial Tg-Mures în cazul dosarului deschis împotriva lui Mezei János, primarul municipiului Gheorgheni au fost în totalitate în conformitate cu legile tãrii, respectiv regulamentele DNA.
2. Sã se pronunte asupra legalitãtii modului în care am fost citat ca martor în acel dosar.

Dat fiind faptul cã nu am primit nici un rãspuns în termenul legal de 30 zile, în data de 17 aprilie am revenit cu o nouã adresã, în care am solicitat respectarea prevederilor Ordonantei Guvernului nr. 27/2002, respectiv am precizat, cã în caz contrar mã voi adresa instantei de contencios administrativ.

În data de 27 aprilie am primit o scurtã adresã, prin care am fost înstiintat, cã petitia mea din data de 24 aprilie a fost înregistratã si transmisã spre solutionare la DNA, Serviciul Teritorial Târgu Mures, urmând sã primesc rãspuns de la institutia mentionatã.

În data de 28 aprilie am rãspuns la acea adresã, expunându-mi pe larg punctul de vedere cu privire la continutul ei.

În data de 19 mai am primit un rãspuns la adresa mea din data de 28 aprilie, prin care – fãrã sã se mentioneze ceva concret legat de cele expuse de mine în adresa la care se rãspunde – se sustine, cã s-a procedat corect, conform cu normele aplicabile, iar în încheiere mi-se aduce la cunostintã cã din partea lor cazul se considerã încheiatã, nu are nici un rost sã mai insist, pentru cã nu-mi vor rãspunde.

Legat de aceste evenimente ridic urmãtoarele probleme:

1. Orice institutie este obligatã sã respecte actele normative în vigoare (printre care si OG 27/2002), dar institutiile care fac parte din sistemul judiciar ar trebui sã fie exemple pentru restul institutiilor. Sau invers: o încãlcare a legii este si mai reprobabilã în cazul unei institutii ca DNA. Faptul cã pur si simplu s-a ignorat petitia mea (trimisã prin scrisoare recomandatã) din 9 martie este o abatere gravã, care nu se poate trece cu vederea.

2. În petitia din 9 martie am formulat solicitãri a cãror solutionare este în mod clar de competenta conducãtorilor din structura centralã a institutie. În cazul primei solicitãri este evident chiar si pentru un neavizat în chestiuni de drept, cã nimeni (nici o persoanã, dar nici un serviciu teritorial, ca în cazul de fatã) nu poate fi însãrcinat sã-si verifice propria activitate. Iar în cazul celei de al doilea, am ridicat o întrebare legatã de procedura citatiei aplicatã la DNA, care iarãsi este de competenta conducerii centrale.

3. Modalitatea în care s-a actionat în acest caz (rãspunsuri cât-de-cât operative dar numai formale la adresele mele din 17 ºi 24 aprilie, care evitã sã rãspundã la probleme de fond ridicate de mine în toate cele trei adrese) denotã dispret atât fatã de OG 27/2002, cât si fatã de mine, care am fãcut uz de un drept asigurat de cãtre Ordonantã.

4. În adresa primitã în data de 19 mai se face referire la norme aplicabile în cauzã, fãrã sã se specifice exact despre ce norme se vorbeste. În acest caz existã trei posibilitãti:
– Nici nu existã astfel de norme, se încearcã inducerea mea în eroare.
– Existã astfel de norme, care sunt în concordantã cu prevederile OG 27/2002, însã în acest caz nu s-au respectat acele norme.
– Existã astfel de norme interne care s-au si respectat, dar acelea nu sunt în concordantã cu prevederile Art. 4 din OG 27/2002, care precizeazã clar si fãrã echivoc: “Conducãtorii autoritãtilor si institutiilor publice prevãzute la art. 2 sunt direct rãspunzãtori de buna organizare si desfãºurare a activitãtii de primire, evidentiere si rezolvare a petitiilor ce le sunt adresate, precum si de legalitatea solutiilor si comunicarea acestora în termenul legal.”
De vreme ce eu am adresat o petitie Directiei Nationale Anticoruptie, conducãtorul acesteia, adicã procurorul ºef Laura Codruta Kövesi este direct si personal rãspunzãtor de “a dispune mãsuri de cercetare si analizã detaliatã a tuturor aspectelor sesizate” de mine (Art. 5), de respectarea termenului legal de 30 zile, si de comunicarea cãtre mine a celor constatate si a mãsurilor luate. Nici Serviciul Teritorial Târgu Mures si nimeni altcineva nu poate fi substituit si nu se poate substitui conducãtorului institutiei. Drept urmare nici unul din rãspunsurile primite în data de 24 aprilie ºi 19 mai nu respectã prevederile OG 27/2002.

Dat fiind faptul, cã existã indicii rezonabile cã în cazul primarului Mezei János DNA se comportã ca un fel de politie politicã (semnalatã deja cãtre mai multe institutii internationale), este si mai imperios necesar sã se facã luminã atât în acel caz, cât si în cazul petitiei mele care se referã la acela. Vã rog deci cu respect sã acordati atentia cuvenitã acestei petitii, sã cercetati în detalii cele semnalate în ea si sã-mi comunicati în termen legal cele constatate si solutiile adoptate.

Gheorgheni, la 20 05 2015
Cu respect,
Árus Zsolt István

Õk ezt nagyon alaposan kivizsgálták, majd megállapították, hogy nem történt semmi, minden a legnagyobb rendben van, a panaszomat idõben vizsgálták ki, az illetékes alegység küldte a választ, szóval semmi de semmi gond:

jogi-felugyelet-valasz-1

Tekintettel arra, hogy ha netán igazat is ad nekem a Jogi Felügyelet, azzal csak azt érhettem volna el, hogy megbüntetik a fõügyészt, de a petícióban jelzett problémák továbbra is megoldatlanok maradnak, ezért a bírósághoz is fordultam, s azt kértem, hogy az kötelezze õt a petíció korrekt, törvényes megoldására. S ugyan a dolog teljesen egyértelmû (hogy csak egy példát említsek, a petíciót 30 napon belül köteles lett volna megoldani, de a tessék-lássék megoldásig is annak többszöröse telt el), a bíróság a keresetet elutasította.
Ez után az államelnökhöz fordultam (az egyszerûség kedvéért, meg élve a kor lehetõségeivel emilben), mert õ az alkotmányos rend letéteményese, aki beavatkozhat, ha azt tapaszalja hogy a hatóságok törvénysértõ módon mûködnek, s azt kértem tõle, hogy lépjen közbe és vegye rá az ügyészséget, hogy hagyjon fel a telefonszámok törvénytelen megszerzésével, illetve a telefonon idézéssel. Õ ezt azzal hárította, hogy nem illetékes az ügyészség dolgaiba beavatkozzon, ezért továbbította a petíciómat … a Jogi Felügyelethez. Õk pedig hosszas elemzés után azzal utasították el az érdemi kivizsgálást, hogy a petíció nincs aláírva!
Sebaj mondom, elküldöm még egyszer, immár nekik címezve és aláírva:

sesizare-insp-jud

Ebben elkövettem azt a hibát, hogy ugyan tudtam, hogy általános szokás a telefonos idézgetés, beleírtam a panaszba annak az embernek a nevét, aki engem így idézett be. Így sikerült újabb kibúvót kínálni a Jogi Felügyeletnek, ahonnan közel két hónap intenzív kutatás után azt a választ kaptam, hogy az illetõ rendõr és nem ügyész, márpedig a Jogi Felügyelet csak a bírók és ügyészek tevékenységét illetékes vizsgálni.
Jó, mondom magamban, akkor elküldöm a panaszt harmadszor is, ezúttal a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi kirendeltségének az ügyészeit jelölve meg elkövetõnek:

Cãtre
Inspectia Judiciarã
de pe lângã Plenul Consiliului Superior al Magistraturii

Subsemnatul Árus Zsolt István, …, în baza Art. 45, alin (2) din Legea 317/2004 formulez prezenta

SESIZARE

privind modul în care procurorii de la DNA, Serviciul Teritorial Tg-Mures îsi desfãsoarã activitatea, mai exact privind modul în care citeazã martori.
Sesizarea mea se referã în concret la procurorul (al cãrui identitate nu o cunosc) care este seful direct al comisarului sef Postolache, ofiter de politie judiciarã la acea unitate, respectiv la procurorul sef serviciu Tiberiu Nicolae Onea.

În concret este vorba de faptul, cã Codul de Procedurã Penalã prevede cã citarea se face în scris, iar la DNA, Serviciul Teritorial Tg-Mures se practicã citarea prin telefon, cea ce pe lângã faptul cã este nelegal, mai ridicã si suspiciuni privind modul în care se obtin numerele de telefon al celor citati.

Am mai reclamat aceste lucruri în primã instantã la procurorul sef DNA, care însã a transmis petiþia mea cãtre DNA, Serviciul Teritorial Tg-Mures, ca aceasta sã se auto-verifice, cea ce a dus la rãspunsul scontat: nu au fost identificate nereguli. Asta cu toate cã eu am specificat clar care sunt acele nereguli si am solicitat explicatii, respectiv sã se renunte la aceste practici nelegale.

Dupã acea am sezizat inspectia judiciarã cu privire la persoana despre care stiam în mod sigur cã practicã aceastã nelegalitate (anexez sezizarea), dar acea sezizare a fost clasatã pe motiv cã dânsul nu este nici judecãtor nici procuror, deci Inspectia Judiciarã nu are competentã sã-l verifice (anexez si rezolutia de clasare).

Sunt convins cã legea e lege inclusiv pentru DNA, respectiv cã aceasta poate activa fãrã sã recurgã la practici nelegale.

Luând în considerare cã însusi pe situl DNA este specificat cã “Ofiterii de politie judiciarã ai D.N.A. îsi desfãsoarã activitatea sub directa conducere, supraveghere si control al procurorului, dispozitiile acestuia fiind obligatorii”, este clar, cã seful direct al comisarului sef Postolache trebuie sã cunoascã faptul cã aceasta încalcã legea, si în consecintã ar trebui sã intervinã si sã stopeze aceste practici nelegale. De vreme ce nu procedeazã asa, devine pãrtas la încãlcarea legii, cea ce este în mod clar cel putin abatere disciplinarã.

În cea ce îl priveste pe procurorul sef serviciu Tiberiu Nicolae Onea, dânsul cunoaste cel putin din petitia mea faptul cã în subunitatea pe care o conduce se încalcã legea, si în loc sã intervinã si sã stopeze aceste nelegalitãti, le acoperã, comunicându-mi cã nu s-au constatat nereguli. Asta este iarãsi cel putin abatere disciplinarã.

În concluzie solicit ca pe baza faptelor relatate, respectiv a documentelor anexate la prezenta sesizare sã constatati cã cei doi procurori au comis abateri disciplinare si în consecintã sã sesizati sectia pentru procurori al Consiliului Superior al Magistraturii, ca aceasta sã le aplice sanctiuni disciplinare.

Mai mentionez cã aflând din sesizãrile mele despre nelegalitãtile care se comit la DNA, serviciul teritorial Tg-Mures, Inspectia Judiciarã se putea sesiza din oficiu, si ar fi putut declansa cercetarea acestora. Faptul cã fatã de aceasta s-a multumit cu cãutarea nodului în papurã legat de sesizãrile mele nu face de loc cinste acestei institutii. Consider cã ar fi cazul sã abandoneze aceastã raportare la problemele semnalate de mine si sã se apuce de lucru, cercetând acestea si luând pe urmã mãsurile legale care se impun împotriva celor care se fac vinovati legat de comiterea acestor nelegalitãti.

Gheorgheni, la 29 02 2016
Cu respect,
Árus Zsolt István

S akkor következzen a csattanó:

jogi-felugyelet-valasz-2

Összefoglalva:
Egy éve panaszt tettem a fõügyész ellen, mert csúfot ûzött a petíciós jogból, elsõ körben nem is válaszolt a beadványomra, majd mikor azt újraküldtem, akkor annak megválaszolását a bepanaszolt alegységre bízta.
Aztán idén februárban panaszt tettem a vásárhelyi ügyészekre, azért mert vélhetõen törvénytelen módon szereznek meg telefonszámokat, majd telefonon idéznem be kihallgatásra embereket.
Ez utóbbi panaszra pedig a Jogi Felügyelet azt válaszolja, hogy ez lényegében ugyanaz mint a tavalyi, azt akkor kivizsgálták és most semmi új elem nem merült fel, tehát csatolják a tavalyi panaszhoz, de nincs mit kivizsgáljanak. S jelzik ugyanakkor azt is, hogy kár tovább erõlködnöm, mert ebben a témában további levelekre válaszolni sem fognak.
Iskolapéldája ez annak, hogy Romániában vannak jogok és törvények, de azokat nyugodtan a hajunkra kenhetjük, mert maguk a hatóságok ûznek szemrebbenés nélkül gúnyt azokból.
(De ebbõl senki ne vonja le azt a következtetést, hogy semmi értelme ugrálni. Sõt, ezeket a reakciókat ki kell provokálni, mert így lehet egyértelmûen kimutatni Románia igazi arcát, rombolni a mintaállam képét.)

Kategória: Államérdek, Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában | Hozzászólás most!

Idõ van

Közzétéve 2016. május 22. vasárnap | Szerző: Árus Zsolt

Az Izsák Balázs és Dabis Attila által az Európai Unió bíróságán alapfokon elvesztett per kapcsán (amirõl az elmúlt héten adott hírt a sajtó) ismét számos pesszimista vélemény látott napvilágot, miszerint az európai intézményektõl hiába várunk bármit, azok teljesen érzéketlenek a gondjaink iránt. Ugyanakkor a sajtó arról is beszámol, hogy az RMDSZ árnyékjelentést készített (s egy másiknak az elkészítését is kilátásba helyezte), illetve vezetõi találkoztak az Európa Tanács szakértõivel és tájékoztatták azokat a hazai jogsértésekrõl. Mivel választási kampány idõszakát éljük, ezek kapcsán többen is megfogalmazták azt a véleményüket – kiindulva a fennebb említett euroszkeptikus (vagy még inkább pesszimista) megállapításokból, de ugyanakkor keverve a szezont a fazonnal – hogy ezek csak a kampány részei, akik mondják, azok sem bíznak abban, hogy általuk bármit elérhetnek.
Ideje van tehát egyrészt annak, hogy újra elmondjuk: az Európai Unió és az Európa Tanács az két külön dolog, nem szabad ezeket összekeverni. Az elsõben léteznek kötelezõen betartandó, a tagországok jogrendjébe beépítendõ szabályok, elõírások, míg az utóbbi egy sokkal lazább szövetség, ahol a viselkedni tudás, a jó érzés, a korrektség az elvárás. Némileg paradox módon mégis az Európa Tanács az a “pálya” amire inkább érdemes koncentrálni, ahol nagyobb esélyekkel tudunk sikert elérni (lásd ebben a témában a tavaly szeptember-október folyamán a Krónikában folytatásokban megjelent írásomat), ugyanis az Unió egy elsõsorban gazdasági szövetség, aminek emberjogi, kisebbségi témában nincsenek törvényei, míg az Európa Tanács inkább emberjogi jellegû, aminek ráadásul van három olyan egyezménye is, amelyek az azokat ratifikáló tagországok számára kötelezõ jelleggel bírnak, s amelyek betartását rendszeresen ellenõrzik is.
Ezen egyezmények egyike – amivel kapcsolatos a fennebb említett árnyékjelentés – a Kisebbségi Keretegyezmény, a másik a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája, a harmadik pedig a Helyi Autonómia Európai Chartája. S hogy-hogy nem, mindhárom olyan egyezmény aminek vannak Székelyföld és annak autonómiája szempontjából releváns elõírásai, ráadásul Románia mindhármat ratifikálta, tehát a betartásuk kötelezõ (errõl bõvebben a korábban már említett helyen lehet olvasni).
Az elsõ kettõ esetében a tagországok kormánya kell jelentést készítsen azok betartásáról (s ezekhez készíthetnek kisebbségi, vagy egyéb jogvédõ szervezetek árnyékjelentést), azt követõen az Európa Tanács szakértõi ellátogatnak az adott országba, azzal a céllal hogy a helyszínen tájékozódjanak. Majd elkészítenek egy jelentést, amiben értékelik a helyzetet, illetve szükség esetén ajánlásokat fogalmaznak meg. Utolsó lépéskent ezen jelentés alapján a Miniszterek Tanácsa fogalmazza meg a maga ajánlásait (a nyelvi charta esetében),illetve határozatát (a keretegyezmény esetében).
A helyi autonómia chartája viszonylatában az Európa Tanács egy testülete (a Kongresszusnak az Ellenõrzõ Bizottsága) küld idõszakosan jelentéstevõket az illetõ országba, majd az általuk készített jelentés alapján fogalmazza meg a Miniszterek Tanácsa a maga ajánlásait.
S ezek ugyan “csak” ajánlások, de egyrészt a Európa Tanács tagjainak illik viselkedni, másrészt ha ezt valamelyik tagország nagyon nem tartja szem elõtt, akkor retorziókra is számíthat, mint történt legutóbb Oroszország esetében, amikor elfoglalta a Krím félszigetet. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy az egyes egyezmények a ratifikálás révén az adott ország belsõ jogrendjének részei lesznek (Románia esetében ezek a 33/1995-ös, a 199/1997-es és a 282/2007-es törvények), következésképpen a be nem tartásuk esetében hazai bírósághoz lehet folyamodni, illetve ha az nem hoz korrekt ítéletet (sajnos jelenleg ez a jellemzõ), akkor – hála egy negyedik egyezménynek amit Románia szintén ratifikált – mód van panaszt tenni az Emberi Jogok Európai Bíróságán, az pedig az ország számára kötelezõ ítéleteket hoz. Végeredményben tehát a megállapodások betartásának az Európa Tanács általi idõszakos felülvizsgálata csak “puha” eszköz, konkrét esetekben azonban a jogsérelmet szenvedett nemzetközi bírósághoz fordulhat jóvátételért, az pedig általában korrekt ítéleteket hoz.
Másrészt ideje van elmondani azt is, hogy idõ van. Ugyanis az események úgy alakultak, hogy Romániának igen rövid idõ alatt, szinte azt lehet mondani hogy egy idõben három fronton kell helyt állnia, ugyanis az elsõ negyedévben nyújtotta be a két országjelentést, ennek nyomán a nyelvi charta esetében a szakértõk a napokban jártak Romániában, s a kisebbségi keretegyezmény esetében ez a látogatás õszre várható. Ugyanakkor jövõ tavasszal érkeznek majd az országba az Ellenõrzõ Bizottság jelentéstevõi. Következésképpen pár hónap leforgása alatt három jelentés is fog készülni Romániáról, s számunka egyáltalán nem mindegy, hogy ezek mit fognak tartalmazni. Ha van idõszak, amikor a magyar szervezetek össze kell fogjanak és saját érdekeiket félretéve közösen kell dolgozzanak azért, hogy ezek a jelentések minél részletesebben tárják fel a valós helyzetet, minél átfogóbb képet adjanak a jogsértésekrõl és kiemelten arról, hogy maguk a hatóságok járnak élen ezek elkövetésében, akkor most az van. S ez igaz még akkor is, ha választási év van, amikor a pártok – fõleg a helyhatósági választások esetében – egymással is harcban vannak. Az érettségnek, a tisztánlátásnak, a nemzeti elkötelezettségnek kemény próbája ez, olyan alkalom, ami ki tudja mikor lesz még egyszer, szûk párt- vagy egyéb érdekek miatt elszalasztani tehát igen nagy bûn volna.
Az elmúlt hetekben az RMDSZ már tett egy pozitív lépést – árnyékjelentést készített a keretegyezmény gyakorlatba ültetésérõl (igaz ugyan, hogy annak szakmai színvonala hagy kívánnivalókat maga után) -, illetve egy negatívat – a nyelvi charta esetében csak a szakértõkkel való találkozó után számolt be arról, hogy azok itt jártak. Tette ezt ahelyett hogy a látogatás elõtt bár egyeztetett volna a többi magyar szervezettel, arról nem beszélve, hogy az igazán helyes az lett volna ha tesznek azért, hogy a szakértõk a többi magyar szervezet képviselõivel is találkozzanak, s így tágabb körû tájékoztatást kapjanak. Jelen írás célja pedig éppen az, hogy felhívja mindenkinek (így az RMDSZ vezetõinek is) a figyelmét arra, hogy milyen kedvezõ pillanatban vagyunk, illetve hogy ez mekkora felelõsség minden magyar szervezet számára. Ha pedig felelõsségrõl beszélünk, akkor abból messze a legnagyobb pont azé a párté, amelyiknek képviselõi ott vannak a parlamentben, amelyiknek a legtöbb önkormányzati képviselõje van, s ezek révén a legnagyobb legitimitása, hitelessége. Azonban ez most nem az a pillanat, amikor erre büszkének kell lenni, amikor erre való tekintettel le kell nézni a többi magyar szervezetet, hanem az, amikor ezt hasznosítani kell a magyar közösség, s azon belül a székely nép javára. Az elkövetkezõ hónapok igazi mércéje tehát nem az lesz, hogy melyik pártnak hány képviselõjét választják meg ebbe vagy abba a testületbe, hanem az, hogy melyik szervezet (s itt természetese szó van a két nemzeti tanácsról is) miképpen tudja befolyásolni azt, hogy az Európa Tanács testületeiben világos és valós kép rajzolódjon ki az itteni jogsértésekrõl, melyik mivel tud hozzájárulni ahhoz, hogy a Miniszterek Tanácsa olyan ajánlásokat és határozatot hozzon Románia esetében, amelyek szembesítik az országot a kétszínûségével, s amelyek a lehetõ leghatározottabban szólítják fel, hogy hagyjon fel a jogsértésekkel, tartsa tiszteletben vállalt kötelezettségeit.
A napokban egy választási szórólap került a kezembe, amin a következõk olvashatóak:
Kiállunk a közösség jogaiért!
Képviseljük a magyar érdeket!
Kiharcoljuk azt, amik jár nekünk!
Adja a Fennvaló, hogy ne csak a szórólapot kiadó párt, hanem az összes hazai magyar szervezet teljes erõbedobással valóban ezeket tegye, hogy az események eme együttállásának legyen nyertese a hazai magyar közösség. Munkaidõ van, s aki most lazsál vagy csak ímmel-ámmal dolgozik az nyerhet akárhány képviselõi helyet (ha választásokon vesz részt), vagy a közösség tiszteletével és megbecsülésével övezve mondhat naponta bölcs és szívhez szóló beszédeket a tévében, az a történelem ítélõszéke elõtt meg nem állhat. Most csak a jogsértések feltárása és az azokról való tájékoztatás, illetve a megoldásra vonatkozó, európai mintákat követõ javaslatok hangoztatása az igazi munka.
Idõ van, munkára fel!

(megjelent a Krónika “Szempont” rovatában, 2016.V.21.-én)

Kategória: Autonómiák, Székelyföl éjjel-nappal | Hozzászólás most!

Adrenalin

Közzétéve 2016. május 19. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Több mint egy hónapja kaptam meg az idézést a holnapi napra, amikor tárgyalásom lesz Maros megye prefektusával, aki – több kollégájához hasonlóan – igen részrehajlóan végzi hivatali teendõit. A dokumentumnak volt egy apró szépséghibája, amirõl akkor már írtam is itt: nem szerepel rajta, hogy pontosan hol lesz a tárgyalás. Ilyen téren a Maros megyei törvényszék országos unikum (legalábbis ilyet nem tapasztaltam máshol, pedig voltam már egy-két bíróságon): a tárgyalás elõtt fél órával lehet megtudni azt, hogy melyik teremben kerül sor arra. S hogy a feladat még kicsit bonyolultabb legyen, a törvényszék két épületben mûködik, még szerencse, hogy ezek egymáshoz közel találhatóak.
No de honnan és hogyan lehet majd fél órával a tárgyalás elõtt megtudni, hogy melyik épület melyik termében lesz az? Ez az a kérdés, amit már akkor feltettem a törvényszék jegyzõjének, s mivel választ nem kaptam, ezért tegnap megismételtem. S akkor láss csodát: válasz ma sem jött. Holnap tehát hajnalban kelek, hogy fél kilenckor legyek ott Vásárhelyen, s onnan kezdve lesz egy fél órám, hogy megtalálja a tárgyalótermet. S mivel semmi további támpontot nem voltak hajlandóak megadni azok, akik amúgy az állampolgárok adóiból kapják nem kis fizetésüket, ezért egyetlen lehetõségem lesz: sorra járni az összes tárgyalótermet, s végigböngészni az ajtók mellé kifüggesztett listákat. Tekintve hogy fogalmam nincs, hány tárgyalóterme van a törvényszéknek, illetve hogy adott teremben akár 40-50 ügyet is tárgyalnak egy nap, ez semmiképp nem ígérkezik egy pofonegyszerû feladatnak.
Persze a bíróknak sem lehet könnyû, gondoljunk csak bele, hogy minden reggel összegyûlnek a titkárságon, s kockadobással vagy valamilyen más módon elosztják a tárgyalótermeket, majd ki-ki lohol a számára aznapra kijelölt terembe. Semmi megszokottság, semmi otthonosság, mindig egy másik terem. Arra ugyanis gondolni sem merek, hogy minden bírónak megvan a maga állandó terme, s már az idézés kiküldésekor tudni lehetett a termet is, épp csak kiszúrásból titkolják azt az utolsó pillanatig. Amilyen korrekt és állampolgár-barát a román igazságszolgáltatás, ilyen garantáltan nem fordulhat elõ!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Párhuzamos

Közzétéve 2016. május 11. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Klasszikus abszurd vicc: Mi a különbség egy tyúk között? Az, hogy két lába párhuzamos, fõleg a bal.
Minden túlzás nélkül elmondható, hogy a legfelsõbb ügyészség esetében is valami hasonló áll fenn: párhuzamos önmagával, de nagyon. Legalábbis ezt bizonyítja az alábbi történet.
Tavaly június elején küldtem el nekik egy panaszt, amiben azt tettem szóvá, hogy a Korrupcióellenes Ügyészség marosvásárhelyi irodájában valaki kiszivárogtatta a sajtónak azt a rész-információt, hogy beidéztek engem kihallgatásra (azt már nem árulták el, hogy milyen ügyben, s fõleg milyen minõségben), aminek az lett az eredménye, hogy a sajtóban vadabbnál vadabb mesék jelentek meg arról, hogy miféle gyanús ügyekbe keveredtem.
A panaszt iktatták, kapott egy számot (338/P/2015), majd kiadták egy ügyésznek, aki – mint késõbb kiderült – lázas semmittevésbe kezdett.
Telt múlt az idõ, s mivel fél év után se kaptam semmiféle visszajelzést, levélben érdeklõdtem, hogy mi lett a panaszom sorsa. Hangsúlyozom, hogy nem újraküldtem a panaszt, csak egy pár mondatos levében érdeklõdtem felõle. A levelemre választ ugyan nem kaptam, ellenben mégis lett eredménye, elõkeresték a panaszomat, adtak neki egy számot (643/P/2015), s kiadták egy ügyésznek, hogy foglalkozzon vele. Hogy milyen a szervezettsége egy ilyen fontos intézménynek azt nem tudhatom, de az, hogy ez megtörténhetett, sokat elmond róla.
Aztán jöttek és elmúltak az ünnepek, új évbe léptünk, s mivel amúgy is utam volt Bukarestbe, ezért február kilencedikén személyesen vittem be egy újabb levelet, amiben a panaszom sorsa felõl érdeklõdtem. Ezt egy õszülõ halántékú úriember akkurátusan beiktatta egy vaskos iktatókönyvbe, majd közölte, hogy ugyan írásban válaszolni fognak rá, de ha már itt vagyok várjak kicsit, utánanéznek. Ezzel felhívott valakit, s elmondta neki, hogy mi a kérdés. Aztán vártam. Vártunk. Egy idõ után (volt az úgy tíz perc) azt mondja, hogy úgy látszik kicsit több idõbe telik, várjak kint az elõtérben. Kimentem és vártam. Vagy 20 percet minimum. Aztán behívott, s közölte, hogy megtalálták a panaszomat, a kijelölt ügyész dolgozik rajta. De ezt majd írásban is közlik.
Megkönnyebbülve tértem haza és vártam az írást, ami természetesen nem jött. Illetve jött, csak nem válasz a törvényes harminc napon belül a levelemre. Hanem egy értesítés (küldték március tizennegyedikén), hogy a december tizennyolcadikán kelt panaszomat megvizsgálták, s alaptalanként ejtették.
Ezzel nyilván nem voltam elégedett (hisz még annyit sem tettek meg, hogy sértett félként kihallgassanak, pedig ez kötelezõ, nem beszélve arról, hogy a panaszt nem decemberben küldtem el, mit trükközik egy ilyen fontos intézmény a dátumokkal?), ezért fellebbeztem az ügyész rendelete ellen, ezt postáztam április ötödikén.
Idõközben a 338/P/2015-ös számú ügycsomót átvette egy másik ügyész (csak a rend kedvéért: attól, aki mintegy kilenc hónapon keresztül semmit nem dolgozott rajta), s április 15-én kiküldött nekem egy idézést (április 21-én kaptam kézhez), hogy május hatodikán jelenjek meg Bukarestbe kihallgatásra. Tudva, hogy az ügyem száma 643/P/2015, nem igazán értettem mirõl is van szó, ezért próbáltam telefonon érdeklõdni, majd miután közölték hogy telefonon nem adhatnak tájékoztatást, még aznap írtam egy levelet (email) az ügyészségnek, amiben rákérdeztem, hogy mi akar ez lenni. Talán mondanom sem kell, hogy arra máig nem kaptam választ.
Így jött el május harmadika, amikor a részlegvezetõ fõügyész megfogalmazta a 643/P/2015-ös ügyben benyújtott fellebbezésemet elutasító rendeletet, amit másnap egy átirat kíséretében postáztak nekem, a borítékon a postabélyegzõ dátuma 2016 május 6. Ugyanaz a nap, amikor én némi izgalmak után (a Korona fél órát késett) megjelentem a fõügyészségen, ahol sértett félként kihallgattak a 338/P/2015-ös ügyben. Akkor és ott derült ki számomra, hogy a két kivizsgálás egy és ugyanazon panasz nyomán indult, aminek az ügyében egymásról mit sem tudva két külön ügyész nyomoz, ki ilyen, ki olyan lelkiismeretességgel.
S akkor most gondoljunk bele: ha ilyesmi megtörténhet a legmagasabb szinteken, akkor mi lehet lennebb?
Ezek után az már egyáltalán nem meglepõ, hogy a panaszomra (hogy jogtalanul kiszivárogtattak a sajtónak információkat) az a válasz, hogy a vásárhelyi ügyészség a beidézésemrõl semmiféle sajtóközleményt nem adott ki, tehát õk nem vétkesek abban, hogy a sajtó miket írt le a beidézésem kapcsán. Kommentár nélkül!

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Megbuktak az ellenõrzésen

Közzétéve 2016. május 9. hétfő | Szerző: Árus Zsolt

Jó ideje tart már a fertõtlenítõszer-botrány, s jó hazai szokás szerint a kép nem tisztul, hanem egyre zavarosabb lesz. Ebben pedig – tetszik vagy nem – jelentõs szerepe van a sajtónak is, hisz sokmindenrõl beszámolnak, de igen lényeges információk máig is ismeretlenek, így az olvasó sokszor csak tippelhet, hogy ez vagy az a vád mennyire helytálló.
Itt van például ez az elég hosszú írás
amibõl megtudhatjuk, hogy számos kórház “bukott meg az ellenõrzésen”. Az ember azonban felteszi magának a kérdést, hogy mennyiben helytálló megbukásról beszélni, tekintve hogy az elsõ hírek arról szóltak, hogy egy bizonyos cég – amelyik kórházak garmadájának szállít fertõtlenítõ szereket – túlhígított, gyakorlatilag hatástalan terméket adott el jó pénzért. Ha pedig ez igaz, akkor a kórházak amelyek ettõl a cégtõl vásároltak nem megbuktak, hanem átverték õket. Megbukásról akkor lehetne beszélni, ha kétféle termékbõl (normál koncentrációjú és túlhígított) tudatosan az utóbbit vásárolták volna, ráadásul a reálisnál magasabb áron. Ilyesmit azonban eddig senki nem állított. Joggal feltételezhetõ tehát, hogy a kórházak jóhiszemû vásárlók voltak, akik ráadásul nem is tehettek mást, mert a szigorú közbeszerzési szabályok miatt – no meg lévén állandó pénzszûkében – kötelesek voltak a legolcsóbb terméket vásárolni, ami – legalábbis papíron – megfelelt az elvárt paramétereknek.
Ilyen körülmények között válik még érthetetlenebbé a kórházak hozzáállása is. Logikusan ugyanis maguk kellett volna kérjék a hatósági ellenõrzést, azért, hogy ha az azt mutatja ki, hogy ama cég õket is becsapta, akkor kártérítési igénnyel tudjanak fellépni, vagy egyszerûen azért hogy elérjék, hogy a náluk még raktáron levõ haszontalan fertõtlenítõ szereket mihamarabb cseréljék le megfelelõre. Ezzel szemben pánikba estek, próbálják eltussolni, hogy gond van náluk, s amikor tudomást szereznek arról, hogy hamarosan ellenõrzés lesz náluk (az is egy bájos vonása a történetnek, hogy mit ér egy ilyen ellenõrzés, de most hagyjuk), akkor kezüket-lábukat törik hogy eltüntessék a nyomokat, minden rendben legyen. Ez egy esetben logikus, ha tudatában voltak a csalásnak, tehát részesei a betegek veszélyeztetésének. Ha pedig voltak ilyenek, na azokat kellene elsõsorban azonosítani, s örökre eltávolítani az egészségügybõl.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész! | Hozzászólás most!

Nagy siker!

Közzétéve 2016. május 5. csütörtök | Szerző: Árus Zsolt

Lassan két éve módosult a Nép Ügyvédje hivataláról szóló törvény, amibe akkor – az RMDSZ közleménye szerint a párt kezdeményezésére – új cikkely került.
A Nép Ügyvédje egy állami intézmény, székhelye Bukarestben van, de mûködnek területi irodái több városban, illetve néha tart kihelyezett fogadóórákat is itt-ott. A szóban forgó új cikkely pedig így szól:

(2/1) Cetãtenii apartinând minoritãtilor nationale, cu domiciliul sau resedinta în unitãti administrativ-teritoriale în care au o pondere de peste 20% din numãrul locuitorilor, pot prezenta petitii în limba maternã si primesc rãspuns în limba româna si în limba maternã.
(Azon kisebbségi állampolgárok, akiknek állandó vagy ideiglenes lakhelye olyan közigazgatási egységben van, ahol azon kisebbség részaránya meghaladja a 20%-ot, anyanyelvükön fogalmazhatnak meg petíciókat és azokra anyanyelvükön és románul kapnak választ.)

A módosulást annak idején nagy megvalósításként tálalták, amivel legalább két gond van:
1. Lehetséges, hogy más országokban ez másképp van, de itt ez egy tipikus sóhivatal, a kutya se hallott arról, hogy valami látványos dolgot ért volna el, mióta létezik. Ez úgy általában érvényes, s attól kezdve szinte mindegy, hogy az ember milyen nyelven fordul hozzá.
2. Ami ellenben az anyanyelv-használat szempontjából kérdéses, az a lakhelyre meg a 20%-ra való hivatkozás. Hogy a sablonos, korlátolt gondolkodás, vagy valami más áll-e ennek a hátterében az lényegtelen, de az tény, hogy mondjuk a kolozsvári magyarok (hogy csak egy példát mondjak) igencsak sértve érezheti magukat azért, hogy nekik nem jár egy olyan jog, ami megillet egy csomó olyan embert, akik pár száz lakost számláló székelyföldi falvakban laknak. Lévén szó központi intézményrõl, az ember fel nem foghatja, hogy mi az értelme ennek a korlátozásnak, s minekutána elég sokat gondolkozik rajta, bizonyára más is ugyanarra a következtetésre fog jutni mint én: semmi de semmi. Ha pedig ez így van, akkor ez egy jónak indult kezdeményezés, ami balul sült el, mert nyilvánvaló módon diszkriminálja a hazai magyarság jelentõs részét.

Kategória: Ez Románia, megáll az ész!, Politika, RMDSZ | Hozzászólás most!

Ha nehezen is, de tanulnak

Közzétéve 2016. május 4. szerda | Szerző: Árus Zsolt

Azt már többször említettem, hogy számos perem van folyamatban, s ezek jelentõs része a Bukaresti Ítélõtáblánál indult, mert a perbe hívottak állami intézmények (Diszkriminációellenes Tanács, Korrupcióellenes Ügyészség, egy parlamenti állandó bizottság, stb.). A keresetekben természetesen a nevemet helyesen írom, ennek ellenére a táblabíróság honlapján következetesen hibásan, ékezetek nélkül jelenik meg. Erre a reakcióm minden esetben az, hogy az elsõ adódó alkalommal írásban kérem, hogy használják helyesen a nevemet. Ezt általában simán elengedik a fülük mellett, de van már pozitív példa is, amint itt látható:

perek-listaja

Az ötbõl ugyan csak egy esetben szívlelték meg a kérésemet, de természetesen nem adom fel, s addig fogom mondani, amíg megunják és inkább kijavítják.
S hogy ez nem reménytelen, azt bizonyítja ez a boríték is:

boritek-fougyeszseg

Ugyan a Zsoltból Zoltan lett, de a két ékezet a nevemben a helyén van, sõt, még Gábor Áron is helyesen van leírva.
Lehet erre azt mondani, hogy apróság, felesleges kötekedni hatóságokkal pár ékezetért, s kockáztatni azt, hogy cserébe megharagszanak és rosszindulatúan fognak viszonyulni az általam felvetett problémákhoz, de a véleményem az, hogy rég rossz, ha valaki a nevéhez se ragaszkodik kellõképpen.

Kategória: Ez Románia, igazságszolgáltatás Romániában, Mindennapjaink a 21. században | Hozzászólás most!